Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-12 / 216. szám
1992. szeptember 12. HÉT VÉGI MAGAZIN »ÚJSÁG 7 A mórágyi kerámia A Sárköz fazekasai A Sárköz települései a múlt század második felében a jobbágyfelszabadítás, az árvízmentesítés és a lecsapolások egymást erősítő hatásaként az ország leggazdagabb falvaivá váltak. Mint azt Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató több helyen is leírta, a sárközi nők, akik még a múlt század közepén is egyszerű fehér pendelyt, fehér inget és kendőt, télen melegebb kendőt és bőrből készült ködment viseltek, a századfordulón a legdrágább és legdíszesebb ruhákat hordják. A selymet a szekszárdi, a bajai és a pesti kereskedők egyenesen Lyonból hozatják számukra, a kasmírt Bécsből, a gyöngyöt, a ragyogó flittert Csehországból. Festett és faragott tulipáifcs ládáik Komáromban készülnek, a tornyos nyoszolyák Hartán, a tálasok és padok Baján. A kecses üvegkancsókat, poharakat felvidéki vándor árusok hozzák, a díszkerámiát pedig Mórágyon, Szekszárdon és Baján készítik. A legrégibb sárközi fazekasközpont minden bizonnyal a mórágyi volt. Működéséről azonban nagyon keveset tudunk, mert a tálait, tányérjait és bokályait a néprajztudomány és a nagyközönség akkor fedezte fel, amikor mint működő központ már nem létezett. Az első tanulmány szerzője, Beczkóyné Révész Ágnes, a Néprajzi Múzeum munkatársa az utolsó mórágyi fazekas, Kolep János halála után több mint 30 évvel érkezett a Tolna megyei kis faluba. A virágkorban, 1860 és 1880 között 9 fazekas dolgozott itt: Kolep János, Kohn Dávid, Glöckner János, Glöckner Henrik, Glöckner Konrád, Böhler János, Salbach Jakab, Salbach János és Link Keresztély. A 20. század elején a szekszárdi mesterek elevenítették fel a mórágyi hagyományt. Bár a mórágyi kerámia legjellemzőbb sajátosságának a vörös-fekete színkombinációit tekintették, a múlt század elején még jórészt fehér alapszínű volt a tál, a tányér és a bokály. Sajátos, hogy a kék színt egyáltalán nem használták a mórágyi mesterek. A legismertebb motívumok közé tartozott a madaras és a kakasos. A csőrében fűszálat tartó futó madarat később is szívesen utánozták a szekszárdi fazekasok. Nem így a folyatott díszítést, amelyhez igen nagy ügyesség kellett. A bajaitól eltérően a mórágyi virág lendületes, hosszú szárú, szinte táncol. Míg Szekszárdon mindhárom virág egyforma volt, Mórágyon a középső virág eltérő. Legszívesebben a margitvirágot és a tulipánt használták. A virágszirmokat külön-külön, vastagabban fogó írókával fehér, esetleg zöld színnel rajzolták ki, s minden egyes sziromra elütő színnel egy pettyet tettek. Voltak, akik törökösnek tartott díszítése, élénk színezése, ragyogó máza alapján úgy vélték, hogy a legkorábbi mórágyi kerámiát rác fazekasok készítették, s ők leA Wosinsky múzeumban látható gót betűs, 1782-es évszámú tál hettek a németek tanítómesterei is. A történeti, gazdaságtörténeti adatok, régészeti, művelődéstörténeti párhuzamok azonban megkérdőjelezték ezt. Az újabb történeti, néprajzi kutatások eredményei alapján úgy tűnik, a mórágyi kerámia készítői német fazekasok voltak, akik a szülőhazájukból hozott hagyományok (pl. író- kázás, vörös és fekete alapú tálak), valamint technológiai ismeretek (pl. kemencetípus, fényesebb máz) mellett felhasználták a 18. század magyar népi kerámiájára jellemző reneszánsz, későreneszánsz, habán, későbarokk, és a feltehetően a hódoltságkorban a balkáni fazekasság által közvetített törökös motívumokat, technikát is. A század elején a Sárköz felfedezése után igen nagy volt az érdeklődés a mórágyi kerámia iránt is. A múzeum gyűjteméVajon mire használhatták ezt az edényt a régi mórágyiak? nyében található régi anyagot versenyt másolták a szekszárdi mesterek. A mórágyi fazekasok már rég elporladtak, kerámiájuk, annak híre azonban ma is tovább él. Nagy Janka Teodóra Sinka