Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-18 / 169. szám
1992. július 18. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 11 r i i ( rj . Kis-----A r eneráció § Ifjúsági oldal «•* Törd a fejed! Két héttel ezelőtti felvételünk ablak előtt lógó függönyt ábrázolt. A helyes megfejtéseket beküldők közül a szerencse ez alkalommal Boda Ilonának, szekszárdi olvasónknak kedvezett. Aki eltalálja, mit ábrázol Ótós Réka fenti képe, két hét múlva tudja meg, hogy helyesen tippelt-e. Angol 1. Erasure 2. KWS 3. Kris Kross 4. George Michael 5. Richard Marx 6. Utah Saints 7. Nick‘Berry 8. Ugly Kid Joe 9. Take That 10. Guns'n Roses TOP 10 ABBA: Esque Please Don't Go Jump Too Funky Hazard Something Good Heartbeat Everything About You Ot Only Takes A Minute Knockin On Heaven's Door Vicces! A kocsmában verekedés tör ki, s Félszemű Jacknek egy eltévedt golyó eltalálja az ép szemét. Jack boldogan fel- üvölt: Ez az fiúk! Először a lámpát! A Nagy Sziú Főnök és a fia órák óta gyalogol a sivatagban. A fiú felkiált: Apám, én már nem érzem a lábam! — Akkor szagold az enyémet! Heti cáfolat Nem igaz, hogy a Sió partján naturista kemping létrehozását tervezik, ebből következően az sem igaz, hogy a megyeszékhely nevét a kemping megnyitásának alkalmából Szexárdra változtatják. Válogatott versezetek Miért? zsúfolásig telt az életem. . . miért? megváltozott minden nézetem. . . miért? kitárom mind a két kezem. . . miért? elrontottam az életem. . . és még csak nem is kérdeztem. . . miért. Balatoni anziksz a habos víz partján üldögélek üldögélek és mesélek ül. . . dög. . . élek. . . hát te, Balaton? Végzet egyetlen élet egy szerelem könnyű végzet jutott nekem Decsi-Kiss Dorka * Csönd Csöndes az utca, Örökös csönd van ma. A csönd sötét fátyla leszállt, Itt, ezen a helyen Egy lélek se járt. Csönd szentelte hely itt ez, Mit a zaj észre sem vesz. A betonút fölött nyárfa ágaskodik, A vastag fatörzsön mókus mászik. Nemcsak az utca, a falu is csendes, Szalmatetős ház fölött galamb repdes. Halkan csattognak szárnyai, Feszülnek kis tollas izmai. Egy koromtól fekete kéményből Füst szalad oldalra a széltől. S egyszercsak elindul felfelé, Szél nem fúj, száll az ég felé. Pál Tamás * A halál árnyékában Fekszem mozdulatlan. A fájdalom egész testemet marja, Kínoz szüntelen. A halál ez, tudom! Miért? Tininyár (22.) Ezt is túléltük! (1990-es kalandok) Keményen zúdítjuk a nyakába a sok kifogást az ellen, ha nem jönne. így hát beleegyezik; hát, mindegy, ha nektek így jobb ... Aztán vonakodva felhúzza a tornacsukáját. — Most azonnal indulunk?- kérdezi. — Á, dehogy, anyu! Este nyolckor! — Micsoda? Több éjszakai kalandot én nem vállalok! — Ne tessék félni, nem lesz semmi baj! Na, tessék már eljönni! A kedvemért! - kérlelem. Ebbe is beleegyezik. Most jön az a dolog, amivel lehet, hogy nehezen fog megbirkózni, gondolom. — Óöööö ... Gizu néni! Sorsot húztunk, és úgy esett, szóval az a helyzet, hogy Gizu néni lesz a főkormányos. — Atyaisten! - kiált Gizu mama. - Akkor één most be- teeg vagyok! — Na, tessék már eljönni, csak a kedvemért! Nem lesz semmi baj, majd segítünk! Végül már ezt is elfogadja, csak