Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-02 / 155. szám
1992. július 2. MEGYEI KÖRKÉP MEPUJSAG 3 Bátaiak Németországban Németországi turnéjáról az elmúlt hét végén érkezett haza a Bátai Népi Együttes. Halsdorfban a népviseleti fesztiválon vettek részt, Mörlenbachban pedig a magyar est programját színesítették műsorukkal. Jövőre mindkét helység együttese viszonozza a látogatást. Griesheimiek Gyönkön A gyönki evangélikus egyházközség vendégeként negyven fiatal tartózkodott a községben, akik az elmúlt hét hétfőjén érkeztek Gyönk testvérvárosából, a németországi Gri- esheimből. Gemenci kiránduláson vettek részt, ismerkedtek Gyönkkel és környékével, valamint Tolna megyével, annak nevezetességeivel. A vendégek holnap, 3-án utaznak Budapestre, ahol két napot töltenek, s ezt követően indulnak haza Németországba. Testületi ülés Pincehelyen Pincehely önkormányzatának képviselő-testü- lete július 7-én, délután fél 6 órakor tartja soron következő ülését. ' Napirenden szerepel az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának felülvizsgálata. Elbírálásra kerülnek a 100 köbméteres ivóvíztározó kivitelezésére benyújtott pályázatok. Szó lesz még a mozi hasznosításával kapcsolatos megállapodás felülvizsgálatáról. Az egyebek napirendben foglalkoznak a kórház egyházi visszaigénylésére tett intézkedésekkel. Javaslat hangzik el a Zrínyi utcai árokrendszer és a Délői árok rendezésére. Tájékoztatót hallhatnak a kórházi buszmegálló áthelyezéséből adódó további feladatokról. Bekötőút épül Őcsényben Öcsényben, az önkormányzat beruházásában épül egy 300 méter hosszú bekötőút a külső temetőhöz. A Pécsi Építő Kft. jó ütemben halad a munkával, s néhány nap múlva végeznek is az építkezéssel. Az önkormányzatnak ez a beruházás mintegy 300 ezer forintjába kerül majd. Faluházat avatnak Pörbölyön Pörbölyön, július 11-én, délután 4 órakor tartják a Faluház avató ünnepségét. Ennek keretében ünnepli a kétszeres arany minősítéssel elismert „Asszonykórus" is a tíz éves jubileumát. • A program délután fél 3-kor utcai felvonulással, menettánccal kezdődik, majd az avatást követően ének- és tánccsoport, valamint zenekar ad műsort az érdeklődő közönségnek. A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság nagykövete Szekszárdon A megyeszékhelyre látogatott Rudolf Chmel a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A kíséretében érkezett Szekszárdra Ph dr. Karol Wla- chovsky nagykövetségi tanácsos, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kulturális és Tájékoztató Központjának igazgatója, valamint Mészöly Miklós író. A vendégeket fogadta Kocsis Imre Antal Szekszárd Város polgármestere. Az őszi közös rendezvények szervezésével kapcsolatos egyeztető tárgyaláson részt vett Dránovits István, dr. Horváth Béla és dr. Töttős Gábor. A felek megállapodtak abban, hogy a szeptemberben sorra kerülő Szekszárdi Szüreti Fesztivál programjába illeszkedve cseh és szlovák írócsoport és muzsikusok érkeznek Szekszárdra és alkotásaikból - melyek a bor fogalomkörében születtek - prózában és versben megfogalmazott műsort adnak „Á bor gyakorlati filozófiája" címmel. A rendezést a Cseh és Szlovák Köztársaság Kulturális Tájékoztató Központja, a Magyar írók Szövetsége és Szekszárd város önkormányzata közösen vállalja, ezzel is erősítve a szomszéd népek és nemzetek közötti kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapuló barátságot. Lemle Zoltán csoportvezető polgármesteri titkár Elhunytak - valahol Oroszországban (7.) Az Új Magyarország nyomán minden csütörtöki számunkban folytatásokban közöljük azt a névsort, amely a II. világháború alatt és után a hadifogoly-táborokban, munkatáborokban elhunyt, Tolna megyei illetőségű magyar állampolgárok adatait tartalmazza. Az adatok sajnos hiányosak, ezért kimaradhatnak a névsorból azok, akikről nem állapítható meg egyértelműen, hogy születési vagy lakhelyük Tolna megyében volt. A rövidítések: hdf (hadifogoly); km (kényszermunkás, málenkij robotra elhorcolt). Ha valaki a hozzátartozója nevét fedezi fel a névsorban és bővebb felvilágosítást szeretne kérni, forduljon segítségért a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetéhez. (7100 Szekszárd, Dózsa György u. 1.) Berki Péter, 1903, Csikóstöttös, 1942. 10. 