Tolnai Népújság, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-14 / 89. szám

4 KÉPÚJSÁG TAMASI ES KORNYÉKÉ 1992. április 14. Régi módon A házaspár két iskolás gye­rekével, a feleség testvérével, s annak férjével a fővárosba utazott, hogy átvegyék a nye­reményautót. Úgy indult a do­log, hogy megy minden, mint a karikacsapás, hiszen akinek a reszortja volt, az fizetett, s a nyertesek még azt sem bánták nagyon, hogy egy(!) szín kö­zül választhattak. A gond ott kezdődött, ami­kor az autót forgalmazó kft-nél azt mondták reggel 9-kor, rendszámot csak dél­után tudnak adni, de még ezt is lenyelték. Nehezebben emésztették meg azt, amikor azon dilemmáztak, ki fizeti ki a rendszámot és azt a két(!) li­ter benzint, amivel eljutnak az ünnepélyes átadás helyszí­nére. Nagyon zavarta az el­adót az, hogy az átvett 510 ezer forintja 2120-szal keve­sebb lesz. Úgy látszik, nehe­zen megy a váltás kft-éknél, nagyon megtanulták: szocia­lista módon élni, dolgozni... Nem szökik a gáz ára A napokban felröppent a hír: emelik a gáz árát. Mivel nem tartottuk elképzelhetet­lennek, sőt, mi több, cseppet sem furcsállottuk, utánanéz­tünk és azt tudtuk meg Har- sányi Zoltántól, a DDGÁZ pincehelyi töltőüzemének ve­zetőjétől, hogy nem változik a gáz ára. Az a tapasztalat, hogy baj van a fizetőképes kereslet­tel, az idén az első negyedév­ben közel ezer tonnával keve­sebb palackot töltöttek, mint tavaly. Érthető ez, hiszen meg kell venni az élelmet, a szenet, így különböző fűtésekre már nem használják a pb-gázt. Május 1-jével indul a PRÍ­MAGÁZ Rt., angol-fran- cia-magyar vegyes vállalat - ezen belül az angol Calorgas a meghatározó -, és ők is látják, hogy nem lehet megemelni az árakat, mert eladhatatlan lesz- vélekedett Harsányi Zoltán.- Az új cég hosszabb távon gondolkodik, be akarják ve­zetni a rt-t, ezért azzal is szá­molnak, hogy egy-két éven be­lül nem érnek el nyereséget. Ezzel szemben várható a ter­melői ár emelése, hiszen a fi­nomítók nem elégszenek meg a jelenlegi összeggel. Azt is megkérdeztük, visz- szaállnak-e a téli árról a szo­kott évközire - mert ha nem, akkor az is áremelés -, amire azt a választ kaptuk, hogy nem tudni. Eddig a gáz ható­sági áras volt, most a cég veze­tése dönti el, hogy mennyiért adja. Ha van változás, azt áp­rilis 15-e előtt meg szokták kapni. Ma április 14-ét írunk. A vár környékén Simontornyán, a vár kör­nyékén, mindig történik va­lami. Legutóbb azt hallottuk, a fogorvosi magánrendelőben végzi el a szakember a szem­vizsgálatot és ott történik a szemüvegkészítés is hétfőn egész nap, kedden pedig dél­előtt. Bővült az egészségügyi ellátás: minden kedden dél­után 4-től 5-ig az egészség­házban rendel a nőgyógyász. Francia vendégei voltak az elmúlt héten a nagyközség­nek. A diákok és kísérőik a sárbogárdi gimnáziummal vannak kapcsolatban és mivel oda Simontornyáról is többen járnak, no meg február első hetében három simontornyai gyerek kint volt Franciaor­szágban, az akkori vendéglá­tók most viszonozták a látoga­tást. Megnézték a várat, sétál­tak egyet a Sió-parton és a polgármester, dr. Dési Ivánné uzsonnára hívta meg őket a lakására. A franciák útját egy „csiga­gyáros" finanszírozta, akinek Magyarországon is van be­gyűjtője és feldolgozója, és aki hazánkban egy vendéglőháló­zatot akar kiépíteni. Hírlik, szívesen alkalmazna franciául tudó egyetemistákat. Jelent­kezni a simontornyai polgár- mesternél lehet. Alulinformáltság a Állunk, mint a befőtt Fák, virágok, fény - szívjóságból Érkeztünkre leteszi a szer­telével áprilisban folytatása következik. Az állampolgárok körében jelentős az alulinformáltság az önkormányzatiság tartalmát illetően. Általában azonosítják a korábbi tanáccsal, pedig a piacgazdaság irányába tör­ténő fejlődés velejárójaként megszűnt a korábbi állami be­avatkozás - például a gazda­sági életbe -, persze, ennek vannak visszásságai is. A na­pokban egy indulatos telefo­náló követelte a