Tolnai Népújság, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-16 / 115. szám
1992. május 16. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 5 Dohogás jó szóért Jobb híján Mind a két néni sírt. Ezzel kezdődött a beszélgetés, és ezzel is fejeződött be. A kettő között mégis nagy különbség volt. Először kétségbeesetten, megfélemlítetten és reménytelenül sírtak. A végén pedig - talán - meg- könnyebülten. Mindketten látszólag egy-egy újságcikk miatt jöttek. Az első most a harmadik emeleten lakik, s ezért boldogtalan. Pedig volt kis családi háza, de az új szomszédok újgazgdagok is voltak, intelligencia és a műveltség nélkül. Éppen e miatt gátlástalanul törtek céljuk, a további gazdagodás felé. Úgy látszott, nekik mindent lehet. Zajos mulatót csinálni, a füstöt a szomszéd házra engedni, a havat, a szemetet átdobálni. Végül feladta a küzdelmet, eladta a házát, s lakótepen vett helyette. Később ugyan bezáratták a mulatót, de ez ma már nem vigasztalja. Még csak elégtételt sem érez, hiszen ő nem győzni akart, hanem nyugodtan élni. Mindez évekkel ezelőtt történt, de még ma is hiányzik neki, mint egy falat kenyér a tenyérnyi virágoskert a ház előtt, s a konyhakert a parányi udvarban. Meg a jó szomszédok, akik újgazdagék előtt éltek ott, s akikkel beszélgetni lehetett az élet dolgairól. A lakótelepen soha senki nem ér rá. Éppúgy, mint a gyerekek, akik ritkán jönnek, s gyorsan elmennek. Most is csak azért jött be a szerkesztőségbe, hogy kipa- naszkodja magát, nem akarja, hogy megírjuk, hiszen ő nem okozna senkinek kellemetlenséget, csak jól esett elmondani, hogy mi bántja. Jobb híján egy újságírónak. A másik néni levelez. Mindenkivel, akivel csak lehet. Egy képtelen ügyet szeretne elintézni, ami valósággal kényszerképzetévé vált. Biztosan beteg, de ettől az egy témától eltekintve reálisan látja a világot, s van is mindenről véleménye. El is mondaná, de otthon nincsen kinek. Jobb híján ír és látogatja a hivatalokat és sír. Van egy olyan gyanúm, hogy ha lenne kivel elbeszélgetni, akkor nem is levelezne annyit. Boltos barátnőm azt mondja, hogy hozzá is beszélgetni térnek be a környékben élő nénikék. Ha nincs forgalom, szívesen meghallgatja őket. Azt gondolja, az összkomfortos világhoz hozzátartozik, hogy legyen kivel beszélgetnünk. Nyugdíj előtt álló vezető értelmiségi meséli, hogy minden megváltozott a munkahelyén. Azelőtt rendszeresen együtt kávéztak, reggel és ebéd után. Mindez nem lógás volt, mert mindig a munkáról esett szó. A fiatalabbak számára valóságos szakmai továbbképzések voltak ezek a beszélgetések. Ilyenkor lehetett nehéz ügyeket szóbahozni, a megoldások módozatain fennhangon eltöprengeni, következményeit a tapasztaltabbakkal megvitatni. És fordítva, az- öregek, friss szemlétettel, új információkkal gazdagodhattak. Most ilyen nincs. Mindenki szó nélkül nyeli a keserű levet, s nem mond semmit. Azt mondja egy fiatal lány az utcán a másiknak, hogy azért szakítottak, mert kommunikációhiányossá vált a kapcsolatuk. Te jó ég, már ők is? Családok, barátok, munkatársak, szomszédok. Hova rohanunk? Miért nem hallgatjuk meg egymást? , Ihárosi Ibolya Kisegítő járat: nyolcvan utas fölött Csúcsidőben az ülőhely bizonytalan Nemcsak szedresi gond Doszpod jános, szedresi olvasónk azzal a panasszal fordult hozzánk, hogy reggelenként gyakran tömött buszokon lehet csak Szekszárdra utazni, sőt előfordul, hogy néhány utas le is marad a járatokról. Különösen azoknak okoz ez gondot, akiknek hét órára munkába illetve iskolába kell érkezniük. Kedd reggel, hat óra húsz perc. A Szedres központjában lévő buszmegállóban húszharminc ember várakozik. Egyikük - aki naponta jár Szekszárdra - elmondja, hogy az utóbbi napokban a kisegítő járatok nem közlekednek. Megérkezik Medináról a busz, ülőhely már nincs rajta, de azért most mindenki felfér, igaz az ajtóknál is állnak. A szekszárdi autóbusz-állomáson a gépkocsivezető elmondja, hogy ma nagyon szépen elfértek, „kevesen voltak". A forgalmista szerint hetven ember miatt nem tudnak két autóbuszt küldeni - ezen a típuson negyvenöt ülőhely van - , ennél zsúfoltabb buszok is közlekednek. Egyébként is jön a tengelici kisegítő járat, ami hét óra után néhány perccel érkezik Szekszárdra. Ez azonban már azokon nem segít, akiknek hét órára a munkahelyükön kell lenniük, illetve azokon a diákokon, akiknek nulladik órájuk van. Azt is elmondja, hogy a hat óra húsz perckor Szedresből induló kisegítő járatot megszüntették. Nagy László, pályaudvarvezetőtől ennek okát tudakolom: — Magam is foglalkoztam a szedresi járattal, a múlt héten többször is kimentem. Tapasztalataim, és a gépkocsivezetők visz- szajelzése alapján döntöttem úgy, hogy a kisegítő járatot meg kell szüntetni - mondja. - A középiskolákban most van az érettségi szünet, utána pedig a negyedikes tanulók már nem járnak naponta. Csúcsidőben sajnos természetes, hogy álló utasokkal közlekedünk. — Erre azonban joggal mondhatja az utas, hogy az ülőhely ugyanannyiba kerül, mint az állóhely ... Ameny- nyiben a vállalat tartósan arra rendezkedik be, hogy csúcsidőben nem tud mindenkinek helyet biztosítani, akkor talán indokolt lenne, hogy akinek csak állóhely m^rad, utazhasson olcsóbban. — A díjszabásban nincs ilyen megkülönböztetés. — Ezt mindannyian tudjuk, de úgy vélem, a kialakult helyzet indokolná, hogy legyen. — Nem gondolom, hogy ezj ma Magyarországon be lehetne vezetni. Egyik nap van ülőhelye az utasnak, másnap nincs. Technikailag nem oldható meg. — Persze az igazi megoldás az lenne, ha többnyire le tudnának ülni az emberek. — Nagydorogról rövidesen indítunk reggel egy kisegítő buszt, ami a szedresieken is segíteni fog. Az új menetrendben is tervezünk egy új járatot, amely Kajdacsról indul, és hét óra tizenháromkor érkezik Szekszárdra. — Ez azonban még mindig nem oldja meg a hétkor kezdők problémáját. — Továbbra is figyelemmel kísérjük az utasforgalmat, és ha indokolt lesz, akkor beállítjuk a 6.20-as kisegítőt. — Hány fő fölött indítják ezt a járatot? — Ha nyolcvannál több utasunk lesz, akkor tudjuk indítani. Nemcsak Szedresen vannak ugyanis ilyen gondjaink, a csúcsidőben a zombai, bonyhádi, őcsé- nyi, sióagárdi járatainknál még nagyobb szükség van a kisegítő buszokra.-hangyáiUrbanizáció * Rohanó világunk megállíthatatlan folyamata, a fejlődés és a pusztítás kontrasztját hordozza magában. Egyre messzebb távolodunk a természettől, az emberi fantázia egy új, bonyolult világot teremt, s egyszerű, csodálatos dolgokat sorvaszt el. Kényelmesebb és biztonságosabb életünk, egyre nehezebben és mind ritkábban szabadulunk ki mesterséges környezetünkből. Eltávolodunk attól, ami létünk alapja. Ritzel Z. Magamnak mondom! Mindig, mindenkit meg kell hallgatni. Ha nem hiszel semmiben, neked sem fognak hinni. A féligazság olyan, mint a vírus, bármikor gyilkolhat. A valóság nem elméleteid igazolására való. Mindenkiben meg kell bíznod, de egy pillanatig se túrd el, hogy hülyének nézzenek. Te vagy a felelős riportalanyaid minden szaváért, mert ő lehet, hogy nem tudja mit beszél, de neked tudnod kell mit miért írsz le. Az információ hatalom, de nem arra szolgál, hogy legyen mivel hatalmaskodnod. Az igazság mindig váratlanul üti fel a fejét. Ha nem hallod a riportalanyod gondolatait, nem figyelsz. Egy kellő pillanatban kimondott közhely fontosabb, mint az érthetetlen igazság. Neked naponta több riportalanyod is lehet, de neki lehet, hogy te leszel egész életében az egyetlen újságíró. A nyilatkozót meg kell védened, szükség esetén önmagától is. Nem fontos, hogy mindenki szeressen, hiszen te sem szerethetsz mindenkit. Ha nem mersz szubjektív lenni, menj programozó matematikusnak. Csak a saját bőrödet vihe- ted a vásárra! Az igazság nem népszavazás kérdése. Interjút csak nálad okosabb emberrel érdemes csinálni. Ha nincs humorérzéked, menj inkább politikusnak. Minden nap újra kell bizonyítanod, mert hogy tegnap milyen okos voltál, arra már senki sem emlékszik. Aki hajszolja a sikert, sosem fogja utolérni. Az adatokat harmadszor is ellenőrizd! Érzelem nélkül még tudományos dolgozatot sem érdemes írni. Döglött oroszlánba nem rúgunk, már csak azért sem, mert lehet, hogy föltámad.-i-
