Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-22 / 224. szám

2 »ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1992. szeptember 22. Milan Panic üzenete Belgrad: Ötven nap ke­vés ahhoz, hogy helyre­hozzuk azt, amit ötven éven át romboltak, s hiába gondolják sokan azt, hogy egyik napról a másikra túl lehet lépni a hibákon - mondta a nemzethez inté­zett üzenetében Milan Pa­nic, jugoszláv kormányfő, aki indulatosan válaszolt a személyét és kormányát ért bírálatokra. Pártszakadás Lengyel­országban Varsó: Vasárnap bekö­vetkezett a régóta várható pártszakadás Tadeusz Mazowiecki Demokrati­kus Uniójában (UD). A párt vezetőségi ülésén Aleksander Hall hivatalo­san bejelentette, hogy az általa vezetett frakció, a Demokratikus Jobboldali Fórum kiválik az UD-ből. Ennek következtében a lengyel parlament legna­gyobb frakciója ezentúl nem a Demokratikus Unióé, hanem a szociál­demokraták vezette balol­dali szövetségé. Algériai változások Algír: Ali Kafi algériai elnök megígérte, mindent elkövet azért, hogy az or­szágban helyreálljon a demokrácia. Hangsú­lyozta, hogy az állam lan­kadatlanul folytatja a szél­sőséges fundamentalista csoportok elleni harcát. Aláírásgyűjtés Dombóvárott Vihar egy pohár vízben? A polgármester nem írta alá a kórházigazgató felmentését Mint azt sejteni lehetett, tovább bonyolódik Dombó­váron a városi kórház orvosi­gazgatójának felfüggesztése nyomán kialakult helyzet. Mint arról lapunk szombati számában hírt adtunk, az egészségügyi bizottság elő­terjesztése alapján a képvise­lők megszavazták dr. Hajós Károly felfüggesztését, il­letve visszaadták átdolgo­zásra az egészségügyi intéz­mény szervezeti és gazdál­kodási koncepcióját. «a­Alig született meg a képvi­selőtestület döntése, a kórház orvosai máris aláírásgyűjtésbe kezdtek igazgatójuk mellett. A polgármesternek címzett levelet négy kivételével a kór­ház valamennyi orvosa alá­írta. A voksokat Szolár Tibor főorvos gyűjtötte. — Megdöbbenéssel érte­sültünk az általunk is megvá­lasztott és hatalommal felru­házott önkormányzat szá­munkra érthetetlen, és szerin­tünk teljesen indokolatlan ha­tározatáról, melyben október 1-i hatállyal dr. Hajós károly orvosigazgatót megbízása alól felmenti. — Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi koncepciótlan, fejet­len, egymásnak ellentmondó intézkedéseket hozó, megfe­lelő anyagi háttérrel nem ren­delkező egészségügyi kor­mányzat mellett egyedül je­lenlegi igazgatónk személyé­ben látjuk a kórház zavartalan működőképességének egye­düli letéteményesét, ezért kö­veteljük a határozat azonnal hatállyal történő visszavoná­sát - nyilatkozta lapunknak dr. Szolár Tibor, majd azzal folytatta, hogy a kórház osz­tályvezető főorvosai a kon­cepció kidolgozásában részt vettek, a testületi ülésen is ott voltak, de véleményüket az ügyben senki nem kérdezte meg. Dr. Szolár Tibor szerint az egészségügyi bizottság ki­fogásai a kórház szervezeti és működési koncepciójával kapcsolatosan mondvacsinál­tak. Hasonlóan vélekedik az ügyben leginkább érdekelt, dr. Hajós Károly is. — Képtelenségek vannak az előterjesztés első részében, - véli az orvosigazgató. - Ezt az anyagot a kollegáimmal egyeztetve készítettem, de mégcsak lehetőséget sem kap­tunk arra, hogy megvédjük az álláspontunkat. Egyébként pedig meglepett, hogy a kon­cepciót épp most, ilyen puccsszerűen tárgyalták, mert augusztus 17-én, amikor az önkormányzati képviselők munkalátogatást tettek a kór­házban, akkor olyan megálla­podás született, miszerint a céltámogatások odaítélése után, 1993. márciusáig kell el­készítenünk az intézmény fej­lesztésére irányuló elképzelé­seinket. — A felmondását kézhez kapta? — Nem, így azt sem tudom hogy