31. hdf; Ber- mesiter János, 1900, Kurd, 1945. 04. 21. km; Bernhardt János, 1901, Aparhant, 1945. 02. 13. km; Benics József, 1906, Tengelic, honvéd, 1945. 03. 28. hdf; Benke Sándor, 1918, Tolnanémedi, honvéd, 1945. 10. 08. hdf; Barcza Ferenc, 1920, Nagydorog, őr- vez., 1943. 03. 09. hdf; Be- itzkraft Erzsébet, 1925, Mórágy, 1945. 06. 10. hdf; Baj István, 1919, Ozora, honvéd, 1945. 04. 13. hdf; Édes Lajos, 1918, Paks, honvéd, 1945. 02. 28. hdf; Éger (Jäger?) János, 1919, Tolna, Festetics u. 85., honvéd, 1947. 12. 22. hdf; Egoi Konrád, 1899. Nagy- mányok, 1945. 03. 13. km; Elim József, 1906, Hőgyész, 1948. 05. 26. km. Ekics János, 1920, Szakály, honvéd, 1945. 04. 21. hdf; Eckert Anna, 1919, £ocsola, 1945. 06. 21. km; Emőházi Ferenc, 1912, Magyarkeszi, szakaszv., 1945. 04. 03. hdf; Erst Albert, 1911, Tabód, honvéd, 1947. 01.15. hdf; Etzel (Aczél?) József, 1909, Nagymányok, 1946. 09. 09. km; Eskü(dt) József, 1923, Dombóvár, Rákóczi u. 108., honvéd, 1946. 04. 30. hdf; Esztergomi József, 1910, Szekszárd, szakaszv., 1945. 05. 01. hdf; Gáspár János, 1906, Őcsény, zászlós, 1945. 09. 15. hdf; Gelbert György, 1905, Báta- szék, 1945. 04. 27. km; Hain Katalin, 1919, Nagyszékely, 1945. 12. 20. km; Golf Dániel, 1915, Ma jós, 1945. 05. 29. km; Herger (Berger?) Ádám, 1899, Nagymányok, 1945. 10. 29. km; Horvát Sándor, 1911, Nak, honvéd, 1946. 03. 30. hdf. (Folytatjuk.) Paks és Dunaföldvár a „fedélzeten" Az Alkotmánybíróság határozata után Megalakult a Duna Menti Kikötővárosok Szövetsége Nyolc magyar Duna menti város a Dél-dunántúli Regionális Gazdasági Kamara közreműködésével megalakította a Duna Menti Kikötővárosok Szövetségét. Az alapító okiratot - stílszerűen - egy hajó fedélzetén írták alá a minap Esztergomban, a szövetséghez csatlakozó Baja, Dunaföldvár, Dunaújváros, Esztergom, Komárom, Mohács, Paks és Vác polgármesterei és a dél-dunántúli gazdasági kamara főtitkára. A folyam menti városszövetség megtartotta első elnökségi ülését is, amelyen elfogadták Csepel felvételi kérelmét, így a tagok száma máris kilencre nőtt. A társuláshoz valószínűleg Győr és Százhalombatta is csatlakozik, s a jövőben a szövetség alapítói nemzetközivé szeretnék szélesíteni kezdeményezésüket: szívesen látnának körükben német, osztrák, szlovák, szerb, bolgár és román városokat is. A Duna Menti Kikötővárosok Szövetsége három feladatot tűzött ki céljául. Az első a kikötők szakosított fejlesztése, amelynek keretében összehangolják ezirányú elképzeléseiket. A második a kereskedelmi hajózás fejlesztése, amivel a jelenleg mindössze „tíz százalékos kihasználtságú folyamot" - amelynek fuvarbírása egy nyolcsávos autópályának felel meg - a környezetbarát áruszállítás nemzetközi fővonalává szeretnék tenni. A harmadik az idegen- forgalom összehangolt fejlesztése, a Bécstől Belgrádig található nevezetességek, látnivalók és természeti szépségek egységes kínálatánk megjelenítése. Az első feladat megoldását Baja, a másodikét Mohács, a harmadikét Esztergom koordinálja. Újra a SAMAX-róI A büntetőeljárás elkezdődött Az elmúlt évben sok vihart kavart országszerte a vásárlók széles körében a dombóvári telephelyű MB SAMAX Kft. tevékenysége. A cég működésének utóhatásait a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség is érzékelte a hozzá beérkező panaszok alapján, ezért figyelemmel kísérte a céggel kapcsolatos eseményeket. Dr. Varga Tibor, a megyei felügyelőség vezetője elmondta lapunknak, hogy a SAMAX Kft. megsértette a versenytörvény legfőbb rendező elvét, a gene- rál-klauzát, mivel tevékenységét tisztességtelenül, a fogyasztók érdekeit sértő módon, az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően folytatta. Azzal, hogy megfelelő anyagi fedezet és gépkocsiállomány nélkül szerződésmódosításra teremtett helyzetet, illetve erre ajánlatot tett, amit azután nem tartott meg, nagyszámú fogyasztó érdekét súlyosan veszélyeztette. No meg azzal is, hogy a teljesítési határidőt egyoldalúan módosította. Tevékenysége egyben az üzleti tisztesség követelményeit is sértette azáltal, hogy jogszerűtlenül, engedély nélkül, a jogszabályok helytelen alkalmazásával működött. Például az 1990-es befizetők számára, sem a még fennálló gépkocsi, illetve pénztartozás összegére nem tudott hiteles adatokat szolgáltatni. A Gazdasági