Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-20 / 145. szám
1992. június 20. HÉT VÉGI MAGAZIN MÉPÚJSÁG 5 Dohogás a szavak értelméért Ne torlaszokat építsünk! A szavak értelme, tartalama közmegegyezésen alapul. Ha ez megbomlik, beszélhetünk napestig, elszállnak egymás mellett a gondolataink, s várhatjuk éltünk végéig, hogy azok egymásba szikrázva némi világosságot gyújtsanak a fejünkben. Azt mondja a barátom valamire, hogy internacionalista baromság, ő persze finomabban fogalmaz, de lehet hallani, hogy az internacionalista jelzőt enyhén szólva is elítélőleg, egyet nem értve használja. Még ő is, aki tanult latint, s már csak ezért is tudnia kell a szó eredeti értelmét, azt, hogy a latin szó nemzetköziséget jelent, valamennyi nép szabadságának, egyenlőségének, a népek együttműködésének és barátságának elvét. Azt is tudja például, hogy a világ egyik első és mindmáig legnagyoblfnemezetközi, vagyis interna- cionális szervezete a katolikus egyház. Az elvvel persze egyet is ért, s pontosan tudja, hogy a nemzetek együttműködése milyen fontos az emberiség jövője szempontjából. Azt is tudja, hogy a nemzeteken átívelő szervezetek a tőkés fejlődés eredményei, hogy az internacionalizmust nem a marxizmus „találta fel", hanem a munkásmozgalom volt a válasz a tőke nemzetközivé válására. Amiről ő beszél, arra inkább a kozmopolita kifejezés illik, ami világpolgárságot; a hazafiságot, a nemezeti érzést lejárató, a nemzeti kultúrát lebecsülő irányzatot, személyt jelenti. Tudja, de halad a kordivattal. így miképp érthetném meg? Mire idáig eljutunk, már értjük egymást megint, s végre tisztázhatjuk, hogy miben értünk egyet, s miben nem. Ettől kezdve már tudjuk mit gondol a másik. Egy másik társaságban azt mondja valaki, a távollévőre, hogy az egy nép-nemezeti őrült. Mivel ismerem az illetőt, tudom, hogy nem így van. Nagyszerű ember, aki mindig saját normái szerint élt. Templomba járt, amíg ez tettnek számított. Nem is lett igazgató, az igaz, de nem is akart. Osztályvezetőként meg senkit nem nem érdekelt a hite. Most nem jár, mert mint mondja, tele van a templom neofitákkal. Ez az idegen szavak és kifejezések szótára szerint valamilyen tan újdonsült híve, „a szóhasználatban gyakran gúnyos értelemben". Imádkozik inkább otthon. Istennel egyébként is személyes, s sem intézményes kapcsolata van - mondja. Magyar ő, s nem magyarkodó. A nemzeti hovatartozását a kultúra ismeretében és szeretetében találja meg, nem pedig úgy viseli, mint valami alkami díszruhát, amit használat után naftalinba teszünk, s a következő ünnepig rá sem nézünk. S amit szükség esetén másikra is cserélhetünk, ha új módi és gúgya lesz a (politikai) divat. Az ő magyarsága személyisége része, mint az, hogy férfi és nem nő. Számára éppen ebből következik, hogy nem ismerek rajta kívül embert, aki jobban ismerné a szomszéd népek történetét, néprajzát és zénéjét. A csodálkozóknak azt mondja: ezer éve együtt élünk velük, ismernem kell őket ahhoz, hogy tudjam mitől és miben különbözünk - mitől vagyok én magyar, az ukrán, ukrán, a román pedig román. Mindig meghökkenek, amikor negyven évnél is fiatalabb emberekre a kommunista szót úgy használják, mintha azt mondanák, sztálinista gyilkos, vagy ha káromkodás helyett