mi szerepel benne. Nem tudom, hogy a továbbiakban mi a szándéka az önkormány­zatnak, el kell-e mennem vagy felajánlanak egy másik állást és hogy mi lesz a fizetésem­mel. US­Az egészségügyi bizottság hét tagja közül hatan - az el­nök kivételével valamennyien- támogatták a testület elé ke­rülő határozati javaslatot. Hogy milyen megfontolásból tettek javaslatot a nemrégiben megválasztott orvosigazgató felmentésére, arra többszöri kérdezősködés után sem sike­rült feleletet kapnunk a képvi­selőktől. Dr. Tóth Mária körzeti or­vos elzárkózott a nyilatkozat­tól, legyen annyi elég, hogy ő igennel voksolt, válaszolta kérdésünkre. Ennél többet kollegájától, dr. Haszonits Jó­zseftől sem tudtunk meg, mert bár elértük és ígéretet is tett, hogy visszahív bennünket, mégsem fejtette ki vélemé­nyét. Egyedül dr. Keller Mar­git fogorvostól kaptunk bő­vebb választ. — A bizottság részletesen tárgyalta a városi kórház fej­lesztési koncepcióját és ez alapján hozta meg döntését, amit a testület elé terjesztett és amely határozattal én teljes egészében egyetértek - mondta dr. Keller Margit, majd azzal folytatta, hogy mindenki csak a határozati ja­vaslat második pontjával, az orvosigazgató felmentésével foglalkozik, holott nem ez a lényeg, ez csak vihar egy po­hár vízben, mivel a bizottság javaslata nem személy ellen irányul. na­Dr. Radochay Imre, az egészségügyi bizottság elnöke még pénteken írásban benyúj­totta lemondását. — Lemondtam az elnök­ségről, mert nem értek egyet az előterjesztéssel, ezen kívül sértőnek tartom azt a módot, ahogy ezt az egészet intézték. A napirend tárgyalása közben kaptam kézhez az előre meg­fogalmazott döntést, amelyet csak alá kellett volna írnom. Ezt a kórházigazgatót ennek a testületnek az ideje alatt vá­lasztották meg az orvosok tá­mogatásával igen nagy több­séggel. Ráadásul a testület ta­vasszal bizalmáról biztosította dr. Hajós Károlyt, így ezt a mostani határozati javaslatot olyan koncepciózus, személy ellen irányuló lépésnek tar­tom, ami az egész egészség­ügy ellen irányul és nem szol­gálja sem a kórház, sem az ott dolgozók érdekét. — Nem írom alá ezt a hatá­rozatot, keddtől szabadságon vagyok, ez a feladat Szigethy István alpolgármesterre hárul - jelentette ki dr. Fazekas Ist­ván polgármester. — Egyébként pedig minél előbb újra testület elé kell vinni a kérdést, mert vélemé­nyem szerint nem volt kellően megalapozott a bizottság elő­terjesztése. Az ügyben levelet küldtem az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szol­gálathoz, kérve szakmai vé­leményüket. Körkérdéseink során ennyit sikerült megtudnunk. Jó-e a fejlesztési koncepció vagy nem, lehet-e a városi kórházi­gazgató posztot másodállás­ban betölteni a mai időkben avagy sem, nem a mi felada­tunk megítélni. Laikusként csak annyit mondhatunk, hógy az egészségügy reform­jának nem csak, és főleg nem ilyen módon intézett személy- cserékben kellene megnyilvá­nulnia. F. Kováts Éva A szüreti fesztivál mérlege (Folytatás az 1. oldalról.) — Hallhatnánk ezek közül néhányat? — Akár százezer látoga­tóra is fel kell készülnünk és ehhez több pohár, több hely­szín, nagyobb borudvar, több támogatás szükséges. A példa azt mutatja, az idén is a vesz­teség felé billen a mérleg nyelve, de kérdés: lehet-e fesz­tivált indítani úgy, hogy va­lami maradjon? Nem lehet. A mínuszok eltüntetését kell megoldani a támogatásokkal, amihez szeretnénk a városi önkormányzattól az eddiginél nagyobb' anyagi segítséget kapni, hiszen a rendezvény vendégei jelentős összeget hagynak Szekszárdon. Nem kell különösebben magya­rázni, hogy ebből a város is ré­szesedik. Szeretnénk kérni a művelődésügyi tárca anyagi segítségét is, hiszen olyan programunk