Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-25 / 175. szám
8 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. július 25. Az Alföld költője, Petőfi előtt Nikolaus Lenau, egy pécsi ház névadója Nikolaus Lenau, Heine mellet a XIX. század egyik legnagyobb német lírikusa a két világháború között még tananyag volt a magyar gimnáziumokban. Mára sajnálatos módon jórészt feledésbe merült tevékenysége, irodalmi életműve hazánkban, jóllehet Lenau - német neve és származása ellenére - elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyarság külfölddel való megismertetésében. Nikolaus Lenau a történelmi Magyarország Toron tál vármegyéjében, annak Csatád nevű településén született 1802 augusztus 13-án. Osztrák kincstári hivatalnok apját korán elvesztette, ezért a család 1807-ben Budára költözött. Lenau a piaristák pesti gimnáziumában, majd a sátoraljaújhelyi gimmnáziumban tanul, később Pozsonyban jogot hallgat, s beiratkozik a magyaróvári gazdasági akadémiára is. Zaklatott életére jellemző, hogy ezt követően ismét jogászkodásba fog Bécs- ben, majd néhány évre az orvosi tanulmányoknak szenteli idejét. Stuttgartban és Heidel- bergben német költőkkel lép kapcsolatba, ám itt sem talál megnyugvást. 1832-ben kivándorol Amerikába, de onnan is csalódottan visszatér. Ugyanebben az évben megjelenik első verseskötete, mely ismertté teszi nevét, de nyugtalansága csak fokozódik, s költészetének melankolikus háttere egyre sötétebb lesz. Kapcsolata hazánkkal sohasem szakad meg teljesen, 1850 augusztus 22-én bekövetkező haláláig számtalan magyar könyvet olvas, s ami rendkívül figyelemreméltó: Lenau még Petőfi előtt több versében irodalmi értékű emléket állít egyik kedves tájegységének, az Alföldnek. Szülőhelyén 1905-ben szobrot emeltek tiszteletére, ma pedig egy ház őrzi nevét Pécsett. A pécsi épület nem nagy múltra tekinthet vissza: azr előzményekhez tartozik az itteni német egyesület, mely 1985-ben elsőként jött létre nemzetiségi alapon Kelet-Eu- rópában. Ä szervezeti kezdemények egyébként már a nyolcvanas évek közepére kialakultak Baranyában, csakúgy, mint Tolna megyében. Visszatérve Lenauhoz: bár a költő sohasem járt Pécsett, a baranyai németség egyesületei mégis úgy döntöttek, hogy emlékének adózva róla nevezik el azt a házat, amely 1989-ben épült fel Baranya megye székhelyén, a Munkácsy utcában. A ház egyébként egyedülálló könyvtárral rendelkezik, ahol a költőtől és a költőről megjelent magyar, német és más nyelveken megjelent művek állnak az érdeklődők rendelkezésére. A különböző nemzetiségi e- seményeknek, rendezvényeknek, összejöveteleknek, klubfoglakozásoknak, kiállításoknak rendszeresen helyet adó Lenau ház a külső szemlélő számára elegáns architektúrájával hívja fel magára a figyelmet. S bár ottjártunkkor kalauzunk és riportalanyunk, Báling József, a Dunántúli Napló főszerkesztő helyettese, a Magyarországi Németek Szövetsége Baranya Megyei Szervezetének elnöke panaszkodott a nem megfelelő belső tér kialakítására, azért annyi bizonyos, hogy sokan megirigyelhetnék ezt a belülről is esztétikus látványt nyújtó épületet. Mindenesetre az vitathatatlan, hogy a Lenau ház méltó központja - az ugyán- csak elismerést érdemlően kialakított bonyhádi Német Ház mellett - a Dél-Dunántúl németségének. Szeri Árpád Fotó: Gottvald Károly írás közben (József Attila körül) Hátrahagyott verseinek sajtó alá rendezője, Radnóti Miklós azt írta, „láthattuk a bámulatos metamorfózist, amikor egy folyton épülő mű teljesen készen átfordul az időtlen öröklétbe, a nemzet kincse lesz és népszerű lesz". Valóban bámulatos metamorfózis volt, s amikor 1941-ben az addig kiadatlan versek is megjelentek, József Attila költészete már a nemzet kincse volt, de a mű, sőt a költő személye körül a viták nem csitultak. Nem is