Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-17 / 168. szám
1992. július 17. DUNAFÖLDVÁR KÉPÚJSÁG 13 Hamarosan: A belső felújítási munkák a vége felé közelednek a városháza épületében. Az ódon építmény kívül is csinosodik, az állványokat mindenesetre már felállították. „betűcsere" A „TANÁCSHÁZ" feliratot is lecserélik, eredetileg tavalyra tervezték, ám most minden bizonnyal megtörténik a „történelmi művelet", merthogy a „VÁROSHÁZA" betűi elkészültek. Feladata volt a többi között a többi medence körüli rend betartatása. Ezért el kellett hagynia az úszómedencét. Fél három körül ment ebédelni. Utána néhány szemetelő lányt figyelmeztetett. A munkaköri leírása részletesen tartalmazza a fürdőfelügyelői feladatait, azonban az nem rendelkezik az úszómesteri tevékenységgel kapcsolatban, így arról sem, hogy a két munkakört hogyan egyeztesse napi munkája során és hogyan biztosítsa állandóan az úszómedencénél a felügyeletet, ha el kell járnia mint fürdőfelügyelő. Áz úszómester-fürdőfe- 1 ügyelő a vízbefúlt gyermektől mintegy 20-22 méterre tartózkodott a tragédia időpontjában. Ha a gyermek kapálózik, a medencében lévő fürdő- zők és a fürdőmester észlelte volna. Azonban nem így történt. Felelősség tehát senkit nem terhel. Ugyanakkor a rendőrség a Tolna Megyei Víz- és Csatornaműhöz figyelmezető levelet küldött, amelyben felszólítják annak igazgatóját, hogy a fenti hiányosságokat szüntesse meg és harminc napon belül írásbeli értesítést kér a tett intézkedésekről. Hogy ha esetleg kapálózik valaki, akkor szakember legyen azonnal a közelben. Az ügy szereplőit idegileg megviselték a történtek. Ä tényeken változtatni azonban lehetetlen. Egy gyermek meghalt. Nem volt szerencséje az életben maradáshoz. Nem tudja senki, mire gondolhatott az utolsó pillanatában.-hangyál- Fotó: Gottvald Károly A vizsgálat lezárult: felelős nincs Egy elsüllyedt élet Meghalt egy kisfiú. Értelmetlenül és megrázó körülmények között. A kilencéves solti fiúcska május 16-án dél körül ment el otthonról. Anyjával élt - szülei elváltak -, azt mondta neki, a nagymamához megy. Nem először fordult elő, hogy „elcsavargott", volt már rá példa, hogy rendőrök vitték haza. Ragyogóan sütött a nap, gondolta, neki is kijár egy kas „szórakozás". Elment a földvári strandra egy szál fürdőnadrágban - gyalog, netán stoppal tette meg a nyolc kilométert!?), nem tudni -, ahol soha nem szokott jegyet váltani, valószínű most is besurrant a „kerítés-parancsnokságon". A kismedencében fürdött - meztelenül. Egy asszony látta, hogy többször kiment az öltözőhöz, melynek peremére tette a kék-fehér nadrágot, leellenőrizte: megvan-e még? Megunta a kis vizet, átment az uszodába. Ma már senki nem tudja megmondani, az első beugráskor érte-e a halál. A fiú egyszerűen elsüllyedt. Valamikor fél három és három között. A rendőrségen vaskos irattömb emlékeztet az esetre. Az orvosszakértő megállapította: úgynevezett száraz fulladás okozta a halált. A hosszasan alátámasztott véleményből kitűnik: a gyermek úgy tűnt el, hogy a körötte lévők nemigen vehették észre. Nem találtak ugyanis elhúzódó fulladásra utaló nyomot. Aki strandra jár, bizonyára ismerős neki a szituáció: a gyerekek ugrálnak a vízbe, majd a víz alatt úszva öt-tíz méterrel arrébb emelkednek ki a vízből. A kilencéves Jánost is így láthatta a környezete: beugrott, elmerült. Csak aztán senki nem ellenőrizte, hogy felbukkan-e valahol. Merthogy egyedül volt... A száraz fulladás nem „látványos", pillanatok alatt bekövetkezik. Nem előzi meg a vízből történő kiemelke- dés-alámerülést. János egyszerűen elsüllyedt. Egy férfi akkor vette észre, hogy a medence alján fekszik, amikor ő a rábízott gyermeket kereste. Megrémülve ugrott a vízbe, miután nem találta a rokon kisfiút, és ő emelte ki Jánost a vízből, akin már nem lehetett segíteni. A szakértő szerint nincs összefüggés az üzemeltetési utasítás megszegése - mint alább kiderül, volt ilyen - és a halál beállta között. A halált oksági összefüggésbe csak a vízbeugrásSal lehet hozni... Csaknem teljes bizonyossággal