Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-23 / 147. szám

6 KÉPÚJSÁG SPORT 1992. június 23. XXXIII. Blacky GP - Mecsek Kupa Steig a végén csúszott le a dobogóról Ebben az évben a szokásos­nál kevesebb • résztvevővel rendezték meg a svájci sport­szergyártó Blacky-cég által patronált Mecsek Kupát, lé­vén sokáig pénzhiány miatt állt a szervezés, és mire min­den összeállt, a korábban mindig itt lévő nagymenők, a belga, francia és szlovák kere­kesek elígérkeztek egy másik versenyre, melyet - a sors fur­csa fintoraként - éppen a pécsi pótlására írtak ki. Nemcsak a mezőny, hanem maga a verseny is összezsugo­rodott, hisz ezúttal csak két­napos volt a megméretés, mi­vel a korábbi szekszárdi útvo­nalat a tolnai szövetség vissza­lépése miatt ki kellett iktatni a programból. Ennek ellenére, aki itt volt, nagy csatát vívott társaival, az idővel, és néha az elemekkel is. A pénteki Prolog, a 6 kilo­méteres egyenkénti indítású hegyiverseny, melyen a szek­szárdiak legjobbja, Steig Csaba harmadikként ért a célba, még ideális időben ment le, ám a délutáni ünne­pélyes megnyitót már sza­kadó eső köszöntötte a szép­számú nézősereg mellett.’ Az esti, Pécs belvárosát átszelő kritériumversenyre az eső már elállt, ám a vizes aszfal­ton többeknek már így sem si­került talpon maradni a kacs- karingós pályán, ám min­denki komolyabb sérülések nélkül úszta meg a bukásokat. A legbiztosabb lábakon ezút­tal Steig állt, és miután első­ként szakította át a célszala­got, biztosan őrizte dobogós helyét az összetett versenyben is. A második napi 178 kilomé­teres egyéni és csapatversenyt óriási hőségben hajtották vé­gig a kerekesek, a frissítő ál­lomásokon négy lajtoskocsi víz fogyott el. Számtalan megugrási kísérlet tarkította az embertpróbáló futamot, melynek az utolsó kilométe­rein, Remete-rétnél kapott de- fektet a szekszárdiak húzó­embere, aki a szerelőkocsi ké­sei érkezése miatt végül ve­zető helyéről a 23. helyre esett vissza, így elszálltak összetett dobogós reményei is. A XXXIII. Blacky GP - Me­csek Kupa végeredménye: Összetett egyéni: 1. Eisenk- rammer Károly (Jakobs-FTC), 2. Hangi (RSC Schönaich), 3. Valter (Jakobs-FTC), 7. Steig Csaba, 18. Istlstekker. (mind­kettő Szekszárd I.). Összetett csapat: 1. Szolnoki Cukorgyár I., 2. Schwinn Csepel L, 3. Szekszárd I. Cselgáncs Aranyos paksiak Nyolc ország 300 fiataljának részvételével az ausztriai Salzburg rangos nemzetközi cselgáncsversenynak adott otthont. Az Atomerőmű SE ■ dzsudósai 3 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmet gyűjtöttek, a pontversenyben á 2. helyet szereztél«' meg. A paksiak eredményei: Lányok. 36 kg: 3. Orosz Judit. 40 kg: 2. Stein Er­zsébet, 5. Hingl Márta. 44 kg: 1. Till Regina. Fiúk. 33 kg: 2. Szabó Tamás. 36 kg: 5. Szabó Róbert. 45 kg: 1. Ulbert Péter. 55 kg: 1. Péri Balázs. Szegeden rendezték a Nap­fény Kupát, a serdülő fiúk 18 egyesület 250 versenyzőjét felvonultató országos rang­sorversenyét. A paksiak helyezései: 47 kg: 1. Bach János. 