Tolnai Népújság, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-08 / 187. szám
10 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. augusztus 8. G- Kis----r eneráció fjúsági oldal Törd a fejed! A titok (3.) Ritzel Zoltán két héttel ezelőtti fotográfiája zajló jégtáblákat ábrázolt. A helyes megfejtést beküldők közül a szerencse Deli Zsolt szedresi olvasónknak kedvezett. E heti felvételünket Ótós Réka készítette. Megfejtését és a nyertes nevét mához két hétre közöljük lapunkban. Bob a Huszadik utca sarkán álló olasz vendéglő előtt leállította a kocsit. Bent a séf régi ismerősként üdvözölte. Miután Bob leadta a rendelést, egy sarokasztalhoz telepedett. Elővette a borítékot és belemerült tartalmának tanulmányozásába. A borítékban fényképek, a lány származását igazoló iratok, életéből néhány fontos részlet leírása, levelek és nem utolsósorban egy címlista a barátokról, ismerősökről. Annyira belemélyedt az iratokba, hogy észre sem vette a séf közeledését, csak érces hangjára figyelt fel: — Itt a makarónija Bob. — Koszi, Piero. — Már megint egy veszélyes ügy, vagy csak a féltékeny feleség esete? — Még nem lehet tudni, mi lesz belőe. Talán veszélyes, talán nem. - hangzott a szűkszavú válasz. — Oké! Értem én. Nem is zavarom tovább Bob - azzal sarkonfordult és elindult a konyha felé. Bob félretette a papírokat és elfogyasztotta ebédjét. Majd hazaszáguldott. A lakása a negyedik emeleten volt. Nem éppen tipikus legénylakás, nem jellemezte a férfiaktól megszokott rendetlenség. Ez Bob rendszeretetének és a bejárónőnek volt köszönhető. A lakás alapterülete meglehetősen nagynak tűnt egy ember számára, de a lakberendező praktikájának hála, a nagy hodályból kedves kis vityilló lett. Belépve az ember egy óriási hallban találta magát. Innen jobbra nyűt a tágas konyha, balra pedig egy kis folyosó, melyből nyílott a dolgozószoba, a háló, a fürdő és egy mini kondicionáló terem. Bob keresztülsietett a halion, át a folyosón, be a modernül berendezett dolgozószobába. Leült a számítógép elé és elkezdte bevinni az adatokat az Emmy-ügyről. Már két órája „dolgozott", amikor megszólalt a csengő. Elindult, hogy ajtót nyisson, közben kiszólt: — Egy pillanat, máris ott vagyok! Amint kinyüt az ajtó, elállt a lélegzete a csodálkozástól. Nem gondolta volna, hogy barátnőjét egy európai körút ennyire megszépítheti. A lány megunva a hosszú percek óta tartó csodálkozást, a bámuló férfit eltolva az ajtóból, belépett a lakásba. Majd ő törte meg a csendet: — Ez nem volt szép tőled! Hogy lehetsz ilyen? Elfelejtetted, hogy a 14 órás géppel érkezem? - szemrehányóan és hidegen nézett a férfira ez a barna angyal. — Bocsáss meg Liza! De megint kaptam egy megbiza- tást. Tudod milyen vagyok olyankor - a férfi engesztően nézett a lányra. Na jó, most az egyszer megbocsátok. De csak egy feltétellel! — Mi lenne az? — Hát... - incselkedett a lány, majd a férfi vállába bújt hízelkedőn, mint a macska. Ekkorra már eltűnt a külvüág mindkettejük számára. Ezalatt a város másik végében „reggeli" ismerőseink találkoztak: Jack a kikötői kis büfé előtt állt hot-dogot majszolva idegességében. Azon törte a fejét, ugyan mit akarhat tőle üzlettársa, a