Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-29 / 178. szám
4 »ÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1992. július 29. Nyári mulatság Mark Twain népszerű regény- hősét, Tom Sawyert juttatja eszembe ez a kép, melyet Ótós Réka Dombóváron, az Erzsébet utcában készített. A 11 éves Molnár Krisztina - a képen éppen dinnyét mér -, aki barátaival görögdinnyét árult és közben épp olyan jól szórakozott, mint a fent említett Tom úrfi, aki a kerítés festését pajtásaival végeztette el. Karbantartás miatt zárva Karbantartási munkák miatt két hétre bezárt a Pátria Rt. Dombóvári Nyomda Üzeme, adtuk hírül a múlt héten. A minap arra járva megnéztük, hogy áll a felújítás, karbantartás, elkészülnek-e a cégek a vállalt munkával a vállalt határidőre. Nos, mint a felvételen is láthatják, az egyik üzemcsarnokot már lefestették a Still gmk emberei és két maszek festő-mázoló kisiparos. A szociális és mellékhelyiségek újjávarázsolása azóta szintén befejeződött. A lapostető sátortetővé alakítása viszont hosszabb időt fog igénybevenni a tervezettnél, a kánikulai időjárás miatt. Az biztos, hogy az üzemben augusztus 3-án ismét megindul a termelés. Nagy Károlyné, a nyomda gazdasági vezetőjének tájékoztatása szerint a tetőcsere 8-10 millió forintba, a padozat javítása 200 ezer forintba fog kerülni. A festés-mázolásért az elvégzett munka alapján fizetnek. Privatizáció előtt a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát Kapospulai termelőszövetkezet után Illés János téesz-elnök. - Búzából 50-70 hektárral kevesebbet vetettünk, mint tavaly: 330 hektáron 76 mázsás termésátlagot értünk el. Árpát 27 hektáron arattunk, 72 mázsa 7 kiló termésátlaggal. Kurd, Új Élet Tsz — Egy hete fejeztükébe az aratást. Csak búzát vetettünk, 231 hektáron 60 mázsa 60 kiló termésátlagot értünk el, ami jónak számít, - válaszolta a kurdi termelőszövetkezet üzemgazdásza, Egle Lászlóné kérdésünkre. Döbröközi termelőszövetkezet — Búzát, árpát és rozst vetettünk - kezdi Lázár Albert főkönyvelő Döbröközről. — E hó huszonötödikén fejeztük be az aratást, búzát 813 hektárról takarítottunk be, 59 mázsás termésátlaggal, őszi árpát 164 hektáron termeltünk 63 mázsás átlageredménnyel. Rozzsal 98 hektárt vetettünk Sütvénypusztán már a szalma bálázásával is végeztek be, itt 73 mázsa volt hektáronként az átlagtermés. Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát — Jobb az aratás eredménye a vártnál - válaszolta dr. Iváncsics József vállalati biztos. -Az őszi árpa termésátlaga 5,7 tonna volt hektáronként, a búza várható termésátlaga 5,6-5,8 tonna között lesz. Mindehhez hozzáfűzném, hogy Dalmandon nem a gabona az elsődleges, hanem a vetőmag. A hibridkukorica előállításra beállított" területek jó állapotot mutatnak. Ugyancsak jó kondícióban vannak az egyéb céltermelési, hibridrozs, mustár, repce területek is. — A vetőmagtermés tehát jó lesz. De mi a helyzet az értékesítéssel? — Az elmúlt évben jelentősen csökkent a kereslet a vetőmagvak iránt. A gazdaságok, szövetkezetek anyagiak hiánya miatt inkább kommersz vetőmagvakat vetettek. Ez pillanatnyilag kevesebbe került ugyan, de alacsonyabb lett a termésátlaguk. A gondok enyhítésére már tavaly akciót hirdetett a kombinát, egy a kettőhöz, illetve egy az egyhéthez arányban cserélték el kommersz árura a vetőmagot. Ezt a sikeres vetőmagcserét az idén is folytatjuk. Gyengébb minőségű vetőmaggal, kevesebb trágyával magasabb termésátlagot értek volna el a mezőgazdasági nagyüzemek? Hihetelen, de a számok ezt mutatják. Mindenesetre, amit a rövid információk után mondhatunk, csak annyi lehet, hogy soha ennél rosszabb termést! F. Kováts Éva Fotók: Ótós Réka „A dolgozók meg akarják venni a munkahelyüket" harangoztak be, ezért mi az előző évihez képest 10 százalékkal csökkentettük a termésterületünket, búzából 326 hektárt, árpából 