Tolnai Népújság, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-28 / 125. szám

6 KÉPÚJSÁG SPORT 1992. május 28. Barátságos labdarúgó-mérkőzés Junior férfi röplabda EB-selejtező, Paks Svéd győzelem Svédország-Magyarország 2-1 (2-0). Rasunda stadion, 6000 néző. V: Natri. Svédor­szág: Ravelli - R. Nilsson, J. Eriksson, P. Andersson, Björk- lund - Ingesson, Them, Schwarz, Limpar - K. Anders­son, Brolin. Magyarország: Brochhauser - Telek - Lő- rincz, Kovács E. - Simon, Ba­log T., Pisont, Lipcsei, Keller - Kiprich, Vincze I. A 7. percben Ingesson a bal oldalon tört előre, ígéretes helyzetből nagy lövést eresz­tett meg, szerencsére mellé. A magyar csapat azt mutatta, játszotta, amit Jenei kért: ren­geteg sok apró átadással épít­gették az akciókat. A 19. perc­ben Pisont lódult meg, erős beadása lövésnek sem volt jó, beadásnak sem. A 31. percben Pisont veszítette el a labdát, Brolin három magyar védő között cselezgetett, majd ügyesen futtatta Schwarzot. A középpályás pár lépés megté­tele után nagy erővel magasan a kapu jobb oldalába bombá­zott. 1-0. K. Anderssont a jobb oldalon jelentős lesről engedte el a finn bíró. A hórihorgas támadó élt a lehetőséggel, és átadása után Schwarz közelről immár második találatát érte el. 2-0. A 64. percben a csereként beállt Márton kapott jó indí­tást, és éles szögből lőtt a bal alsó sarokba. 2-1. A 77. perc­ben Vince 15 méteres lövése suhant el a kapu mellett. Az 90. percben még mindkét csa­pat elhibázott egy-egy helyze­tet, és ezzel szépen lassan vé­get is ért az igencsak mérsé­kelt színvonalú találkozó. Érdeklődnek az edzők az ASE után Pusztai Siófokon Beigazolódott a papírforma, amelyről már hónapok óta be­széltek. Pusztai László, az Atomerőmű SE labda­rúgó-csapatának vezetőed­zője, július 1-től az NB I-es Siófoki Bányász szakmai munkáját irányítja. Tegnap edzés után sikerült vele szót váltanunk. — Teljesült a nagy álom? — Teljesülni látszik... Holnap (azaz ma - a szerk.) ír­juk alá a kétéves szerződést. — Rajtad kívül több név is felkerült a Balaton-partiak listá­jára. — Így igaz, hiszen Bicskei Bertalannal, Gellei Imrével és Csank Jánossal is tárgyaltak a siófoki vezetők. Különböző okok miatt végül is rám esett a választásuk. Talán azért, mert ismertek, illetve a városban sokan támogattak. — Nem érezted, a vezetők ré­széről, egyfajta pótmegoldásnak a megválasztásodat? — Egyáltalán nem! Sőt, tel­jesen jogos, hogy próbálkoz­tak erre-arra, hiszen mindenki megnézi, hova adja a pénzét. Ez sokszor felér egy lutrival, és tulajdonléppen én még egy „nevesincs" edzőnek számí­tok. A vezetők nagy felelősé­get is vállaltak ezzel. — Új mecénásról hallani Sió­fokon. — Beszéltem is vele, június 1-ig kell a pénzt előteremte­nie. Ennek fejében egy évig ő lesz a szakosztályelnök. Úgy tűnik, komolyan gondolja, ugyanis végig kitartott ezen elhatározása mellett. A Siófok úgynevezett szintkondíciója 40-50 millió, ez a középme­zőnyhöz elegendő. Ha ennél feljebb akarjuk emelni a lécet, akkor