van, amivel a vi­lágkiállítás idején sok vendé­get hozhatnánk Tolna me­gyébe. — A tanulságok számba véte­lénél előbb szóba került a pohár. Többen bosszankodtak azért, mert a fesztivál emblémájával el­látott üveg kehely helyett mű­anyag poharat kaptak. Mondták, nem erről volt szó. — Sajnos, igazuk van. En­nek az az oka, hogy nem szá­mítottunk ekkora tömegre. A kialakult helyzetben aztán azt a megoldást választottuk, vá­laszthattuk, hogy duplájára emeltük a boradagot. Érték­ben senki sem kapott keve­sebbet. Jövőre lesz elég pohár. — Egy fesztivál zajjal is jár. — Értem a célzást. Az útle­zárás, a járkálás - sajnos - ve­lejárója a rendezvénynek és amennyiben tudtuk, megfog­tuk a zajt. Elnézést kérünk azoktól, akiket zavartunk. — Amikor reggelente sétál­tam a kirakodóvásárban, vereke­désről hallottam. — Volt sajnos, de nem a ci­gány etnikum kezdemé­nyezte, mint ahogy azt egye­sek tudni vélik. Akik odajöt­tek közülük, azok rendesen felöltöztek, és viselkedtek is, nem voltak rosszabbak a többi vendégnél. Ellendrukker mindig van. — Hallani, hogy jövőre hősz- szabb lesz a fesztivál. — Valóban így van, egy nappal hosszabbra tervezzük és mindenképpen több szak­mai jellegű programot is aka­runk. Gondolkodunk utca- színházi fesztiválról, elkép­zelhető a sajtófesztivál is, de - ismét hangsúlyozom - jó lenne, ha a szakmai jelleg erő­södne. Ehhez kérjük a támo- •gatók összefogását. A jövő évi rendezvény szeptember har­madik hétvégéjén lesz, tehát lehet rá készülni. - ékes ­APPONYI SÁNDOR MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET LENGYEL (Petőfi u. 5.) ajánlatokat kér a Lengyel, Dózsa u. 15. sz. kollégium magastető ráépítés generál­kivitelezésben történő megvalósítására. A tervdokumentációt és az ajánlatkérési felhívást 5000 Ft vissza nem térítendő díj befizetése mellett lehet átvenni. 1992. szeptember 24-től az intézetnél. M17/40/18369) A köz- művelődési intézmények-/✓I •• *1 A / //I működéséről Amennyiben megvalósul­nak a jövő évi költségvetési törvény irányelveiben foglalt elképzelések, működésképte­lenné válhatnak a hazai köz- művelődési intézmények. A tervezet az intézmények do­logi kiadásainak támogatására és bérautomatizmusára egy fillért sem szán. Ezt Vadász János, a KKDSZ országos tit­kára közölte tegnap El­mondta: a múzeumi dolgozók bruttó átlagbére jelenleg is mindössze 14 ezer 78 forint. A levéltárakban az átlagra szá­mított bruttó bér 17 ezer 304 -, a művelődési házakban pedig csak 13 ezer 124 forint. Traffipax A megyei rendőrfőkapi­tányság illetékesének tájékoz­tatása szerint az alábbi idő­pontokban és helyszíneken lesz traffipax mérés: Szeptember 22-én, reggel 6-tól 21 óráig a 65-ös főúton a Zomba, Iregszemcse útvona­lon, a 6-os főúton Bonyhád felé, valamint Bonyhád belte­rületén. Szeptember 23-án, reggel 6-tól 21 óráig a 63-as főúton Szedres, Jánosmajor irányá­ban és a 65-ös, 61-es főúton Hőgyész, Dombóvár felé. Kulcscsomót találtak Szekszárdon, a Mikes utca elején, a Kata butik köze­lében tegnap délután. Tu­lajdonosa átveheti a Sajtó- ház portáján. Az Ausztriaitottó rí y e re rn é n yj egy z é h e A Lottó Unió Kft. közlése szerint a 38. heti AusztriaLottó nye­reményjegyzéke a következő: a 2 darab 6 találatos szelvényre egyenként 5 792 683 schillinget, a 7 darab 5 plusz 1 találatos szelvényre egyenként 551 684 schillinget, a 312 darab 5 találatos szelvényre egyenként 18 566 schillinget, a 17 113 darab 4 talála­tos szelvényre egyenként 451 schillinget, a 293 588 darab 3 talá­latos szelvényre egyenként 33 schillinget fizetnek. A nyerőszámok: 3,12,13,18, 20, 40. Pótszám: 7. Az 1 darab telitalálatos Joker szelvényre 3 472 858 schillinget fizetnek. A jokerszám: 690 