50 kg: 2. Braun. 53 kg: 1. Treszl Gábor. 57 kg: 2. Péri. 62 kg: 3. Né­meth. 5. Krausz. Csapat: 1. Szeged 52, 2. Miskolc 51, 3. Atomerőmű SE 30, 4. Bp. Spartacus, 26 ponttal. Magic Johnson boldog Kajak-kenu Atom Kupa * Eremesőben fürödtek a házigazdák Az AIDS-vírussal fertőzött világhírű amerikai kosárlabdázó, Earvin Magic Johnson kisfiával, a június 4-én született Earvin- nal. Az aktív sporttól viszzavonult kosárlabdázó gyermeke nem szenved AIDS fertőzésben. Amíg a felnőttek a duis- burgi nemzetközi regattán igyekeztek kivívni az olimpiai csapatba kerülést, addig Domboriban az Atom Kupán az utánpótlás korosztályúak megméretésének is komoly tétje volt: a legjobbak a Ham­burgban megrendezendő ifjú­sági Világ Kupára utazhatnak. A paksi Hermesz-Vass páros K-2 500 méteren szerzett 6. he­lyezése aligha lesz elegendő a csapatba kerüléshez, bár a második válogató viadalon még javíthatnak. A 48 egyesü­let közel 600 versenyzőjét ha­jóba szólító viadalon különö­sen az Atomerőmű SE kajako­sai remekeltek: Makrai Csaba tanítványai hat aranyérmet lapátoltak össze. A paksiak eredményei: Lá­nyok: Gyermek. III. kcs. MK-1 1000 m: 2. Gyökös. Ifjúságiak. K-l 5000 m (bronz): 1. Kiss Andrea. K-l 500 m (bronz): 4. Kiss Andrea. K-2 500 m (arany): 6. Hermesz-Vass. Fiúk. Gyermek. II. kcs. MK-1 1000 m: 1. Róth András. III. kcs. MK-11000 m: 1. Siebel La­jos. IV. kcs. MK-1 1000 m: 1. Hegedűs Miklós. K-4 2000 m: 1. Atomerőmű SE (Balzsay Károly-Róth Krisztián-Lu- kács Péter-Barogh Endre). Serdülők. K-l 1000 m: 5. Ta­kács. K-l 500 m: 7. Takács. C-l 500 m: 5. Nagy, 6. Feil. Ifjúsá­giak. K-l 500 m (ezüst): 9. Pruzsina. C-l 500 m (ezüst): 4. Schönveitz. C-l 500 m (bronz): 8. Újhelyi. C-2 500 m (ezüst, bronz): 2. Hornok-Újhelyi, 3. Paróczi-Nagy. C-4 500 m: 3. Schönveitz-Homok-Újhe- lyi-Forster. K-l 5000 m (ezüst): 1. Pruzsina István. K-l 1000 m (bronz): 3. Laczy. Fel­nőttek. I. o. C-l 500 m: 4. Fe­hér, 7. Prancz. C-2 1000 m: 1. Prancz-Pajkó (Atomerőmű SE-Szeged). A tolnaiak eredményei: Serdülők. K-4 500 m: 5. Sallai- Ezer-Lukács-Jaksa. Ifjúsá­giak. K-2 500 m (arany): 4. Varga-Vass. Az összetett pontverseny végeredménye: 1. KSI, 2. Bp. Honvéd SE, 3. BSE, 4. Atomerőmű SE. Sírkő­avatás A Magyar Ohmpiai Bi­zottság és a Magyar Vívó Szövetség szerdán 14 óra­kor a Farkasréti temető­ben avatja fel a magyar és egyetemes vívósport egyik kiemelkedő alakjá­nak, a 81 esztendős korá­ban tavaly elhunyt Gere- vich Aladárnak sírkövét. Gerevich Aladár 1932 és 1960 között a kardcsa­pat tagjaként hat olimpiai aranyéremmel tért haza, 1948-ban az egyéniben is a dobogó legfelső fokára állhatott. Világbajnoksá­gokon kilenc aranyérmet szerzett. Veterán atlétikai OB Tizenhat érem A Budapesti Honvéd Tüzér utcai sporttelepén zuhogó eső kísérte a X. országos veterán atlétikai bajnokságot. A szek­szárdi versenyzők - derekas helytállásukat bizonyítandó - tizenhat érmes helyezést sze­reztek. Babos