Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-13 / 139. szám
12 «ÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. június 13. Anekdoták, események Földi és földöntúli csodák 9. rész: Munkásmozgalmi és pártállami történetek Régi könyvek lapjairól Nőnap: Amikor Clara Zetkin, a nemzetközi munkás- mozgalom egyik kiváló egyénisége a II. Internacionálé párizsi alakuló ülésén a szónoki emelvényre lépett, felmoraj- lott a terem. Még a munkások mozgalmában is szokatlan jelenség volt, hogy egy nő férfi hallgatóság előtt beszél, és szót emel a nők érdekében. Pedig 1889-ben, a kongresz- szus idején, már a nők százezrei robotoltak a kapitalista nagyüzemekben. A fejlődő kapitalizmusnak igen nagy szüksége volt olcsó munkaerőre. A politikai és gazdasági kérdésekben járatlan, ugyanakkor teljesen szervezetlen nőknek csak fele munkabért fizettek. Általánossá vált a 12-14 órai munkaidő, sőt még a terhesség ideje alatt is dolgozniuk kellett. Nem volt ritkaság, hogy a nők a gépek között vajúdtak és szültek. Kulturális helyzetük sem volt jobb. 1909-ben Magyarországon 4 mülió 24 éven felüli nő közül csak .1,6 millió tudott írni-olvasni. A férfi munkások kezdetben rossz szemmel néztek a nőkre. Úgy vélték, hogy a nők alkalmazása lenyomja a férfi munkaerő árát. De hamarosan rájöttek, hogy a tőkéseket csak a nő- és férfiproletárok harcának egyesítésével győzhetik le. Az Internacionálé kongresszusa után Clara Zetkin a nőmozgalom továbbfejlesztését szorgalmazta. Felhívta a szociáldemokrata pártokat, hogy vegyék bele programjukba a nők választójogának kivívását. Törekvése, hogy egyesítse a nőmozgalmat a munkásmozgalommal, újabb sikerrel járt, amikor 1908. március 8-án a munkásnők nagygyűlésen tüntettek a választójog megszerzéséért. Két évvel később ugyanezen a napon nyüt meg Koppenhágában a szocialista nőmozgalom II. kongresszusa. Clara Zetkin javasolta, hogy e napot nyilvánítsák nemzetközi nőnappá. # Tanulmány a pedagógusokról: Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a Központi Bizottság megerősítette: a szocialista köznevelés fejlesztésében kiemelkedő a pedagógusok szerepe. Áldozatos munkával, eredményesen oktatják és nevelik a felnövekvő nemzedéket, tanították és tanítják a felnőtteket, s tevékeny részesei a közéletnek. Pártunk, társadalmunk bizalommal van irántuk, és épít munkájukra a jövő nagy feladatainak megoldásában. Gondolkodjunk arról, hogy a nevelőtestületek szerepe növekedjék az iskolai oktató-nevelő munkában, az intézmények vezetésében. A testületi üléseknek, döntéseknek súlyuk, tekintélyük volt mindig, és ezen a tekintélyen alapult az igazgató tekintélye is. Tekintély nélküli testületeknek ma sem lehet tekintélyes igazgatójuk. Bátran adjunk jogokat a tantestületeknek! Meglehet, a kezdet kezdetén nem tudnak majd jól élni demokratikus jogaikkal. De gondoljunk csak arra, hogy más területeken is így kezdtük: kereteket biztosítottunk, és a keretek adta lehetőségekhez nőttek fel az emberek. Aprólék J. V. Sztálin meghalt. A hírt a pécsi Nádor Sörözőben is bejelentették. Feszült csend következett, senki nem tudta, hogyan reagáljon, mígnem egy vendég megszólalt: — Pincér, pezsgőt! * Aztán egy darabig nem pezsgőzött... # Czinege Lajos honvédelmi miniszter ellátogatott egy vidéki laktanyába. A fiúk, zászlós elvtárs vezényletével, készültek a fogadására, takarítottak, mostak, meszeltek. Nyár volt, rekkenő hőség, a fű egy darabon sárgállott, kiégett. Zászlós elvtárs, a biztonság kedvéért, befesttette velük a tikkadt gyepet, mert a fűnek - parancs szerint! - zöldnek kell lennie . . . # Egy üzemi baleset