István emléke Szekszárdon N agy István doktor mindig szívesen emlegette találkozását Sinka Istvánnal, akinek költészetét nagyra becsülte. A részletekről azonban, nem is tudom, miért, nem esett szó, pedig megkérdezhettem volna, hogy mikor járt Szekszárdon, hogyan is történt itteni vendégeskedése. De mindig annyiban maradtunk, hogy nagyon ízlett neki a szekszárdi bor, amit talán Nagy István szőllejében iszogatott. Balogh Ferentz összegyűjtötte a költő ajánlásait, amit a vésztői polgármesteri hivatal kötetben adott ki, s ebből a szekszárdi vendégeskedés időpontja pontosan megállapítható, sőt két ajánlást is találunk az irodalomtörténeti szempontból is jelentős kötetben. Sinka 1948. január 31-én kétségkívül Szekszárdon volt, a két könyvajánlás ezen a napon kelt. Ekkor 51 éves, költészete csúcsán látjuk. Összegyűjtött verseinek kötete, a Vád 1939-ben jelent meg, ezzel lett egyszerre számottevő alakja a modem magyar lírának. A versek mellett ezekben az években egy novelláskötete is megjelenik (Harmincnyolc vadalma) s nevezetes önéletrajzának két kötete, a Fekete bojtár vallomásai. Mélyről, talán a legmélyebbről érkezett Sinka István a magyar irodalomba, verseinek hasonlíthatatlan balladás hangulatát a rideg pásztorok keserű világából hozta, s legjobb verseiben addig ismeretlen hangot ütött meg irodalmunkban. 1948 életének talán utolsó boldog éve, a Vád költőjét tiszteli benne mindenki és A fekete bojtár vallomásainak szerzőjét. A következő évben már kívül reked az irodalmon s majdnem húsz évi hallgatás, belső emigráció vár rá. De Szekszárdon még ünnepelt költő, a vele való találkozásról évtizedek múltán is szeretettel emlékezett meg Nagy doktor. íme, a két szokatlanul hosszúra sikerült ajánlás. Az elsőt A.fekete bojtár vallomásai című könyvébe írta s így hangzik: „Azért ezt a kedves Céh Jóskát én mégis szeretem, mert magyar, igaz, tiszta ember. - Olyan, mint akire e táj büszke lehet. Itt közel Pakshoz, Szekszárdon írom e pár sort ezekbe a vallomásokba és ismét csak vallók: a Duna ezen a tájon örök, az emberek is épp olyan végtelen életűek, mert folyó, ember és táj romolhatat- lan ... így, ezzel a gondolattal ajánlom könyvemet a Duna-táji embereknek ... Szekszárd, 1948. jan. 31. Sinka István. Csillag alatt közlöm, hogy a Dunatáji ember, Céh József, ki véletlenül országgyűlési képviselő és Szekszárdon született, akárcsak Babits Mihály." Sinka A másik ajánlást Harminc- nyolc vadalma című könyvébe írta s így hangzik: „Sok szeretettel ajánlom ezeket a vadalmákat egy olyan magyar fiúnak, aki igen messziről jött el a Duna mellé, hogy ismerkedjen tűzzel, vízzel és magyar szomorúsággal. Szekszárdon, 1948. jan. 31-én. Ő Léka Géza, én Sinka István vagyok." U gyancsak Balogh Ferentz könyvéből tudjuk, hogy január 25-én még Hajdúnánáson volt, tehát onnan érkezett Szekszárdra, nyilván baráti meghívásra. Az is elképzelhető, hogy több könyvét is dedikálta itt, ami nem jutott el Balogh Ferentzhez. A vésztői kiadású könyv arra is figyelmeztet, hogy érdemes lenne felkutatni Sinka István szekszárdi időzésének részleteit. Csányi László Két keréken Barcelonába Csak tekerni kell! Nemrég még a fél ország a tévé előtt ült a Barcelonában megrendezett nyári olimpiai játékok eseményeit figyelve, s gondolom sokan felugrottak a fotelből, amikor sportolóink az aranyérmekért vívtak nagy küzdelmet. Persze akadtak szerencsések, akik a helyszínen, élőben figyelhették az eseményeket, közöttük egy bonyhádi fiatalember Bareith Károly is, aki a bajai tanítóképző főiskola végzős hallgatója. Talán nem is volna érdekes az eset, ha sok pénzével mit kezdeni nem tudó sportbarátról lenne a szó, ám ő két barátja - a zombai Borbély Miklós és a mohácson éló Fodor Róbert - társaságában vágott neki kerékpárral a rövidnek egyáltalán nem mondható útnak. Vele beszélgettem, élményeiről, tapasztalatairól, s közben csak csodálni tudtam látásmódját.