Imre a 100 méte­res, Bien János a 200 méteres síkfutásban, Márity János ge­relyhajításban, Tóth János pe­dig diszkoszvetésben (egyéni csúccsal) aranyérmet nyert. Ezüstérmesek: Rács Tibor 400 és 800 méteres síkfutásban, Bien János hármasugrásban, Török Sándor távolugrásban, Törökné Győrffy Mária súly­lökésben. Bronzérmesek: Oláh Annamária, Scherer Péter, Kulcsár István és Márity János súlylökésben, Csekő Ernő 'diszkoszvetésben, Törökné gerelyhajításban, Tóth Ferenc kalapácsvetésben. Török Sándorné, a SZAC ügyvezető elnöke: — A veterán atléták Nor­végiába készülnek a közelgő Európa-bajnokságra. Szpon­zori támogatással, vállalatok reklámozásával és saját erőből sikerül megvalósítani az EB-n való, részvételünket. Szerin­tem Babos Imre éremesélyes­ként utazik, de Tóth Ferencet is az 1-6. közé várom. A töb­biek a tőlük telhető tisztes he­lyezésekért küzdenek. Az utazók névsora: Reinchardné Hamar Mária, Oláh Annamá­ria, Papp Aranka, Törökné Győrffy Mária, Babos Imre, Bien János, Kulcsár István, Rács Tibor, Tóth Ferenc, Tö­rök Sándor. Egyesületünk el­nöke, Bráitigam Konrád sokat tett céljaink megvalósításáért. Nagyon odafigyel eredménye­inkre, s ha ideje engedi, ve­lünk jön és résztvesz a felké­szülésben is. Norvégiából ha­zatérve jó eredményekről sze­retnénk beszámolni. Pályázat szabadidős sportesemények szervezésére, rendezésére Pályázhatnak: Tolna me­gyei szabadidősport szerve­zetek, lakóközösségek. Előnyben részesül a pályázó ha: rendezvénye a lakosság széles rétegeit mozgósítja; rendszeres testmozgásra ösz­tönöz; erősíti a lakóközössé­gek, családok összetartozá­sát; a megpályázott cél el­érése érdekében más forrás­ból is kap támogatást, vagy saját bevétellel is rendelkezik (ezt a melléklendő költségve­tésben külön fel kell tün­tetni). A pályázat formai köve­telményei: 1. Fel kell tün­tetni a pályázó szervezet, kö­zösség nevét, címét, vezető­jének nevét, a pályázatot ké­szítő személy (ek) nevét, pos­tai címét és telefonszámát, il­letve a pontos bankszámla- számot, amelyre a támogatás összegének átutalását kéri. 2. A beadványban ponto­san meg kell fogalmazni a kivitelezés menetét és határ­időit. 3. A pályázathoz a kivite­lezés teljes és részletes „bevé­telek és felhasználások ter­vezett összegét tartalmazó) költségvetést kell mellékelni. 4. A pályázatot cégszerű aláírással és bélyegzővel kell ellátni. Az elnyerhető támogatás teljes összege: 115 ezer fo­rint. Egy konkrét cél megva­lósításához a kapható egy­szeri támogatás maximuma 10 ezer forint. A formai követelményeket nem teljesítő beadványokkal a kiíró szerv nem foglalko­zik. Nem kerülhetnek elbírá­lásra a határidőn túl beér­kező pályázatok sem. A pá­lyázattal kapcsolatos kérdé­sekben felvilágosítás kérhető a Tolna Megyei Sportigazga­tóságnál személyesen, vagy telefonon a 74-11-311/26-os melléken. A pályázatok benyújtásá­nak határideje és helye: 1992. július 6. Tolna Me­gyei Sportigazgatóság, 7100 Szekszárd, Augusz Imre ú. 11. Megyei Sportigazgatóság IX. Labdarúgó Európa-bajnokság A pénteki döntőben: Németország-Dánia Két évvel harmadik világ- bajnoki győzelme (1954, 1974, 1990) után a német labdarúgó válogatott pénteken Göte­borgban harmadik Eu- rópa-bajnoki aranyérméért lép pályára. Ez lesz az együttes negyedik EB-fináléja. 