Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-29 / 178. szám
6 »ÚJSÁG SPORT 1992. július 29. Úszás Egerszegi Krisztina duplázott Szabó Tünde a 100 m hát ezüstérmese Egerszegi útban a cél felé Szabó az ezüstéremmel a nyakában A lőtéren nem megy Félidejéhez érkezett az olimpiai úszóprogram. Kedden, a harmadik versenynapon az volt a magyar találóskérdés: meglesz-e a harmadik aranyérem is Egerszegi Krisztina és Damyi Tamás „vegyes" sikerei után? Az ismétlésre Egerszegi Krisztinának nyílott előbb lehetősége, hiszen a műsorban az aranymedált ígérő számok közül ezen a napon a női 100 hát szerepelt, s Egérkén kívül indult e táv világbajnoki ezüstérrrtese, a nyíregyházi Szabó Tünde is. A főszereplőknek ígérkező két hölgyön kívül egy harmadik, a náluk hat esztendővel ifjabb tehetség, Kiss Judit is vizbe szállt: a női 400 méteres gyorsúszásban indult. A veszprémiek 12 és fél éves, s ezzel az egész mezőny legfiatalabb versenyzője éppen e reményteljes jövő képviseletében van itt, s amit tőle elvártak, hogy ússza meg azt, amit tud, teljesítette. A 100 háton Szabó Tündét szólították előbb, s 1:02,14 perccel biztosan nyerte futamát. Egerszegi Krisztina pedig megint varázslatosan szárnyalt, már a délelőtti produkciójával megdöntötte az olimpiai rekordot, s pazar, a világcsúcs ígéretét magában hordozó idővel (1:00,85) érdemelte ki a négyes rajtkockát az esti döntőre. Figyelemre méltót nyújtott az amerikai új hullám jeles képviselője, Lea Loveless is, míg Szabó a harmadik legjobb idővel várhatta a finálét. A férfi 200 m hátúszásban is két magyar indult, a 16 éves Ágh Olivér, aki a 42 eredmény értéklistáján a 27.-re került (2:04,52), míg az országos bajnok és csúcstartó Deutsch Tamás 8.-ként még éppen be- verekedte magát a döntőbe. Az esti fináléban Egerszegi Krisztina imponáló, magabizÖkölvívás Bognár az első búcsúzó Nem követte Lakatos, Kovács és Mizsér példáját a magyar ökölvívók közül negyedikként szorítóba lépett Bognár László. Tegyük hozzá: nem is nagyon követhette, merthogy ellenfele jobb volt. Az 54 kilós paksi bokszoló a badalonai csarnokban a keddi ötödik párban mutatkozott be az észak-koreai Gwang Li ellen, és már az első percek elárulták, hogy a magyar bajnoknak nincs sok keresnivalója az ázsiaival szemben, aki egyszerű taktikát választott: ütni annyit, amennyit bír és amennyit Bognár enged neki. Az első menet után 3:0-ra, a második után pedig már 8:0-ra vezetett Gwang Li, miközben egyszer számolni is kellett a riválisától szemmel láthatóan igencsak tartó magyarra. Aztán a befejező három percből kevesebb lett: másodszor is számolt a mérkőzésvezető Bognárra, akit előtte alaposan megsorozott és a kötelekhez szorított a KNDK öklözője. Értelmetlenné vált a folytatás, a döntő fölénybe került koreai technikai K.O.