-— Hogyan született az ötlet, hogy kerékpárral mentek a katalán fővárosba? — Pontosan nem is emlékszem. Talán egy üveg sör mellett valamelyik bajai kiskocsmában, hangzott el először amolyan Mi lenne ha... alapon. Nagy lelkesen „tervezgettük" ezután az utat, s hazudnék ha azt mondanám, biztosak voltunk abban, hogy sikerül a vállalkozás. Azért bíztunk benne, hogy nem rekedünk meg valahol félúton, bár nem bizonyítási szándék, hanem a talán soha vissza nem térő alkalom motivált bennünket. — Az utazás anyagi feltételeit ki biztosította, egyáltalán menynyibe került a majd kéthónapos „túra"? — Sajnos nem sikerült támogatót találnunk, így a már többször jól bevált szülői segítségre számíthattunk. Azt nehéz volna megmondani, hogy mennyit áldoztunk az útra, hiszen a kerékpárok felszerelésének kiegészítése is sokba került. Az bizonyos, hogy kb. huszonötezer forintnyi valutával vágtam bele a vállalkozásba. Az egyik társam ezer márkát hozott magával, de ő Barcelonából nem hazafelé vette az irányt, hanem — biciklijét átadva egy közben Angliából megérkezett negyedik srácnak - kószált még egy kicsit Európában. — Mennyi idő alatt, s hogyan jutottatok el az olimpiai városba? — Július másodikán indultunk Mohácsról, s egy hét elteltével érkeztünk Genovába. Az első napi nagy hőség és 180 kilométer letekerése után már Ausztria határánál pihentünk meg, ahol végig esőben tekertünk, de jó lelkű fogadósnak, apácáknak és szerzetesnek köszönhetően szálláshoz és ételhez is jutottunk, ami nagy könnyebbséget jelentett. Volt, hogy kis kitérőt tettünk a Dolomitokban egy csodás tengerszem miatt, de az első hetet inkább a nagy hajtás jellemezte. Ezután kicsit lazítottunk, s volt, hogy csak harminc kilcsit tekertünk. Az éjszakáinkat egyébként hálózsákban töltöttük a szabadban, a magunkkal vitt sátrat csak kétszer állítottuk fel. Igyekeztünk minél több várost, nevezetességet megnézni, s az külön szerencse volt, hogy július 14-én St. Tro- pez-ban voltunk, így a franciák nemzeti ünnepének napján nem csak a Luis de Funes filmekből ismert csendőrőrsöt, hanem az esti tűzijátékot is megnézhettük. Cara- qués-ben három napot töltöttünk unatkozó, különc milliomosok között, akik mintha nem is ezen a világon élnének, de sokat segítettek nekünk. Két órai munkáért - két napra elosztva - kétszer kaptunk meleg vacsorát, meg négyezer pesetát. Egyébként naponta kétszer ettünk, s általában hideget, de végül az olimpia nyitónapján már Barcelonában voltunk. — Milyen rendezvényekre sikerült bejutnotok, láttatok-e magyar sportolókat? — Többnyire belógtunk a rendezvényekre, s szerencsénkre éppen az uszodába volt a legkönnyebb jegy nélkül bemenni, így végignézhettük Egerszegi Krisztina és Damyi Tamás egy-egy „aranyos" úszását is, ami csodálatos élmény volt. Kosárlabda mérkőzést is láttunk, bár az amerikaiak játékát csak a csarnok előtti hatalmas képernyőn figyelhettük. Szurkoltunk még az öttusa csapatnak is, de sajnos ez nem sokat jelentett a végeredményben. Persze körbenéztünk a városban is, s rengeteg fényképet készítettünk. — A visszaút is hasonlóan telt, mint kifelé? — Nyolc Barcelonában töltött nap után indultunk visz- sza, akkor már személycserével, s más útvonalon is. Szerettünk volna minnél előbb itthon lenni, így nem nagyon tartottunk pihenőt. Bár Ávig- non-ban megálltunk fél napra, inkább csak tekertünk. Szerencsére nem volt semmi komoly probléma visszafelé sem, s tizenöt nap alatt sikerült hazaérnünk. Jó volt újra itthon lenni, ismerős tájakon pedálozni, s megbizonyosodni, hogy nem csak külföldön vannak segítőkész emberek. — Úgy érzem, napokig tudnál mesélni erről a nyárról, de kíváncsi vagyok arra is, hogy mik a további terveid az életben? — Szeretném sikeresen venni az utolsó évet a főiskolán, ahol nagyon jól érzem magamat. Azután? Majd meglátjuk. - Nagy László A