Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-13 / 139. szám
1992. június 13. HÉT VÉGI MAGAZIN »ÚJSÁG 7 Túrakenuval a Vajas-foki csatornán A víz birodalmában jártak Bonyhádi nyugdíjasok Cikón A nyugdíjas pedagógusok klubja 1980-ban alakult Bonyhádon. Vezetőjük Merész Konrád gyémántdiplomás egykori gimnáziumi tanár. Konrád bácsi 1908-ban született Békés megyében, Endrődön s csupán néhány hónapos lehetett, amikor a család Bonyhádra költözött. Édesapja itt lett gimnáziumi tanár. Merész Konrád apja nyomdokaiba lépve szintén a pedagógus pályát választotta, s 39 éven keresztül okította a diákokat a völgységi gimnáziumban. Nyugdíjba vonulása után évekig ő „gardírozta" a Bonyhádi Öregdiákok Szövetségének csoportját, míg nem egyik barátja javaslatára megalakították a nyugdíjas pedagógusok klubját tizenkét évvel ezelőtt. A fenntartáshoz szükséges anyagiakat a pedagógus szakszervezet, a klubhelyiséget a művelődési ház bocsátja rendelkezésükre. Jelenleg 51 a taglétszám, javarészt házaspárok és alapítótagok, ám akadnak vidékiek is: Mányokról 11, Majos- ról és Tévéiről 3-3, Aparról 2 személy jár be a foglalkozásokra. Évenként több kirándulást szerveznek, kizárólag olyan helyekre, ahol melegvizes fürdő, gyógyvíz található. Minden évben a pedagógusnapon a szak- szervezet vendégei, akik ajándékkal és különböző műsorokkal kedveskednek a kollégáknak. Évekkel ezelőtt Standovár Mihály ötletére a Völgység egy-egy községéek a vendégszeretetét élvez(het)ik a jeles napon, ahol az általános iskolák tantestületei megvendégelik, a tanulók pedig egyéb előadásokkal rukkolnak ki tiszteletükre. így jutottak el Lengyelre, Nagy- mányokra, Váraljára, Te veire, Mórágyra, az idén pedig Cikóra. Konrád bácsi (hiszik nem hiszik) utoljára a 30-as években járt Cikón, akkor épp a képviselőválasztáson a szavazatszedő bizottság tagjaként. Bevallása szerint elképedt, hogy a község ily hatalmas fejlődésen esett át, no és a tejüzem az valami csodás ... Hunyadi István Élményekben gazdag osztálykiránduláson vettek részt a paksi 2. Számú Általános Iskola testnevelés tagozatos 6. c. osztályos kisdiákjai. A paksi Popeye Vízitúra Hajókölcsönzési és Szállítási Bt. szervezésében két napon át a vizivilág csodáival, szépségeivel ismertette meg a gyerekeket. A kis csapat Leskó László túravezető irányításával kedd délután indult Paksról, a Duna túlsó partján lévő Dus- nokra. A paksi atomerőmű természetjáró szakosztályától kapott sátrakban éjszakáztak. Másnap vízre kerültek a kenuk is. Rövid ismerkedés a vízijárművel, aztán 12 kilométert eveztek bemelegítésként. Csütörtökön már kora reggel lázas izgalommal készülődtek a tábor lakói. Sátrat bontottak, a kilenc kenu is a Vajas-foki csatorna öbölpartjához került. Mindenkinek jutott hely, s egy evezőlapát is. A kenuk egyenként siklottak a vízre, s az „Indulás!" vezényszóra az izmok megfeszültek, és az evezők a vízbe csobbantak. A dusnoki híd alatt siklottak át a karcsú hajók, és lassan szemünk elé tárult a sekély vizű, lassú folyású csotorna természeti szépségeivel, csodáival. A part közelében egy csónakból egy horgásztól érdeklődtünk, volt-e már fogás. Mogorván válaszolt: - Amíg maguk itt pancsikálnak, nem hogy nem fogok, de még csak nem is látok halat. A kristály- tiszta vízben jól látszott a növényzet. A part mentén tündérrózsák nyíltak, s hatalmas leveleik tányérként lebegtek a víz színén. A vízitök, az írisz sárga virága pompás látványt nyújtott. A part menti fák lehullt virágszirmai úszkáltak a víz színén. A halványzöld békalencse sűrűn ellepte a nádi világot, s a kenuk közeledtére ijedten ugráltak a békák a part felé. Egy-egy sirály váratlan felröppenése jelezte, hogy megzavartuk a természet békés nyugalmát. Az első öt kilométer után rövid pihenő, majd nekivágtunk a hátralévő hétkilométeres távnak. A társaság fáradni kezdett, énekszóval próbálták feledtetni a fáradságot. Talán az utolsó ötszáz méter volt a legnehezebb, aztán kikötöttünk Sükösd alatt, a gátőrház melletti parton. A több mint négyórás víziút után jólesett a madárlátta, vízáztatta kifli. A kis csapat fáradtan ugyan, de vidám hangulatban szállt partra. A felfedezések csodálatos élményeket nyújtottak nekik. A természethez hűek maradnak, jövőre sítúrára, majd a Tiszára mennek nagy vízitúrára.