Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-18 / 143. szám
A TÁTTERMESZTÉS FAVORIZÁLÁSA VISSZATÉR (3. oldal) 1992. JÚNIUS 18. CSÜTÖRTÖK ÁRA: 9,60 FORINT Hl. ÉVFOLYAM, 143. SZÁM /~1 •• | •• • Csotonyivölgyi ősember? (3. oldal) A múlt öröksége Pakson (4. oldal) A megyei önkormányzat ülése Tolna Megye Önkormányzata június 19-én, pénteken délelőtt 9.00 órai kezdettel tartja soros közgyűlését Szekszárdon, a régi megyeháza nagytermében. Ä képviselők többek között beszámolót hallgathatnak meg az ön- kormányzat vagyonának hasznosításáról, valamint tájékoztatót kapnak a megye telefonellátásának helyzetéről, a fejlesztés lehetőségeiről. Napirenden szerepel az önkormányzati hivatal ügyrendjének és munkarendjének, valamint a szervezeti és működési szabályzat mellékleteinek elfogadása, illetve felülvizsgálata is. Mécs Imre Tamásiban A tamási Liberális klub vendége lesz Mécs Imre országgyűlési képviselő, június 19-én (pénteken), 17 órakor. A Diákcentrumban tart előadást „A szociálli- beralizmus jelene, jövője Magyarországon" címmel. Lakat alatt a fotómodell Kedden késő este Palma de Mallorcán letartóztatták a Köberl-gyilkosság harmadik közreműködőjét, Biza Novakov, 30 éves jugoszláv származású fo- tómodellt, aki Biljane álnéven a meggyilkolt bécsi studió-tulajdonost Budapestre csábította. A királynő ajándéka Paul McCartney, az egykori Beatles megható ajándékot kapott tegnap 50. születésnapjára II. Erzsébet királynőtől: egy szép kerek, de titokban tartott öszegre kiállított csekket. Pavarotti Bécsben Ezúttal is fényesen bebizonyította, hogy napjainkban ő az egyetlen igazi „popsztárja" az operának - Luciano Pavarotti hétfőn este sikerrel adott hangversenyt a zsúfolásig megtelt bécsi Stadhaléban. Mire jó a kihelyezett ülés? Negyedévenként tart kihelyezett ülést az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága, különböző helyszíneken. Ezúttal Tolna és Baranya megyébe látogattak, látogatnak el. Háromnapos programjuk tegnap délután kezdődött a paksi atomerőműben, este pedig tovább utaztak Pécsre. A részletekről Rótt Nándort, a környezetvédelmi bizottság elnökét kérdeztem. — Hányán érkeztek ide Paksra, az erőműbe és mi az utazásuk célja? — A helyszíni ismeretszerzés nélkülözhetetlennek látszik ahhoz, hogy reálisan ismerjük a helyzetet, megalapozott véleményünk legyen a különböző térségekben felmerülő kérdésekről. (Folytatás a 2. oldalon.) Az MNB elnöke az USA-ba utazott Bőd Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tegnap a Colorado állambeli Den- verbe utazott, ahol Gerard Ford egykori amerikai elnök meghívására részt vesz az American Enterprise Institut rendezésében június 17-20. között lezajló 11. Világfórumon. A rendezvényen a világ legfontosabb politikai és gazdasági kérdéseit, nemzetközi stratégiai elgondolásait vitatják meg. A Világfórum több mint 100 résztvevője között olyan neves személyiségek is lesznek, mint például Lord James Caallag- han, Nagy-Britannia volt miniszterelnöke, Valery Gis- card d'Estaind, volt francia elnök, Richard Cheney, az Egyesült Államok védelmi minisztere. Az egyházi ingatlanokról Mindenki egyetért azzal, hogy az egyházakat valamilyen módon kárpótolni kell az elkobzott javakért, és meg kell teremteni a felekezetek működési lehetőségeit. Azonban az erről szóló törvény - amelyet az ellenzéki pártok a parlamenti vita alatt támadtak - nem vesz figyelembe „alapvetően fontos érdekeket" és nem garantálja a világnézeti e- sélyegyenlőséget. Mindez az egyházi ingatlanok visszaadásának tapasztalatairól rendezett fórumon hangzott el, amelyet a Baloldali Önkormányzati Szövetség, a Pedagógus Szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója szervezett tegnap a fővárosban. Autók, részletre is Ezentúl részletre is vásárolhatók a Porsche Hungária által forgalmazott autók és a lízingnek is több fajtáját dolgozta ki a cég - jelentették be tegnap a Porsche Hungária, a Merkantil Bank és a Merkantil-Car Kft. képviselői. Az előzményekről Kolozsvári Ádám, a Merkantil Bank vezetője elmondta: a bankok új szerepének felismerése rejlik abban, hogy együttműködés formájában pénzügyi szolgáltatást nyújtanak egy perspektivikus vállalatnak. A Merkantü Bank régóta foglalkozik lízinggel, ám ezt a gépkocsiknál mind ez idáig nem tudták gazdaságosan megoldani. A Porsche Hungáriával való együttműködéssel, illetve a kft. alapításával megvalósul a Volkswagen, a Seat, Audi és Skoda típusok lízingje. Új szolgáltatás a részletre való értékesítés. A vevőnek legalább az autó árának 40 százalékát kell befizetnie, a fennmaradó részleteket - legfeljebb 2 millió forintot - egy vagy két év alatt lehet törleszteni. Egy évre 9 százalékos, 2 évre 13 százalékos kamatot számítanak fel. Konkrét példaként: ha a 650 ezer forintos Skoda árából valaki 300 ezer forintot befizet, a fennmaradó 350 ezer forintos kölcsön 2 év alatti visszafizetése 18 ezer 620 forint törlesztést jelent. Az új konstrukciótól a Merkantil-Car a kereslet élénkülését várja. Bejelentették: a Volkswagen Golf és a Vento árát hamarosan 200 ezer forinttal csökkentik. Göncz Árpád hazaérkezett Rióból __ Tegnap késő délután Göncz Árpád hazaérkazett a riói környezetvédelmi konferenciáról. A hét elején a pannonhalmi alapítású Szent Gellért apátsággal, a Szent Imre kollégiummal ismerkedett, s kifejtette: reményei szerint bővülnek majd az oktatni és kulturális kapcsolatok. Jóváhagyták Füzessy Tibor kinevezését Az Országgyűlés nemzet- biztonsági bizottsága nyolc igen szavazattal, négy tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül támogatta Füzessy Tibor tárca nélküli miniszterré való kinevezését. A Kereszténydemokrata Néppárt jelenlegi frakcióvezetője miniszterként a polgári titkosszolgálatok felügyeletét látja majd el. Orosz-amerikai csúcstalálkozó George Bush amerikai elnök és Borisz Jelcin orosz államfő kedden a várakozásoknál is nagyobb mértékű csökkentésben állapodott meg a hadászati nukleáris robbanófejek területén. Jelcin ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz az egykori Szovjetunió területére vitt és munkatárobo- rokba küldött amerikai hadi- foglyök sorsának feltárására. (Folytatás a 2. oldalon) Ha itt az aszály érdemes öntözni Az aszálykárok enyhítése érdekében a vízszolgáltatási díj egy részének visszatérítésére támogatást biztosít az Agrárpiaci Rendtartást Koordináló Bizottság. Egy tegnapi közlemény szerint a támogatást azok vehetik igénybe, akik az 1992. évre érvényes öntözési vízjogi engedéllyel rendelkeznek, s ezen belül Mezőgazdasági Vízszolgáltatási Szerződésük is van. Mindezek az érvényes szerződés és a vízszolgáltatás kifizetését igazoló számla alapján, a június 17-ei egységárral számított vízdíj ötven százalékát igényelhetik