Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-29 / 152. szám

1992. június 29. SPORT KÉPÚJSÁG 5 Kerékpáros hosszútávú OB Steig győzött és ezzel olimpikon Vasárnap a visegrádi hegyi körpályán 180 km-es távon a Szekszárdi KSC versenyzője, Steig Csaba biztosan védte meg címét a hosszútávú ke­rékpáros országos bajnoksá­gon. Mivel ez a verseny egy­ben olimpiai válogató is volt, így Steig barcelonai utazásá­hoz gyakorlatilag már nem férhet kétség. Diadala értékét növeli, hogy az utóbbi idő­ben sérülések, betegségek hátráltatták felkészülését. A szekszárdi kerékpár­sportnak óriási szüksége volt erre a sikerre, hiszen az utóbbi időben több támadás is érte. Steig, a Metalbau Kft. szponzoráltja pedig ezzel élete egyik legnagyobb álmát valósíthatja meg: rajthoz áll­hat az ötkarikás játékokon! A bajnokságon a második helyen Eisenkrammer, míg a harmadik helyen a veterán Szuromi György végzett. Wimbledonban újra száll a labda Hétfőn reggel megkezdte adásait a Radio Wimbledon. A nagy teniszgála ideje alatt két hétig sugároz majd műsort, tízkilométeres körzetben. Ha valaki gépkocsival érkezik, idejében értesülhet róla, hol van még parkolóhely, s mi­közben helyet foglal a Center Court (a középső dísz-pálya) lelátóján, a fülhallgatón át, a többi mérkőzések állását is nyomon követheti. További újdonság, hogy huszonnégy oszlop lebontá­sával és korszerű biztonsági építkezésekkel elérték: immár semmi sem zavarhatja a Cen­ter Court 13.096 nézőjének ki­látását. A hivatalos jegyárak az első napon 2500 forintnak felelnek meg. A hivatalos jelző azért indokolt, mert valójában félig törvényes „fekete kereskede­lem" folyik. Napi 2100 jegy jut ugyanis azoknak, akik bizo­nyos pénzösszegekkel részt vettek a korszerűsítésben, s ha nem kívánják felhasználni azokat, magasabb áron visz- szavásárolják tőlük. A Brit Kartellhivatal a mostani mér­kőzés-sorozat előtt vizsgálatot is indított a jegyek elosztása ügyében, de a rendezők, aho­gyan az elhangzott nyilatko­zatok szerint, nyugodt lelki­ismerettel várják az ellenőrö­ket. Ha már a gazdasági háttér­nél tartunk, a 600 induló össz- javadalmazása 450 millió fo­rintnak felel meg. Természete­sen ebből kell fedezniük a költségeiket. A férfi győztes 39, a női 36 millió forintot kap. A bevétel részben a belépője­gyek árából - tavaly 353 ezer 517 fizető nézőt tartottak nyil­ván - részben szponzorpén­zekből tevődik össze. A tiszta nyereséget a Nemzeti Tenisz- szövetségnek utalják át, s el­így kellett volna! A totó 26. heti szelvényén sze­replő mérkőzések eredményei: 1. Uerdingen-St.Gallen 1-0 1 2. Grasshoppers-Admira-W. 2-2 x 3. Lausanne-Vorwärts Steyr 1-0 1 4. Young Boys-Halmstad 3-1 1 5. Karlsruhe-Salzburg 4-2 1 6. Rapid Wien-Helsingborg 1-1 x 7. Ham-Kam-Start 1-1 x 8. Lilleström-Sogndal 3-3 x 9. Mjöndalen-Viking 2-2 x 10. Molde-Kongsvinger 0-2 2 11. Rosenborg-Brann 2-0 1 12. Tromsö-Lyn 0-0 x 13. Skövde-Häcken 3-3 x Plusz 1 mérkőzés: 14. GAIS-Trelleborg 0-1 2 sősorban új pályák létesítésére használják fel. Nem kevés szó esik tehát anyagiakról is, de a rendező­ség képviselője, John Curry szerint nem szabad túlhang­súlyozni ezt az oldalt. „Wimb­ledon mítosza abban rejlik - mondta -, hogy több mint egy üz­leti vállalkozás..." * —Vannak pillanatok, amikor felteszem magamnak a kérdést, vajon mit fogok később csinálni? - mondta a 23 éves teniszcsü- lag, a német Steffi Graf, aki a napokban töltötte be 23. évét és az utóbbi 10 év alatt 15 mii­hó márkát keresett. A wimb­ledoni teniszgála előtt néhány nappal a „The European" számára adott interjúban hoz­záfűzte: „Biztos vagyok benne, hogy alaposan szemügyre veszem majd a világot, és aszerint dön­tök. Meg kell tanulnunk, hogy kevesebbel is beérjük, kevésbé le­gyünk önzóek." Milyennek látja önmagát? Úgy véli, hogy túlságosan sok édességet fogyaszt, bár nem rabja a csokoládénak. A tortá­kat és a süteményeket jobban kedveli. Alakját nem tartja ideálisnak, az izmai nem tet­szenek neki, a lábainak, főleg a combjainak a formája kifeje­zetten zavarja. Élettársa jelenleg nincs, de ha lenne, Steffi akkor sem akarná, hogy elkísérje a mér­kőzésekre, mert attól tart, hogy mellette az illető elveszí­tené saját személyiségét. Kívánsága? Szeretné, ha több ideje lenne önmaga és barátai számára. Ha rfyaralni indul, a tétlenségtől rögtön ideges lesz. Már többször megesett vele, hogy egy-két nap elteltével hazarepült - vallotta be. Ferenczy Europress Ferencesek a focipályán Szegedi katolikus papok és a ferences hittudományi főis­kola hallgatói a pálya egyik oldalán, önkormányzati kép­viselők, újságírók és edzők a másikon - jótékony célú lab­darúgó-mérkőzés (2:4) zajlott szombaton délben az újsze­gedi Kisstadionban. A mérkő­zés alatt szerezetesek jártak a nézőtéren, s gyűjtöttek, ugyanis az „eredményt" a meccs szereplői a szegedi egészségügyi gyermekott­honban élő fogyatékos gyere­kek megsegítésére szánják. Olimpiai bajnokok Gunarasban? Szombati szá­munkban már ír­tunk a bolgár és a magyar súlyemelő válogatott közös gunarasi edzőtábo­rozásáról. Élve a ritka lehetőséggel, ezúttal Gottvald Ká­roly képeivel elve- nítjük fel az üdülő­helyen látottakat. A pénteki háziverseny egyben egyfajta olimpiai válogatója is volt a bolgárok­nak, hiszen például a 82,5 kg-osoknál négyen is küzdöttek a két repülőjegyért. Könnyen elképzel­hető, hogy fotóripor­terünk több későbbi barcelonai olimpiai bajnokot is megörö­kített ... Állítólag a magyarok eredményei ugrásszerűen javulnak. Remélhetőleg ez így lesz a szckszárd Lénárt Ferencnél is. Nurikjan mester jegyzetel, Horváth főtitkár leskelődik Az Ausztráliában élő Botev utoljára indul bolgárként /latev már Moszkvában is olimpiai bajnok volt A 17 éves (ordán jordanov a jövő nagy reménysége Együtt a két „vezérkar". Jobbról a harmadik Nurikjan, az ötödik pedig Hanzlik János. I’esalov 325 kg-t remél

Next

/
Thumbnails
Contents