játékosokat kell vásá­rolni, premizálást növelni kel­lene, szóval ez már többe ke­rül. — Mik az elvárások veled szemben? — A középmezőnyt kell hoznunk, a jelenlegi feltételek erre adnak lehetőséget. — Viszel-e magaddal valakit a paksi stábból? — Szeretnék, legszíveseb­ben mindenkit vinnék, de erre természetesen nincs lehetősé­gem. Nagyon jó munkakap­csolat alakult ki köztünk. — Több elsóosztályú, másod- osztályú edzó érdeklődik a helyed iránt, illetve többekkel tárgyalás­ban van az egyesület. Te kit vá­lasztanál a helyükben? — Nekem meg lenne a je­löltem, de ez már nem az én feladatköröm. Ez már a vezetők kockázata marad. KRZ Challenge Day négy településen Megfeleltek a Szekszárdon, a sportcsar­nokban Kocsis Imre Antal, Szekszárd város polgármes­tere éjfélkor nyitotta meg a Challenge Day-t, majd kezde­tét vette a 0 órától 21 óráig tartó program. Talán nem meglepő, hogy a hajnali órák­ban nagyon szerény volt az érdeklődés a sportlétesítmény iránt. A délelőtti órákban is igen gyér volt a csarnok ki­használtsága, néhányan ko­sárlabdáztak, pingpongoztak. A Challenge Day iránt még az iskolákban volt a legna­gyobb az érdeklődés. A házi­vetélkedők után a tanulók a pedagógiai főiskola, az uszoda és a sportcsarnok programjaiba is bekapcsolód­tak. Különösen az uszodának volt nagy forgalma, többszáz gyerek pezsdítette meg a me­dence vizét, szorgosan gyűj­tögetve az igazolólapokat. Délután a Challenge Day-fu- tás szólította rajthoz a moz­gáskedvelőket. A délutáni órákban már a játékoskedvű felnőttek is bekapcsolódtak az akcióba. A szekszárdi uszodában telt házat konstatáltak Győzelemmel rajtoltak a magyarok Az ünnepélyes megnyitó utolsó felvonása Május 27. világszerte a Ki­hívás napja, a sportolni vágyó emberek széleskörű sportve­télkedője. Bár úgy tudom, az időpont egybeesése csupán véletlen, de az tény, a junior férfi röplabda EB-selejtező szervezőinek ugyancsak kihí­vás e nap. Két okból is az. Egyrészt, az öt ország váloga­tottját felvonultató ötnapos verseny az eddigi legjelentő­sebb sportrendezvény Pak­son, s a rendezők igyekeztek bizonyítani, miszerint megfe­lelő házigazdái lesznek a selej­tezőnek. Nos, a nyitónapra minden a helyén volt, a ver­seny technikai delegátusa, a belga Willy Bruninx úr alapos vizsgálat után is elégedetten mosolygott. Kihívás e nap - és persze az elkövetkezendő négy is - azért is, hogy a Pakson ez idáig kevésbé „jegyzett" röp­labda mennyi nézőt csalogat be a látványosan berendezett csarnokba. Hát, ebből a szem­pontból remélhetően lesz még jobb is. A nagyüzem már kedd este beindult, mivel a románok, svájciak és angolok ekkor ér­keztek, foglalták el szálláshe­lyeiket. Persze, az igazi a játék, hiszen ezért az egész felhajtás. Az első mérkőzésen a két eleve esélytelennek ítélt Svájc és Anglia fiai néztek farkasz- szemet a háló két oldalán. Ha mondjuk lovaspólóban mérik össze tudásukat, valószínűleg elsöprő szigetországi győze­lem születik, de itt a parketten a svájci sikerhez nem fért két­ség. Mindössze 