-val győzött. Megérdemelten, mert dinamikusabb, végig kezdeményező volt, pontosabban és főleg hatalmasakat ütött, Bognárnak erőtlen válaszai voltak. Szerdán a 81 kilós Béres Zoltán vív meg kora délután a tanzániai Paulo Mwasellével. tos teljesítménnyel, ragyogó hajrával nyert, miközben ismét megjavította az olimpiai rekordot. Szabó Tünde betegségéből fegyógyulva igazán kellemes perceket szerzett a magyar szurkolóknak, hiszen a 100 m hát világklasszisa mögött Amilyen gyengécskék voltak a hétfőiek, annyira jók a kedd délelőtti magyar eredmények birkózásban. A kötöttfogású selejtezők előtt Bódi erős meghűlésre panaszkodott, ennek ellenére sikerrel vette az első akadályt. Mint ahogyan a többiek is pompás győzelmekkel mutatkoztak be, illetve folytatták kvalifikációs csatáikat. Sike András (57 kg) olimpiai bajnoki címvédőhöz méltóan óriási ívű hátsókiemelései szerzett 3 pontos vezetést a görög Theodoridis ellen. A hellászi EB-harmadik persze nem adta fel, emelésből, majd hátravágásból feljött 3:2-re. Áz utolsó percben a bírók mindent elkövettek azért, hogy a görög kiegyenlíthessen, ebben az időszakban kétszer is békaállásba küldték a magyar birkózót. Az egyik alkalommal jelentős reccsenés hallatszott a szőnyegről, Sike bal könyöke „jelezte", valami baj van. A mérkőzést ugyan 3:2-re megnyerte, és a görög elnézést kért tőle, ám az öltözőben riasztó kép fogadta a belátoga- tót. Az olimpiai bajnok könyökét jegelték. Dr. Sidó Zoltán csapatorvos prognózisa szerint részleges szalagszakadás gyanúja merült fel. — Egy lyukat tapintottam ki Andris könyökén - mondta dr. Sidó. - Pár órát még várni kell, amíg az izmok kihűlnek, csak akkor tudok majd többet. Képes lesz-e folytatni Sike? — Injekciókkal, rögzítő kötéssel talán. ezüstérmet szerzett nagyszerű időeredménnyel. Női 100 m hát, olimpiai bajnok: Egerszegi Krisztina (magyarország) 1:20,68 (Új olimpiai csúcs), 2. Szabó Tünde (Magyarország) 1:01,14, 3. Lea E. Loveless (Egyesült Államok) 1:01,43. Sike befáslizott karral folytatta és a japán Fíanara ellen 8:l-re nyert. Az esti döntős Repka Attila (68 kg) szurkolt társaiért, s közben elmondta: — Az orosz Dugucsijev nagy ellenfél, de nem félek tőle. Az éjjel nem sokat aludtam, mindössze két órányit. Óriási a meleg, a tévét néztem, mindenféle kosárlabda-mérkőzés eseményeivel igyekeztem kikapcsolódni - mondta; — Három percen keresztül fárasztani kell majd Dugucsi- jevet és azután ... Szerintem a 4-5. percben kiharcolja a győzelmet - mondta el tömören a taktikás, s egyben vázolta az esélyeket is Szőnyi János szövetségi kapitány. Amikor Egerszegi célba csapott, és megszerezte a második aranyérmét, Repka Attila és Iszlám Dugucsijev léKedden két számban avattak bajnokot a Mollet del Valles lőtéren - mindkettő fináléját magyar résztvevő nélkül rendezték meg. A nyűt szám, a skeet mezőnyétől már a második napon elbúcsúzott Igaly Diana és Vasvári Erzsébet. A légpiszto- lyosok egynapos viadalán Ágh István és az újonc Pető László lépett lőállásba. Ágh már rutinos versenyzőnek számít, a fináléra is volt esélye. Petőről viszont dr, Hammeri László technikai igazgató azt mondta: — Ő a jövő embere, elsősorban a rutinszerzés nála a cél. E fegyvernem rajtlistája is klasszisok neveit tartalmazta: így a címvédő bolgár Kirjako- vét, vagy a világcsúcstartó, FÁK-beli Szergej Pizsjanevét. Ágh a negyedik sorozatban T áviratok Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök a következő szövegű táviratban üdvözölte az újabb magyar olimpiai bajnokokat: „Egerszegi Krisztina, olimpiai falu. Egérke! Nem csalódtunk Benned! Nagy örömöt szereztél mindannyiunknak. Göncz Árpád". „Repka Attila, olimpiai falu. Veled voltunk