Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-22 / 172. szám

4 «ÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1992. július 22. A szövetkezés esélyei Nakon Jól képzett, sokoldalú szakemberek kellenek Két hét karbantartás a Pátriánál Munkaszervezési intézkedés A vagyonnevesítést köve­tően a munkahelyi kis közös­ségek tanácskozásain a naki termelőszövetkezet tagjai úgy döntöttek, hogy együtt ma­radnak. A szövetkezésben lát­nak esélyt arra, hogy család­juk jövőjét biztosítsák. A falu létét a termelőszö­vetkezet jelentette eddig is. Gyakorlatilag semmilyen más munkahely nincs. Az önálló gazdálkodáshoz többek kö­zött hiányzik a tőke. Ezért döntöttek az együttmaradás mellett. Talpon maradni nem köny- nyű, mint ez kiderül a vála­szokból, amit kérdéseinkre Kiss József, a szövetkezet el­nöke adott. — Tudnak-e majd munkát adni az emberekének az új szö­vetkezetben? — Biztos vagyok benne. Készültünk is a változásra, sajnos néhány leszázalékolási ügy is folyamatban van. A mezőgazdasági munkában könnyű megrokkanni. Nem­rég számítottam ki, hányán is vagyunk. A téesznek van 298 tagja, ebből aktív 99, rendsze­resen dolgozik 84, a többiek táppénzen vagy gyesen van­nak, a többi nyugdíjas. A ti­zennyolc alkalmazott közül 15 dolgozik. Ennyi emberre a kétezerötszáz hektár megmű­veléséhez szükség is lesz. Kel­lenek a több szakmához értő, fegyelmezetten dolgozó em­berek. Képzésükről folyama­tosan gondoskodunk. Szor­galmas munkával értük el az eddigi eredményeket is. — Mi a legnagyobb gondjuk? — A kintlévőségeink. Még tavalyról tartozik nekünk a kaposvári húskombinát 14 millió forinttal, ami már aligha térül meg teljes egészé­ben. A múlt héten Pécsett az egyeztető tárgyaláson szó volt egy 900 milliós kormányga­ranciáról, de hogy megkapták volna erről nem tudok. A szekszárdi húsipari 15 millió­val tartozik. Ha mi eladunk valamit, várhatunk a pén­zünkre egy-három-hat hóna­pot, de vásárolni már csak készpénzért tudunk. Mi még bírjuk, de sok téesz már nem, hogy mindig a termelőn csat­tan az ostor. Július tizenkilencedikétől két hétre leállt a Pátria RT. dombóvári nyomda-üzeme. A kétszáthetven dolgozó több­sége szabadságát tölti. Szerencsére - pontosabban a jó munkájuknak köszönhe­tően - nem kényszer-leállásról van szó, hanem munkaszer­vezési intézkedésről. Az igaz, hogy nem a nyár a nagy meg­rendelések időszaka, éppen ezért időzítették erre a két hétre a karbantartást és felújí­tást. A kétszázhetven dolgozó többsége szabadságának egy részét tölti, de a TMK-sok dolgoznak. Ez alatt az idő alatt végzik el például egy gép teljes felújítását, annak min­denképpen állnia kellene ez idő alatt. Ugyancsak zavarná a munkát az üzemcsarnok padozatának javítása, felújí­tása. Erre az időszakra állapod­tak meg a külső cégekkel is, végre átalakítják a lapostetőt - ami tulajdonképpen sosem volt jó - sátortetőssé. Természetesen dolgozik a kereskedelmi részleg is, úgy ellátták őket termékeikkel, hogy a vevők kiszolgálása za­vartalan a két hét szünet alatt. Dalmadi adomány A Magyar Vöröske­reszt Dombóvár és Kör­nyéki Vezetőségéhez fo­lyamatosan érkeznek az adományok a menekül­teknek. A két héttel ezelőtti egy napos akció eredmé­nye kisebb volt ugyan a vártnál, de azóta hozzák a segítőkész emberek az adományokat. Az akcióban a legna­gyobb értékű segítség a dalmandi vöröskeresztes alapszervezettől szár­mazó ötezer forint kész­pénz volt. Egy magát megnevezni nem kívánó magánszemély