55 percig tar­tott a meccs, s a helvétek játszmát sem vesztettek. Az első kettőt 15-3-ra és 15-4-re hozták. A harmadikban ala­kult ki csak némi küzdelem: 9-9-ig egymás nyomában ha­ladtak a csapatok, de ekkor néhány rossz nyitás-fogadás­sal „megléptek" a svájciak, s 15-10-re hozták a játszmát, nyertek 3-0 arányban. Svájc-Anglia 3:0 (15:3,15:4, 15:10). ASE-csarnok, 400 néző. V: Rosenthal (izraeli), Scire-Ingastone (olasz). Svájc: Langenegger, Ziegler, Kung, Knechciak, Zimmermann, Loup. Csere: John, Sidler, Müller. Szövetségi kapitány: Gerson Mark. Anglia: Banks, Hollis, Martindale, Malone, Watson, Bannister. Csere: Ab­raham, Parker, Neil, Roussel. Szövetségi kapitány: Ian Leg­rand. Ezt követően rövid ünnepé­lyes aktus keretein belül hiva­talosan is kezdetét vette az EB-selejtező. Paks város pol­gármestere, Bor Imre kö­szöntő szavai után az ese­mény fővédnöke, dr. Nádori László professzor, országgyű­lési képviselő megnyitottnak nyilvánította az ötnapos ren­dezvényt. Rövid rsg- és tánc- bemutatót láthattunk, de a gondolatok már a nap mérkő­zésén jártak. Németh Lajos kapitány sem igyekezett lep­lezni feszültségét. Nagyszerű hangulat, öröm- rivalgás forgadta a magyar csapat kezdését, 3-0-ra húztak el. Zádori nyitásai ismét hoz­ták a pontokat, Toma- nóczi-Gubik sánc eredménye­sen működött, s máris 6-0. Sőt, a 7. percben már 11-0-ra vezetett a magyar csapat. Szé­pen játszva, látványos lab­dákkal sorra szerezték a pon­tokat, s 19 perc alatt 15-8-ra nyerték az első játszmát. A második játszmában újra ve­zettünk, de utána megtorpan­tak a magyar fiatalok. Hosszú idő után újra a sánc szerzi a pontokat, 9-0. Újra egy meg­torpanás, s 13-10-re jönnek fel a románok. Ekkor viszont se­gít a szurkolók vastapsa, Csí­kos vezérletével 15-13-ra nyerjük a második játékrészt. A harmadik játszmában so­káig fej-fej mellett haladnak a csapatok. 2-2 után újra Csí­Kiállítás Az. első közönségsikert Borovitz Tamás aratta még a megnyitó előtt. Fő­ként a fiatalok bámulták áhítattal látványos kiállí­tását az „Ohmpiák törté­nete" címmel. Sokezer jel­vény, kulcstartó, emb­léma, ohmpiai bajnokok személyi tárgyai alkotják gyűjteményét, köztük például a NOB elnökének ajándékórája. — Huszonöt év termése - mutatta körbe szerzeményeit nagy szere­tettel. - Ez a szenvedélyem, járom velük az országot, a je­lentősebb sporteseményeket. Örülök, ha híveket szerezhe­tek az olimpiai mozgalom­nak, esetleg a hasonló relik­viák gyűjtéséhez. kos, majd Tomanóczi és 10- 7-re alakul az eredmény. Ez­után a románok tudnak újítani és Abraham vezérletével 15- 13-ra nyerik a játszmát. A ne­gyedik játékrészben nehezen akarnak a pontok születni, és ekkor újra a sánc segít. Innen­től kezdve örömjáték folyik a parketten, s végül a találkozót 3-1-re nyerik. Magyarország-Románia 3:1 (15:8, 15:13, 13:15, 15:2). ASE-csarnok, 800 néző. V: He- ino (finn), Baumgarte (német). Magyarország: Tomanóczi, Gubik, Szűcs, Nagy, Zádori, Csíkos. Csere: Takács, Nagy A., Zarka, Makai. Szövetségi kapitány: Németh Lajos.Ro- mánia: Abraha m, Adamciur, Paun, Man, Giurgiu, Danala- che. Csere: Coiculescu, Preo- teasa, Serbanescu, Gavrilescu. Szövetségi kapitány: Ion So- aca. Kitűnt: az egész magyar csapat, valamint Abraham, Serbanescu. A mai program: Magyaror- szág-Anglia 16 óra, 18 óra: Cseh és Szlovák Köztársa- ság-Románia. Medgyesy Ferenc Fotó: Ótós Réka Farkas bravúrja a CSB-n Miskén a Fradi Bizonyára sokak emlékezeté­ben él még az a szomorú hír, hogy Goldschmidt Gyula, a Miske NB Il-es labdarúgója tragikus körülmények között elhunyt. Három kisgyermeket hagyott hátra az autóbalesetet szenvedett sportoló. A Dorogi Bányász - itt kezdődött a kö­zéphátvéd pályafutása - és a Miske egy jótékony célú mér­kőzés bevételével segíti volt já­tékosának családját. Az egyik legnépszerűbb magyar csapatot sikerült megnyerni a nemes célnak, így kerülhet sor a mis- kei sporttelepen május 29-én, pénteken 17 órai kezdettel a Miske-Ferencváros barátságos labdarúgó-mérkőzésre. „kihívásnak” Tamásiban hajnalban kez­dődtek az események. A ko­radélutáni adatok szerint a vártnál többen, közel 9000-en kapcsolódtak be progra­mokba. Szerencsére az időjá­rás is kegyeibe fogadta a szer­vezőket, ugyanis Tamásiban nincs megfelelő fedett létesít­mény. Jó hangulatban élvez­ték a sport örömeit felnőttek, gyerekek egyaránt. Különösen népszerű volt a foci, az aero­bic, a kézilabda és a strand­programok is. A szervezők mindenképpen 100 százalék felettire jósolták a részvételi arányt. Sokan 3-4 „próbát" is teljesítettek. Simontomyán az éjféli kez­dés ellenére közel százan áll­ták körül az úszómedencét, hogy itt teljesítsék az első erő­próbát, a búvárkodást. Az eseményeken a 8 évesektől kezdve az 50 felettiekig, min­den korosztály képviseltette magát, köztük két igazi sport­család is, a Molnár és a Kurek család, két-két gyerekkel. Ők minden éjszaka zajló esemé­nyen részt vettek. A kerékpá­rozás és a futás a polgármester asszonnyal, mintegy 160 em­bert mozgatott meg. A Simo- vih-nál és a bőrgyárnál a dol­gozók is bekapcsolódtak munkahelyi tornával. Délelőtt főleg az ifjúság vett részt a sportpályán és a strandon zajló játékos-versenyeken, me­lyekre Pálfáról, Tolnanémedi- ről és Sáregresről is érkeztek iskolások. Délután már az idősebb generáció is nagyobb arányban elfogadta a „kihí­vást" Simontomyán, ahol a vártnál sokkal többen szavaz­tak tegnap az egészségre és a sportra. Szedresben a helybéli isko­lásokon kívül felsőnánai, ten- gehci, kölesdi és zombai diá­kokat is vendégül láttak, mintegy 300 gyerek vett részt a sportprogramokban. Az óvodások a „dühöngő- vár"-ban élhették ki játék-, il­letve ugrálószenvedélyüket. A tanulók ezenfelül még aka­dályversenyben is összemér­hették ügyességüket, az alsó­tagozatosokat pedig a hor­gásztóra tett kirándulás hozta lázba. A helyi önkormányzat­nak még a legjobbak jutalma­zására is futotta erejéből, fej­pántok és trikók találtak gaz­dára. A koradélutáni órákig nem kevesebb, mint 3500 részvételi kártyát töltöttek ki a résztvevők. Budapesten került sor a súlyemelő országos utánpót­lás csapatbajnokság döntőjére. A rendkívül kiélezett küzde­lemben a Debreceni Sí hódí­totta el a csapatbajnoki címet, a Húsipari SE Szekszárd a 6. helyet szerezte meg. Az után- pótláskorúak seregszemléjén különösen örvendetes volt a húsosklub ifjúsági korú ver­senyzőjének, az 52 kilós Far­kas Zoltánnak a szereplése. A szekszárdi fiú 102,5 kilós sza­kítással, 130 kilós lökéssel és 234 kilós összetettben telje­sítménnyel végzett az első he­lyen. A tavalyi ifjúsági Eu­Körzeti labdarúgás Szekszárd 1. B.varasd 20 16 3 1 78-19 35 2. Őcsény 19 10 4 5 60-37 24 3. Zomba 20 9 5 6 39-41 23 4. Izmény 19 8 6 5 35-38 22 5. Alsónána 20 8 5 7 45-36 21 6. Cikó 20 8 5 7 45-41 21 7. Sióagárd 21 9 3 9 42-50 21 8. Báta 19 8 3 8 49-36 19 9. Bogyiszló 18 7 5 6 33-21 19 10. Győré 19 8 2 9 30-28 18 11. Harc 20 6 5 9 25-48 17 12. Kölesd 21 4 4 13 29-55 12 13. Kéty 20 2­18 24-84 4 Paks 1. Simontomya 16 14­2 60-13 28 2. Tengelic 16 13 2 1 61-19 28 3. Nagy dörög 18 11 1 6 48-36 23 4. Madocsa 16 8 2 6 44-33 18 5. Középhidvég 17 5 5 7 25-37 15 6. Kajdacs 15 5 2 8 20-45 12 7. Györköny 15 5 1 9 18-32 11 8. Puzstahencse 17 4 2 11 21-56 10 9. Tolnanémedi 16 3 3 10 26-43 9 10. Bölcske 16 2 4 10 19-37 8 Dombóvár 1. Pincehely 22 16 4 2 65- 20 36 2. Aparhant 22 15 3 4 76- 21 33 3. Dalmand 22 14 4 4 49- 19 32 4. Tamási II. 22 12 5 5 53- 21 29 5. Kocsola 23 11 6 6 47- 33 28 6. Cs.töttős 22 11 5 6 45- 28 27 7. Závod 23 12 1 10 50- 40 25 8. Nak 22 8 3 11 38- 49 19 9. Gyönk 22 5 4 13 28- 57 14 10. Lengyel 22 5 3 14 23- 46 13 11. SzakcsX 22 5 5 12 28- 53 13 12. Iregszemcse 21 3 5 13 18- 52 11 13. Szakály 21 1 2 18 22-103 4 Megjegyzés: X= két bünte­tőpont levonva. rópa-bajnokság bronzérmese szinte ámulatba ejtette a szak­embereket, hisz nem keve­sebbszer, mint nyolcszor javí­totta meg az ifjúsági magyar csúcsot. (Szakításban kétszer, lökésben és összetettben há­romszor.) A szekszárdiak szépremé­nyű versenyzője egyébként tavaly Erdélyből települt át a tolnai megyeszékhelyre. Mi­vel a magyar állampolgársá­got még nem kapta meg, ezért vüágversenyeken egyelőre még nem indulhat. A szek­szárdi EB-n a mostani ered­ményével a 4. lett volna... Kerékpár Madaras és Henkei győzött Vasárnap a 100-as út mel­letti Csiki Csárda parkolójá­ban gyülekeztek a kerékpár­sport hódolói, hogy a fiatalon elhunyt két csepeli verseny­zőre, Bieber Attilára és Szili Krisztiánra emlékezzenek. A Szekszárdi KSC ezúttal csonka csapattal állt rajthoz, öt versenyzőjük Olaszország­ban edzőtáborozik. Eredmények: kezdők: 1. Madaras Zoltán (Szekszárd), 4. Hajdics Balázs, 7. Herr Nor­bert, 8. Marosi Norbert (mindhárman Tamási). Hala­dók: 2. Kasza Péter, 3. Pfeifer László, 4. Gallyasi Gábor, 7. Arató Dávid (mindannyian Szekszárd). Ifjúságiak: 2. Steig Gábor, 4. Istlstekker János (mindketten Szekszárd). Lányok: serdülők: 2. Sudár Judit (Szekszárd). Ifjúságiak: 1. Henkei Anita (Tamási).

Next

/
Thumbnails
Contents