Tolnai Népújság, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-21 / 119. szám
A KÉRDÉSBEN A BÍRÓSÁG DÖNT (3. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1992. MÁJUS 21. CSÜTÖRTÖK ÁRA: 9,60 FORINT III. ÉVFOLYAM, 119. SZÁM Fórum Dombóvárott Az SZDSZ dombóvári szervezete május 22-én, pénteken 18 órakor az újdombóvári József Attila Általános Iskolában lakossági fórumot tart, ahol az önkormányzat és Újdombóvár kapcsolatáról, valamint időszerű szakmai és politikai kérdésekről lesz szó. A felkért egészségügyi, szociális, gazdasági és oktatási szakértők mellett a dombóvári szabad demokraták válaszolnak a kérdésekre. A fórumra meghívták az újdombóvári képviselőket is. Minden érdeklődőt szeretettel vár az SZDSZ helyi szervezete. Vacogni fogunk? A következő néhány évben általános lehűlésre kell felkészülni, nem pedig a légkör további melegedésére - állítják amerikai légkörkutatók. A feltelezé- süket arra alapozzák, hogy a fülöp-szigeteki Pinatubo vulkán tavalyi kitörése miatt módosul a Föld klímája. A hőmérséklet fél Celsius fokkal lesz kisebb. Stílusok ha keverednek Miután a húsvéti, Wembley-stadionbeli Mercury-emlékkoncert már eléggé összekeverte a stílusokat, most júniusban az opera világa is tiszteleg az énekes előtt. A június 28-i londoni gálaest arra emlékeztet majd, amikor Mercury duót énekelt Ca- balleval, a spanyol szopránnal. Adózó óvszerek Nagy-Britannia szeretné, ha az Európai Közösség adórendszerének sorra kerülő uniformizálása során külön kezelnék, és az egységesre tervezett adónál jóval kisebbel sújtanák a gumióvszereket - jelentette a Reuter. Londonban még semmiféle terv nincs az óvszerekre érvényben lévő hozzáadott értékadó megváltoztatására. Amennyiben azonban mégis effajta döntés születne, az adót akár 5 százalékkal is csökkenthetnék. Halottakkal kufárkodott Két évi felfüggesztett börtönre ítélték a nizzai polgármester egyik helyettesét és pénzbüntetést is kell fizetnie, mert „halottakkal üzletelt". A polgári foglalkozása temetkezési vállalkozó, és pénzt adott a halottasházak alkalmazottainak, ha az elhunytakat náluk temettetik el. Utolsó tavaszi BNV Az Ikarus 396-os vásárdíjas, a mögötte látható 315-ös vásári nagydíjas lett Többé már nem adhatunk tudósítást a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásárról, a Hun- gexpo ugyanis utoljára rendezte meg ilyen formában a beruházási javak seregszemléjét. A jövő az ipari szakkiállításoké. A rendezők az utolsó BNV-n négy árucsoportot emeltek ki: a Machtech a fémmegmunkálás, szerszámgépipar, a Chemexpo a vegyipar, műanyag- és gumiipar, az Energexpo az energetika, a Transexpo a járműipar számára ad bemutatkozási lehetőséget. A vásár 76 ezer négyzetméterén 1628 kiállító - köztük 760 külföldi - termékeivel ismerkedhetünk meg. A hazánkban jelen lévő gazdasági recesszió azért érezteti hatását a vásáron: kevés az igazi újdonság, szenzáció, s a látogatottság is gyér volt a nyitónapon. Talán jövő tavasszal a BNV helyébe lépő Industria '93 vásár már a gazdasági fellendülés jegyében nyílhat meg ... - áa - gk Pálos Miklós Prágában Pálos Miklós és Lukáts Miklós, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárai tegnap hivatalos látogatásra Csehszlovákiába utaztak. A látogatás célja, hogy a Csehszlovák kormány illetékeseivel folytatott megbeszélések során tanulmányozzák az állam és az egyházak közötti kapcsolatokat. A küldöttséget