ötszáz fo­rintot adott. Mintegy öt zsák ruha gyűlt össze azon a napon. Ezt eljut­tatták a nagyatádi mene­külttáborba. A városban is élnek - mint már szóltunk róla - a volt Jugoszlávia terüle­téről elmenkült családok. Ókét tulajdonképpen fo­lyamatosan tudják támo­gatni az adományokkal. A Vöröskereszt a csa­lád létszámától függően havonta, háromhetetente ad élelmiszercsomagot, ami olajból, marhahús- konzerből és cukorból áll. Krimikrónika Jó hír Minden jel szerint a bű­nözők is szabadságra mentek, legalábbis Dom- bóvárott és környékén. A legutóbbi krónika óta, vagyis egy hét alatt alig történt bűncselekmény a rendőrkapitányság illeté­kességi területén. Betörés Kocsolán Három bolt kipakolóit keresik most gőzerővel a rendőrök. Keddre virradó éjszaka törtek be a kocso- lai boltba. Ezt megelőzően pedig a kertvárosi és kór­házi élelmiszerboltot láto­gatták meg éjszaka a tolva­jok. Amatőrök Nem sikerült egy dom­bóvári telefonfülke kifosz­tása. Ismeretlen tettesek, igencsak amatőr módon próbálták megszerezni a remélt pénzt. Nem igazán vigasz, hogy nem jutottak hozzá, mert az esetenként élet­mentő telefont azért tönk­retették a vandálok. Ik. T / • Nyári séta © Hőség, kánikula, szabad­ság. Az aszfalton különö­sen meleg van, ezért jól esik a frissítő. A séta a szabadban még mindig jobb, mint főni a panel­ban. Képeink Dombóvár belvárosában készültek. Piaci pillanatkép, hétköznap délelőtt Nemzedékek sétája Egy kis hűsölés a városközpontban Galéria Gunarason Rajztanár, grafikus, vállalkozó Nemcsak saját munkáit mutatja be Szentkirályi Attila ' ' Hl | $ iíZVífv 'M S&Mmi fögüsSPifiSggll11 Még csak félig, háromne­gyedig kész a kedves, egy­szerű nyaraló Gunarasnak egy rendezett kis utcájában. A há­zigazda Szentkirályi Attila rajztanár, grafikus, festő, ép­pen konyhaberendezést készít szép, kékesszürke dekorációs lemezekből az étkezőfülkébe. A minigaléria hallja egyút­tal élete első műterme is lesz. * — Kérem mutassa be magát az olvasóknak. — Négy éve élek Dombó- várott, egyenesen a szombat- helyi főiskoláról jöttem. Tör­ténelem, népművelés, rajz szakon végezetem. Nagyon megszerettem a várost, az itt élő embereket, Szombathe­lyen valahogy nem éreztem otthon magamat úgy, mint itt. — Inkább rajzolni szeretek, mint festeni. A Zrínyi általá­nos iskolában tanítok, szere­tem a gyerekeket, a munká­mat. — Hogyan született a galéria ötlete? — Természetesen én is sze­retném a munkáimat bemu­tatni a nagyközönségnek, ezért gondoltunk először arra, hogy az épülő nyaraló lehet egyúttal bemutatóterem is. Ebből már kézenfekvő volt a folytatás - hiszen itt adott az idegenforgalom -, hogy akkor árusítsuk is a képeket. Nyil­vánvaló, hogy nemcsak a saját dolgaimat forgalmazom, más műtárgyakat is lehet kapni a galériában. Most is vannak nagyon szép, értékes művek, például Würtz Ádám, Borsos Miklós, Szabó Vladimir grafikák, és néhány múltszázadi olajfest­mény. — Az árak? — Közel negyven száza­lékkal alatta tudok maradni a Képcsarnok árainak, a maiak­tól - beleértve az én képeimet is - zsűrizett műtárgyakat forgalmazok. Grafikákat már kétezer forinttól lehet vásá­rolni. Általában négy óra után, ha vége a strandszezonnak, jönnek az érdeklődők és vá­sárlók, ezért csak délután tar­tunk nyitva. Nagyon bízom benne, hogy van igény az igazi művészet iránt. Még nagyon kezdő va­gyok, hiszen júniusban nyitot­tunk. Természetesen sem a ta­nítást, sem a festést, rajzolást nem akarom abbahagyni. Még