használják a liberális kifejezést, mintha az nem szabadelvűt jelentene, s szótöve nem a szabadság kifejezésből származna. Ugyanígy egymás meg nem értéséhez vezet, ha valaki a keresztény értékek kifejezésre legyint anélkül, hogy végiggondolná, ezek az emberiség egyetemes értékei. A szavak értelme változik, de lassan és magától. Egyszer már kiforgatták őket eredeti értelmükből, nem kellene folytatni, mert a kommunikáció korlátáivá vának. Vagy nem értjük egymást, vagy pedig az idegen szavak és a kifejezések - egy kötet 955 oldal -, valamint a magyar Í nyelv értermező szótárával felfegyverkezve - hét kötet, 7378 oldal - kell futkosnuk ahhoz, hogy egyáltalán beszélni tudjunk egymással. S hol van akkor még a másik álláspontjának, a másik embernek a megértése? lhárosi Ibolya Egy fél (re sikerült) riport Szálkáról Az alábbiakban egy riport, illetve - a főszereplő sajnálatos távolmaradása miatt - egy fél riport megszületésének körülményeit vázolom. Dilemma 1. Várom Némedi Jánost, az őcsényi téesz elnökét. Már három hete. Tulajdonképpen jubilálhatnék is, hisz most hívtam huszonötödször. A titkárnője vette fel a telefont, s mondta, hogy ő rendre átadta az üzeneteket, egyebet nem tehet. Várom, várom, mert Szálkán valami készül. Egy tó, az általa vezetett szövetkezet területén, egy panzió, egy lovaspálya, egy golfpálya, a nevével fémjelzett kft. vezényletével. Sokféle véleményt hallani a létesítményekkel kapcsolatban, jó lett volna megismerni az ő álláspontját is. Gyanús beruházások, az átmenet időszakában Z. azt mondja: — Ki hallott már ilyet?! Átalakulás közben beruházni?! Most, amikor minden pang, amikor egy kapát se vesznek a téeszek, Né- mediék tavat létesítenek Szálkán, teraszosítanak a Tót-völgyben, aprómagszárí- tót építettek Őcsényben, Ebespusztán meg egy jókora fémvázas színt, a benzinkútnál. Kinek csinálják? Maguknak. Felvásárolják a vagyonjegyeket, aztán ha szétesik a téesz, megszerzik, kiviszik maszekba a tulajdont. A Sárköz meliorációja címén, jókora állami támogatásokat leszakítanak, közbe azok a részek - az 56-os úton túl - már nem is a Sárközhöz tartoznak, ahol a gépeik mozognak. Sietniük kell, mert ez az átalakulási zűrzavar, meg a központi pénzek érája, decemberben lejár. Már fel is osztották a téesz, meg a kivitelező - a vizitársu- lat - vezetői, egymás közt, kié lesz a tó, kié a terasz. De a szövetkezeti dolgozóiknak csak 2-3 hetes csúszással fizetnek bért. A jelszavuk: a falusi turizmus fellendítése. Csakhogy a falunak, a szálka- iáknak egyáltalán nem tetszik ez. Minek egy új tó, mikor ott a másik, a régi? Mért nem annak a rendbetételére fordítják a pénzt? Strandot, öltözőket, vécét létesíthetnének ... Meg attól is tartanak az emberek, hogy megemelkedik a talajvízszint, nedvesek lesznek a házfalak, mert magasabban fekszik a meder, mint a faluszéli épületek... Szóval nagyon egyéni akció szaga van a dolognak! Dilemma 2. Ismerem Z-t, tudom, hogy nem hazudik. De azt is látom rajta, hogy vagy megbántották, vagy kihagyták valamiből, úgyhogy most „alájuk akar fűteni". Semmi gond, majd meghallgatom a másik oldal képviselőit is: Némedi Jánost, az őcsényi Kossuth téesz elnökét, és Huth Józsefet, a Szekszárd-Paksi Vizitársulat igazgatóját. A helybeliek nézetét meg