valamennyien! Boldogok vagyunk, hogy sikerült! Göncz Árpád". „Egerszegi Krisztina Magyar Olimpiai Csapat. Kedves Egerszegi Krisztina! Köszönöm, hogy a barcelonai olimpián már másodízben örvendeztetett meg bennünket. További sikereket és sok örömöt kívánok. Antall József". „Repka Attila, Magyar Olimpiai Csapat. Tisztelt Repka Attila! Fogadja jókívánságaimat abból az alkalomból, hogy Ön is csatlakozott a barcelonai olimpia magyar aranyérmeseihez. Antall József". pett a szőnyegre. Repka irányított, kétszer is békaállásba küldték passzív ellenfelét, aki először egyszerűen kipattant a diósgyőri fiatalember öléből, majd a másodiknál is szabadult a fogásból. Utána viszont Dugucsijev jutott hasonló lehetőséghez, ám Repka hatalmas erőfeszítés árán kivédte ezeket a kísérleteket. Egy kavarodás során az orosz versenyző megharapta Repka ujját. A bírók tanácskoztak, végül nem büntették. A hosz- szabbításban világosan látszott, Repkában maradt meg a több energia. Harminchét másodperc telt el, amikor át- nyalábolta a világ- és Eu- rópa-bajnok elenfele derekát és levegőbe emelte. Onnan azután lecsapta, s az ezért kapott egy ponttal a „meny- nyekbe" ment, 1:0 arányban megnyerte az olimpiai döntőt. csaknem maximumot, 99-et lőtt. E sikeres célzás következtében talán elbízta magát, mert a következő csak 94-re sikerült. Valószínűleg ezzel „lőtte el" a döntőbe jutást. A fináléba jutáshoz egyébként magas köreredmények kellettek, 581-gyei már nem lehetett tovább jutni. Ágh 577 köre a 14. helyhez, Pető teljesítménye (562 kör) pedig a 43. helyhez volt elég. A magyar sportlövő válogatott eddig még nem szerzett érmet, csupán egy hatodik és egy hetedik helyezést. Szerdán lehet javítani a mérlegen. Bajnokot avatnak a férfi kisöbű sportpuska 60 lövéses fekvő számában, ahol Záhonyi Attila és Vári Zsolt indul. Megkezdik kétnapos versengésüket a gyorstüzelő piszto- lyosok, köztük Pálinkás Lajos és Kacskó Sándor. Katalán „koktél" Megállás nélkül esznek ... Egy hír az olimpiai faluból: a Szomáliái versenyzők órákat töltenek el a falu éttermében, megállás nélkül esznek és esznek. Amikor megkérdezék őket, hogy nem lesz-e baj a versenyeken, azt válaszolták, hogy képtelenek ellenállni a kísértésnek: ők bizony még soha nem fogyasztottak ilyen „komplett" ebédeket és vacsorákat. Pezsgős éjszakai fieszta. A spanyolok hétfőn este ünnepelhették első aranyérmüket, amelyet az andaluziai Jose Manuel Moreno szerzett az 1000 méteres állórajtos kerékpárversenyben. Moreno szülővárosában, a Cadiz mellett fekvő Chiclanában az emberek egész éjjel tartó pezsgőzéssel, hatalmas fiesztával ünnepeltek. Az AS című spanyol sportújság írta: Moreno kinyitotta az „aranycsapot". Öttusa A lovaglás dönt Az biztos, kedden senki sem irigyelte az öttusázókat. Pokoli hőségben délelőtt 11 órakor rendezték meg számukra a negyedik számot, a 4000 méteres futást. Ebben az ezer ponthoz 14,15 perc alatt kellett célba érni, minden másodperc három pontot ért. A 40* fokos forróságban a versenyzők félpercenkénti indítással megkezdték harcukat - a végén rajtoltak az összetettben élen állók. Tizenegy óra húsz perckor a magyar szurkolók bíztatása közepette indult el Kálnoki Kis Attila, nem sokkal utána Fábián László, midketten napellenzős „egyensapkában". Mizsér Attila is az „egyensapkában", a második helyen álló Eduard Zenovka pedig napszemüveggel futott. Futás, egyéni: 1. Manuel Barroso (portugál) 12:26.07 p/1327 pont, 2. Imre Tiide- mann (észt) 12:43.30/1276, 3. Eduard Zenovka (Egyesített Csapat) 12:50.02/1255. ... 