Főnök. Míg így töprengett, a büfétől nem messze megállt egy fekete Mercedes. Egy sötét alak szált ki belőle, olyan sötét volt, hogy az alag- úti néger hipó reklám lenne mellette. Ő volt a főnök. Jack, amint meglátta, eldobta az ételt és az alak elé sietett. — Helló, Főnök! - köszönt, amint közelebb ért. - Miért kerestél meg személyesen? Ahhoz túl óvatos vagy mintsem, hogy ok nélkül látni akarj. — Igen, ez így van. Gyere velem, a kocsiban elmondok mindent. — Akkor siessünk, mert egy fontos szállítmányt várok! - azzal beszálltak a kocsiba. Amint elindultak, a főnök elkezdte: — Ismered ezt az embert? - egy fotót nyújtott át. — Naná! Sajnos nagyon is. Már többször meggyűlt vele a bajom, mikor még zsaru volt. Mi az ábra vele? — őt kéne figyeltetned. Nehogy beleköpjön a levesünkbe. Ha kell, figyelmeztesd, hogy rossz helyen jár. Szóval ennyi. — Oké. Ne aggódj, jó kezekben lesz a barátunk - a kocsi megállt. Jack nem várta meg, míg a kocsi eltávolodik, hanem elindult a legközelebbi telefonfülkéhez. Tárcsázott: — Te vagy az, Gina? Fred ott van? —Hol találom, nem tudod? — Koszi. Este találkozunk. Jack letette a kagylót és haza indult... A kertváros felett csend honolt. A Gróf úr mint mindig most is bezárkózot a dolgozó- szobába a kazettával. Azon gondolkodott, hogy hogyan mondja meg Philipnek az egészet. Ahogy így elmélyült gondolataiban, megszólalt a telefon és visszahozta a valóságba ... Tibay Rózsa Dunaszentgyörgy Gyönki diák levele 1863-ból Közel százharminc esztendeje, 1863. június 15-én a gyönki algimnázium duna- szentgyörgyi tanulója, Dömötör József levelet írt szüleinek. Tulajdonképpen nincs ebben semmi különös, de azért tagadhatatlanul izgalmas belelesni a négy emberöltővel ezelőtti hétöznapokba, annál is inkább, mivel a levél véletlenül maradt fenn. Lássuk, mit ír az egykori tanuló! „Kedves Szülőim! Azon töröm a fejemet vájjon hogy van az, hogy Húsvét olta nem küldtetek levelet? E kérdést nem tudom magamnak megfejteni, mivel azt nem hihetőn, hogy leveleimet nem kaptátok volna, az egyiket melyben betegségemet és a majálist megírtam, a másikat melyet már Majális után írtam. A nagy mamát egy hét óta folyvást várom s nem jön el, hogy /:ha van:/ hozna kevés tseresnyét melynek itt nagy szűkében vagyunk. Kérlek benneteket, írjatok minél előbb, írjátok meg hogy milyen idők járnak arra? Mert itt oly nagy a szárazság, hogy a Heti cáfolat Nem igaz, hogy a hazai skin-headek kérésére a jövőben nagyszámú mexikói meztelen kutyát importálunk. marhák majd éhen hullanak eleség hiánya miatt. E hó 4-én pedig a völgyes helyeken a gyönge kukoriczák mind elfagytak s a mint Dani bácsi írja nálok is. Az öreg Mányoky tekintetes urat e hó 10-én temettük, déli 12-1 óra közt. S ezzel mindnyájatoknak egészséget kívánva Sándor urfit tisztelve maradok hü fiatok D.J. tanulok. /Utóirat/ Asszony néniék tiszteletüket küldik. A szürke dolmányomat asszony néni ma igazatta meg, a fehéret pedig holnap v. holnap után kimossa s majd azt viselem. Az uj ruhám még csak 3or volt rajtam. Dömötör József" Mit tudhatunk meg ebből az egyetlen levélből? Az első, ami szembeötlik, hogy a 12-14 éves fiúnak olyan kézírása van, amilyennel ma hét