begyűjtőm, a remélhetőleg pártatlan, középen álló polgármestertől, Nagy Fe- rénctől. Ezzel megvolnék, már csak magammal kell birkózgatnom egy kicsit. Mennyire kavarjak én bele ebbe az ügybe? Magyarul: beleköpjek-e valakinek a levesébe? Most, az átmenet időszakában, mindenki ott szakít, ahol tud. Még ha Z. állításai minden ízükben igazak, akkoris tízszer, százszor ekkora umbuldák maradnak leleplezetlenül. Tönkretegyek egy jó boltot, egy sikeres vállalkozást? Milyen jogon? A nép nevében? S ha nekifogok is, milyen mélységig juthatok? Kibá- nyászhatom-e az „igazat", a felszíni jelenségek alól? A hely, és a hely „szellemének" megfelelő ismerete nélkül? Lehet, hogy ez a történet tíz évvel ezelőtt kezdődött. . . Tapogatódzó beszélgetés a polgármesterrel Nagy Ferenc öblöshangú, testes ember, aki vállalja munkásőr múltját, s valószínűleg környezete sem talál ebben semmi kivetnivalót, mert nagy többséggel választották Szálka polgármesterévé. Az, hogy a fos, 600 lelkes falu nem kezdett elnéptelenedni, hogy innen nem vitték el az iskolát, hogy szinte minden út burkolt, minden harmadik házban telefon van, nagyrészt az 5 érdeme. Sokat tesz az idegenforgalom fejlesztéséért, ebben látja a megmaradás kulcsát. Azt mondja, hogy mint ön- kormányzati vezetőnek, semmi kifogása nincs az ellen, hogy legyen mégegy tó Szálka közelében. Neki abban a bizonyos Némedi-féle kft-ben, mely a panziót, a lovaspályát stb. üzemelteti majd, semmiféle érdekeltsége nincs, egyszerűen csak arról van szó, hogy ha születik valami, azt támogatja. Sajnos azonban Magyarországon még mindig az a szemlélet uralkodik, hogy jó-jó, gazdagodjunk, de ne te! Pedig mindannyiunknak jobb lenne, ha hagynánk egymást boldogulni, mert ahogy a polgárok gyarapodnak, úgy gyarapodik a köz. Az őcsényi téeszről az a véleménye Nagy Ferencnek, hogy, mivel a Sárköz kellős közepén tevékenykedik, természetesen jogosult a meliorációs támogatás igénybevételére, és ezt' a pénzt Szálkán is felhasználhatja. A Sárköz ugyanis nem ér véget az 56-os útnál, a Lajvér-patak vízgyűjtő területe is odatartozik még. A meglevő tó körülbelül 60 hektár, az új 6 hektár lesz. Ha a pecásokat, vagy azok jórészét sikerülne átirányítani, akkor mentesíthetnék a nagy tavat a kizárólagos horgászati hasznosítástól, strandot, zuhanyzót, szennyvízelvezető rendszert létesíthetnének ott; kéne rá 2 millió forint. De a meliorációs pénz nem fordítható infrastruktúrális problémák orvoslására. És különben is: a nagy tó önkormányzati tulajdon, mire föl foglalkozna annak rendbehozatalával, miért költené arra a téesz? A házfalak vizesedésétől, a talajvízszint megemelkedésétől nem kell tartani, a polgár- mester szerint. Számottevő változás nem várható, mert a lakott terület határától körülbelül 300 méterre lesz a kis tó, s vízmélységét mindössze másfél-kétméteresre tervezik. Kár, hogy egyesek gátolják a szálkai idegenforgalom kibontakozását, különböző álproblémákkal előhozakodva! Pedig itt, a megyeszékhely közelségének köszönhetően (12 km), igazi hétvégi paradicsom születhetne. Csak tudomásul kell venni, hogy azért nem jön senki Szálkára vállalkozni, hogy tönkre menjen, beleszegényedjen! Dilemma 3. Hát igen. Az igazság mag- vai valahol a Lajvér-parti altalajban