Tolnai Népújság, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-03 / 182. szám

SZEKSZÁRD ÉS KÖRNYÉKE (4. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1992. AUGUSZTUS 3. HÉTFŐ ÁRA: 9,60 FORINT III. ÉVFOLYAM, 182. SZÁM Őslakosok és új telepesek utcabálja Ocsényben (3. oldal) Spórolni tudni kell, és érdemes (3. oldal) Kisdorogi elszármazottak Még az idén kiírják az Expo-tendert Magyar arlamenti épviselők Horvát­országban Rácskay Jenő és Sipos Imre, az Országgyűlés képviselői szombaton dél­után Horvátországba utaz­tak és megfigyelőként vet­tek részt a Horvát Köztár­saságban vasárnap tartott parlamenti választásokon. Adventista ifjúsági kongresszus Fiatalok egy jobb világ­ért! - ez volt a jelmondata annak a négynapos nem­zetközi adventista ifjúsági kongresszusnak, melynek zárórendezvényét szom­baton tartották Budapes­ten. A világ negyven or­szágából érkezett csaknem kétezer fiatal és mintegy négyezer magyarországi adventista délelőtt a Bu­dapest Sportcsarnokban közös istentiszteleten vett részt, amelyen megemlé­keztek a háború sújtotta térségek szenvedőiről, ál­dozatairól. Tizenkét­milliós fogás Vasárnap reggel a sop­roni közúti átkelőnél egy magyar állampolgár a nála lévő sporttáskájában el­rejtve 12.720.300 forintot kísérelt meg behozni. A vámvizsgálat során talál­ták meg és foglalták le a pénzt. Pozsonyi üveg­művészek kiállítása Pozsonyi üvegművé­szek munkáiból nyűt kiál­lítás Mohácson. A fiatal művészek - Magdalena Burmekova, Karol Drexler, Maria Hajnova, Marta Mlichova, Drahomir Prihel - tárlatát a pécsi Parti Ga­léria rendezte. A tárlat au­gusztus 20-ig várja a kö­zönséget. Szociális otthon, Í jarzon- akások Két laktanya átalakítá­sának befejező munkála­tait végzik az építők Ko­máromban. A gondozásra szoruló öregek kulturált elhelyezésére egy új szoci­ális otthont hoz létre a vá­rosi önkormányzat a volt szovjet laktanya egyik épületében. A Duna-menti településen most is műkö­dik ilyen intézmény, de az zsúfolt, s állaga erősen le­romlott. Az 55 milliós fo­rintos költséggel készülő otthonba szeptember kö­zepén költözhet be 55 rá­szoruló. Egy másik lakta­nyaépületből garzonlaká­sokat alakítanak ki. Németek, székelyek, ma­gyarok, egykori és mai kisdo­rogi lakosok adtak egymásnak találkozót augusztus első szombatján a völgységi kis te­lepülésen. Az elszármazottak Az egykori olasz kormány­főt, Emüio Colomböt nevezték ki Giuliano Amato kormá­nyának új külügyminiszterévé - jelentette be szombaton Ró­mában az olasz köztársasági elnöki hivatal. Colombo a tisztségéről szerdán lemon­dott Vincenzo Scotti helyét vette át az olasz külügyek Utoljára 1956-ban szerzett a magyar női tomasport olim­piai bajnoki aranyérmet. Szombaton este Ónodi Henri­etta valóra váltotta sokak tit­kos vágyát, a dobogó csúcsára léphetett, s ez a magyar torna­sport (férfi és női) 12. olimpiai bajnoksága. Sikere értékét nö­veli, hogy ugrásban sohasem avattak magyar aranyérmest, másrészt a békéscsabai kivá­lóság most már nemcsak vi­lág- és Európa-bajnoknő, de a legértékesebb medálnak is a tulajdonosa. A csapatversenyben és egyéni összetettben elkövetett hibái után hitt-e ebben a dia­dalban? - kérdezte Ónoditól az MTI munkatársa. — Tulajdonképpen ma­gamban, valahol belül, mé­lyen a szombatra és az ugrásra összpontosítottam. A megin­gások után össze tudtam ma­gam szedni, s végül mindkét ugrásommal elégedett 'lehet­tem. No, meg főként az azo­kért kapott pontokkal is! találkozójának díszvendége volt Hans Rehfeld pécsi német konzul, Mayer Mihály megyés püspök, Erős András, a Tolna Megyei Közgyűlés elnökhe­lyettese, Hambuch Géza, a élén. A Reuter jelentése sze­rint a 72 esztendős keresz­ténydemokrata párti Colombo számottevő politikai múlttal rendelkezik: 1970-72-ben kormányfő volt, majd kül­ügyminiszterként tevékeny­kedett 1980-83 között, s egy­koron az Európai Parlament elnöki tisztét is betöltötte. Mire gondol általában gya­korlat közben? — Előtte egy más közegbe kerülök, megszűnik a külvi­lág. Csak a talajfogás után ér­zem újra, hogy érdemes-e örülni, vagy éppen szomor- kodni. Többen mondták, „átvette" a csapatversenyben rontó amerikai vüágbajnoknő, Zmeskál idegességét. — Ez nem igaz, sohasem figyelek másokra . A magam gyakorlataival vagyok elfoglalva. Külön erőt adott, hogy Egerszegi Krisz­tina és Darnyi Tamás, a két klasszis úszó is ott izgult a le­látón értem. „Egérke" gratulá­ciója nagyon-nagyon jólesett. Megvolt az aranyérem. Mire