csitulhattak, hisz a Cserépfalvi-féle „összes versek" erősen hiányos volt, a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötetének címét sem lehetett jelezni, s Radnóti 1941-es válogatása is csak az ifjúkori versekre szorítkozott. Az életrajznak is voltak tisztázatlan részei, Babitshoz, Illyéshez fűződő kapcsolatáról a szenvedélyek indulatával szóltak, s azt is csak a beavatottak tudták, hogy posztumusz Baumgarten-díját a minisztérium temetési segély címen engedte kifizetni. A háború után a politika tovább torzította a József Attila képet. A moszkvai emigráció először közönséges fasisztát látott benne, majd váratlan fordulattal kinevezték a proletariátus legnagyobb költőjévé, ami azzal járt, hogy egyes műveket túlhangsúlyoztak, eredeti jelentésüktől megfosztottak, másokról nem beszéltek, mintha nem is lennének. Kínos és nem kívánatos téma volt a párthoz fűződő kapcsolata, s terméketlen, hamisításoktól hemzsegő viták zajlottak arról, hogy kizárták-e a pártból vagy gyengülő egészsége miatt vált alkalmatlanná a pártmunkára. Hasonlóan kínos volt Freuddal és a pszichoanalízissel való kapcsolata. Hivatalosan a lélektanról is alig vettek tudomást, a freudizmust blöffnek tartották, ami idegen a munkásosztálytól. A versek között azonban ott van a 80 éves Freudot köszöntő költemény, de arról végképp nem esett szó, hogy analitikusokhoz járt, s arról is csak közvetett ismereteink voltak, hogy maradtak fenn kéziratok, köztük a legfontosabb, a „Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben", amit 1936-ban írt. Jelen volt az aggály is: közkinccsé szabad-e tenni egy ennyire intim, bizonyos részeiben a költőre is árnyat vető kéziratot? Babits Beszélgetőfüzeteinek kiadását is sokan ellenezték, de a szemérem nem esztétikai kategória, az életnek és életműnek pedig minden eleme fontos, beleértve még Arany János margitszigeti vendéglői számláit is. Több mint fél évszázad után most végre itt van az eddig rejtegetett három kézirat, a kísérő tanulmányok a pszichológia, az irodalom- és eszmetörténet, a politika oldaláról közelítik meg az ismeretlen József Attilát, az eredeti műveket pedig szakszerű kommentárok kísérik, eleget téve minden tudományos követelménynek. Vitathatatlan, hogy ezekből sokkal többet tudunk József Attiláról, mint eddig, ám az is igaz, hogy a remekmű titkát sárkányok őrzik s minden magyarázat, beleértve az analitikusokét is, csak a lehetséges megközelítések egyike. A költői képzelet szeszélyesen működik, arra is van példa, hogy a forma, a rím kényszere alakít egy-egy sort, még Aranynál is: mint a vert eb, kit hevertebb ostor üldöz József Attila egy méltatlan alkalmi nőhöz írta a szárnyaló Ódát, de ennek épp úgy nincs jelentősége, mint annak, hogy a Fagy sorai igazi bankárokra és tábornokokra vonatkoznak-e, mert „e villanó, e kés-idő" minden embertelen korszak jelképe. Megrendülve nézzük e sokat szenvedett lélek vergődését, de azt is tudjuk, hogy minden ember tudatalattija sötét titkokat rejteget. Goethe azt mondta, nincs olyan bűn, amit ne lenne képes elkövetni, bár ez valószínűleg csak elmélet, de Joyce regényének, az Ulyssesnek hőse gondolatban már átél minden abszurditást, az olvasó pedig alig tudja követni ezt a farsangi forgatagot. József Attila verseiben legalább annyi a titok, mint a Szabad-ötletek jegyzéjében vagy a Rorschach tesztre adott válaszaiban, de fontosabbnak gondolom a pszichológus Bagdy Emőke megállapítását: „Talán lehetett volna megtartó ígéret a tehetségének kijáró elismerés ... ha felkent „csillagos homlokára" nem kerül fel ehelyett méltatlanul a „bolond" bélyeg, végül pedig a halállal eljegyzettség stigmája". Nem is olyan biztos, hogy csak „talán" mentette volna meg a tehetségének kijáró elismerés, mert választottságának tudata állandóan szembekerült a valósággal, ami folyton maga alá gyűrte, ő maga sem játszott a sors kezére, a sebzett lélek tehetetlenségében méltánytalan volt kortársaival, de ezt ;s meg kell értenünk. Mindenki megcsalta, a párt, melytől a világ megváltását várta, a pénz, a hírnév, s ő aki pontosan tudta korszakos jelentőségét, végül gazdagok kegyelméből élt. Ekkor találkozott a pszichoanalízissel, ami azóta is sok félreértés forrása. Ma már tudjuk, hogy Freud csak az első lépést tette meg az ingoványos úton, gyakorlata nem jelent megváltást, gyógyulást még kevésbé. Nem is a legjobb kezekbe került, amit későn ismert el: Atyát hívtál elesten, embert, ha nincsen isten. S romlott kölkökre leltél pszichoanalízisben. Németh Andor, aki először olvasta a Szabad-ötleteket, a „legdöbbenetesebb vallomásnak" nevezi, amit valaha írtak. Ebben nem vagyok biztos, nem is fontos. Inkább azt kellene keresni, hogy a pszichoanalízis „romlott kőikéi" miként tudatosították benne megbélyegzettségének tudatát, belehajszolva a betegségbe. Freud bölcs felismerése a „Flucht in die Krankheit", a menekülés a betegségbe, amikor a lélek így akar kitérni a méltatlan sors elől. József Attila esetében azonban mintha a fordítottja történt volna, azért hajszolták a betegségbe, hogy a sors legmélyebb köreit is végigjárja. Ebben az időben került kapcsolatba egy Gy. E. nevű analitikussal, akinek hagyatékából valóban kerültek elő József Attila kéziratok, legföljebb az gyanús, hogy hosszú élete során, ahogy múltak az évek, egyre több emlék jutott eszébe, bár ezek akár igazak is lehetnek. A meghökkentő azonban az, hogy Gy. E. - fölösleges leírnunk a nevét - abban az időben orvosnak adta ki magát, ami egyszerűen nem volt igaz. Nagybátyja ideggyógyász volt, ő állítólag elvégzett valami pszichoanalitikus tanfolyamot, de orvosi szempontból mégis csak sarlatán volt. Tudta egyáltalán, hogy a kor egyik klasszikusa keresett nála menedéket, vagy úgy nézte, mint egy neurotikus kályhást, akit megcsalt a felesége? József Attila leveleiben többször esik szó Gy. E. pénzéhségéről, kapzsiságáról, amiből arra következtethetünk, hogy a szegény köf- tőt, akit ekkor Hatvány Bertalan segített, úgy kezelte, mint egy gazdag bankárt. De még a „kezelés" is vitatható. Gy. E. a jelek szerint egy hályogkovács ösztönösségével turkált a beteg lélekben. „Bolondot játszottak velem, s még halálom is hasztalan" - panaszolta utolsó versében, s miért kellene kételkednünk ebben? Természetesen nem tisztem, hogy ítélkezzem József Attila halálos pőrében, nem is erre gondoltam a megrendítő hagyatékot olvasva. Az járt eszemben, hogy mostoha körülmények, a kortársi meg nem értés, s talán nem utolsó sorban a szakszerűséget mímelő kontárság, őrületbe tud kergetni egy olyan szellemet, aki - ne féljünk kimondani -korának egyik dicsősége volt. Emberileg is. Radnóti Miklós „csodálatos kedvességű fiatal férfit" látott benne, aki ráadásul lángelme volt. Csátiyi László Asszonyok szigeti (részlet) Kápolna az erdő Mottó: Nem szánja a szomjuhozót ki szomjúságot nem érez. (Iuvenalis) Figyelted Toni nénit? Amikor beléptünk egymás mellé állított bennünket és csak annyit mondott: - hm! és végig futtatta tekintetét rajtunk. Emlékszel, hogy nem ó az egyetlen, aki egymáshoz tartozónak gondolt minket? Áz öreg fazekas mester is ott bent az erdő közepében ...! Hányszor elmentünk szüleimmel itt a kápolna mellett!? Tetszett a vidék, de ... sosem álltunk meg. Nagyon szép délutánom volt veled ... Ott az erdészház a tó parton ... sosem fogom elfelejteni. Kicsit örültem, hogy mások azt hitték, hogy együtt járunk. Néha gondoltam rá, én is szeretnék így erdőben élni, de nekem már nem menne! ... Patak megy át az udvaron? ... Három gyerek... Ilyen nincs is! Az asz- szony sző, a férje edényeket csinál!:.. Elkezdtem én is egy