állítható, hogy azonnali észrevétel esetén sem lehetett volna az életét megmenteni. A Tolna Megyei Víz és Csatornamű Vállalat strandfürdőjének üzemeltetési utasítását az üzemmérnökség vezetője és a fürdőfelügyelő is megszegte - tartalmazza a munkavédelmi szakértő szakvéleménye. Részben telejesült ugyanis csak az előírás azon pontja, miszerint az úszásra alkalmas medencét kizárólag úszómester jelenlétében szabad üzemeltetni. Az úszómester ugyanis mint fürdőfelügyelő az egész strand tevékenységéért is felelős volt. Bútor német exportra A faipari szövetkezetben bútor készül német rendelésre. A kékfestő dinasztia Vadász Istvánná Velis Mária A patinás szőlőleveles minta A földvári kékfestő műhelyt 1838-ban alapította Velis László, akinek dédunokája Vadász Istvánná Velis Mária ma is ápolja az elődök hagyományait. A vejével, Gál Gyulával - aki ugyan gépészmérnök, de szintén egy híres kékfestő családból, Mo- norról került a családba - dolgoznak a műhelyben. Ifjabb Gál Gyula - negyedéves joghallgató -, amikor ideje engedi, gyakorolja a szakmát. A népművészek rendszeresen járnak vásárról vásárra, de egyre nehezebb eladni a portékát - vékony az emberek pénztárcája. Nemrégiben hozták haza munkáikat, a kék-fehér, és sárga-zöld színkombinációban készült szoknyákat, kötényeket, végárut Pápáról, ahol a kékfestő múzeum teljes kiállítási területén az ő alkotásaikat láthatta egy évig a közönség. Ősi munka, ősi géppel Gál Gyula mintái Gottvald Károly képriportja Egy „recept" a boldogságra Nyugodtan aludni Kristofics Károlyt, akit Földváron mindenki Béla bácsinak szólít - hivatalosan ez a második keresztneve - , nemrégiben tüntették ki a Szövetkezeti Érdemrenddel. A nyolcvanadik életévében járó Béla bácsi negyvenegy évig tanított az általános iskolában, harminchatban lett a Hangyaszövetkezet ügyvezetője. Utána harmincnyolc éven át - egészen a múlt hónap közepéig volt a helyi áfész felügyelő bizottságának elnöke. — Hogy lehet ezt ilyen sokáig bírni? — Volt, amikor nem értettünk egyet... — Voltak nehéz ügyek? — Hogyne ... — Mesélne róluk? — Hát... Ez nem tartozik a nyilvánosságra. — Mennyire volt a felügyelő bizottság független a mindenkori vezetőségtől? — Függetlenek voltunk. — Mi biztosította ezt a szuverenitást? — Nem volt a munkáltatónk a szövetkezet. Így senkinek nem voltunk alárendelve. — Egy ilyen pozícióban tisztakezűnek kell lenni. Hogy lehet ezt végigcsinálni? — Nem szabad semmit elfogadni senkitől. Akár ajándékot, akár szívességet. Kristofics Károly - Béla bácsi — Pedig ön kétszeresen is „veszélyeztetett" volt, hiszen a pedagógusokat is meg szokták környékezni... — Hiába ... — Volt, aki kísérletezett? — Volt... — Nehéz volt visszautasítani? — Nem, én soha nem akartam olyasmihez hozzájutni, ami nem jár. Meg is van a látszata . .. Ezen a lakáson kívül semmink nincs. — Nem bánta meg? — Soha. Nyugodtan akartam mindig lefeküdni aludni. — Most abbahagyta, de még nem vonult vissza a közélettől. — A bélyeggyűjtő körnek a vezetőségi tagja vagyok. Egyelőre ezt még csinálom: mikor jönnek a bélyegek, kiosztom a tagoknak. — Ön elégedett embernek látszik. Azt is mondhatom, hogy boldog? — Igen. — Mi kell ahhoz, hogy nyolcvan év után valaki ezt elmondhassa magáról? — Az embernek ne legyenek elérhetetlen vágyai, elégedjen meg azzal, amit tisztességes úton szerzett. — Ilyen egyszerű? — Ilyen egyszerű! -hájAtTcukkantó Menedzserklub Újvárosban Dunaújvárosban megalakult a Diner klub, amely a vállalkozók „összehozását" tűzte ki feladatul. Az első foglalkozást szerdán tartották, amelyen tanácsokat adtak a vállalkozóknak, augusztusban banki, októberben koreai napokat rendeznek. „Hírős" numizmatikusok A hagyományos numizmatikai hírős napot július 25-én tartja a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének kecskeméti csoportja. A Táncsics Mihály Művelődési Házban reggel nyolc órakor kezdődő rendezvény díszvendége lesz Kosa István, a Magyat Nemzeti Bank érempályázatának győztese, akinek munkáiból a helyszínen kiállítás látható. Fábián Erzsébet: Portré Egy kép a várból