9. Mizsér Attila 13:04.68/1213. . . . 20. Kálnoki Kis Attila 13:25.50/1150.... 29. Fábián László 13:33.34/1126. Csapat: 1. Litvánia 3621, 2. FÁK 3573, 3. Franciaország 3546,... 5. Magyarország 3498. Összetettben, egyéni: 1. Eduard Zonovka (Egyesített Csapat) 4625, 2. Arkadiusz Skrzypaszek (lengyel) 4519, 3. Mizsér Attila 4454,... .16. Fábián László 4264 ... Kálnoki Kis Attila 4263. Csapat: 1. FÁK 13168, 2. Lngyelország 12996, 3. Magyarország 12981. Kerékpár Magyarosztrák viadal Csütörtökön 45 év után láthat ismét a Millenáris közönsége motorvezetéses válogatott viadalt. A Magyarország- Ausztria találkozón mindkét szövetség 3-3 stéherest „vet be" és a csapateredmény két 25 km-es futam alapján dől el. Készítenek egyéni összesítést is a helyezésekért járó pontok alapján, ennek győztese a Magyar Nagydíj tulajdonosának vallhatja magát. A csütörtökön 16,30 órakor kezdődő nemzetek közötti versenyt egy nem akármilyen sztárvendég jelenléte minősíti. Az osztrákok ugyan még nem közölték a Budapestre érkező mindhárom kerékpáros nevét, ám azt megerősítették, hogy a háromszoros világbajnok Ronald Kőnigshofer (motorvezetőjével, Kari Igllel), valamint vb-bronzérmes öccse, Thomas itt lesz a Millenárison. A magyar trió legismertebb tagja Filutás Árpád, mellette Kiss Péter és Vida Richárd veszi fel a küzdelmet a „sógorokkal". Mai sportműsor Labdarúgás: Előkészületi mérkőzés: Tolnai VFC-Paksi SE 17 óra. Kosárlabda Jelena Gontareva a KSC-ben Azt igazán nem lehet ráfogni megyénk elsőosztályú kosárlabda-együtteseire, hogy tömegével igazolnák az új játékosokat. Eddig az egyetlen biztos pont a KSC Szekszárd orosz idegenlégiósa Jekatye- rinburgból, Jelena Gontareva. Mit is kell tudni róla? Félévig Svájcban szerepelt a 198 centiméter magas, 26 esztendős játékos, egy „B"-csoportos csapatban, mely elmondása szerint cseppet sem volt gyengébb a KSC-nél. Kint nagyon egyedül érezte magát, úgy érezte, orosznak nem jó lenni azon a vidéken. Kapóra jött neki a Szekszárd ajánlata, már csak azért is, mert itt honfitársat is talált Natasa Badics személyében. Kitűnően érzi magát ebben a városban, barátságosak vele a társak, jól dolgoznak edzésen és tetszik neki az is, hogy fiatal a csapat. Pontátlaga a szovjet, majd orosz bajnokságban 15-20 volt, a svájciaknál pedig úgy 28-30 körül mozgott. Ezt a jó szokását, reméljük, Szekszár- don is megtartja. Világcsúcs az óceánon Visszahódította magának az Atlanti-óceán nyugat-kelet irányú egyéni áthajózásának világcsúcsát Bruno Peyron francia vitorlás. Peyron New Yorkból indulva 9 nap 19 óra 22 perc alatt, keddre virradó éjjel röviddel éjfél után érte el a brit szigetek déli végén lévő Lizard fokot. Az eddigi világcsúcsot is francia tartotta: a neves vitorlázónő, Florence Arthaud 1990-ben 2 óra 22 perccel hosszabb időt használt fel az átkelésre. Birkózás Repka Attila aranyérmes Sike: részleges szalagszakadás Repkát sérült ujja sem akadályozta