polgármester­től, hogy intézkedjen, mert - állítása szerint - hat helyen tagadták meg a televíziója ja­vítását. Nem vette tudomásul az állampolgár, hogy az új­fajta közigazgatásnak ilyen jogosítványai, lehetőségei nincsenek, és bosszúsan csapta le a telefont. A napokban ühnepelte szá­zadik születésnapját özv. Óbernyik Lajosné, született Majer Brigitta, Tamási legidő­sebb polgára, akit a nevezetes alkalomból dr. Deák Gábor polgármester köszöntött és átadta az ünnepeltnek a köz- társasági elnök névre szóló üdvözlőlevelét. Az eseményt a városi tv is közvetítette. Végül álljon itt egy újabb jó hír. Jól sikerült borversenyt tartottak április 9-én a helyi, valamint a városkörnyéki termelők és nedűjük részvéte­lével. A polgármesteri hivatal és a Kop-Ka Áfész által szer­vezett hagyományos verseny eredményére visszatérünk. Közbiztonsági akciót hajtot­tunk végre 3-án 22-tól 4-én 04-ig és ennek a keretében Bati Tamás őrmester és Papp Zoltán őrmester amikor a felállítási helyét foglalta el Nagykónyiban, akkor észlelte, hogy az újiregi elágazótól körül­belül 500 méterre, Tamási irá­nyában, a Tölösi részen lévő er­dősáv mögött, a vetés szélén áll egy lezárt Aro platós kisteherko- csi. A két rendőr a rendszám alapján a szükséges ellenőrzést megtette és megállapította, hogy nem Tolna megyei, ezért utasítá­somra a figyelést megkezdte. Másfél óra múlva észlelték aztán, hogy két személy közeledik a gép­kocsi irányába az erdősávon. Iga­zoltatták a bakonyjákói, illetve csöglei lakosokat, majd előállítot­ták őket a kapitányságra. Az elszámoltatás során elis­merték, hogy a nagykónyi Kop- pánymenti Egyesült Tsz bekerí­tett majorjában a kombájnokból 20-2.0 liter gázolajat engedtek le, és mivel a kannák nehezek voltak, azokat az újiregi elágazónál elrej­tették. Elmondták azt is, hogy a Kaposvári Vízkutató és Fúró Kft-nél álltak alkalmazásban, Dombóváron dolgoztak, de tönkre- ment a cég, így hazain­dultak. Mivel kevés volt az üzemanyag az Aroban, úgy gon­dolták, a nagykónyi géptelep al­kalmas hely a beszerzésre. Balsze­rencséjükre a szakszerű rendőri intézkedés eredményre vezetett. A beismerés után az üzemanya­got lefoglaltuk, ügyükben a Ta­mási Városi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya bíróság elé állí­tást kezdeményez, tehát az elkö­vetéstől számított nyolc napon belül bíróság elé kerülnek. Elmondta Maczkó József törzszászlós, alosztályvezető-helyettes A tolnanémedi faluvégen lovaskocsi áll. Sapkás, télika­bátos, kék festőkötényes, idős ember ül a pokróccal leterített ülésdeszkán, bal karjára kam- pósbotot akasztott, kezében csibukot tart, jobbjában pedig jóféle nedűt szorongat egy pohárban. Bekecses társa a lőcsre támaszkodik, s hol vi­dáman, hol pedig komolyan néz az őket szóval tartó kucs- más fiatalemberre, aki érkez­tünkre elteszi láb alól a boros­üveget. Kezet rázunk, aztám megkérdezzük, miről folyik a diskurzus. — Lóvétel, lóeladás - mondja huncut mosollyal a szemében a bajuszos fiatal­ember, Németh András. -, meg beszélünk a földről is. — Aztán arról mit? — Nagyon tartózkodó az álláspont - így az iménti fia­talember, aki vállalja a szó­vivő szerepét. - Kétszáz hek­tárt számoltak ki falunként - mert Némedi Kisszékellyel meg Nagy székellyel van egy tsz-ben -, de keveset igényel­tek vissza. — Nincs mivel megmun­kálni - állítja a lőcsre támasz­kodó, mire a bakon ülő társa kortyol egyet, aztán bólogat. — Egy ilyen ló százötvene­zer, aztán az eke, a borona, a fogas, a vetőgép és minden. Nem semmi - mondja a „szó­vivő". — Meg kellene a fiatalem­ber is, aki megmunkálja a föl­det - dünnyögi közbe a beke­cses ember, s aztán felkászá­lódik a kocsira, majd elkö­szönnek és elindulnak. — Maga tsz-tag vagy ma­gángazdálkodó? - fordulunk Németh Andráshoz. — Magángazdálkodó va­gyok - feleli. - Van négy lo­vam, van tehén, borjú és bir­kákkal is foglalkozom. Aztán van hét és fél - nyolc hold föl­számot, megmossa a kezét, az­tán