Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-14 / 165. szám
1992. július 14. TÁJOLÓ KÉPÚJSÁG 5 Innen - onnan A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház és a Platán Nyugdíjasok Klubja a Nyugdíjasok Világnapján Idősek Ki mit tud?-ot szervez. A kulturális bemutatóra nevezni bármely előadóművészi ágban lehet, egyénileg és csoportosan. A jelentkezéseket augusztus 15-ig a Babits Mihály Művelődési Házban és a megye nyugdíjas klubjaiban várják. A gálaműsor október 1-jén lesz. Hartán, a XVIII. Du- namenti Wünsch tánctáborban, amely július 18-26-ig tart, 10 magyar és külföldi együttes, 5 utánpótlás csoport és 4 zenekar között van - a műsorfüzet tanulsága szerint -, a Madocsai Hagyományőrző Tánc- együttes és magyar zenekar, valamint a madocsai utánpótlás csoport is. „Épüljön, szépüljön továbbra is a népművészet közös becsülése, terjesztése, élése, testvéri összetartozásunk a jövőben más nemzetek táncosaival együtt." Wünsch László koreográfus, a tábor vezetője várja ezekkel a gondolatokkal a résztvevőket. Balatoni nyár Zenétől lesz hangos a siófoki szabadtéri színpad július második felében is. Ma a Manhattan együttes ad hangversenyt a Balaton déli fővárosában. Az operettmuzsika kedvelőinek is ígéretes programot állított össze a Dél-balatoni Kulturális Központ: július 15-én az intézmény színház- termében Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss és Offenbach hallhatatlan operettjeiből a legszebb dallamok szólalnak meg Zsadon Andrea, Seres Ildikó, Leblanc Győző, Hidvégi Miklós tolmácsolásában, közreműködik a Talentum tánccsoport, kísér a Rajkó cigányzenekar. A siófoki Dél-balatoni Kulturális Központban szeptember 17-ig tekinthető meg a Somogy népművészetét reprezentáló kiállítás. Péntek 16 órától-vasámap 10 óráig (nonstop) AII. Rock Maraton részletes programja Nos, amire oly sokáig készültünk, amit a nyári programjaink közül fő helyre írtunk, lassan, pontosabban úgy 72 óra múlva, dr. Leidecker Jenő, Szekszárd város alpolgármesterének megnyitójával elkezdődik. Arról a Csörge-tói fesztiválról van szó, melyen 29 zenekar vesz részt, és amely - szinte egyedülálló módon - INGYENES. A rendezvény egyben motoros-találkozó is, így sor kerül majd motor-szépségversenyre is. Ezenkívül a kalandra vágyók sárkányrepülésre is jelentkezhetnek. A fesztiválon a hangosítást az Euromusic Bolt (Tamási) és a Parrag Band (Szekszárd) vállalta magára. Az esemény természetesen a szponzorok segítsége nélkül nem jöhetett volna létre (copyright Frideri- kusz-show). Ilyen támogató a helyi önkormányzat, a Timpanon Építőipari Kft., a Shell-Megaker, a Micron Szerszámkészítő BT., Herman Frigyes nyomdaipari vállalkozó, a Milan System Beruházó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a Nyomdaipari Kisszövetkezet. A II. Rock Maraton rendezői a szekszárdi Narancs Klub, az Art Kontakt és a Holló Klub. Az egyszemélyes irányító, szervező, igazgató, diktátor: Gyimesi „Gyimó" Sándor. Szóval, ha bárki rosz- szul érzi magát, szidja őt nagy-nagy bizalommal. A részletes program. Péntek: 16 óra: Heppy Ebyhalál, 17.20: Holtpont, 18.40: Prosec- tura, 20.00: Kinopuskin, 21.30: P. Mobil, 23.00: Lord. Szombat: 1.00: August Förster, 2.40 Ozirisz, 4.00: Prelude, 5.30 Message, 7.00: Sarlatán, 8.00 Anonymus Orchestra, 9.00 Gránit, 10.00: Gázló és az Ólommadarak, 11.00: Tarhonya Kedélyzenekar, 12.30: Másfél, 13.20: Motorszépségverseny értékelése, 14.00: Hollywoody Bicikli, 15.20: Gőzerő, 16.40: Factor, 18.00 Mercedes Blues Band, 19.20: Takáts Tamás Dirty Blues Band, 20.40: Vörös István és a Prognózis, 22.30: Török Ádám és a RABB. Vasárnap: 0.00: Coda, 1.30: Gyökerek, 3.00: Blues Factory, 4.50: Electric Soul, 6.30: Ajtónállók, 8.30: Márciusi Ifjak. Nem rossz névsor ... A hírek szerint a büféárak sem fogják döntögetni az elsőosztályú szintet, ami ugye se nem baj, se nem mellékes. Mire számíthatunk még? Elsősorban több ezer rajongóra, aztán élvezhető minőségű hangosíBlues Factory. Az új tag, Serfőző Viktor nincs a képen. tásra, fénytechikára. Na meg zenére, bulira, heppeningre, „denszre", fesztára ... KRZ Szombaton lép fel Vörös István és a Prognózis Zenekarok figyelem! A budapesti Petőfi Csarnok - immár hetedik alkalommal - ismét megrendezi a Balaton- szemesi Pop-Rock Demo-tá- bort. A táborban egy magas színvonalú stúdió települ, ahol folyamatosan készülnek a felvételek. A munkát ismert szakemberek irányítják, előadásokkal tarkítva. Esténként közös zenélések, beszélgetések is lesznek. A tábor időtartama: július 26-tól augusztus 2-ig tart. Részletesebb információt a Petőfi Csarnok információjánál vagy Nagy Ákos szervezőnél adnak. Ugyanitt lehet jelentkezni a táborba. A BB Rt. Tamási Fiók pályázati nyertesei I. A helyi tájékoztatás javítása érdekében: A „FÁRAÓ" kábeltelevíziós BT: 40.000 Ft. A Tamási Újság, közéleti havilap: 30.000 Ft. A Tamási Tükör, közéleti és kulturális havilap: 30.000 Ft. Su(t)tyólap, az I. Sz. Általános Iskola diáklapja: 20.000 Ft. II. A civil társadalom kiépítése érdekében támogatást kapott: Ä Tamási Nyugdíjasok Egyesülete: 30.000 Ft. Á Mozgáskorlátozottak Egyesületének tamási csoportja: 20.000 Ft. A Tamási Pro Cultúra Humana vegyeskar: 20.000 Ft. A Tamási Vállalkozók Klubja: 15.000 Ft. A Tamásiban megrendezésre kerülő 1992. évi Országos Ifjúsági Hexasakk Bajnokság támogatására: 5.000 Ft. A Tamási Lovas Sportegyesület: 20.000 Ft. A Vízmű Sportegyesület: 20.000 Ft. III. A BB Rt. Tamási Fiókjánál vezetett alapítványok: A „Rászoruló gyermekekért" Álapítvány: 20.000 Ft. A Sebészeti Alapítvány: 20.000 Ft. A Tamási Ifjúsági Fúvószenekar Alapítvány: 20.000 Ft. IV. Az 1992-ben végzett, de továbbtanulni és elhelyezkedni nem tudó fiatalok továbbképzésére: Az I. sz. Általános Iskola idegen nyelvű tankönyvek beszerzésére: 30.000 Ft. A Városi Művelődési Központ ügynök és üzletkötő szaktanfolyam szervezésére: 30.000 Ft. Kérik, hogy a támogatásban részesülők az együttműködési szerződések aláírása végett 1992. augusztus 3-7. között a Budapest Bank Rt. Tamási Fiókot felkeresni szíveskedjenek. Pályázati figyelő 1. / Az Ezredforduló Alapítvány pályázatot hirdet. A pályázat célja az iskola világában járatos problémamegoldó és konfliktuskezelő eljárások (rutinok) közérthető leírásának összegyűjtése. (Ismertetni kell az esetet (tényállást) és azt, hogy ténylegesen mit tettek, hogyan jártak el az érintett iskolapolgárok - milyen valóságos eredményeket értek el.) Beküldési határidő: folyamatos. 2. / A Széchenyi István Ösztöndíj Alapítvány pályázata fiatal kutatóknak. A jövőben egyre több, kiemelkedő tudományos teljesítményt nyújtó fiatal juthat el külföldre, hogy megismerje a legújabb műszaki, gazdasági, agrár- és természettudományos eredményeket, és ezáltal közreműködhessen azok elterjesztésében, alkalmazásában. Ezt támogatja a Széchenyi István Ösztöndíj Alapítvány, amely 1989 óta évente nyilvános pályázatokat ír ki a fiatal kutatók számára. Benyújtási határidő: 1992. augusztus 31. 