határban nem dicsekedhetnek felnőttek sem. Ezt hihetőleg már a gyönki iskolában formálta, oda pedig úgy járt, hogy egy ismerős családnál lakott, ahol főztek, mostak, varrtak is rá. El azonban nem nagyon kényeztették, ezért is kívánja annyira az édességet, a cseresznyét, ami ekkoriban egyedül a gyümölcs - lehetett volna, ha el nem fagy a környéken. így aztán aligha volt ilyesmiben része a gimnázium alapítása óta hagyományosan megtartott majálison. Pedig hazamenni nincs módja: szegénységét mutatja, hogy hús- vétra sem utazhatott szüleihez, tőlük akkor sem kapott csomagot, hanem csak levelet. Amit ő küldött - vélekedése ellenére -, lehet, hogy elkeveredett. Ezt a postai pecsétek egyikéből sejthetjük, mert azon Siklós neve áll. Ha a fiú csupán annyit írt a borítékra, hogy Szentgyörgy, s nem azt: Dunaszentgyörgy, alighanem nagy kerülőt tehettek sorai. Ami még fontos lehet a szülőknek, az az időjárás, s a gimnázium egyik támogatójának, az említett Mányoky tekintetes úrnak (Mányoky Tamás 1848-as honvédtiszt atyjának) halála. Az utóirat hihető, hogy „asszony néniék" átolvasása után kerül a papírra, hiszen tartalmából ez sejlik: a fiú ellátásáról szól. Az is valószínű, hogy a nagymamát a cseresznyével hiába várta a gyönki diákunoka, mert alighanem már az egész család a közelgő aratásra készülődhetett, akkor pedig mindenkinek megvan a dolga otthon is .. . Dr. Töttős Gábor Német TOP 10 1. Dr. Alban 2. Snap 3. Erasure 4. Kris Kross 5. Guns'n Roses 6. Sisters Of Mercy 7. Connie Francis 8. Deltha Funkee Homosapiens 9. The Mamas And The Papas 10. Metallica It's My Life Rhythm Is A Dancer Abba-Esque Jump Knockin'On Heaven's Door Temple Of Love Jive Connie Mistadobalina Dream A Little Dream Nothing Else Matters Félmilliót vesztett Madonna Félmillió dollárt vesztett Madonna július elején egy fogadás alkalmával. Los Angeles legelegánsabb éttermében, a Spago's Restaurant-ban vacsorázott egy milliárdos producerrel, David Genffel. Egyszercsak szóba került egy sikeres amerikai tévésorozat, a Beverly Hills 90210 sztárjának, Luke Perrynek testmagassága, amit a producer 168 centinek saccolt, Madonna viszont erősködött, hogy a színész biztosan kisebb ennél. Vad egymásraígérgetés következett, végül eljutottak már 500.000 dollárig, amikor Luke impresszáriója közölte: pro- tezsáltja pont 168 cm magas. (FEB) Pop-pletykák a nagyvilágból Samantha Fox A 26 éves angol énekesnő küenc évnyi tapasztalattal rendelkezik - szexuális téren. A „kebelkirálynő" gondosan megtervezte ártatlansága elvesztését. „Először anyámnak beszéltem róla, ő pedig elvitt a nőgyógyászhoz. Kaptam tablettákat, hat hétig szedtem és csak amikor tapasztaltam, hogy hatnak, akkor bújtunk be a fiúmmal egy csodás franciaágyba. Felejthetetlen volt. Utána moziba mentünk, az Aranyoskámat néztük meg." A szexről általánosságban így nyilatkozik: „Szívesen bújok ágyba, de csak olyannal, akit tényleg szeretek". Sinitta Nem így az ugyancsak 26 éves Sinitta, Sam kolléganője. „Nyolc éven át mániákusan kerestem a szexet, minden éjszaka szükségem volt rá. Semmi sem volt elég nekem. Főként azután, hogy felfedeztem, a szex segít leküzdeni az éhséget. így maradtam ilyen vékony. Evés