tettenérések száma megduplázódott Válságtünetek nélkül - Tamásiból Rendszeres olvasóink bizonyára emlékeznek még arra, hogy jó fél évvel ezelőtt rendszeresen beszámoltunk a Tamási Rendőrkapitányság nehezen alakuló új vezetéséről, a kisvárosban uralkodó nem éppen jó hangulatról. Akkor a Tamásiban és környékén lakók, nyaralók, fürdővendégek- ami a 46 ezres lakossághoz képest 60-70 ezer embert jelent- egy önbizalom- és motiváltsághiánnyal, belső feszültségekkel küzdő rendőrséggel rendelkeztek. Egy szétzilált állománnyal pedig nem nehéz eredménytelenséget „produkálni". Mire volt elég egy jó fél év Tamásiban, a háromfordulós rendőrkapitány-választás után? Ezt a kérdést tették fel a megye rendőri vezetői is, amikor a legutóbbi vezetői értekezletet a kisvárosban tartották azzal a nem titkolt szándékkal, hogy azon közelről lássák, tapasztalják, hogy megy a munka Tamásiban. Mint megtudhattuk, 82 hivatásos rendőr ügyeli a rendet, 12 gépkocsival rendelkeznek, melyek közül három a simontornyai őrs, egy az ireg- szemcsei és egy a gyönki körzeti megbízotti csoport rendelkezésére áll. A technikai felszereltség átlagosnak mondható, a működéshez szükséges feltételek biztosítottak. Igaz ugyan, hogy a kapitányság épülete tatarozásra szorulna, de az már bíztató, hogy a Simontornyán az őrs új, korszerű épületbe költözik még ebben az évben. Az senki előtt sem titok, hogy a bűnügyi eredményesség nagyrészben az ezzel foglalkozók képzettségén, a szervezet hatékony kialakításán, az együttműködési készségen múlik. Az év elején nevezték ki az új bűnügyi osztályvezetőt is. De nézzük az eredményeket, melyek mindig önmagukért beszélnek. Míg az elmúlt év első félévében 612 nyomozás befejezésével 25,9 százalékos felderítési eredményesség volt elérhető, addig az idei év azonos időszakában a felderítési eredményesség már 33,3 százalékos. A kapitányság egyik legjelentősebb gondja a közlekedési alosztály szétforgá- csoltsága, de ez szerencsére a baleseti helyzeten nem látszik. Viszont az intézkedések száma - ennek bizony vannak, akik nem nagyon tudnak örülni - jelentősen emelkedett. Az elmúlt év azonos időszakához képest például az előállítások száma 69-ről 113-ra, a tettenérések száma 49-ről 98-ra, az igazoltatások száma 539-ről 978-ra emelkedett. Hasonló trendek alakultak ki a közlekedés rendjét sértők elleni intézkedésekben is. Mint ahogy a tamási kapitányság vezetője, Kovács Zoltán rendőr őrnagy, úgy a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Berta Attila rendőr ezredes is fontosnak tartotta, hogy „nyisson" az önkormányzat, a lakosság felé. Ennek eredményeként erre a vezetői értekezletre hazánkban először, de a többire már rendszeresen meghívást kap a rendőrségtől az érintett önkormányzat polgármestere is. Dr. Deák Gábor,Tamási város polgármestere élt is lehetőséggel. Mint elmondta: — Teljesen újszerű, a demokráciának része, hogy jelen lehetek ezen az értekezleten. Örülök annak, hogy a kapitányság helyzete konszolidálódott. Megérte a háromfordulós kapitányválasztás, az eredmények önmagukért beszélnek, amit az utca embere is visszaigazol. Arról pedig már a kapitány beszélt, hogy az elmúlt félévben a területükön tizenegy polgárőri csoport alakult meg, közel 400 fős tagsággal, s az önkormányzatokkal történő együttműködés eredményei abban is megnyilvánulnak, hogy erejükhöz mérten anyagi támogatást is nyújtanak a tamási, szakályi, nagykónyi, koppányszántói, értényi és fürgedi önkormányzatok. Iregszemcse és régiója pedig három rendőri státuszt finanszíroz egy éven át, ezen felül gépjárművet is vásároltak, épületet tataroztak. A simontomyaiak abban nyújtanak segítséget, - a közelmúltban történt gépkocsivásárláson túl -, hogy az őrs jól működő alegységgé váljon. S ennek ugye nem csak a rendőrség, s nem elsősorban a rendőrség, hanem az állampolgárok látják a hasznát. Gergelics Zsóka
