Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-05 / 132. szám

4 KÉPÚJSÁG BONYHÁDÉS KÖRNYÉKE 1992. június 5. A Magyarországi Németek Háza A bonyhádi Rákóczi utcai, egykori svábház megszépülve, új funkcióját várva az avatás előtti pillanatokat éli. Már kitakarították, udva­rát felsöpörték, a vendégeknek elküldték a meghívókat. Roger Kehle úr, a wemaui pol­gármester nem tud részt venni az ünnepségen, mert választások előtt állnak, de két helyettese közül egyiket akár elküldhette volna. (Igaz, még elküldheti.) Bár egy háromfős delegáció itt lesz a partnervárosból. A Wemau-bizottság, mely az ilyen ügyeket intézni szokta, majd egy éve nem ült össze. Igaz Bajorországból is ér­keznek a pünkösdvasárnapi nagy ünnepre magasrangú vendégek, ám ennél jóval kisebb ügyek miatt is jöttek-mentek már delegációk Bonyhád és Wemau között. A kapcsolatot el­indító bonyhádi egyesület tagjai mindezt fur­csállják, s mivel éppen nekik nem jutott még mód arra, hogy szoros kapcsolatot alakítsanak ki a wemaui. Lieder Kranz-cal, akiket ők ven­dégül is láttak, hát a hírek szerint most bajor kapcsolat után néznek. A Bonyhádi Német Ének-Zenei Egyesület annak sem tapsolt, hogy Wernauba a fúvósok utaznak. Visszatérve a házavatóra: az alapötle­tet a pécsi Lenau-ház avatása indukálta - mondta el Rittinger Antal. Beszélgettek, meg­vitatták, s arra jutottak, Bonyhádon ugyanez kicsiben, a régi hagyományokhoz igazodóan szintén jó lenne. Egy ház, ahol a férfiak kugliz­nak, söröznek, az asszonyok varrogatnak, az if­jak anyanyelvükön hallják őket. Szóval így in­dult. A Rákóczi utcában volt egy eladó sváb­ház, szép tornácos, régi hagyományokat mu­tató, amit egyszer megmutattak Theodor Zenz úrnak is,"'a ki egy német alapítványhoz irányí­totta a bonyhádiakat. Münchenből el is jöttek megnézni a házat, majd a benyújtott pályá­zatra két hét múlva már meg is érkezett az igenlő válasz. Pénzt adtak a vásárlásra, majd a funkciónak megfelelő átalakításra. A Renova átépítette, az önkormányzat a gázhálózat fej­lesztés díjának elengedésével támogatta az ügyet. Az építés során kérték, hogy áfa-men­tességet kapjon az ügy, de nem hallgattattak meg, így az ötlet, hogy a több mint félmilliós áfából bútort vásárolhatnának, egyelőre vak­vágányon vesztegel. Talán ha valaki felvállalná magasabb körökben az életrevaló ötlet támoga­tását... Nyitott házat avatnak pünkösd vasár­napján, melynek a neve: Magyarországi Néme­tek Háza, tulajdonosa: a Magyarországi Néme­tek Szövetsége, használója a bonyhádi egyesü­let. Eddig a művelődési központban kaptak he­lyet, amiért külön köszönetét mondanak, s re­mélik, a nagy összejövetelek idejére ezt az előnyt továbbra is élvezni fogják, ők is tárt ka­puval várják a kulturális, művészeti vagy ép­pen hagyományőrző jellegű rendezvények résztvevőit. Közhírré tétetik Boltnyitás Tegnap délelőttől egy ra­gyogó kis vegyesbolttal gazdagodott Váralja. Herold János családi vállalkozásban a szuterént alakította üzletté, ahol húst és húskészítmé­nyeket is árusítanak, javítva ezzel a falu ellátását. Völgy ségi Múzeum A Völgységi Múzeumban június 7.-én, vasárnap lo óra 20 perckor nyitják meg ’a „Hol voltak a katonák?" - A doni tragédia emlékére - című kiállítást, melyet a nagyközönség egészen 1993 január 30-ig tekinthet meg. A kiállítást Erdős László ez­redes, a Honvédelmi Minisz­térium személyzeti főosztá- lyánakvezetője, a II. Világ­háború Tolna Megyei Halot- taiért Alapítvány kuratóri­umának elnöke nyitja meg. Az anyag a Hadtörténelmi Intézet és Múzeum, a Janus Pannonius Múzeum, a Völgységi Múzeum és ma­gánemberek tulajdona. Ér­demes megnézni. Mi újság Nagyvejkén? Templomszentelésre készül a falu A mi újság Nagyvejkén kérdésre Lovász Gáspár pol­gármestertől vártunk választ, mire ő azt mondta, fejlődnek, épülnek. Igenám, de miből, amikor az önkormányzatok nem dúskálnak a pénzben? Még ez a világtól elzárt, cso­daszép völgyek ölébe bújt kis falu is akar haladni, s ha kevés az állami támogatás, akkor jön az összefogás. így elzárva, meg úgy elzárva... Felejtse már el a világ ezt a rosszul föl­fogott szlogent - mondják a nagyvejkeiek, hiszen ma majd minden háznál ott áll ilyen vagy olyan autó, s nincsenek távolságok. A falu elörege­dése mintha megállni lát­szana. Hol van már az az idő, amikor Gyűrűfű sorsával azonosították a völgységi kis falu jövőjét?! Nem mértek tel­ket, nem mozdult tapodtat sem az élet, de mára már épít­keznek a vejkeiek, hiszen hat helyen is áll új ház. Tavaly buszmegállót készí­tettek, hatszáz méter beton- utat, a községházát felújítot­ták, bebútorozták, az idén a költségvetésből ki tudtak sza­kítani annyit, hogy a két be- tonutat híddal kötötték össze. Nagy dolgok ezek, az üyen ki­csi település életében. Az idén még ezer méter járdát fognak elkészíteni. A falu nagy része elöregedett, de összefog, s mára a fiatalok sem húzódnak el azonnal a környező fal­vakba. Tavaly a templomot külföldi segítséggel rendbetet- ték. Innen elszármazott svá­bok keresték meg a falut, sze­retnének pénzt adni a temp­lomfelújításra, aminek most 13.-án lesz a szentelése. Ven­dégeket várnak Ausztriából és Németországból is. Az elke­rültek is vissza-visszatémek ide. A polgármester nem pa­naszkodik, bár mint mondja, eleget sosem lehet tenni a népnek mindenben. „Az uj­junk sem egyforma, az embe­rek véleménye is mind más, de ami a vejkei népnek a jövőt biztosítja, azt összerakjuk." Munkanélküli 10-15 van a faluban, kettőt foglalkoztat az önkormányzat és meg vannak elégedve munkájukkal, két hét alatt 2120 méter járdát csi­náltak meg. Mi hiányzik na­gyon a településről? Hetente kijön az orvos, meg vannak elégedve vele, lelknsmeretes. Autóbuszjáratuk is van, egészséges az ivóvizük, amit még a téesz segítségével a ta­nácsi rendszerben megoldot­tak. Azt mondják, Boli Antal mint egykori nagyvejkei szin­tén segített ebben. Mindenekelőtt több pénz hiányzik, mert szegény az ön- kormányzat, az egyház, de a legszegényebb a nép - mondja a polgármester. Minden falu­ban nehéz ma nagyot produ­kálni. Évekig a mostohagye­reknél is mostohább volt Nagyvejke, hátrányait a rend­szerváltás után igyekeznek fa­ragni. Ma már kábeltévét néz­nek a kistelepülésen, a házan- kénti 15 ezerből 3-at a hivatal vállalt. A nagyvejkeiek új járdát csináltatnak Főhajtás pünkösd vasárnapján Irány a csíksomlyói búcsú „Szépnapok" Tamási Áron születésnapja alkalmából Június 5-én a csíksom- lyói búcsúra utazó csoport magával viheti azt a könyvadományt, melyet a megyei könyvtár és a Bonyhád Városi Könyvtár küld a Csíkszeredái Már­ton Áron Líceum, illetve a gyimesi csángó magyar gyermekek számára. A Mözsi Székelyek Ba­ráti Köre június 19-20-21-én, Tamási Áron születésének 95. évfordu­lója alkalmából „szépna­pokat" rendez, melyen fel­lép számos bukovinai szé­kely hagyományőrző cso­port is, s a szereplők között lesz a bonyhádi székelykor népdalköre is. Az al-dunai Hertelendyfalva színját­szói Tamási Áron Énekes- madár című művét mutat­ják be. A bonyhádiak autó­busza junius 20-án 12 óra­kor indul a Völgységi Mú­zeum elől. Az utazásra az érdeklődőket is várják! Június 7-én, pünkösdva­sárnapon német nemzeti­ségi találkozó lesz Palota- bozsokon. Délután három órakor Máyer Mihály pécsi püspök celebrál misét, azt követően a kálváriaszente­lésre kerül sor, ahol a bonyhádi Stekly Zsuzsa iparművész által készített stáció képeit avatják. Mi kérdezünk, a polgármester válaszol „Beteglistára" kerül a Hospital? — A Hospital kft. közgyű­lést tartott, melynek oka köz­ismert volt. Befizette-e a fél­millió márkát Gógl úr? — Nem. • — Következménye? — Bizottságot hoztunk létre a kialakult helyzet elem­zésére, s tegyen javaslatot a hogyan tovább kérdésére. A június 18-i testületi ülésen, va­lószínűleg zárt ülésen megvi­tatjuk, 22.-én közgyűlést tar­tunk a kft.-vei, ahol a szüksé­ges döntéseket meghozzuk. — Ebben az esetben már szerződésszegésről van szó? — Miként minősítjük, mi­lyen módon járunk el, ezt az elemző munka után döntjük el. A város szempontjából legkedvezőbb megoldást kí­vánjuk választani. A cél: a kórházban folyamatos és nyugodtabb munka folyhas­son és anyagilag is megfelelő módon járjunk el. — Gógl úr milyen indok­kal zárkózott el a félmillió márka befizetésétől? Nincs pénze? — Gógl úr ezt nem mondta, s nem is áll módom­ban a számláját ellenőrizni. Korábbi álláspontját ismételte meg, véleménye szerint e célra le van kötve a pénz, erre egy akkreditívet mutatott be, ami szerinte elegendő a cégbíró­ságnál, ami azt jelenti, amikor szükséges ez a pénz, hozzá­férhető. — Ez az időpont nem járt még le? — A társasági szerződés szerint az összeget egy hón- bapon belül kell befizetni. — Ez nem június 2.-án járt le? — Nem. — Most indul újabb har­minc nap? — A szerződés megkötését követő harminc napon belül, mivel ez nem történt meg, fel­szólítottam a kft. ügyvezető­jét, hogy intézkedjen a befize­tésről. Éz a harminc nap járt le. A felszólítást követő 30 nap. — A kórház zavartalanul működik tovább? — Igen. Ellátási kötelezett­ségünknek mindenben eleget igyekszünk tenni. A kft. léte az alapvető tevékenységet nem befolyásolja. A gyógyító és megelőző tevékenységet nem a kft. végezte, hanem a városi kórházunk, megbízott igazgatójával az élen. — A „jólértesültek" tudni vélik, hogy Bücs főorvos úr le akar mondani, miközben a gazdasági vezető ezt már meg is tette. Mi több, éppen az önkormányzatnál vállalt új munkát. — A főorvos úr, szeren­csére, nem akar lemondani, nem tudok róla, sem írásban, sem szóban nem jelezte. Nagy energiát fordít arra, hogy a kórházi munka minden tekin­tetben színvonalasabb legyen. A gazdasági vezető korábban megkeresett, elmondta, nem kíván a kórház gazdasági igazgatóhelyetteseként dol­gozni. Kértem, maradjon, ő unégis változtatni kívánt, így került a hivatalba. A körzeti orvosi ellátást önkormányzati hatáskörbe vontuk, e területen van szükségünk gazdasági szakértelmére, hiszen gyakor­latra, speciális ismeretekre van szükség.