gyökereznek. Nincs esélyem, időm, lehetőségem a kiásásukra. Nem vagyok se nyomozó, se bíró. Maradjunk a közelítgetés elvénél! Szólaljon meg, akinek meg kell szólalnia, hangozzanak pro és kontra érvek, dolgom csak annyi, hogy tartalmukhoz hűen tolmácsoljam, és ajánljam az olvasó figyelmébe a véleményeket. Közbenső társalgás a társidat igazgatójával Huth József, a kivitelező, a Szekszárd-Paksi Vizitársulat igazgatója, jó svádájú férfi. Az az érzésem, hogy otthon van a vizeken, „tudja merről fúj a szél", biztos sok vihart megélt már a Nagy Történelmi Vízválasztón innen, és túl. Megerősíti azt, hogy a Lajvér-patak térsége is a Sárközi melioráció részeként kezelendő. A program '85-ben indult. Lényege - s erre lesz hivatott a kis tározó is -, a belvizek és záporok okozta elöntések megszüntetése, a víz viszszatartása és hasznosítása. Tehát az új vízgyűjtőre szakmai szempontból igenis szükség van, az nem valakinek a magáncéljait szolgálja. A támogatás egyébként szektorsemleges, ha egy sokhektáros maszek gazda akarna a területén meliorációs munkát végezni, az is igényelhetne pénzt a központi keretből. Vádaskodnak, hogy mi kié lesz, ha esetleg felbomlanak a mező- gazdasági nagyüzemek. Eny- nyi erővel azon is morfondírozhatnánk, hogy jaj mi lesz, ha az egész Sárköz átmegy magántulajdonba?! Úgy kellene ehhez a dologhoz közelíteni, hogy ne szenvedjen csorbát „az ügy", a falusi turizmus fejlesztését célzó térségi program! Mellesleg: az új tározó létesítése FM okirattal ellátott, környezetvédelmi és egyéb hatóságok által engedélyezett, állami támogatású beruházás. Érvényes szerződések alapján végzik a végzendőket, a határidő november 30. És Huth József szerint nemhogy nem veszélyezteti, hanem éppenséggel megvédi a tó az alatta lévő területet az elárasztástól. Mért pont most csinálják, az átmeneti időszakban? Az igazgató visszakérdez: mért pont most folyik meliorációs munka a decsi téeszben, a szekszárdi mezőgazdasági kombinátban, stb.? Most van rá lehetőség. Abban a kft-ben, amelyik majd a panziót meg egyéb tú- ristacsalogatókat tűzdeli a tó köré, beszélgető-partneremnek nincs érdekeltsége, nem is tud a létezéséről. De örülne, ha minden sikerülne ... Dilemma 4. A „közbenső" társalgás lett végülis az „utolsó", mert nem jött létre a záró dialógus Némedi Jánossal, minden dolgok mozgatójával. Kár. Mert a beszélgetések a kiinduló véleményem módosítására késztettek. A nem-beszélgetések viszont nem segítik a tisztánlátást, ellenkezőleg: zavaros képzelgéseket ébresztenek. Most, a fél(re sikerült) riport végén is több minden kavarog bennem. De a vezérgondolat az, hogy Szálkán valami születik. Lehet, hogy mindeközben némelyek megszedik magukat, de a tó, a kiránduló- hely, a sétaösvény, s mellette a padok itt lesznek, megmaradnak gyermekeinknek, utódainknak. Mert hála Istennek, a mi generációnk se viszi magával a sírba a földi javait, csak a kalandjait, s a békétlenségét. Wessely Gábor Kerékbár Bár ez nem az a „Kerékbár", mellyel esténként a televízió képernyőjén találkozhatunk, és jóllehet ezekkel a kerekekkel nem is juthatunk olyan messzire mint az ottani rulettkerék no meg némi szerencse segítségével. Ezek a kerekek már csak az emberi fantázia egyik nagy találmányának múló emlékei. R. Z.