fogadja Josef Miklosko, a szövetségi kormány elnökhelyettese. Gyönkiek Zalában A gyönki művelődési ház és könyvtár nyugdíjas klubja minden esztendőben négy-öt kirándulást szervez, amikor szűkebb vagy tágabb hazánk legszebb tájaival ismerkednek. Ilyen kirándulásra indultak ma 45-en, megnézni a kámi arborétumot és Zalaegerszeg nevezetességeit, az ott épült nyugdíjas házat. A helyi televízió jóvoltából másokkal is megoszthatják élményeiket. Drágulnak a tankönyvek Az állam továbbra is támogatja a tankönyvkiadást, ám az előállítási költségek emelkedése miatt a Művelődési és Közoktatási Minisztérium a tankönyv - és jegyzet ellátási kötelezettségének csak úgy képes eleget tenni, ha 1992-ben az állami támogatás mellett a szülői, hallgatói térítési díjak is magasabbak lesznek a tavalyinál. Ezt Havasi János a tárca szóvivője közölte tegnapi sajtótájékoztatóján. Mint elmondta: az általános iskolákban az évfolyamonkénti tanulói tankönyvcsomagok térítési díjának növekedése nem haladja meg a 240 forintot, a középfokú tanintézetekben pedig a 280 forintot. Kivételként a középiskolák első évfolyamait említette, mert a tanulóknak be kell szerezniük a több tanévet szolgáló atlaszokat, és példatárakat. E miatt a gimnáziumok első osztályában mintegy 560, a szakközépiskolákban 480 forinttal kell többet fizetniük az elsős tankönyvcsomagért a tavalyinál. Felsőtagozatos diákok vetélkedője Sajtótájékoztató a Fidesz irodában Arany János Versmondóverseny Arany János Versmondóversenyt hirdetett a megyei Gyermekkönyvtár nagy nemzeti költőnk születésének 175. évfordulója alkalmából, felső tagozatos diákok részére. A versenyre valamennyi szekszárdi általános iskola benevezett. Az elődöntőket, melyen egy-egy Arany művet - verset, balladát, prózát - kellett a gyerekeknek előadniuk, „Szekszárd 2000" Egyesület Egy hónapja múlt, hogy a szekszárdi önkormányzat kezdeményezésére vállalkozók, bankok, termelőüzemek, érdekképviseleti szervek, művelődési és oktatási intézmények vezetői - mintegy harmincán, élükön Kocsis Imre Antal polgármesterrel -£ úgy döntöttek, hogy létrehoznak „Szekszárd 2000" néven egy olyan szervezetet, amely megpróbál közös összefogással valamit tenni a megye- székhely fejlesztése érdekében. Az egyesület célja: Szekszárd fejlesztésének elősegítése, a meglévő anyagi, szellemi erőforrások egyesítése, az önkormányzat, az érdek- képviseleti szervek, karitatív és gazdálkodó szervezetek érdekeinek összehangolása lesz. A közös érdekeken és megegyezésen alapuló „városkép kialakítás" érdekében létrejött egyesület non-profit érdekeltségű, bárki aktív közreműködő tagja lehet. A városfejlesztés érdekében létrehozott, szakemberekből álló csapat megpróbál reaaz oktatási intézményekben tartották meg. Ezt követően került sor tegnap kora délután a Gyermek Könyvhete sorozat keretében a versmondóverseny döntőjére. A tanulók két korcsoportban, 5-6. osztályosok és 7-8. osztályosok indultak a versenyen. (Folytatás a 3. oldalon) a városért gálni a gazdasági, szociális változásokra úgy, hogy elemzéseket készít a folyamatokról, távlati városfejlesztési terveket állít össze, melynek kapcsán közvetett vagy közvetlen városfejlesztő projecte- ket támogat vagy készít elő. Az egyesület összegyűjt és hozzáférhetővé tesz minden ötletet, tervet és szaktudást a kitűzött célok elérése érdekében. A „Szekszárd 2000" tagjainak lehetősége nyílik arra, hogy