az én kedvemért. Nem lesz itt semmi gond! Hét óra van, és mindenki készülődik. Gáboréknak van egy nagy csónakjuk, a Noé Bárkája, abba bőven beleférünk. — Szúnyogirtót hozzon valaki! - kiált Gizu mama, és éppen elemózsiát csomagol, egy kis nassolnivalót. Én meg, ki tudja, mi okból, egy használt borítékba gyömöszkölöm a szerencsétlen vasalt varangyot. Péter bátyó Tünci apjával együtt készíti a fáklyákat, a Nagyságosasszony meg velünk együtt a csónak vízrevi- telére törekszik. Most, hogy mindenki végzett, beülünk a csónakba. És a Noé Bárkája kifut a nyílt tengerre. Gizu néni meg csak vezényel: — Balra tarts! Jobbra hajts! Tegyünk egy kört, emberek! — Hölgyem, nem látja a „behajtani tilos" táblát? - dörren Gizu nénire Tünci faterja.- Hölgyem, ön elgázolt egy gyalogost, és most kötelessége beszállítani a kórházba! Nevetünk, a fáklyák lángjánál furcsán csillog az arcunk. Kiáltások hangzanak nem is olyan messziről: — Héééééé! Hóóóóóóóó! Ki az? Gizu néni felemel egy fáklyát. A, maga az, Pali! Hogy kerül ide? Ki az ott a csónakja hátuljában? A fia! Remek! Nem tartanak velünk? Ó, ez remek! — Héééééé! Hóóóóóóó! Sanyiiiiiiiü - kiáltom. — Pötyi, te itt vagy? - mondja, hiszen olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy nincs szükség kiabálásra. - Szép kis meglepetés! —Megmondtam ugye, hogy érdemes lesz eljönni? Egymás mellett evezünk, csak néha-néha szól át egyi- künk-másikunk a másik hajóba. Az evezősök meg a „Zúg a Vólgá"-t éneklik, mert annak jó a ritmusa. Végül kikötünk, és sétálni kezdünk a parton. Belehallgatok Gizu mama és Pali beszélgetésébe: — Hát, kicsi a világ, kedves Gizu, ha nevezhetem így. — Nyugodtan. Ilyenek a véletlenek, mi mindig egymásba botlunk... — Véletlenek? Ki beszélt itt véletlenről? A fiam barátnője hívott meg engem ide, mondta, hogy kellemes meglepetésben lesz részem. Hát a meglepetés már itt áll előttem. O, bocsánat, most lebuktam! - bújok elő a bokrok közül. — De ne tessék haragudni, én csak igazán jót akartam! - mondom, eltűnök, de ők csak beszélgetnek tovább. Sanyi jelenik meg és elmosolyodik. Nem szól semmit, én se szólok, csak megyek utána. Elvezet egy félreeső helyre, innét nagyon szépen kilátni a Balatonra, leülünk, és hallgatunk. Most valami olyat kéne mondani, amit ezer meg ezer ember elmondott előttünk, de én mégsem teszem. Talán azért, mert nem vagyok biztos a dolgomban? Nem, az lehetetlen. Én nagyon is tudom, mit akarok! Vagy az a határozottság már nincs meg bennem? Na mindegy. Nézem Sanyit, nem mer megszólalni, csak néz hol engem, hol a vizet. Aztán elmosolyodik, megfogja a csuklómat, közelebb hajol, és megkérdezi: — Pötyi, ugye köztünk minden oké? Már miért ne lenne oké? - kérdezném, ha nem lenne ilyen ünnepélyes a pillanat. Beszéd helyett csak zavartan vigyorgok, köhögök és még szerencse, hogy sötét van, mert biztos, hogy piros vagyok. Pedig nem szokásom a pirulás. Felállók. — Hideg ... ööö ... hideg a föld, ilyenkor, ilyenkor ... A fene! - nevetek. - A fű beletört a fehér gatyámba! - megpróbálok kényeskedő arcot vágni, forgók, ideges vagyok, pedig egy folt sincs a nadrágomon. Sanyi megnézi. — Nem vészes! Gyerünk, a