84 hektárt vetetnünk - válaszolta kérdésünkre Kovács János téeszelnök. - Az anyagiak hiánya miatt saját magunk által fogott magból is vetettünk be területeket és az őszi trágyázás is kevesebb volt a szokásosnál, de tavasszal fejtrágyából már megadtuk, amit kellett. Mindezek és az őszi-téli csapadékhiány ellenére a termésátlagunk jó lett. Búzából 67 mázsa 80 kiló termett hektáronkét, árpából pedig 84 mázsa. Gabonát még nem adtunk el egy szemet sem, egyelőre várunk az értékesítéssel. A gabonasilók megteltek Az utóbbi évek legjobb termését arattuk le az idén, amit a csuda sem ért, hiszen kevesebb műtrágyát használtunk, mint szoktunk - nyilatkozta a július 22-én befejezett aratás Június elsejétől új vezetője van a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinátnak. A Földművelési Minisztérium által kinevezett vállalati biztost, dr. Iváncsics Józsefei az eltelt időszak történéseiről kérdeztük. — Elkészült a kombinát decentralizációs, privatizációs terve, jelenleg a Földművelési Minisztériumban van elbírálás alatt - kezdte dr. Iváncsics József. - Mi leírtuk az elképzeléseinket, de még sok minden változhat. Nem eldöntött kérdés, hogy milyen mértékű lesz a privatizáció, de nincsenek még tisztázva a hitelfeltételek és a lízing technikája sem. — lgenám, csakhogy jó egy hónap, és ősszel megkezdődnek az árverések. . . — A nyitott kérdéseken dolgoznak a minisztériumban és az Állami Vagyonügynökségnél a szakemberek. Áz árverések megindulásáig mindenképpen tisztázni kell ezeket a dolgokat. — Milyen a dolgozói érdeklődés a privatizáció kapcsán? — Nagyon nagy az érdeklődés, "mindenki meg szeretné venni a munkahelyét". Ehhez hozzásegít az, hogy a- kárpótlási jegyet készpénznek elfogadjuk. — Hány dolgozója van a kombinátnak? — Jelenleg ezerháromszáz. 1991-ben 1400 felett volt a létszám, jelentős nyugdíjazás történt. — Mekkora a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát eszközértéké? — Két és fél milliárd forint. Tizenhatezer hektáron gazdálkodunk, amiből 11,6 ezer hektár szántóföld. A többi gyümölcsös, erdő, rét, halastó. Áz átlagos aranykorona érték harminckettő. — A mezőgazdasági kombinát teljes vagyona eddig állami tulajdonban volt. Az itteni hibridüzem, túl az exporton, biztosította a hazai vetőmagellátást. Milyen változások várhatók a privatizációt követően? — Az idén május 12-én jóváhagyott jegyzőkönyv értelmében az összes eszközérték 70 százaléka továbbra is tartós állami tulajdonban marad, a többi lesz eladható. Az FM és az ÁVÜ továbbra is fontosnak tartja a hibridüzem állami tulajdonban maradását. Ezzel szemben száz százalékig privatizációra kerül a kombinát asztalos és húsüzeme, a szállítás, valamint a középhidvégi és az alsópéli gazdaság teljes egészében, a tejszállítóautók és a tűzoltókocsi kivételével. — Mi lesz a kombinát sorsa a privatizációt követően? — A privatizációt követően a kombinát megmaradó része Befejeződött megyénkben a kalászosok aratása. Milyen a termés, meglesz-e jövőre is a mindennapi kenyerünk, erről érdeklődtünk néhány Dombóvár környéki mezőgazdasági nagyüzemnél. Attalai termelőszövetkezet — Rosszul indult ősszel a gabonák vetése, túltermelést átalakul valami korszerűbb, hatékonyabban irányítható formává, holdinggá vagy kft -vé. — Milyen a vállalat jelenlegi helyzete? — A kombinát jelenlegi kondíciója nem olyan jó, mint gondoltam. Bár tavaly 150 millió forint nyereséggel zárta Dalmand az évet, az idén finanszírozás tekintetében nullán állunk, ugyanannyi a hitelállományunk, mint a betétünk. — Mi ennek az oka? — Három-négy évvel ezelőtt az akkori vezetés kivont a termelésből 350 millió forint értéket, amit aztán nem beruházásra, fejlesztésre fordította. A gazdaság lassan felélte tartalékait. F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka Döbröközi diplomások Ez év október 