1972-ben és 1980-ban győzte­sen, míg 1976-ban ezüsté­remmel zárta a kontinensbaj­nokságot a csapat. Az újabb fináléba a svédek elődöntőbeli legyőzésével jutott Bert Vogts legénysége. A szakértők véleménye sze­rint a házigazdák elleni össze­csapáson nyújtotta legjobb tel­jesítményét a világbajnok gárda, s így jogosan szerepel­het negyedszer is EB-döntő- ben. Pénteken egyébként egy­fajta jubileumot is ünnepelhet a német labdarúgás, ugyanis hat vb-döntő és három EB-fi- nálé után ez lesz a 10. „végső csata" világversenyen. Franz Beckenbauer, a válo­gatott egykori kulcsjátékosa, aki szövetségi kapitányként Rómában 1990-ben világbaj­noki győzelemre vezérelte ta­nítványait, így nyilatkozott: — Most már minden azt jelzi, hogy Németország és Hollandia vívja majd a döntőt. A svédektől többet vártam. Örülhetnek, hogy csak 3-2-re kaptak ki. Berti Vogts, a jelenlegi szakvezető első mondata a győzelem után így hangzott: — Csak most kezdődik az Európa-bajnokság. Boldogok és szerencsések vagyunk, hogy döntőbe jutottunk. A vi­adal meglepetés-játékosa számomra Thomas Hässler. Továbbra is rá kell építeni a csapatot, de a csatárokat di­csérni tudom. Most az a leg­fontosabb, hogy döntősök va­gyunk, s teljesen mindegy, Hollandia vagy Dánia lesz az ellenfél. Tommy Svensson, a svéd válogatott szövetségi kapitá­nya: — Nagyon szomorú va­gyok, elkeserít az eredmény. Úgy érzem, volt esélyünk a vi­lágbajnok ellen. A második félidőben kifejezetten jó volt a játék. Az EB egészét tekintve örömmel mondhatom, sike­rült bebizonyítanunk, hogy a svéd labdarúgás visszatért az európai élmezőnybe, s a nagy „színpadon" nem játszott alá­rendelt szerepet. Az EB első elődöntője em múlt el „nyomtalanul", ismét hallattak magukról a szurko­lók. A német - svéd összecsa­pásnak volt „utójátéka" - bár erről Stockholm lakói szí­ves-örömest lemondtak volna. Randalírozó svédek Svéd fiatalok - többségük­ben skeanhedek - mintegy kétszáz főnyi csoportja sajátos módon fejezte ki a verség mi­atti bánatát. Randalíroztak a belvárosban: kirakatokat, la­kóházak ablakait törték be, autókat zúztak össze, üzlete­ket fosztottak ki. Tettükre a rendőrség tömeges letartózta­tással „válaszolt": 190 sze­mélyt vett őrizetbe. A rendőrség jelentése sze­rint a vétkesek nem ússzák meg, videofelvételeket hoz­nak fel ellenük bizonyíték­ként. A letartóztatottak közül hétfőn reggel 34-et szabadon engedtek, a többiek ellen azonban eljárást indítanak. Egy 15 éves svéd szurkolót megkéseltek, szrencsére sérü­lése nem súlyos. A reuter hí­rügynökség kimutatása sze­rint egyébként eddig egyetlen nap sem múlt el az Eb-nyitány óta szurkolói rendbontás