aktívan befolyásolják lakókörnyezetük fejlődését. * Az új szervezet tegnap délután, a polgármesteri hivatal konferencia-termében tartotta összejövetelét. Az egybegyűlteket Szeifert Dezső köszöntötte. A napirend szerint először az egyesület alapszabályát vitatták meg a tagok, majd döntöttek az egyesület megalakulásáról. Ezt követően elfogadták az alapító okiratot, majd elnökséget választottak. f. kováts Amikor a mérnök mérettetik Jobbágy Gábor 42 éves, a BHG 4. számú szekszárdi gyárában dolgozik főmérnökként, két fiúgyermek apja, 1973 óta él Szekszárdon, a Ságvári utcában pedig nyolc év óta lakik. A távirati stílusú életrajz azon a sajtótájékoztatón hangzott el, melyen tegnap délután a szekszárdi Fi- desz-irodában vettek részt a meghívást elfogadó lapok munkatársai. Jobbágy Gábor ugyanis Fidesz színekben indul az I. számú körzetben június 14-én, vasárnap tartandó önkormányzati választáson, miután Szögi Béla elköltözése miatt az itteni képviselői hely betöltetlen. A megmérettetésen induló jelölt Putnokon született, ahogyan említette, a „magyar Ruhr-vidéken", ám igazából Szekszárdnak köszönheti legtermékenyebb éveit. Éppen ezért érzi úgy, hogy tartozik a városnak, reményei szerint azzal a szolgálattal, melyet képviselőként látna el. S bár Jobbágy Gábor már betöltötte a negyedik ikszet, hozzá legközelebb mégis a fiatal demokraták állnak, „felkészültségük, okosságuk, higgadtságuk, toleráns viselkedésük" révén. Egyéb vonatkozásban - például az iparfejlesztés kérdésében - is találkozott a két fél nézete, s ez döntött a pártválasztás mellett. A Fidesz jelöltje lakókörzetére vonatkoztatva fontos feladatnak tartaná egyebek mellett a telefonhálózat kiépítését, a tömegközlekedés megszervezését. A Tolnai Népújság kérdésére válaszolva elmondta: bár a Ságvári utcában lakik, s ez a név is felkerült sok helyen a „feketelistára", személy szerint úgy gondolja, hogy Szekszárdon is vannak sokkal fontosabb tennivalók az utcanév-cseréknél. száArt Kontakt-Holló Napok Szemerkélő esőben, a Vár- megyeháza kertjében hangzott fel tegnap délután Szekszárdon, az Art Kontakt- Holló Napok nyitóakkordja Bakó László szobrászművész kiállításának megnyitóján, ahol Ágostonná Béres Júlia fuvolán, Kömyei Miklós pedig gitáron játszott duettet. A megnyitó beszédet Baka István költő mondta, aki párhuzamot vont Bakó László művészi pályája és önnön költői sorsa között, majd néhány - a szobrok látványától fogant - gondolatát osztotta meg a családias hangulatú megnyitóra érkezett közönséggel. A szobrok megtekintése után szíves invitálásnak engedve borkóstolóra vonult a közönség a Vármegyeháza borozójába, ahol a négy napig tartó rendezvénysorozat hivatalos megnyitójára került sor. A részint önkormányzati támogatással, részint pedig helyi és országos vállalatok anyagi segítségével létrejött Art Kontakt-Holló Napok célja a megyeszékhely kulturális életének színesítése, színvonalas művészi alkotások, újszerű képzőművészeti, színházi törekvések bemutatása, több zenei programmal bővítve a választékot. A tegnapi eseménysor Tóth Judit és Tóth Péter festményeinek kiállításával folytatódott, a csak névrokonságban álló két fiatal művész olaj és akva- rell képeit tekinthetik meg az érdeklődők a Babits Mihály Művelődési Ház társalgójában. Este színházi előadásokkal, jazz-hangversennyel zárult a tegnapi program. Nagy László A zenészek a Vármegyeháza udvarán