20-án lesz 200 éve annak, hogy Döbrö- közön megszületett Nagy Ferenc, az első olyan döbröközi, aki diplomát szerzett, miután elvégezte a pécsi római katolikus püspöki teológiai főiskolát. A krónikás örömmel teszi közzé ezirá- nyú kutatási eredményeit, miszerint az azóta eltelt időben 268 olyan személy szerzett diplomát, illetve az érettségin túlmenő tanulmányai révén oklevéllel tanúsítható szakképesítést, aki Döbröközön, vagy a közigazgatásilag hozzátartozó területen született, fiatal korában ott élt, ott vagy onnan járt iskolába, vagyis szoros szálak fűzik a településhez. E döbröközi személyek képzettségi összetétele a következő: pedagógus 104, mérnök 65, orvos, állatorvos és más egészségügyi 27, közgazdász 25, vasúti tiszt 11, jogász 9, pap 9, hivatásos katona- és rendőrtiszt 9, művész 5, gyógyszerész 2, postatiszt 2, tengerésztiszt 2, vám- és pénzügyőr-tiszt 2, külkereskedő 1, matematikus 1, etnográfus és muzeológus 1, könyvtáros 1, vegyész 1, geodéta 1, közigazgatási szervező 1, politológus 1 fő. A képzettségek száma több a személyek számánál, mivel vannak olyanok, akik többféle képzettséget szereztek. A terjedelmi korlátok miatt csak azokat sorolom fel, akik irodalmi, művészeti, tudományos tevékenység megvalósítói, illetve akik valamilyen magasszintű díjat kaptak elismerésként. Névszerinti a döbröközi diplomások a következők: Szalay Antal (1800) római katolikus lelkész, pécsi kanonok, tudományos szakíró és szépíró; Dr. Éry Márton (1865) jogász, Tolna vármeygei alispán, országgyűlési képviselő, az Országos Mentőegyesület elnöke; Deák Gyula (1872) polgári iskolai tanár, iskolaigazgtó, szak- és szépíró, lapszerkesztő; Deák Sándor (1882) polgári iskolai tanár, iskolaigazgató, helytörténeti kutató és szakíró; Balázsfy Rezső (1885) festőművész és grafikus; A felsorolást a jövő héten folytatjuk. Dr. Gelencsér őyula Krimikrónika Betörés folytatódnak az önki- szolgáló boltokba, ÁBC-k- be való betörések. Legutóbb a 14. számú önkiszolgáló boltba hatoltak be rácslefeszítés módszerével, július 14- éré virradóra. Az ismeretlen tettesek dohányárut, kávét és édességet tulajdonítottak el 200 ezer forint értékben. Gáz nincs Ugyancsak folytatódnak az aprófalvak gázcseretelepeinek feltörései is. Lápafőn július 22- éré virradóra ismeretlen tettesek 19 darab üres gázpalackot vittek el. A kár 100 ezer forint. Menő a márkás Aki menőnek akar látszani, annak Montain-bike kerékpáron kell karikáz- nia. Jó, de mit tegyen az, akinek nincs több tízezer forintja a népszerű bick- lire? Hát az lopjon egyet. Bizonyára így vélekedhetett az az egyén, aki július 22-én a Viktória Áruház kerékpártárolójából eltulajdonított egyet a fent nevezett járgányból. Halló! Halló? Halló, TELEFONRONGÁLÓ ? Kérem, ne vegye fel a telefont! Sőt, ne is rongálja, mert ha Önnek nem is, de valamelyik hozzátartozójának, rokonának előbb-utóbb szüksége lesz Bell találmányára. Lehet, hogy csak egy randevút akar lebo- nyítani, de az is lehet, hogy a mentőt kellene kihívni, de nem tudja megtenni, mert Ön, a sötétben bújkáló csekély haszont remélve széttörte, megrongálta a telefonkészüléket. Talán ehhez hasonló felhívásokat kellene kifüggeszteni a város nyilvános telefonfülkéinél és remélni, hogy a rombolásban örömét lelő írástudó ember és megérti, hogy maga ellen is cselekszik, amikor letépi a kagylót, szétzúzza a fülkét. Addig viszont, amíg ez nem történik meg, nem tehetünk mást, mint tájékoztatást adunk a legutóbbi vandál cselekedetekről. Július 20-ára virradóra Dombóváron két nyilvános telefonkészüléket is megrongáltak. A Teleki utcában lévő állomásnál a berendezést széttörték tízezer forint kárt okozva, a kertvárosinál 15 ezer forint a kár. Interjú dr, Iváncsics József vállalati biztossal Átlagon felüli termésátlagok Mindennapi kenyerünk jövőre is meglesz Aratás utáni körkép