Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-25 / 175. szám
1992. július 25. HÉT VÉGI MAGAZIN »ÚJSÁG 11 ( G- Kis-----+ r eneráció í | Ifjúsági oldal Törd a fejed! Tininyár Ezt is túléltük! (1990-es kalandok) Két héttel ezelőtti felvételünk biztonsági zár kulcsát ábrázolta. A helyes megfejtéseket beküldők közül a szerencse ez alkalommal Rizner Gyerekész A papa egy napon üres üveggel állított be a gyermekszobába. — Pistike, hova lett ebből az üvegből a ricinus? — Beleöntöttem a vízvezetékbe. — A vízvezetékbe? — Igen. Anyuka azt mondta, hogy eldugult a lefolyó. Jenő szekszárdi olvasónknak kedvezett. Eheti felvételünk megfejtését mához két hétre közöljük lapunkban. Heti cáfolat Nem igaz, hogy a jóból is megárt a sok, valamint az sem, hogy a balerinák gyakran a plafonon ragadnak, ha padödölnek. — Én inkább leszokom a dohányzásról - sóhajt egy nagyot, aztán a cigit a gyufával együtt elsüllyeszti a farmerja zsebébe. Én meg ránézek Gizura - cseppet sem hasonlít előző barátnőimre. Először volt Pocak, persze semmi ok nem volt, hogy így nevezzük. Pocak az ügyetlenkedésével mindent felborított, csendet és rendet nem kímélve tört-zúzott, tele szájjal rohanva üvöltözött a folyosón, így kinevezték az osztály főparasztjává. A szegény boldogtalan meg kínjában szteppelni kezdett a tanári asztalon, és kurjongatni, ami egy harmadikos részéről nem csekélység, s persze azonnal jött a kedves tanerő, meg a haddelhadd. Aztán szegény trampli áttrapolt egy másik iskolába, nem a magaviseleté miatt, természetesen. A barátnők sorában jött Anni. Körülötte mindig titkok lengedeztek, mivel bejáratos volt az összes tanár lakásába. Az anyja történelmet tanított és tanít most is a felsőben. Anni imádott titkokat megtudni és kifecsegni. Képtelen dolgokat mondott, amit hittünk is meg nem is: egyszer például azt mondta, hogy látta Vipit, a bi- osztanárnőt szar nyugati göncökben rikító dámaként, alig ismert rá. Tudvalevőleg Vipi az iskola legszentebb nőszemélye, minden cucca otromba, mi pedig rejthetjük véka alá az új frizuránkat, ha éppen vele van óránk. Anni azt is mondta, hogy az igazgatónő hullarészegen rokizott a tanárbálon, meg hogy a kémiatanár, Pápaszem görényeket tenyészt, meg hasonlók. Csodálom, hogy egyik kedves pedagógusnak sem jutott a fülébe, mit fecseg róla a tantestület kedvence. Emlékszem, negyedikben új osztályfőnököt kaptunk. Fiatalka volt, csinoska, és tapasztalatlan, mint aki éppen most került le a futószalagról. Fél évet nálunk volt, aztán elment egy másik iskolába tanítani. Anni persze nem állhatta meg szó nélkül, azt állította: Zöldike - így hívta a tanárnőt - elpárolgott egy pasassal Amerikába, és még most is ott párolog. Mi persze nem hittünk neki, másnap aztán behozott egy képeslapot: Kanadából írták, Anni anyjának, valami vacak kis üdvözlőlap, hogy nagyon jól vagyunk, esküvőnket ekkor és ekkor tartjuk. Az aláírás kissé elmosódott, de Zöldikéé volt. Később, ötödikben elárulta, hogy az egész csak kamu duma volt, mivel a Rozgonyi néni lányától, az Arankától kapták a képeslapot, ő meg átjavította. Annival én sose tudtam úgy igazán beszélgetni, ültünk vagy álltunk egymás mellett, beszéltünk, de olyan volt, mintha egy fal választana el minket egymástól. Fullasztóan közönyösek voltunk, én unott, ő kényes, aztán jött Gizu... És jön a vihar. Amíg én így elmerültem a történelemben, addig a vihar szele már meg is érkezett. Vígan tépi a fákat, zavarja