- pusztai téri - Fotó: Kispál Mária A „praktizáló gyógyító" Boris Subotic praktizáló gyógyítónak vallja magát. Néhány hónapja él Magyarországon, Pécsett, a Magaslati úton fogadja a pácienseket. Dombóváron, a szálló éttermében találkoztunk vele, ahol a boszorkánytalálkozó vendége volt. Ám hangsúlyozta, hogy ó nem boszorka. — Miért fogadta el mégis a meghívást? — Elmegyek mindenhová, ahol úgy gondolom, hogy sok ember fordul meg. Itt most kisebb az érdeklődés, mint gondoltam, de nem bántam meg, hogy eljöttem. — Mit takar a praktizáló gyógyító kifejezés? — Bioenergoterápiával, fi- toterápiával, fizioterápiával és radiesztéziával foglalkozom. Úgy gondolom, hogy az emberekkel komplex módon kell foglalkozni. Gyakran jönnek hozzám, akik máshol kudarcot vallottak. Sajnos sok ősi gyógymódot elfelejtett a mai medicina. A gyógynövényeknek pedig óriási jelentősége van a gyógyászatban. Aki ma gyógyít, annak tudnia kell, hogy a betegségek nagy része pszichikus eredetű. Az első feladat tehát, hogy az emberek lelki egyensúlyát próbáljuk helyrehozni, aztán pedig az immunrendszerére koncentráljunk. Különösen fontos ez ma, amikor az AIDS miatt annyian halnak meg a legártatlanabb betegségekben. Amíg ülünk, beszélgetünk, Subotic úr önkéntelenül vizsgálódni kezd. Elmondja, hogy a víz áramlása - annak elektromos kisugárzása miatt káros lehet az emberre. Egyszerű - zsinegre kötött csigaházat vesz elő, látszólag összé-visz- sza rángatja, majd megállapítja, hogy négy-négy és fél méterre tőlünk víz áramlik. „Energiagyűjtés" — Természetesen nem a csiga a lényeg - mondja, inkább akinek a kezében van, aki érzékeli a feléje érkező hullámokat. Rézből készült gúlát tesz egy férfi fejére, amivel a kozmikus sugarakat gyűjti a test speciális pontjaira, az úgynevezett csakrákra. Hét fő csak- rája van az embernek, de a legkisebbekből van vagy kétszázezer ... A radiesztézia titkaiba látványosan avat be: kolléganőm néhány méterrel odébb éppen háttal áll, ránk sem figyel. Su- botics úr azonban máris vizsgálja: odasúgja nekem, hogy kolléganőmnek fáj a dereka, s megmutatja rajtam, hogy hol. Pillanatok alatt kiderül, hogy pontosan „eltalálta", és az egyéb diagnózisai is biztosnak tűnnek. — Nem boszorkányság, érzékenység - mondja, és rejtélyesen mosolyog.-háj- Fotó: Kispál Régi és új noteszlapok Milyen a menyasszony? A ndrás bácsi, aki soha se kívánkozott a nagy gondolkodók panteonjába, figyelemreméltó politológus és filozófus a maga egyszerűségében. Iskolázottsága megélt, megszenvedett élettapasztalataiban van és abban, amit józan paraszti észnek szoktunk nevezni. Miért titkolnám? Kedves nekem ez a vállain nyolcvan év terhét viszonylag daliásán viselő öregúr, szívesen beszélgetek vele annak ellenére, hogy az utóbbi időben már nem annyira a párbeszédre, mint inkább monologizálásra mutat hajlandóságot. Úgy látom, hogy a magukra maradók önvédelme ez is. Annyira nem zárkóztak még be, hogy magukban beszéljenek, igényük van a közönségre. Egy-egy igenre, vagy nemre, szótlan rábólin- tásra és nem többre. Hosszú ideig nem tudta az öreg, hogy újságíró vagyok, piacon ismerkedtünk meg, s arról cserélve eszmét, hogy aki vásárolni akar, annak minden drága, aki termelőként eladni, annak nyomorítóan olcsó. Mióta világ a világ és piac a piac, ez mindig így volt. Egészen addig nincs ebből nagy baj, amíg van pénzt, ha nem is dögivei de éppen elég a megélhetésre. Hát