visz- sza, a 11/1991. számú kormányrendelet szabályainak megfelelően. A nem főműves vízellátású, saját vízkivétellel, esőszerű öntözési módszer alkalmazásával működő öntözőberendezések esetében, köbméterenként két forint térítés igényelhető a ténylegesen kijuttatott vízmennyiség után. Ehhez egyrészt vízjogi engedély, másrészt - a kiöntözött mennyiségről - a területi vízügyi igazgatóság igazolása szükséges. Az igazolás alapja az öntözési üzem-napló. A nem főműves vízellátású, saját vízkivételről egyéb öntözési móddal üzemelők, 0,5 forint térítést igényelhetnek, az előzőekben leírtak szerint. A támogatás legkésőbb szeptember 30-áig vehető igénybe, havonként egyszer, a tárgyhót követő hónap tizenötödikéig. Lipták Béla Bősről Vajon az a Václav Hável, aki a környezetvédelemről szóló „Rio és az új mille- neum"-ot írta, azonos azzal, aki együttműködik Európa legszömyűbb környezeti katasztrófájában? - teszi fel a kérdést az amerikai The New York Times tegnapi számában Lipták Béla, a Magyar Környezetvédő Alapítvány igazgatója. Októberre, ha minden terv szerint alakul - írja -, Csehszlovákia elzárja a Dunát, s egy betoncsatornába téríti. Hável államfő áldását adta a munkálatokra, a hídra, amelyről teherautók zúdítják a követ a folyóba addig, amíg a Duna a betonmederbe nem kényszerül. Lipták Béla rámutat: az egyetlen ember, aki mindezt megállíthatná, Vaclav Hável. Hozzátette: „mi, amerikaiak is segíthetünk a folyón, javasolhatjuk például Ausztriának, hogy állítsa meg az Androsch csoportot. Paks és környéke Dávid Ibolyát jelölték az ügyrendi bizottság élére Manapság az áfészek élete sem könnyű. A nagydorogi áfész ügyvezető igazgatója a szövetkezet gondjairól és a talponmaradást segítő ötleteikről beszél. Az idegenforgalom nemcsak termeli a pénzt, ehhez előbb beruházásra van szükség, nem is kevésre. Pakson péládul 58 millió forint kellene ahhoz, hogy a kívánt mértékben fejleszthessék ezt az ágazatot. Lapunk negyedik oldalán a fenti két témán kívül a városháza híreit olvashatják, és az is kiderül, miért nyugodt ember egy nagydorogi gépkocsivezető. 50 millió ECU az úthálózatra A magyar országos közúthálózat gyorsabb ütemű fejlesztéséhez ötvenmillió ECU-s hitelt biztosít az Európai Beruházási Bank, az EIB. A pénzügyi megállapodásról szóló szerződést ma írja alá Siklós Csaba, a közlekedési tárca vezetője, valamint Hans Dubporg, az EIB elnök-helyettese. Nem várt döntéshez vezetett az új Házszabályról szóló javaslat előkészítésének megtárgyalása az Országgyűlés Ügyrendi Bizottságának tegnapi ülésén. Ä testület tagjai ugyanis nem vállalták, hogy a nyári szünetben is ülésezve készítsék elő az új Házszabályról szóló javaslatot. Kónya Imre, az Ügyrendi Bizottság elnöke viszont azt nem tudta vállalni, hogy egyaránt megfeleljen frakcióvezetői funkciójának, és az intenzív munkát követelő bizottsági elnöki feladatainak a plenáris ülésszak megkezdése után. Kónya Imre ezért bejelentette lemondását a bizottsági elnöki posztról és közölte azt is, hogy a későbbiekben bizottsági tagságától is szeretne megválni. A leköszönt elnök utódjaként Dávid Ibolya (Magyar Demokrata Fórum) képviselőt nevezte meg. Hack Péter (SZDSZ) elmondta, hogy kifejezetten támogatják Dávid Ibolya jelölését. Az új Házszabály előkészítését az Ügyrendi Bizottság hat tagja a nyári szünetet követően, augusztus végén kezdi meg. /