nél­kül. Dánia—Hollandia 2-2 (2­1) Göteborg, 60 ezer néző. V: Aladren (spanyol). Dárda: Schmeichel - Olsen, Sivebaek, Christofte, Piechnik - Larsen, Jensen, Vilfort, Andersen (Cristiansen)- Povlsen, B. La- udrup (Eistrup). Hollandia: van Breukelen - Koeman, De Boer (Kieft), van Tiggelen, Rijkaard, Wouters, Bergkamp, - Witschge, Gullit - van Bas­ten, Roy. A címvédő és a „strandcsapatnak" titulált dá­nok összecsapásán már az első percben veszélyeztettek a dá­nok: Larsen nagyszerű labdá­val szöktette Laudrupot, ám a kapura törő csatár az ötösről kisodródva a kivetődő van Breukelenbe lőtt. A 6. percben már góllá érett Möller Nielsen legénységének a fölénye. A szélvészgyors Laudrup a jobb oldalról szenzációs labdát tá­lalt Larsen fejére, aki két mé­terről védhetetlenül fejelt a há­lóba. 1-0. A 22. percben egyenlítettek a narancssárga mezesek: szemetgyönyörköd- tető baloldali támadás végén Witschge ívelt Rijkaard fejére, a hátvéd az akciót kísérő Bergkamphoz fejelt, s az Ajax csatára tizennégy méterről a jobb alsó sarokba bombázott. 1-1. Tíz perc múlva Laudrup fejese Koemanról pattant Lar­sen elé és a középpályás ti­zenöt méterről laposan újra betalált. 2-1. A 49 percig tartó félidő lefújása előtt Larsen ke­rült földre a büntetőterületen belül, de a spanyol játékvezető továbbot intett. Szünet után többet birtokol­ták a labdát a tulipánosok, de a skandinávok óriási lelkese­déssel vetették magukat a küzdelembe, a kontratámadá­saik pedig életveszélyesek voltak. A hollandok keveset mozogtak és így igazán nem is tudtak gólhelyzetet kialakí­tani. Kemény belemenések tarkították a játékot mindkét oldalon, egymás után kerültek elő a sárga lapok. A 69. perc­ben egy van Bastennel történő ütközést követően Andersent hordágyon vitték le a pályá­ról. A 72. percben egy védelmi hibát követően Jensen alig lőtt mellé. Két perc múlva van Basten verekedte át magát a védőkön, de Schmeichel hárí­tani tudott. A 75. percben Gul- lith beadását Kiéit csúsztatta meg, de Roy már csak az alapvonalon túl érte el a lab­dát. A 80. percben Kieft ira­modott meg a jobb oldalon, beadásából Roy 10 méterről hajszállal bombázott a kapu fölé. Kétségbeesetten- támad­tak a hollandok, angol módra ívelgették előre a labdát, de a betömörülő, szívósan véde­kező dánokkal nem boldogul­tak. A 82. percben már gólt ki­áltott a holland szurkolósereg: Gullit tört be a 16-oson, de 7 méterről a kivetődő kapusba lőtt. A 88. percben a dánok szinte már a döntőben érezték magukat, de az ellenfél nem adta fel. Witschge szöglete utáni tömörülésben Rijkaard volt a legszemfülesebb és két méterről a hálóba lőtt. 2-2. Még az utolsó percekben nagy fölénybe került Rinus Michels legénysége, ám a rendes játék­időben az eredmény már nem változott, így hosszabbítás következett. A hosszabbítás sem hozott döntést, így a büntetőpárbaj döntött. Van Basten kihagyta, a többiek nem hibáztak, így Dánia jutott a döntőbe.

Next

/
Thumbnails
Contents