a vizet, de a sátraink biztonságban vannak. Dél van, még a szél zaján keresztül is áthallat- szik a falu harangja. Lubi nyüszít. Tünci megnyergeli a bicaját, aztán irány a part! — Imádom nézni a „tengert", amikor viharos - kiáltja. — Várj, mi is megyünk! - üvölti Szofi. - Én is imádom a háborgó „óceánt"! Azzal elindulunk, Angyal meg üvölt, hogy: — Gyerekek, ne menjetek el! Mindjárt kész lesz az ebéd! Mi mintha meg se hallanánk, megyünk előre, visítunk, közben eleredt az eső, de nem hátrálunk meg. Olyan ez, mint amikor áprilisban kiültünk a patak partjára a Nagy Csapattal, és lógattuk a lábunkat a vízbe. — Mibe fogadjunk, hogy Jancsi nem merne belemenni a vízbe? - uszítja a nagy hőst Erika. — Hogy nem-e? - Jancsi maga a megtestesült felháborodás. Fürdőnadrágra vetkőzik, és bele a jéghideg vízbe, szerintem Grönlandnál csak néhány fokkal kevesebb a hőmérséklete a víznek, nem csodálkoznék, ha most hirete- lenjében falbukkanna egy jégtábla, rajta pedig egy jegesmedve, vagy egy fóka. Legrosszabb esetben egy rozmár. Ennyit az állattanról. Tünci ordít: — A szüleid kirázzák a gönceikből az enyéimet, ha meglátnak téged majd a kórházi ágyon! Hügye vagy? — Képzeld el: igen! - kiáltja Jancsi, és tovább úszik. Gábornak kell közbeavatkoznia. A hős férfiú ugyancsak legatyásodik, aztán irány a di- linyós után! Kihúzza. Jancsi lila, Erika meg kezet ráz vele. — Bravó, haverkám! Legközelebb mászd meg a Himaláját, de egyelőre ez is csúcsteljesítmény! Jancsi meg finoman köhint, és ha nem volna olyan lila, akkor elpirulna. De jön már Angyal meg Péter bátyó is. Jancsi meg gyorsan felkapkodja magára a cuccait, Gábor úgyszintén. — Te jó isten! - sikolt Angyal. - Ezek a dinkák fürödtek a Balatonban! Gyerekem! - fordul Jancsihoz - Hát van benned felelősségrzet? A vádlott vállat von, és olyan az arckifejezése, mintha azt akarná modani: „Én itt kiteszem a lelkem, ez a hárpia meg jön nekem papolni!" Gábor meg gyorsan elvágtat kétkerekű lován, de tudja, hogy a felelősségrevonás elől nem menekülhet. — Gábor fiaaaaaam! - kiált szokatlanul elnyújtottan Angyal anyó. Gábor meg kényszeredetten megfordul. — Engem ne bántson senki, én húztam ki a vízből! — Derék gyerek vagy! - nevet Angyal. Aztán olyan dolog történik, ami talán még a történelemkönyvbe is belekerül: Angyal felpofozza Jancsit. Az meg csak irul-pirul-lilul, és nem tudja, mit szóljon. — No, el ne rídd már magad, te pulyka! - vigasztalja Angyal anyó. Hazaindulunk. Egy levelet hozott a popsta, Peppinótól. Kint esik az eső, csak úgy csendesen, Angyal szerint ez csak a kezdet. Körülöttem a nagy csapat, feltépem a levelet. Szofi hangosan olvassa: „Kedves Nagy Csapat és a többiek! Nagyon örültem, amikor megkaptam a leveleteket, de egy kicsit el is szomorodtam. Egyed Johanna (Folytatjuk.) t Csörge-rock Mitől ment fel a pulzus számom már a fesztivál előtti napokban? Miért van nekem szükségem erre a mindenféle kispolgári kényelmet nélkülöző összejövetelre? És nektek, ti mit kerestek itt? Ülhetnénk otthon, nézhetnénk az „Ideális családot", meg amikor a „hetes" Stefka komoran, vészjóslóan a szemünkbe vágja: tessék jókedvűnek, optimistának lenni, ne bandukoljunk már leszegett fejjel Európa felé (ez utóbbi copyright Pálfy G.). Mégsem ülünk otthon, mint akiknek nincsen már keresnivalójuk. Hiszen ahogy elnézem magunkat, szinte csak az van. Na meg virágunk, motorunk, gitárunk. KRZ Ótós Réka képriportja a Rock Maratonon készült. %