3. / Pályázat új tankönyvek kiadására. A közoktatási tankönyvek megújítása, valamint a választékbővítés érdekében a Művelődési és Közoktatási Minisztérium felhívással fordul a könyvkiadókhoz: az 1993-94-es tanévre vállalkozzanak új tankönyvek megjelentetésére. A támogatás elnyeréséért folyamatosan lehet pályázni. A pályázatokról bővebb felvilágosítás kérhető a Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány Információs-Szolgáltató Irodájában: Szekszárd, Béla tér 6. Telefon: 74/11-928. Nyitva tartás: hétfő, szerda: 13.00-16-00 óráig, kedd, csütörtök: 13.00-17.00 óráig, péntek: 13.00-15.30 óráig. A Paksi Ifjúsági Irodában: Paks, Gagarin u. 2. Telefon: 75/11-646 nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 14.00-20.00 óráig. Felhívjuk figyelmüket, hogy a pályázatokat nem az irodához kell beküldeni, mi csak közzé tesszük azokat. Tv-napló Kemény János emléke Kemény János 1926 nyarán hívta meg először marosvécsi kastélyába az erdélyi magyar írókat, akik ettől kezdve rendszeresen találkoztak a báró vendégszerető házában. A „helikoni munkaközösség", amely az Erdélyi Helikon című folyóiratot adta ki, s kapcsolata volt az Erdélyi Szépmíves Céhhel, meghatározó szerepet játszott a két háború között Erdély szellemi életében. A házigazda, a bőkezű patrónus Kemény János volt, akinek ősei között ott van az emlékirat író Kemény János fejedelem és Kemény Zsigmond. Az ifjabb báró Kemény János élete is kész regény. Szűkös körülmények között tanul Bécsben, amikor meghal egyik rokona, s váratlanul ő örökli a marosvécsi kastélyt és a tekintélyes birtokot. Azonnal hazatér, s három évvel később már meg is rendezi az első marosvécsi találkozót. Az ifjú báró 23 éves ekkor, maga is tele írói tervekkel, könyvei jelennek meg, közben éli a földbirtokosok jómódú életét és szervezi az irodalmat. Emlékezetünk is így őrizte meg, mindig együtt idézve a jótollú Írót és az irodalom önzetlen hívét, nagylelkű pártfogóját. Egyik rokona azt mondta róla, a bevonuló orosz csapatok mentették meg a tönkremenéstől, mert rossz gazda volt, a mecénás szerepe pedig sokba került. Lehet, hogy a háború nélkül is tönkre ment volna, a politikai változás azonban nemcsak a marosvécsi kastélyból űzte ki, hanem földönfutóvá is tette, családjával együtt nyomorgóit, míg végre visszafogadta az az erdélyi irodalom, amelyért olyan sokat tett. 1971-ben halt meg, elismert íróként. A háború után a marosvécsi kastélyt kifosztották, ebek harmincadjára került sok minden egyéb mellett a gazdag könyvtár is. A véletlen azonban úgy hozta, hogy megmaradt azoknak a filmfelvételeknek egy része, amiket Kemény János készített, s ezekből állított össze egyórás műsort Czi- gány Zoltán. Igazi amatőrfelvételek, az idő is koptatta őket, de így, megviselten is páratlan adalék a kor irodalomtörténetéhez. Nem egységes egész, a felvételek időpontját sem lehet minden esetben meghatározni, van közöttük olyan is, ami családi emlék csupán, s nagyobbik fele azonban a helikoni találkozókról szól, felvonulnak a kor jelesei, Tamási Áron, a korán elhunyt Dsida Jenő, Kós Károly, Mól tér Károly, s a másik mágnás író, aki a politikai életben is jelentős szerepet játszott, báró Bánffy Miklós. Nem lehet meghatódás nélkül nézni a kopott képeket, egy végleg letűnt világból szólnak hozzánk azok, akiknek könyvei itt sorakoznak polcunkon. A némafilmet néhány családtag és egy hajdani szolgálólány szavai egészítik ki, s megszólal a méltó utód, Sütő András is, aki annak idején elbúcsúztatta Kemény Jánost. Ennyi a film, nem több. Ismereteinket nem sokkal gazdagítja, megtudjuk, hogy a bárónak hat gyermeke volt, mindenki szerette, nagy érdemei vannak az erdélyi színjátszás megszervezésében, a filmen maga is megjelenik, derűsen, szeretetre méltóan, írótársai, családtagjai között, amint vadászatra indul vagy az erdőből tér haza. Irodalmi jelentőségéről, munkáiról senki nem beszél, kérdés, hogy