gondolt a talajgyakorlat fináléja előtt? — Felszabadultságot érez­tem, a dobogó tetején állva felötlött bennem, ezért érde­mes volt ezerszámra gyako­rolni az ugrásokat. (Folytatás az 5. oldalon). Magyarországi Németek Szö­vetségének főtitkára, Rittinger Antal, a Németek Tolna me­gyei Szövetségének elnöke és Tamás Menyhért író. (Folytatás a 3. oldalon) Keszőhidegkúton, az evan­gélikus egyház találkozások házának környéke gyermek­zsivajtól volt hangos. Önfeledt játékba feledkezve élvezték a szabadságot, a szórakozás örömét. A gyönki Eletművészet csa­ládért klub szervezett a hét végén háromnapos családi programot Hidegkúton. Egy kis csapat pénteken reggel ér­kezett meg a helyszínre, de délutánra már negyvenen is összejöttek. Akadtak vállalko- zószelleműek is, akik kerék­párral vágtak neki a Gyönk-Keszőhidegkút közötti távolságnak. Az együtt eltöl­Finn, japán, osztrák, ma­gyar és egy örmény szárma­zású művész a tagja az I. Szál­kái Nemzetközi Művészte­lepnek, mely szombaton nyi­totta meg kapuit a világ kü­lönböző pontjairól érkező fes­tők, szobrászok, grafikusok előtt. Az augusztus 1-től 13-ig nyitva tartó táborba a művé­szek alkotásaikkal együtt ér­A Világkiállítási Programi­roda még ebben az évben ki­írja az expóval kapcsolatos in­gatlanfejlesztésekre vonat­kozó nemzetközi tendert, melynek szövegét a nemzet­közi és a magyar sajtóban is közzéteszik. Az érdeklődők Az USA kész Irak ellen fellépni Az Egyesült Államok kész arra, hogy bármely pillanat­ban erővel kényszerítse Irakot az ENSZ BT határozatainak teljesítésére - jelentette ki Ri­chard Cheney, megerősítve, hogy újabb amerikai egysége­ket vezényelnek Kuvaitba. tött három napnak hármas célja volt: kötetlenül, hosszabb időre együtt legyenek, ismer­kedjenek egymással; kisza­kadva a megszokott környe­zetből, ami felüdülést jelent; és többen vannak, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy nyaralni menjenek, erre jól szolgál ez a hétvége. A kirán­dulás- ingyenes, amit fizetni kell, azt a klub állja. Az étke­zést úgy oldották meg, hogy minden szülő azt hozott, amit éppen gondolt, s aztán meg­beszélték, mit készítenek be­lőle. keztek. A képek, szobrok, kisplasztikák egy részét a mű­vésztelep szponzorai kapják meg, míg a művészeti alkotá­sok másik része és a tizenkét nap alatt itt készült alkotások a szálkai müvésztelep jövendő kiállításának fogják az alapját képezni. * A művésztelep ötletadója, számára azonban már jelenleg is rendelkezésre áll a nemré­giben megjelent befektetési tá­jékoztató, amely előzetes in­formációkat nyújt a meghirde­tendő telkek hasznosításáról. Bosznia: „elérkezett az idő" Brit katonákat nem szabad a balkáni háborús övezetbe küldeni anél­kül, hogy egyértelműen kijelölnék számukra a misszió célját. A boszniai fejlemények azonban oda vezethetnek, hogy min­denképpen fontolóra kell venni a katonai erő al­kalmazását. Az esemé­nyek Boszniában most érkeztek ehhez a kritikus ponthoz - írja szerkesztő­ségi kommentárjában a The Sunday Telegraph. A vasárnapi londoni lap megállapítja: az már bi­zonyos, hogy a Közös Piac égisze alatt folytatott tárgyalásos rendezési kí­sérletek elbuktak, s Nagy-Britanniának - a többi EK-taghoz hason­lóan - most két választása lehet. (Folytatás a 2. oldalon) Németország allando BT-tag szeretne lenni A Bild am Sonntag értesülé­sei szerint Németország a Biz­tonsági Tanács állandó tagjai­nak sorába szeretne kerülni cserébe azért, hogy a Bun­deswehr csapatai a jövőben készek az ENSZ égisze alatt szervezett bevetésekben részt veni. Az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat Bonn azonban Japán hasonló szándékától te­szi függővé. Klaus Kinnkel külügyminiszter erről a kér­désről jelenleg így vélekedik: előbb vagy utóbb vita lesz a BT reformjáról, mivel a testü­let összetétele már nem felel meg a világban lezajlott válto­zásoknak. Szatyor Géza a tizenkét napos tábor létrejöttéről a követke­zőket mondta. — Tavaly mesélt először Decsi Kiss János a szálkai ál­mairól nekem. Én, mint a Pé­csi Grafikai Műhely vezetője kapcsolatban állok a világ minden táján művészekkel. (Folytatás a 2. oldalon) Az olimpiai bajnok Ónodi Henrietta (jobbról) boldog mosolya Új olasz külügyminiszter Kirándultak a gyönkiek Kiszakadva a megszokott környezetből Ónodi Henrietta: arany- és ezüstérem (Folytatás a 3. oldalon) Jövőre veled ugyanezt, másutt Müvésztelep Szálkán (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents