Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-04 / 157. szám
1992. július 4. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 5 „Orvosválasztás" Madocsán Kenyértörés a kenyérharc miatt? Dr. Englert Ervin Dr. Antal Edit KORszerű jegyzetek (6.) Mennyit ér egy párttagkönyv? Anyám mesélte, hogy miminden megfordult nagyanyám kredence alatt. Az volt a süllyesztő, ami oda került, azt úgy vették, hogy „nincs". Amikor a náluk elszállásolt nácik '45-ben elmenekültek, hátrahagytak néhány evőeszközt. Késeket, villákat, nyelükön horogkereszttel. Na, a felszabadítók érkeztekor ezek szépen illegalitásba vonultak, a kredenc alá. S ettől kezdve minden demokratikus és antidemokratikus társadalmi átalakuláskor - hosszabb-rövi- debb időn át - búvóhelyre lelt ott valami. '56-ban például anyám párttagkönyve. Akkoriban igencsak kétes értékűvé vált ez az igazolvány. Pesten, ahogy mondják, egyik utcasarkon azt akasztották, akinek volt, másikon azt, akinek nem. ★ A történelem úgy hozta, hogy most, a 20. század végén, végre sikerült egy olyan fordulatot megélnünk, ami után az előző rendszer relikviáinak birtokosait nem nyírják ki. Sőt, a tárgyak jelen vannak a szabad piacon, jó pénzt adnak értük a furcsaságok kedvelői. Marx képek, Lenin szobrocskák, csillagos érdemrendek cserélnek gazdát, angol, ausztrál, amerikai gyűjtők keletnémet Trabantot, szovjet T-34-es tankot vásárolnak. De mennyit érhet egy párttagkönyv, egy hamisítatlan, állampárti MSZMP-passzus, eredeti, óvörös kötésben? Kevesebbet, mint ezelőtt, kevesebbet, mint ezután. Korábban aranyat ért, sőt egyesek számára hatalmat jelentett, ilyen-olyan előnyökhöz juttatatta gazdáját. Némelyeket zsíros hivatalokhoz, potya lakomákhoz, másokat soronkívüliséghez, lakás- és kocsiszerzésnél, külföldi üdülő-beutalókhoz, fillérekért stb. A jövőben pedig, ha az egymással konkuráló régiségkereskedők rávetik magukat majd a fellelhető közel kilenc- százezer számozott példányra, ismét nagy kincsesé válik e kis könyvecske. Ara a csillagokig szökik, mint a ritka bélyegsorokénak. ★ Szüreteltünk. A présházban állt, egy rozoga kredenc. Zöld-fehér, mint nagyanyámé. Körülötte, mellette, alatta lim-lomok. Nyirkos koszréteg fedte őket: a por és a penész keveréke. A szekrény egyik lábánál iratszerűségek Játszódtak. Félárú vasúti igazolvány a hatvanas évekből, réglejárt buszbérlet, hosszúkás ideiglenes lakás ki- és bejelentő adatlapok, iskolai értesítők, stb. között ott hevert egy párttagkönyv is. — Kidobod? - kérdeztem a gazdát. — Nem, csak pihentetem. Érlelem - felelte, s nehézkesen, döcögősen nevetett, mind az 62 évével. Wessely Gábor Mire elég a költségvetés Szakadáton? Lapunkban már beszámoltunk a madocsai orvosválasztás kötrül kialakult helyzetről. Akkori ígéretünk szerint most visszatérünk a kérdésre, miután minden érintettet meghallgathattunk. Egy kis krónika 1992. április-június: A helyi polgárok levelet írnak a megyei tisztifőorvosnak, amelyben kérik, tegye lehetővé, hogy dr. Englert Ervin helyett a gyermekorvost, dr. Antal Editet választhassák a felnőttek is háziorvosuknak. Ezután 250 aláírás kíséretében levelet küldenek hasonló .tartalommal a Népjóléti Minisztériumnak. Válasz nincs, újabb levél a tárcához, kétszáz aláírással. A minisztérium ismét nem válaszol. 1992. június 22.: A paksi városi tisztifőorvos értelmezi a rendeletet: a madocsaiak nem választhatják dr. Antal Editet. 1992. június 23.: Petíció dr. Englert Ervin ellen, amelyben az aláírók kérik az orvos felmentését. Az önkormányzat napirend előtt foglalkozik a kérdéssel, ám az orvos távolléte miatt érdemben nem tárgyalja az üggyet, a petíciót az orvosetikai bizottsághoz továbbítják. 1992. június 29.: Az aláírás kezdeményezői személyesen viszik a petíciót az etikai bizottsághoz, kiegészítve mintegy húsz nyilatkozattal, amelyben konkrét eseteket írnak le a betegék - büntetőjogi felelősségük tudatában kijelentve állításukat. Ki mit mond? A június 23-i önkormányzati ülésen (és utána a községháza udvarán) a betegek sorolják a vádakat: a doktor úr három órás elszállítási határidőt adott a mentőknek, mikor valaki infarktust kapott. Rohammentővel kellett volna elszállítani - véli a sértett. Az utolsó pillanatban kapta meg a pacemakert - mondja egy asszony, s a doktor úr csak unszolásra ment ki. Követeli a hálapénzt, elfogadja a gyerekek biztosítási kártyáját - folytatódnak a vádak. Ezzel szemben a gyermek- orvos bármikor kimegy, kedves a betegekhez, és nemhogy nem követel, de nem is fogad el hálapénzt. A doktor úr az önkormányzati ülés napján, este érkezik meg külföldi útjáról - éppen szabadságát tölti. Első munkanapján kerestem meg otthonában: — Én örülök ennek a petíN em kell száz évet élnie valakinek ahhoz, hogy száz éves legyen - mondja tapasztalataimmal megegyezően Ancsel Éva filozófus abban a könyvében, amit leányának, Katinak írt 1987-ben, Százkilencvennégy bekezdés az emberről címmel, s ami olyan kelendőnek bizonyult, hogy első megjelenése után nem sokkal ki kellett adni másodszorra is. Jó érzés tudni, hogy sok embertársam könyvespolcán van ott, érintőközeiben ez a kötetecske, hatásos ellenszereként annak a rossz kórságnak amit én a nyolcvanas évek elején - szigorúan házi használatra - emberun- doros sárgaságnak neveztem el. Barátaim, ismerőseim esetében ugyanolyan jól „működött", mint az enyémben, lecsillapította lelkünk háborgását, méregtelenítette gondolatainkat, segített élni, minden esendőségünk ellenére: emberül. Nem szaporítom a szót, profán imádságos könyv lett a kötetkéből, aminek tartalma olyan varázsos, hogy keresed benne a napi bajodra, viharaidra megfelelő textust és úgy belfelejtkezel, hogy a vacsociónak bármennyire is meglepő - kezdi, amire tényleg meglepődöm. — És mi az oka az örömének? — így legalább nyilvánosságot kap, amit én régen mondok: a doktornő a gyerekek helyett a felnőttekkel foglalkozik. — Mosf azonban nem a doktornő, hanem az Ön működését kifogásolják. — Igen, mert Madocsáról van szó. De kérdezze meg a bölcskeieket: nem látja el a gyermekorvosi feladatait. A doktornő itthon mazsolázgat csak. Nem háziorvosi tevékenységet, hanem házi barátkozási tevékenységet folytat. — Ez legalább olyan komoly vád, mint azok, amelyek Ön ellen szólnak. — Én készültem! Ezek olyan egyszerű labdák, hogy ezeket nagyon könnyű leütni. Esetenként szakmailag lehetne vizsgálni, hogy hogyan jártam el, de az a csodálatos, hogy ezek a gyerekek tudnak panaszkodni. A doktornőé nem tudnak, mert közülük többen meghaltak. — Azt állítják, hogy ön követeli a hálapénzt. — Madocsán nem kell követelni, adják maguktól. Ez egy olyan gavallér társaság - egyébként a fél falu rokon -, hogy én ezt a nagy házat úgy tudtam megépíteni, hogy a madocsaiak összeadták. — Mi lehet az oka mégis a vádaknak? — A madocsai emberek olyanok, hogy ha valamilyen sérelem éri őket, akkor megferára, reggelire szánt keménytojások alól elforr a víz, aminek híján lövöldözésre emlékeztető durrogás támad. Nem hallod, hogy csöngetnek, nem veszed észre, hogy körmödre égett a cigarettád. De mire végigböngészed a százkilencvennégy bekezdést, köszönöd, már jól vagy. Embernek lenni nem is olyan reménytelen dolog. Mostanában megint túl sokszor, úgy is mondhatom gyanús gyakorisággal talál rá a kezem Ancsel Éva könyvére, s tűnődöm el üzenetein. Az olyanokon, hogy az embernek öt, hat év várakozás meg se kottyan, ha tudja, hogy a hatodik végén ott áll, amiért böjtölni, várni érdemes volt. „Ha viszont nincs róla fogalma, hogy hova is rohan és minek, akkor azt sincs türelme kivárni, míg a közlekedési lámpa zöldre vált." Lehet, hogy már megint olyan védtelenek, bőrünktől is lelő időben a megfelelő hatósághoz fordulnak. Ezek az emberek bíztatásra tették, amit tettek. — Nevezetesen? — A doktornő bíztatására. Ez egy kenyérharc. Az orvosírnokomnak ma is száz kártyát adtak le. Nekem ezernégyszáz van - ez is egy szavazás. — Mi a véleménye a szabad orvosválasztásról ? —\ Vidéken üyen kis faluban maga az elnevezés szerencsétlen. Beszélgettünk erről a minisztériumban, és más fórumokon is: ezt kötelező orvosválasztásnak kell nevezni, nem szabadnak! — Dr. Antal Edit mit szól az őt ért vádakhoz? — Az aláírásgyűjtést nem én kezdeményeztem, sokáig nem is tudtam róla. Ami a bölcskei gyerekeket illeti, három évvel ezelőtt - dr. Englert Ervinné kezdeményezésére - vizsgálatot indítottak ellenem, azonban semmilyen terhelő információt nem tudtak ösz- szeszedni sem Bölcskén, sem Madocsán. Az előfordult, hogy Madocsán súlyos beteghez hívtak, ezért később kezdtem a rendelést Bölcskén. Az a furcsa, hogy ügyeletben gyermekeket és felnőtteket is elláthatok, a betegek mégsem választhatnak engem. Úgy érzem, komoly problémák lesznek, ha nem változtatnak a rendeletén. Dr. Brázay László paksi városi tiszti főorvost az önkormányzati ülés után kérdeztük: — Az egy kérdés, hogy kétszázötven ember bizalmatlan megfosztottak lennénk, mint a nyolcvanas évek második felében, amikor naponta azt tapasztaltuk, hogy a félelmek fölzabálják a lelkünket, miközben a beszédkényszertől majd szétrobbanunk? Emlékezhetnek rá, akkoriban kezdett lefoszladozni rólunk a „ne szól szám, nem fáj fejem" gyalázatos szigetelése, hiszen majd mindannyiónkkal történt a történelem, s a párttitkárok akkoriban panaszolták leghangosabban, hogy „a papok, akik mindig ráérnek, elszeretik tőlük az embereket". A panaszos szájúak most szőlőiket művelik, vízpartokon ücsörögve ijesztgetik hétnyelven beszélő horgászkészségeikkel a halakat, kiheverték, hogy kihevertük őket. Magukban és egymás között viszont jókat kárörvendeznek azon, hogy mai utódaik a történelmietlen csöbörből, vödörbe szisztémát alkalmazva egrecíroztatják a jónépet s kiaz orvos iránt, attól a többi ezerötszáz még szeretheti. Másik kérdés, hogy tényleg elkövetett-e olyan mulasztásokat — bizonyíthatóan - , ami már fegyelmi felelősségre vonással jár, mert akkor hiába szereti másik ezerötszáz. — Mikorra oldódhat meg az orvosválság Madocsán?- Az etikai bizottság véleménye körülbelül másfél hónap, aztán annak függvényében az önkormányzat döntése, és ha úgy dönt az ön- kormányzat, hogy félmenti az orvost (ez csak egy feltételezés), akkor további kónapok, míg a közlönyben megjelenik, aztán pályáznak, és megtörténik az elbírálás. Tehát legjobb esetben is ez legalább négy hónap. Ha nem mentik fel a doktor urat akkor természetesen rö- videbb ez az idő. Folyt. köv. A polgármester, Szabó József nem bocsátkozott jóslatokba azzal kapcsolatban, hogy az etikai bizottság véleményének megszületéséig felfüggeszti-e a testület az orvost. Képviselőktől származó információink alapján a polgármester úr olyan meghívót küldött ki, amelyben rendkívüli zárt ülésre invitálja a képviselőket. Az ülés elején azonban arról, hogy zárt lesz-e az, a testületnek kell döntenie. Lapzártáig erről még nincs információnk.-hangyál- Fotó: Kispál áltják ki nem magyarnak, ellenségnek, korty vízre, levegőre se érdemesnek, aki mást gondol, hisz jónak, szükségesnek, mint amit ők kifőztek. Nézzék már! Megint fenyegetve vagyunk? „Az ember könnyebben alakítható, mint a lágy viasz, csak az istenért, eléje ne álljanak, mondván, hogy most pedig meg fogják változtatni. S miközben mondják - és nemcsak próféták -, ott van előttük a szabásminta - meg egy hatalmas szabászolló ..." Igen. Úgy gondolom ez a baj most, s ez ad kezünkbe olyan könyveket, amelyek alkalmasak arra, hogy élni, túlélni segítsenek. Kell ez? Nagyon kell, mert nem bizony, nem vagyunk hősök ennek újdonat új értelmében, ha van is bennünk, kevés a készségünk gyűlölni, bosszút állni, gyalázkodni, gyanakodni, az aláztatás kalodáiba zárni a másikat csak azért, Valamivel több, mint 12 millióval gazdálkodik a 423 lelket számláló Szakadát ön- kormányzata ebben az esztendőben. Tervezik a művelődési ház belső felújítását, amelyre 600 ezer forintot fordítanak. Az óvoda működtetése közel 1 millió 800 ezer fo- rinba kerül. A szociális étkeztetésre 139 ezer, a házi szociális gondozásra 89 ezer, ápolási segélyre 168 ezer és több, mint 600 ezer a nevelési segélyre szánt összeg. Az elmúlt esztendőben 1154 folyóméter szimert az a MÁSIK! Az élet sűrűsödő gondjaival birkózó ember nyugalomra vágyik és volt despotáitól való szabadulása után kikéri magának az újak hányaveti, arrogáns ural- gását, s helyettük is pirul, miközben egy, kettő, tízezen urak közül fejére olvassák például rádióhallgatóként, televíziónézőként, újságolvasóként kialakult bűnös szokásait. Legyinteni, hogy „bolond tikból bolond szél fúj", lehetne éppen, csakhát arrafelé tendálnak a médiaháború botrányokkal dúsított történései, hogy eltöröltessenek azok a műsorok, visszaszoríthatóak azok a sajtótermékek, amelyekhez tárgyilagosságuk, igazmondásuk miatt ragaszkodik a honnak polgára, aki szegény régen rádöbbent, hogy honának nem éppen megfelelő anyákat és atyákat választott. S igenis, tudni akarja mi, mire megy, lévén, hogy minden az ő bőrére lárd útburkolatot készítettek el saját erőből, és az idén is folytatják ezt a munkát, amelyre 3 millió 500 ezer forintot terveztek a költségvetésükben, a hiányzó összeget pedig, mint sok más település, pályázat útján kívánják megszerezni. Vannak váratlan dolgok is. Nem tervezték, hogy a Petőfi utcában beszakad az úttest, ráadásul alatta egy kutat is találnak, de rendbe kell hozni, amely körülbelül félmilliót visz el. megy. Igen... úgy tűnik, hogy a „szebb jövő" jelszavával alkalmasint borzasztó dolgok is tudnak és akarnak lenni, de ha a föntről parancsnokló hangon lebeszélők többet forognának az alant elhelyezkedők között, nemcsak mondva, hanem cselekvő módon tiszteletben tartva jogaikat, összeigazíthatóbb lenne a mit, hogyan kell, kellene tenni azért, hogy a jövő igazán jövő legyen, s ne abszurd visszakanyarodás a múltba. Az ösvényeket - mondják az öregek - előre tartva kell taposni, mert az így nyert új utak vezetnek az új célokhoz. De ki figyel mostanság az öregekre? Lám, veszteség ez is, ráadása mindannak, amitől rossz a kedvünk, nyűgösek, fáradtak, álmatlanok vagyunk és maholnap egyetlen bizonyosság táplálhatja csak optimizmusunkat, ez pedig abban áll, hogy a népet nem lehet leváltani. T eherbíróbb a nép azoknál, akik a terheket ráróják. Szóval, miként Petőfi énekelte volt - azért a víz az úr. Víz nélkül megfeneklenek a gályák! László Ibolya Régi és új noteszlapok Embernek lenni, nem reménytelen