helyett szeretkeztem. Végül megváltoztak a reflexeim, ha éhes voltam, nem az evésre asszociáltam, hanem szexre vágytam." Johnny Holly day Immáron hivatalosan is elvált Johnny Hollyday francia rockénekes. A 49 éves sztárnak van már gyakorlata ebben is: harmadszor mondta ki a „boldogító nem"-et. Volt felesége, a 21 éves Adeline annak ellenére sem haragszik az öregedő „fenegyerekre", hogy gyakran megcsalta: „A válás után két nappal hosszasan beszéltünk telefonon. Nem vagyok szomorú attól, ami történt." Hollydayt legújabban egy feltűnő szőke szépség oldalán lehet látni St. Tropez-ben, a neve Caroline. Jason Donovan Az ausztrál tinédzserbálványt, Jason Dono- vant a minap kitessékelték a londoni Harrods áruházból. Az ok: nem a helynek megfelelően öltözött. A 23 éves énekes szakadt farmernadrágban óhajtott nézelődni az elegáns áruházban, felsőtestét pedig mindössze egy átlátszó mellény fedte. Az énekes és barátnője - akinek a köldöke látszott ki a blúzból - szó nélkül elhagyta az áruházat. „Jason Donovan mindig szívesen látott vendég nálunk" - nyilatkozta az áruház szóvivője -, de tudnia' kell, hogy szigorú rendszabályaink vannak. Vele sem teszünk kivételt csak azért, mert popsztár. Aki a Harrodsnál akar vásárolni, öltözködjön annak előírásai szerint." Michael Jackson Michael Jackson megtiltotta a nagy teleob- jekítvek használatát koncertjein. Az európai turnén tartózkodó világsztár közölte, hogy 300 mm-nél nagyobb fókusztávolságú objektívet senki sem használhat. Az ok: Ken Lennox, a Daily Mirror riportere 500 mm-es objektívvei készített felvételeket róla, amelyeken jól kivehetők 15 év plasztikai műtétéinek nyomai. Ferenczy Europress Itt kísértünk Love ’92! Ha minden igaz, ez lesz az új Európa Kiadó lemez címe, mely a harmadik a zenekar életében. Egyébként nem tudom, lehet-e nagyobb kontrasztot létrehozni, mint ahol a felvételek készültek. Kívül a Fonográf-klub, a maga úszómedencéjével, teniszpályáival, aranyláncos újgazdagjaival, belül egy sivár, elhagyatottnak tűnő épületben a stúdió, melyet Főnixnek hívnak. Menyhárt Jenővel, az együttes szövegírójával, énekesével, helyenként zeneszerzőjével előzetesen megbeszéltük látogatásunkat, s ő a rá oly jellemző szívélyességgel adta áldását a dologra: „Gyertek, de azt tudnotok kell, hogy értetek nem fog történni semmi." Bíztatóan hangzott. Szakadt farmeres, kócos, fáradt zenészeket találtunk, ami nem csoda (mármint az utóbbi jelző - a fáradtság), hiszen valahol a felvételek felénél jártak, vagyis már két hete látogatták naponta a stúdiót. Három lemez - három gitáros, ugyanis a megtért Dénes János, majd a más zenekarba távozott Gasner János helyére ezúttal Kirschner Péter igazolt. Találkozhattunk a jazz-körökben is „jól mozgó" Másik Jánossal; aki mint független együttműködő vesz részt az Európa Kiadó munkájában. A dobos Magyar Péter, valamint a basszusgitáros Kiss László már megalapítás óta tagja az együttesnek. Hogy milyen lesz a kilenc új számot tartalmazó, ősszel megjelenő E. K. lemez? „Azt majd mindenki eldönti saját maga" - legalábbis Menyhárt Jenő szerint. KRZ A Főnix Stúdióban. Balról: Kiss László, Menyhárt Jenő, a hangmérnök (háttal) és Másik János