nem beszéltem az igazga­tómmal, de bízom benne, hogy tudunk olyan órabeosz­tást összeállítani, hogy min­denre jusson az időmből, ter­mészetesen a családra, a pici lányomra is. * Kevés a bútor a „hallban", tágasnak tűnik a valójában kis tér is. Az egyik széken gyönyörű kézimunkák, hímzések. Az éppen jelen lévő édesanyjának munkái. A szemközti falon sa­ját grafikák, festmények. Ha vásárolnék, biztosan a külön­leges szépségű természtetfo- tók közül választanék. Ezeket Szentkirályi Attila a gyereke­kekkel tett erdei túrák, kirán­dulások során készítette. Jó nekik, hogy ilyen tanáruk is van. Sattendorfi napló Június 29-én dombóvári fia­talok egy kis csoportja'indult el az ausztriai Sattendorf felé, egyhetes nyári tábozozásra. Az autóbusznyi fiatalt Far- kasdi esperes-plébános ve­zette. (Második rész) Pontban 7 órakor indult a busz Dombóvárról, a temp­lom mellől, amit senki sem ké­sett le. Kaposváron keresztül utaztunk, Zalaegerszegen tar­tottunk egy félórás pihenőt, mialatt fagyiztunk. Tizenegy óra körül értük el a határt Rá- bafüzesnél, ahol csak az én út­levelemet kellett keresni. Ettől eltekintve minden különösebb komplikáció nélkül átjutot­tunk. Ausztriában tizenkét alag- úton mentünk át. Ebédszüne­tet a Twinbergen, egy „Son­nenturm" nevű kilátónál tar­tottunk, ahol szinte csak ma­gyarok voltak. Borka és Norbi rögtön nekikezdtek az ismer­kedésnek, mondván, hogy nyelvgyakorlás szempontjá­ból szükségük van rá. Ez ed­dig rendben is lenne, igen di­cséretes a szorgalmuk, de ak­kor miért magyar lányokkal ismerkedtek? Mikor már éppen elindul­tunk volna, Zsuzsának eleredt az orra vére. Szerencsére volt egészségügyis is a társaság­ban, így ezt a gikszert is sike­rült kiküszöbölnünk. Még kö­rülbelül 100 km-t utaztunk ezután. Az út hátralévő részét Karesz gitározása mellett akív énekléssel töltöttük. Öt órakor érkeztünk Sattendofba, ebbe a gyönyörű kis karintiai gyöngyszembe. Sajnos a busz nem tudott felkapaszkodni ahhoz a házhoz, ahol a szállá­sunk volt, így a csomagjainkat saját gyenge kezeinkkel kellett felcipelni. Kisebb-nagyobb viták után megtörtént az elosztás is. Én a kispapunkkal, Köbli Gáborral kerültem egy szobába. Igazán úri dolgunk volt, mert míg mi ketten voltunk együtt, a töb­biek nyolcán. Miután min­denki elhelyezkedett és le­mosta magáról az „út porát", 1/2 7-kor vacsoráztunk. Utána körülnéztünk a kör­nyéken, lementünk a víz­partra a bátrabbak még füröd- tek is, és gyönyörködtünk a csodálatos panorámában. Ki­lenckor volt közös esti ima. Ezt beszélgetés, éneklés, viccelődés, szóval buli követte éjjel tiezenegyig. így ért véget az első nap. (Folytatása következik) Nyers Tamás Kocsis Margit emlékezete Példa lehetne valamennyi veszekedős önkormányzat számára a kurdiak döntése, amellyel azt az utcát, ahol az iskola van, a néhai tanítónő­ről, Kocsis Margitról nevezték el. A mai felnőttek őrá alig em­lékeznek, de a legendájára an­nál inkább. Tizennyolc évesen került a faluba a képesítő után, és aztán ott élt haláláig. Nem ment férjhez, nem volt saját családja, csak a falunak, a gyerekeknek, a tanításnak élt. Ä mai nagyszülőkig bezárólag nemzedékeket tanított meg a közszeretetnek örvendő taní­tónő írni, olvasni, becsülettel dolgozni, szépen élni. Jó lenne ismerni azt a titkot, amellyel elérte, hogy emléke máig él azokban, akik között tartal­mas, s környezete számára máig példaértékűnek tekintett életét töltötte.

Next

/
Thumbnails
Contents