622. Kérdőjelek Európa akadály­verseny Vitázhat a világ: célegye­nesbe ért-e az európai egysé­gért indított akadályverseny? Tény, a vasárnapi francia népszavazás - ha minimá­lis, 51:49 arányban is - jo­gilag minden jel szerint szabad utat adott Nyu- gat-Európa erőteljesebb integrációjának, amely 1993-tól az emberek, a tőke, az áru és a szolgálta­tások szabad áramlásában fejeződik ki. Megnyílt tehát a kapu az előtt is, hogy a százafl végéig megszülessék az egész konti­nens pénzügyi, gazdasági és politikai uniója? A 12-ek egyikének, a dánoknak az integrációs folyamatot szabályozó maastrichti egyezménnyel szembeni nem-je, a múlt heti nyu­gat-európai valuta-vihar, s a francia szavazás csupán hajszálnyi igenje egyaránt jelzi, nem indokolatlan azok óvatossága, akik sze­rint Európa egysége legfel­jebb csak félúton jár. Létfontosságúak szá­munkra is a kérdések: ké­pes lesz-e saját sorait úgy rendezni a mai 12-ek közös­sége, hogy szilárd magja le­gyen egész Európa régiókra épülő föderációjának, úgy ahogy annak teoretikusai el­képzelték? Európa nyugati része kész lesz-e egyenrangú- ként szövetkezni velünk a harmadik évezredre? Az Európai Közösség már akkor rendkívüli csú­csot hirdetett Londonba, amikor még fogalmuk sem lehetett a szervezők­nek arról, hogyan végző­dik a francia népszavazás. Véletlenek találkozása? Giuliane Amato olasz miniszterelnök az általá­nos európai helyzet isme­retében indokolta mind­kettő összehívását, ugyan­csak még a franciák vokso­lása előtt: „Tárgyalnunk kell, tárgyalnunk úgy, ahogyan még sohasem tet­tük". K. T. (FEB) Ossza meg örömét! Olvasóink írják Legalábbis reméljük, hogy írják, azaz megírják azokat a híreket, amelyekből a többi olvasó értesülhet egy-egy, a szűkebb vagy tágabb környe­zetét érintő eseményről. Mondhatnánk úgy is, hogy ossza meg velünk örömét, osszák meg egymással örö­müket. Hogyan? Úgy, hogy az alább látható, bekeretezett részt kitöltik, kivágják az új­ságból és beküldik a szerkesz­tőség címére. Milyen hírekre számítunk? Például arra, hogy valakinek megszületett a gyermeke, unokája, dédunokája, hogyan hívják a kis jövevényt, mennyi a súlya, milyen a haja stb. Vagy hogy X és Y eljegyezte egymást, házasságot kötött, megülte arany-, ezüst-, gyé­mántlakodalmát. Helye lesz ebben a rovatban az olyan hí­reknek is, amelyekből arról ér­tesülhetünk, hogy X városban, faluban osztály- vagy érettségi találkozót, más jellegű össze­jövetelt szerveznek. Klubok, egyletek, más kisközösségek is ismertethetik programjukat, beszámolhatnak rendezvé­nyeikről. A sort lehetne foly­tatni, de ezt olvasóink fantázi­ájára bízzuk. Kérésünk mindössze annyi, hogy a rövid kis hírben, tudó­sításban feltétlenül legyen benne, hogy ki, hol, mikor, mit csinált illetve, hogy kivel, hol, mikor, mi történt. (Ter­mészetesen ez tetszés szerint jövő időben is érthető.) Né­hány példa: „Kovács János és felesége, született Kiss Mária az elmúlt szombaton, szep­tember 5-én Bátaszéken tar­totta aranylákodalmát. Az ünneplők között ott volt há­rom gyermekük, öt unokájuk és két dédunokájuk." Vagy egy másik példa: „Tóth József és Asztalos Mária az elmúlt vasárnap, szeptember 13-án a bátai nagyvendéglőben tar­totta eljegyzését. Az esemé­nyen mintegy ötven rokon, ismerős vett részt." Tehát várjuk az olvashatóan kitöltött szelvényeket, és ígér­jük, hogy a híreket, tudósítá­sokat betesszük az újságba. Név: ....................................Cím:................................................................Telefon:................. K ijelentem, hogy a közölt szövegben tudomásom szerint valótlan, másokat megtévesztő, sértő információ nincs. Kelt:.................. al áírás

Next

/
Thumbnails
Contents