Versenyhivatal V erseny tanácsa a versenyhez fűződő érdekek súlyos megsértése, a váltakozóktól megkövetelhető üzleti tisztesség megszegése miatt a fenti tényeket mérlegelve a SAMAX Kft-t 15 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. A kft. ügyvezető igazgatója és társai ellen devizagazdálkodás megsértése és csempészet bűntette, valamint csalás és sikkasztás miatt büntetőeljárás van folyamatban. venter Hangulatjelentés a bizalmi találkozóról — Nagyhatású, 40 perces, többször tapssal félbeszakított, erősen politikai töltetű beszédet mondott Nagy Sándor, MSZOSZ-elnök. Érintette a privatizáció, a munkanélküliség kérdéseit, azt, hogy mennyire veszi komolyan az e téren felmerülő dolgozói problémákat a kormány. Hangsúlyozta, hogy a munkavállalók hajlandók megfogni a munka végét, hajlandók tenni a felemelkedésért, de a megnyomorításukat, a ki- semmizésüket tovább nem tűrik. Érintette még a kormányzati tevékenységet, a kistérségi szemlélet és a belföldi piacorientáció hiányát. Minderről Péti Imre, az MSZOSZ Tolna megyei képviseletének a vezetője számolt be, aki ott volt kedden délután a fővárosi Kisstadionban, a bizalmiak találkozóján. Az általa nyolcezresre becsült hallgatóság több mint fele vidékről érkezett, 120 busszal. Elmondta még azt is, hogy a több órás rendezvény részint politikai, részint kulturális programokból állt. Minden szakma, az MSZOSZ a 69 tagszervezete képviseltette magát. Nyílt vagy zárt ülések? (Folytatás az 1. oldalról) Változott-e valami a határozat megszületése óta a zárt ülések összehívását illetően? Erre voltunk kíváncsiak, és megkérdeztünk néhány ön- kormányzatot a megyénkben működő több, mint száz közül. ' A legtöbb helyen korábban is kizárólag személyi ügyekben hívtak össze zárt ülést. (Kérdés persze, hogy minden személyi ügy tárgyalása egyúttal felveti-e a személyiségi jogok védelmének szükségességét.) Az önkormányzatok egy részénél - mint például Dunaföldváron - kabinetüléseket is szoktak összehívni. Ezeken a képviselőkön kívül a meghívottak vannak jelen, bár az SZMSZ-ben nem nyilvánítják zártkörűnek a tárgyalást. Ahol ezzel a módszerrel élnek, ott úgy vélik, joguk van a testület tagjainak a döntések előkészítése során „maguk között" tárgyalni. Másutt kötetlen beszélgetéseknek hívják e fórumokat. Ennek indokaként megemlítik, hogy minden alkalmat meg kell ragadni az ügyes-bajos dolgok megtárgyalására. Itt pedig az a kérdés, hogy milyen témákról és milyen szinten tárgyalnak. Olyan esettel nem találkoztunk, ahol kötetlen beszélgetésen határozatot hoztak volna. Előfordult azonban, hogy e megbeszéléseken „végigpörgették" az önkormányzati ülésen tárgyalandó témákat. Kérdésünkre Oroszki István, Bonyhád polgármestere elmondta, hogy ezek nem a zárt üléseket helyettesítik, a képviselőknek is szükségük van arra, hogy a képviselők feltegyenek olyan kérdéseket, amelyeket nem az önkormányzati üléseken akarnak tisztázni. Nem biztos, hogy a dadogás vagy a „buta" kérdések a nyilvánosságra tartoznak. Az átruházott hatáskörben hozott döntések közül a segélyezési kérdést legutóbb - az AB határozatát így értelmezve - nyűt ülésen tárgyalta a bonyhádi önkormányzat. Mint Oroszki István elmondta, nem találták még ki, milyen módon védjék meg az állampolgárok ehhez kapcsolódó személyiségi jogait, ezért döntöttek így. Örömmel tapasztalták azonban, hogy az ülésen jelen lévő állampolgárok önmérsékletről tettek tanúbizonyságot és nem vettek részt az ülés ezen részén. (A sajtó sem.) Voltak olyan kisebb települések, ahol még nem került kézbe az AB-határozat, így aztán annak szellemét a határozathozatalok során sem tudják követni. Az AB határozatával kapcsolatban többhelyütt jelezték, hogy a zárt ülésekkel kapcsolatos rendelkezéseket a szervezeti és működési szabályzatban módosítani fogják. .. S végül egy rendhegyó eset: az egyik településen személyi kérdésben döntenek hamarosan. Az érintett kérésére zárt ülést hívtak össze, ugyanakkor - hozzájárulásával - meghívták a sajtó képviselőjét. Az eset paradoxona, hogy a zárt ülésen hogyan lehet jelen a nyilvánosság képviselője, illetve amennyiben ő jelen lehet, miért zárják ki onnan a szűkebb nyilvánosságot, a falu lakosságát? -hangyáiAT&T USA Direct MAGYARUL 00*800-01112 ★Várjon a második tárcsahangra