így kezdődött. .. Aztán valaki, ártalmas lélek megsúgta az öregnek, hogy „András bácsi, vigyázzon azzal a nővel, mert újságíró, aztán megírja még azt is, amit nem kellene". Elkerülhetetlen lett a bemutatkozás, folytatásként az is, hogy amit elégedetlenségében az öreg a sajtó, a rádió, televízió munkájának igencsak negatív méltatására szánt, én rendre gyömöszöljem a bevásárló szatyromba. Ha egyszer, csak egyetlen egyszer lapunk hasábjaira borítanám ezeket a kritikákat, a Vasárnapi Újság főinkvizítora három hétig másról se beszélne, mint a piacon demagógokkal ismerkedő, felelőtlen újságírókról. András bácsi ugyanis nagyjából esztendeje már perben és haragban van a kormányunkkal, úgymond amikor elment szavazni nem „ilyen lovat" akart, ennek folytán nem is jósol hosszú életet az egymás pocskondiázásával időt rabló politikusoknak. De ... azoknak az újságíróknak se, akik szebbnek akarják mutatni a menyasszonyt, mint amilyen. Mostanában egyre-másra tapasztalja - lévén újságolvasó, rádiót hallgató és televíziót néző ember, hogy nem pászol a szó, pedig már a haza bölcsének tisztelt Deák Ferenc is megmondta, hogy hazudni nem szabad. Mert hazudás ám az is, ha szebbet mutatunk annál, mint amilyen helyzetünk van. Különben ezt csinálták a kommunisták is. Meg lehet nézni mire jutottak vele, s hova juttatták így az országot. András bácsi szerint a bányabéka feneke több emeletnyi magasságban van fölöttünk, a pártok meg csak veszekednek, pedig az állam polgárát nem az érdekli, hogy ki a nagyobb legény a csárdában. A mi konstellációnkban azok a legények, akik a fölemelkedés dolgait ott fogják meg, ahol kell, mert a nemzet érdeke ezt követeli. Hogy jön a csizma az asztalra, a pártok érdeke a nemzet érdeke fölé?! András bácsi egyébként özvegysége miatt „szakadt" városban élő fiához, nyugdíja siralmas, falusi asztalosmesterként vénült meg és ilyenként földet is művelt. A szíve is inkább a faluhoz húz, mint a városhoz. Nem gyakran, de hazajár látogatni a rokonokat és hát attól, amit otthon hall, lát nem feszítik a keblét vakmerő reményekkel. Azt mondja, sok szegénye lesz annak, amire most biztogatják a földközelben és még a földből élő embereket. Vállalkozzanak, ugyan miből? Abból a kölcsönből, amire harminc-negyven százalékos kamatot kell kinyögni, miközben csak a máriás huncutok merik azt állítani, hogy lehet a mezőgazdaságból évente husz-huszonöt százalékos tiszta haszonnál többet kitermelni?! Rosszkedvem egyik napján a húsboltban futunk össze. Olcsóbb húsnak már se híre, se hamva. Itt van ellenben András bácsi, nem menekülhetek a soros politikai fórumunk elől. Mellém is lép túl a bolt küszöbén. — Tudja maga, mit csinált Jézus a templomba befészkelődött kútárakkal? Látom, hogy tudja. Most is eljöhetne a korbácsával. De ha nem ő, akkor legalább Mátyás király. — ??? — Igazán emlékezhetne rá, jóval több iskolapadot koptatott, mint én! Megadom magamat, s jő a történelem óra, arról, hogy szerinte Mátyás nem annyira igazságos, mint inkább kivételesen okos király volt, mert amikor az ország dolgán emelendő súlyos adóval sarcolta meg a népet, nem megnyugtató jelentéseket firkáló fullajtárokat küldött szerteszét, ő maga kelt útra utána nézni, mit csinál terhével az istenadta nép. Ha azt látta, hogy sziszegve, káromkodva, de bírja az adóterhet s meg is él mellette, srófolt még egyet az adón. De menten lazított, amikor azt látta, hogy mindjárt se ing, se gatya és a bablevesében se füstölt szalonnabőr, már csak madzagok főnek. . — Sietnék András bácsi. Vettem a lapot, de máris késésben vagyok. — Hallotta, hogy a koldusokat is meg akarják adóztatni, ha azok egyletbe tömörülnek? N em merem kimondani, hogy még ez is lehetséges. Mindannyiunk magabiztos Kupája borított már ránk ennél bizar- rabb meglepetéseket is. Majd szombaton, a piacon folytatjuk ... László Ibolya