többiek már biztosan várnak! — Egy pillanat! - mondom, Sanyi meg csodálkozva megfordul. Ajándékot adok neked, te nagy természetbúvár! Csak otthon bontsd ki! Ha aztán minden oké lesz köztünk, akkor te egy igazi haver vagy! Azzal átadom neki a borítékot ... a laposra klopfolt békával. Reggel van, az utolsó előtti nap reggele. Csomagolunk, persze a legszükségesebb holmikat még kint hagyjuk. Hát, elmúlt ez a két hét is, én meg azon töprengek, hogy ugyan mit szólt Sanyi a békához. Talán hülyeség volt, hogy odaadtam, dehát késő bánat. Ha annyira a barátom, akkor nem ijed meg egy ilyen kis tréfától. Tünci behoz az üzenet- rögzítőről egy papírdarabot. — Neked szól! - kiált felém, és az ölembe ejti a pa- pírgalacsint. Rajta ez áll: Minden oké, Sanyi. Tehát igazán a barátom! Biztos egy jót röhögött. — Kár, hogy nem volt eddig egy jó kis vihar! - szomor- kodik a kalandokat kedvelő Juci. — Ami késik, az nem múlik! - Gizu az égre mutat, ahol már nyomakodik a Nap elé egy piszkosszürke felhőréteg. Távolabb a kéklő dombok már teljesen egybeolvadtak a sötétszürke éggel, a Balaton hullámait pedig javában korbácsolja a szél. — Vihar lesz - jelenti ki a ház elé lépő Angyal ellentmondást nem tűrő hangon. Persze ki mondana neki ellent, mikor a vak is látja, hogy nemsokára nagy zuhé lesz. — Hát akkor lőttek a búcsúfürdésnek - legyint egyet Erika, mint aki már nagyon unja a dolgot. — Miből gondolod? - kérdi Jancsi. - Ha elvisz minket az eső, még úszhatunk is. — Pokoli humorod van - Szofi sóhajt, és leveszi a két sátor közt húzódó kötélről a száradó holmit. Péter bátyó meg a kapunak támaszkodva sikertelenül kísérletezik egy cigi meggyújtásával, mivel a táncoló gyufalángot minduntálan elfújja a szél. Egyed Johanna (Folytatjuk.) Pop-pletykák Egy újabb válogatás-lemez a sok közül, ezúttal Olaszországból. Temperamentumos, kedves és dallamos ez a lemez. Fe- licita, Sempre Sempre, Sha- razan, Liberia - valamennyi dalt ismerjük már a hazai rádió- és tévéműsorokból. Albano és Romina Power ezen a lemezen is megteremti a romantikus hangulatot, a „családi pop" kedvelői találhatják meg leginkább a szívüknek kedves nótákat, ha ezt az összeállítást választják. Nem fognak csalódni, a kék olasz ég, a friss tengeri szél, szép lányok és üde citromillat képe idéződik fel az ember lelki szemei előtt a számokat hallgatva. Az olasz páros most sem okoz csalódást hallgatóinak, a lemezt házibulikra is merjük ajánlani. Arany Zsolt Ezt kérdem tőle. Arcok jelennek meg, beszélnek, kérdeznek, És mind szomorúak. Ti meghaltatok? Ezt kérdem tőlük. Hangot nem hallok, de tudom, ők nincsenek. Ide akartam én kerülni? A halálba, bánatba, fájdalomba? Igen! Nem! Félek. Anya! Segíts! Miért nem vagy itt? Meg akartam halni saját kezemtől. De most más öl meg. A fájdalom. Feszíti testemet. Nem akarom! Árnyékok, kik vagytok? Nem válaszolnak, hallgatnak. Tudom, kik vagytok! Értem jöttetek? Én nem megyek! Megmentettek a fehérköpenyesek. Most győztem, de mi lesz legközelebb? V. A. Laki * Mikor már minden Ki vagy Te, ki elveszed álmom? Mondd, ki vagy, kié minden gondolatom? Kinek szeme őrülten kék, S ki miatt nekem az