- — A társadalombiztosítás finanszírozni fogja a bony­hádi kórház működését? — Mint minden magyaror­szági egészségügyi intézmé­nyét, úgy a bonyhádit is, re­mélhetően a továbbiakban is finanszírozni fogja. Nem hin­ném, hogy különleges elbírá­lás alá esnénk, a szektorsem­legességről írásban kaptunk korábban tájékoztatást. A megjáró támogatást eképp megkapjuk. — Az elmúlt időszak mibe került az önkormányzatnak? Okozott-e veszteséget ebben a bizonytalan formában való, bejegyzés nélküli működés? — A kft. vezetői készítettek tavalyi tevékenységükről egy beszámolót, amit a közgyűlés még nem fogadott el. A fel­ügyelő bizottság tagjai már az idei tevékenységet is vizsgál­ják. A munkacsoport feltáró, elemző munkát végez, ennek lezárulta után tudunk konkrét választ adni. — Van-e alapja azoknak a találgatásoknak, miszerint a kft vezetőjének a bérét az önkormányzat „lenyeli" mint veszteséget? — Ha a kft megszűnik, vagy nem kerül bejegyzésre, el kell számolni. Ennek az elő­készítése van most folyamat­ban, az egyeztető tárgyaláso­kon derül ki, hogy mi mibe kerül, mivel ellentételezhető. Néhány tekintetben pozitív változás történt, ami a kft.-től függetlenül is bekövetkezett volna. A gyógyító, megelőző munkában dr. Bücs Gábor or­vosigazgató úr döntött, abba a kft. nem szólt bele. — A szekszárdi megyei kórház kihasználtsága okán akár további betegeket is fo­gadhatna. Bonyhád közel is van... Elképzelhető-e, hogy az egészségügyi tárca kérdő­jelet tesz létjogosultsága mögé? — Ezt megmondani nem tudom, törekvéseink arra irá­nyultak, hogy megmaradhas­son a kórházunk. Jó színvona­lon, technikai eszközeiben megerősödve, több speciális szolgáltatást nyújtva. Külön­böző körülmények együttes hatása volt, hogy a kft. nem került bejegyzésre. A nagyobb beruházásokat, szervezeti átalakulásokat még nem tudta meglépni a kft. — Az elmúlt időszak el­képzelése semmi „mara­dandó" sérülést nem okozott a kórház jövőjének? — Remélem, nem ártot­tunk annyira, hogy ilyen cí­men megszüntetnék kórhá­zunkat. A koncepció az egész­ségügy átalakulásából fakadó, a bonyhádi megvalósításban a kivel és miképp volt a kérdés. Ma is az, a június 22.-Í ülés után lesz válasz, remélhetően. Motorosok kitiltva! A Épül a „ kétsávos Ne essék félreértés, még sajnos, nem a kétsávos autó­pálya építési munkáit kezdte meg a BONYCOM kft. Csu­pán arról van szó, hogy a Bonyhádot Majossal össze­kötő - több alkalommal is igen veszélyesnek bizonyult járda nélküli szakaszt - látják el két­sávos, kétméter széles úttal, mely a gyalogos forgalmat és a kerékpáros forgalmat hiva­tott lebonyolítani. Ennek meg­felelően aztán az sem csoda, hogy az 1234 méter hosszú ke­rékpárúiról (és gyalogjárdá­ról) kitiltották a segédmotoros kerékpárokat. Felhívjuk az ifjú száguldozok figyelmét arra, hogy e. szakaszon tilosa motorozás! A kétsávos út a vásártéri „Hordó" kocsmától a majosi XIII. utca széléig tart majd. A tervezést a Szekszárd- terv kft. vállalta, a pénz egy részét, 1 millió 120 ezer forin­tot az Általános Fejlesztési In­tézetnél elbírált pályázat útján kapta Bonyhád, a 2,7 milliós összköltség különbözetéért-i pedig a kasszába nyúlt a vá­ros. A betonalapra aszfaltré­teget húznak majd, s a hónap végén adják át a kerékpárutat, mely feltehetően jó minősége miatt csábítja majd az ifjú mo­torospalántákat, ám mégegy- szer elmondjuk, nem nekik épült az út. Fotó: Kispál M.

Next

/
Thumbnails
Contents