jegyzőkönyvéből: „Baleset: elcsúszott, eltörte a karját. Felelős: a frissen esett hó." Tallózta-ollózta: - Wy Mesterséges vér A cambridge-í egyetem tudósainak sikerült klinikai kipróbálásra is alkalmas mesterséges „emberi" vért előállítani. A klinikai kísérletek sikere esetén megoldhatóak a véradás problémái, áthidalhatóvá válik a katasztrófák esetén, főként a harmadik világban jelentkező krónikus vérhiány. Megszűnik a vérátömlesztéssel járó vírusfertőzés kockázata - például a HÍV vírussal. Emellett a készítmény jóval hosszabb ideig eltartható mint a természetes vér. A cambridge-i kutatók szerint a mesterséges vér öt éven belül a kereskedelemben általánosan hozzáférhetővé válik. Első gyakorlati alkalmazása valószínűleg a baleseti ellátásban várható. Maguk a kutatók is rámutatnak azonban arra, hogy a természetes emberi vér soha nem lesz teljességgel nélkülözhető, így a véradás soha nem válik feleslegessé. Ferenczy-Europress A „kicsi-er" nagyon sokat er Kerti kártevők réme: a széncinege a hobbikertészek körében viszonylag kevesen tudják, hogy a kártevők elleni meg-megújuló küzdelemhez az egyik legolcsóbb és leghasznosabb szövetségest a madárvilágból nyerhetik. Méghozzá a téli etetőről jól ismert, sárga mellényes széncinege „személyében". Ez a madárka szívesen megtelepszik a kiskertekben, ha költésre alkalmas, 32 milliméteres bejárónyílású mesterséges fészekodut talál. (Ennek híján tanyát üt vascsőben, fali lyukban vagy éppen a postaládában is.) Érdemes figyelői megjelenésükre, amit a hímek hangos, gyakori „kicsi-ér" kiáltásai jeleznek. S ha a tojó fészekrakásra szánja el magát, a 8-12 foltos kis tojásból kb. két hét múlva kelnek ki a csupasz fiókák, amelyek azután roppant gyorsan fejlődnek és 15-20 nap múlva el is hagyják az odút. Ebben része van annak, hogy a gondos szülők kora hajnaltól szürkületig etetik őket. S ezzel válnak a kerti kártevők rémévé. Naponta ugyanis átlag 360 alkalommal etetnek - s egy-egy alkalommal 2-3 hernyó is lóg ki a csőrükből. A körülbelül 20 grammos széncinege naponta a saját testsúlyának megfelelő rovarmennyiséget képes elfogyasztani. De mivel a költési időben tucatnyi örökké éhes fiókát is kell táplálniuk, kiszámítható, hogy kilókban mérhető az a kártevő mennyiség, amelytől megszabadítják a fákat, veteményeket. Ha azonban a cinegéknek barkácsolt odút esetleg mezei verebek foglalják el, ne lakol- tassuk ki őkt. Mert kapacitásban ugyan nem versenyezhetnek sárga mellényes madár-társukkal, de fiókanevelés idején ők is rengeteg hernyót pusztítanak. Schmidt Egon - FEB Játékbaba, kisbabával Érdeklődve emeli le a játékbaba levehető pocakját egy new-yorki kislány, hogy megtekintse a benne elhelyezett „születendő" kisbabát. A terhesekre szabott ruhával kapható babaegyüttes az első ilyen a maga nemében. (MTI) Apa és fia Franciaország immáron 48 éves rockfenegyereke, Johnny Holliday újból összeköltözött 20 éves feleségével, Ade- line-nel. Összeveszésük után már válásról szóltak a pletykák, de „még nem helyreállít- hatatlan a viszony közöttünk, megpróbáljuk újrakezdeni. Vele akarok élni és szeretnék egy gyereket is tőle" - jelentette ki Holliday. Fia, a 25 éves David is az énekesi pályát választotta, de a lágy, dallamos zenék után inkább a punkrockot részesíti előnyben. „Azt hiszem, az emberek ma keményebb, szókimondóbb dalokra vágynak". Sztriptíz iskola Moszkvában A kazettáról a „Pink Floyd" szól. Larisza gyanakvóan nézeget bennünket, s csak annyit árul el a nevén kívül, hogy 27 éves. Hátraveti a haját, erotikusán mosolyog, majd szépnek vélt mozdulatokkal kikapcsolja fekete