szövótanfolyamot, aztán belefogtam másba . . . Húsz éves vagyok. Egy nő, aki kapkod ide, oda. Van egy fogtechnikusi végzettségem, amivel éppen úgy nem boldogulok, mint mással. Arra gondoltam, a lapterjesztés jobban megy! Majd meglátom. Fönt, a városban vannak író barátaim, segítenek azt ígérték! Sodródok és közben figyelem az embereket. Így kerültem melléd is, vagy te verődtél hozzám? Mindegy! Itt vagyunk és ez tagadhatatlan. Te is emlékszel az első alkalomra, amikor itt az erdőszéli keresztnél Ady verset idéztél? Különös dolog, mert engem vallásosan növeltek, aztán mintha minden lépésem az ellenkezőjét bizonyította volna. A gimnáziumból is ezért akartak kicsapni, mert erkölcstelennek minősítették a magatartásomat. Meséltem ezt neked? Úgy volt, hogy új melltartót vettem. Bevittem az iskolába. A lányok elcsenték tőlem és belopták az osztályfőnök úr táskájába. Én nem kerestem, csak otthon. A tanár úr se nézett a táskájába, csak otthon. Amikor pakolt ki, éppen ott volt a felesége és némi csata után közösen nyomozni kezdtek kié a melltartó. így jutottak el hozzám ... Nem lett nagyobb botrány!... Később egy szállodással kerültem kapcsolatba . . így aztán a családom a szégyenfoltjának érez ... és tessék... most itt vagy te. Akartam én veled lenni? ... Olyan tisztességesnek látszol! ... Mi tagadás, jó melletted lépkedni. Árad belőled valami nyugalom, amit nem tudok megfejteni... semmi jóra nem számíthatok... és mégis vártam, hogy jöjj!... Tudom, hogy nem találkozhatunk többet. Bújnék most hozzád! ... Milyen sötét van ... Magára húzta a felhőt a Hold! Várjuk meg amíg levetkőzik! Ölelj szorosabban!... Elképzelem magam menyasszonyként. Itt a kápolnában. Mezei virágból lenne a koszorú és talpig fehérben.... Talán meg sem érdemiem, nem vagyok tiszta! Milyen furcsa, hogy más nevet adtál nekem!... Ugye milyen sejtelmes? Egy középkori kápolna előtt... mindjárt éjfél. Éppen szélen két hete ismerlek... Pontban éjfélkor megcsókollak! Addig hozzád bújok és nem szólok egy szót sem, csak simogatom a vállad ... így! Látod, a Hold csak nekünk világít! Éjfél van!... Most meg már azt hiszem negyed egy... Ez a hajnal első órája. Jó volt az ízed! Maradnék még veled. Innét menjünk be a városba reggel jó!? Visszamegyünk a patakhoz megmosakodni! Rendi? ... Mondjál verseket! Sokat tudsz? Az a József Attila nagyon .illik hozzád. Egészen különös figura vagy te! Ha ismernéd a pesti barátaimat kiábrándulnál belőlem. Az egyik költővel másfél évig éltem közös háztartásban. A nevét te is ismered, mert idéztél egyik verséből. Háromszor megvert és ... hitted volna? Lila foltos volt az arcom az ütéseitől. Mégis maradtam mellette, mert tudom, hogy rendkívüli ember és szüksége van valakire, rám! Mások elhagynák egy részeg éjszaka után. Vissza kell mennem hozzá!... Most hagyom, hogy simogass! Kell, hogy szeressenek, ha csak pár órára is. Szükségem van az ölelésre ... Megvethetsz, le is köphetsz, ha akarsz! Figyelni kellene erre a jelre azt hiszem. Fehérvárról elvittél a szigetvári rokonaimhoz. Bejártuk fél Dunántúlt. Mindenki azt hiszi te vagy a következő, mert azt tudják, hogy nem vagyok szent. .. Ha előbb találkozom veled, ha előbb állok meg a kápolnánál, ha megfertőzöl nyugalmaddal, a szépség utáni vágyaddal, amiről beszéltél ott a társaságban tábortűz mellett... akkor talán ... de így késő! Kisiklott pályán megy az életem, hegyek között, völgyek között. Van egy állomás, ez az erdőszéli kápolna, ahova menyasszonyként sosem jutok be, de itt a küszöbén nászi ajándékát ölemnek neked adom, hogy sose feledj! Biztos vagyok benne, nagyon tudnálak szeretni... Ne, ne szólj! Meghagylak a családodnak némi irigységgel, de nagyon örülök, hogy találkoztam veled. Simogasd a testem és közben magamra zárom veled együtt e kápolna emlékét. Decsi Kiss János