a rokonság egyáltalán olvasta-e könyveit, de ebben a filmben, melyben egyszerre van jelen a múlt szépsége és napjaink nyomorúsága, nem is fontos. Kemény János író volt, jó író, de más is. Művelt mágnás, tékozlóan bőkezű mecénás, akinek neve egybeforrt az erdélyi irodalommal. Kivételes jelenség volt, s Czigány Zoltán filmje nem is akar ennél tovább menni. A film elvitt a mai Marosvécsre is. A kép siralmas. Az ősi kastélyba szellemileg sérült gyerekeket telepítettek, akiknek másutt sokkal megnyugtatóbb körülményeket lehetett volna biztosítani, az épület, amely az erdélyi magyar irodalom székhelye lehetne, mállik, az ablakok kitörve, mindenütt az oktalan pusztulás vigasztalan képe. Pedig azok, akik e falak között hosszú éveken át találkoztak, a népek közötti megbékélést hirdették, a közös gondokra kerestek választ, s szavuk ma is elevenen hangzik, csak ki kell nyitni könyveiket, amelyek között nem egy a magyar irodalom klasszikus értéke. Csátiyi László Megjelent Rob Randall: A férfiaknak meg kell halniuk. Az író híres, a műfaj nagydíjait elnyert műve végre a magyar olvasó polcára kerül. Glenn Savan: Szívfájdalom - vágy és szerelem. Pszichológiai mélységek, a valóság ismerete és jellemrajzok tették sikeressé a könyvet. Charles Berlitz: Sárkány-háromszög. A szerző a Bermuda háromszög és az Atlantisz című könyvek írója. Dr. Ócsag Imre: Lovaskönyv. A vadlovak már elporzottak és az igáslovakat is kikötötték, ám a tanyák körül és a versenypályákon egyre több lovas proszkál és jó ha tudják, hogy kell megfuttatni, megitatni vagy éppen leápolni a lovat, s ebből a könyvecskéből minderre fény derül. (A könyveket a szekszárdi Kossuth Könyvesboltban megvásárolhatják.) Zoltán Erika, Kiki, Délhúsa Gjon közreműködésével: Családi vasárnap" Domboriban rr Akárcsak tavaly, idén is sor kerül - július 19-én, vasárnap - Domboriban, a „Családi vasárnapira. Az esemény két rendezője, a Tomano Trade Kft. és a POP TV ezúttal is gazdag programot kínál a Éadd-Dombori strandra kilátogatóknak. Reggel 9 órától folyamatosan zajlanak a kispályás labdarúgó-mérkőzések, 10 órától a gyerekeké a színpad, ahol tréfás játékokban vehetnek részt. Ezután 10.30-tól a Holló együttes adja elő műsorát, majd a rövid ebédszünetet követően előbb technikai - nevezetesen búvár-, hőlégballon-, helikopter-, rendőrautó-, ejtőernyős - (itt a POP TV adásában kisorsolt szerencsés nyertes párosugrást hajthat végre az egyik ejtőernyőssel), majd műrepülő-bemutatók következnek. A sok technika után 14.30-tól játék, 14.40-től pedig divatbemutató kezdődik. Ezt követi a pécsi Divattánc Stúdió műsora, majd Parrag Tibor nyújt ízelítőt a régi idők zenéjéből. Egy újabb divatbemutató és játék után, várhatóan 15.55-kor lép színpadra Zoltán Erika és Kiki, akik többek között a Filmslágerek lemezről is énekelnek néhány sikerszámot. A labdarúgódöntőt 17 órakor rendezik, természetesen rangadónak kijáró körítéssel (pom-pomos lányok, stb.). A mérkőzés izgalmait levezetendő, 18.15-től Délhúsa Gjon ad közel egyórás koncertet, majd végül este a Parrag Band műsora zárja az egész napos gazdag programot, a „Családi vasárnapot". Levelezni szeretne Levélben kereste meg szerkesztőségünket az Amerikai Egyesült Államokból, Mississippi államból egy ötödik osztályos diákokat tanító tanár, aki angolul szeretne levelezni általános iskolai tanárokkal, illetve azokkal, akiket érdekelnek a gyermekek oktatásával kapcsolatos témák. Szívesen kicserélné tapasztalatait az oktatás módszertanáról, eszköz- rendszeréről, az osztályokban folyó munka tanulságairól. Címe: Rubin B. Renfrow, 2229 Woodland PL, Florence, MS 39073 USA.