élet újra kék? Te kékszemű gyönyör Te bolond kékség, *■ Hervadt rózsák közt örök fény ség. Te vagy életem, örök sóvárgásom Szerelmem és minden másom. Én már csak érted élek, A nagy kékségben mint tévelygő lélek Csak egy dolgot kérek: Engedd, hogy mikor az égbolton A göncöl elvonul, Az éjszaka csöndjét Sírásom szárnyalja túl. Neked sírok, ki enyém nem lehet, Akiért pedig érdemes küzdenem. Mikor már minden-minden kék, Őszinte szívem hozzád intézi bús énekét, Mely talán egyszer víg dalra vált, S úgy érzi, hogy legalább egyszer Mellette állt a világ. A világ, mely annyi mindent adott, s a sok minden között Egy kék szívet is tartogatott. Én Az összeállítást az általatok beküldött müvekből készítette: vm A Park Hatalmas volt, és ősöreg. Senki sem emlékezett rá, hogy ki, és mikor hozta létre. Óriási, vén fái lenyűgözőek voltak: időtlenséget és nyugalmat árasztottak. Talán ezért szerették annyian a parkot. Aki idejött, mindig csendet és békét talált. Rengetegen fordultak meg itt, mégsem volt zsúfoltság, és a csendet senki sem törte meg. Csak a madarak fügyültek, trilláztak kedvükre. Egy napon furcsa dologra lettek figyelmesek. A park közepén, ahol a fő sétányok összefutottak, egy kis emelvény magasodott. Néhány nyugdíjas megállt, hogy megtárgyalják az eseményt. Beszélgetésüket egy bátortalan hang szakította félbe: — Elnézést. . . Egy fiatalmeber állt az emelvényen. Megköszörülte a torkát. — Khm. . . Elnézést. . . Egy kis figyelmet, ha lehetne. A nyugdíjasok összenéztek, és továbbsétáltak. A fiatalember kicsit hangosabban folytatta. — Emberek! Egy nagyon fontos dolgot szeretnék mondani! Egy kismama megállt, és lehajolt a csörgőért, amit a kislánya ledobott a földre. Visszaadta a játékot a csecsemőnek, és továbbtolta a babakocsit. A fiatalember kezdett mérges lenni. — Kérem, hallgassanak meg! Mindannyiukat érdekelni fogja! Az emelvénytől néhány méterre egy férfi ücsörgött egy pádon. Lapozott az újságjában, és tovább olvasott. A fiatalember mérgesen az emelvény karfájára csapott és kiabálni kezdett. — Nem létezik, hogy nem tudnak egy percre idefigyelni! Egy kisfiú labdája az emelvényhez gurult. A srác odafutott érte, felkapta, és rohant vissza játszani. A fiatalember dühöngeni kezdett. — Hát ez nem igaz! Ilyen nincs! Tiszta kabaré! Arra jött egy szerelmespár. Megálltak az emelvény előtt, megcsókolták egymást és elballagtak. A fiatalember a dobogón hasalt, és ököllel verte a deszkákat, mint egy durcás kisgyerek. Közben ordított. A feje egyre jobban elvörösödött, a hangja rekedtté vált. Az üvöltés hörgésbe ment át. Szemei kigúvadtak, ökleivel egyre erőtlfnebbül csapkodott. Hörgött egy utolsót. . . és kimúlt. Iszonyú csend lett. Még a madarak is elhallgattak. Mindenki szótlanul állt, és a dobogó felé bámult. Néhány másodpercig síri csend honolt. Hirtelen, mintha mindenki összebeszélt volna, tapsvihar tört ki. Az egykik bokor mögül egy halottaskocsi gurult elő, és két férfi vastaps kíséretében berakta a hullát. A taps elhallgatott, és mindenki tovább folytatta addigi tevékenységét. Egy másik fiatalember lépett az emelvényre, és megköszörülte a torkát. . . Juhász György