melltartóját, amelyet a muzsika ritmusára megtáncoltat a mutatóujján. Néhányat billent a derekán, lecsúszik csipkés kis bugyija és néhány pülanat múlva kiléphet a színről. — Köszönöm - mondja Álla Makszimovna Kirmu- sova, de a kifejezésén látszik, hogy nem igazán elégedett. A 35 éves Álla az 1, számú moszkvai sztriptíz iskola vezető tanárnője. Tanintézete a Scserba- kovszkaja 26. II. emeletén működik az orosz főváros egyik - micsoda idők! gyermekkultúrházában. Időtartama 2 hónap, a tandíj mindenkori átváltási árhoz igazodva 40 márka, de aki valutában fizet, az kedvezményt kap. Már eddig 65-en jelentkeztek, ápolónők, titkárnők, diákok, munkáslányok, mint bárhol másutt a vüágon. „Az iskolámból már 21 lány vetkőzik kölni, drezdai, berlini klubokban. Vannak rendeléseink Törökországból és Olaszországból is" - közli Álla Makszimova. A lányok úgy tudják, hgoy azok, akik már külföldön dolgoznak, 800 német márkát keresnek fellépésenként. — S ha mást is kívánnak a lányoktól, mint táncművészetet? „Az a lányok dolga. Ha nekik nincs ellenükre ...- így a moszkvai „ sztriptíz-prof esszornő". Ferenczy Europress Állatzenekar Pasa, a ló, Bandita, a kutya és Médi, a tehén együtt zenél a németországi Emsland egyik legelőjén. Ä hardrockot kevésbé kedvelik, gazdájukat, a Hochegger házaspárt inkább alpesi népdalokkal szórakoztatják. A nyakukban lógó ko- lompokkal, harangokkal a cirkuszi artista házaspár látta el kedvenc állatait és ők tanították be őket. „Hogy buta lenne a tehén?" - kérdezi felháborodottan Hochegger. „Médi pont az ellenkezőjét bizonyítja!" Szegény Fergie Sarah Fergusont, York hercegnőjét rövid pórázra fogják. Erzsébet királynő úgy döntött, hogy Fergie havi tízezerfontos apanázst kaphat, a válás után azonban nem tarthat igényt milliós kártérítésre. Sót, a havi járadék fejében azt is írásba kell adnia, hogy semmilyen sztorival nem szolgál a pletykára éhes újságoknak az udvarban töltött éveiről. Hölgyem, ne énekelj* en a növényeinek! Madame Marmonet minden szombat reggel vidáman trülázva öntözte növényeit. Kedvence Rogers és Hammerstein musicalje, a „The Soun of Music" volt. A hölgy jókedve azonban estére lelohadt, mivel virágai sorra lekonyultak, majd másnap reggelre elpusztultak. Madame Marmonetet természetesen nagyon elkeserítette a jelenség, és írt egy francia magazinnak, hogy adjon neki tanácsot. Michel Rocho, a Botanikai Kutatóintézet tudósa először nem tudta mire vélni a dolgot? de próbaképpen elküldte a szerencsétlen hölgynek egyik legellenállóbb orchideáját. Ez a szegény virág is csak két napig bírta Ma- dama Marmonetnél, de a professzor rájött a dolog nyitjára és felállította a diagnózist: „A hölgy hangja olyan, mint egy nyikorgó csavar, s ennek hatására olyap hullámok keletkeznek, amelyek megölik a növényeket. Madame Marmonet persze megsértődött: „Lehet, hogy jó volt a diagnózis, de a professzornak nem kellett volna nyilvánosan ilyen dolgokat mondania a hangomról." A megszokás rabja Megfejtésként beküldendő a vicc poénja a Tolnai Népújság szerkesztőségének címére: 7101 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Pf.: 71. Beküldési határidő: június 19. A borítékra, levelezőlapra kérjük írják rá: Rejtvény! A május 30-i rejtvény helyes megfejtése a következő: — Egy barna, hároméves kisfiút keres? Válassza ki a hat közül! A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Köbli Elemérné 7100 Szekszárd, Jókai u. 6., Fejős Jó- zsefné 7173 Zomba, Hunyadi u. 10., Károly Mártonná 7020, Dunaföldvár, Ságvári u, 5., Sági Lajosné 7140 Bátaszék, Patak u. 36., Kulcsár István 7054 Tengelic, Rákóczi u. 52.