a csinos virágboltjába invi­tál bennünket a simontornyai Enesei Józsefné. Csodálkozik kissé, hogy megkerestük, de aztán gyorsan mesélni kezd. Megtudjuk, tizenkét éve fog­lalkozik vágott és cserepes vi­rág árusításával, az önkor­mányzatban pedig a környe­zetvédelmi bizottság elnöke­ként irányítja az embereket, ültet, tervez. Enesei Józsefné álmodta meg az üzletével szemközti oldalra azt az ízléses hirdető­oszlopot, aminek alapja egy kilencvenéves fa - a bőrgyáré volt -, a Simovill által elkészí­tett teteje pedig a várat, a szívügyet jelképezi. Aki sétál egyet a nagykö­zségben, az láthatja, a község­háza melletti, rendőrség előtti parkosítást, s aki pedig hall­gatja a lelkes lokálpatriótát, az mást is megtudhat. Például azt, hogy a templom melletti üres területre háromszáz ró­zsatövet képzel el , de nem tudja, lesz-e rá pénze az ön- kormányzatnak. Úgy tervezi, rendbe teszik a Petőfi utcát, levágják a fagyait, a hiányos részekre új töveket ültetnek, hiszen kaptak szívjóságból háromszáz tövet. A következő terv a miniarborétum fejlesz­tése, amihez szintén szívjó­ságból kapták a növényeket Szombathelyről, illetve a Te­keresi Állami Gazdaságtól. — Most egy virágágyat képzeltem el ide az üzlet elé - tér vissza a saját birodalmá­hoz egy picit -, amihez a fát Tolnanémediből, a termelő- szövetkezettől kapom. — Azt is szívjóságból? — Igen, természetesen - mosolyog. - Az ősszel pedig - vált - a Dózsa György út sö­vényét oldjuk meg. — Árulja el, kérem, mai pénzszűke világunkban ho­gyan lehet szívjóságból, in­Jól sikerült a gazdasági ve­zetők fóruma, amely helyszíni bejárás után kötetlen beszélge­tésbe torkollott, ahol aztán a város időszerű gondjairól, fel­adatairól elhangzót! néhány figyelemre méltó ötlet, javas­lat. A sikeren felbuzdulva azt tervezik, a vállalkozók részvé­Dclelötti hangulat a tolnanémedi faluvégen Praktikus fa hirdetőoszlop, teteje a szeretett várra emlékeztet Németh András, a szóvivő dem, részben saját, részben bérelt, de az elég is. — Ennyi földből nem lehet megélni. — Birkákkal is foglalko­zom, így végül megélünk. Ide­figyeljenek! Két éve eladtam a gyapjút, 16 forintért vették át kilóját, aztán rá egy évre fizet­ték ki. Tavaly 29,20 volt a legmagasabb ár. Most más­ként tettem. Negyvenezret fi­zettem a gyapjúmosásért, kár­toltattam, aztán paplant csi­náltattam belőle Hőgyészen. így nyolcvan forint lett a gyapjú kilója. Igaz, nem ke­reskedhetek paplannal, de aki engem meg akar büntetni, an­nak a szájába nyomon a gyap- júgalacsint. Nézzék, ha azt mondanák,'száz forintot ad­nak kilójáért, akkor - füttyent, int - keressen az állam is rajta. — A fogatos emberek kik voltak? - váltunk. — Az egyik a Szentgyörgyi Jóska bácsi, a másik a Bakonyi bácsi - nem tudom a kereszt­nevét - Pincehelyről. Törkölyt hoztak a pálikafőzőhöz. Hej, ha ezek negyvenévesek vol­nának, tudnának ám dol­gozni! Én harminchat vagyok, de hogyan tudnám megvál­tani a világot? Van itt egy-két ember, aki be van gépesítve rendesen, de a terményt 500 forintért nem tudja odaadni. Az 500 forint semmi. Passzió­ból nem dolgozunk. És mit tud csinálni pénz nélkül az ember? - kérdezi. - Állunk, mint a befőtt. Na, tényleg nem kóstolják meg a boromat? - kérdezi, s megszorítja búcsú­zóul a kezünket. gyen beszerezni valamit! — Úgy - mosolyodik el -, hogy szépen tudok kérni, kö­nyörögni. — Aki ennyi mindent meg­tesz a nagyközségért, az bizo­nyára nem csak mai kötődésű, hanem inkább a „tűke" szóval lehet illetni. — Igen. Itt születtem Si­montornyán, szeretem a szé­pet és - most az újság nyilvá­nosságát megragadva - kérem a lakosságot, hogy egy-egy gyöngyszemmel gyarapítsák a községet, mert egyáltalán nem mindegy, milyen kör­nyezetben élünk. Egyetértünk ebben és bízta­tunk minden simontornyait, de más településen élőt is a szívjóságra, mert csak így le­het fű, fa, virág a településen és melengető fény a lelkekben. Márpedig ha valamiért érde­mes tenni, akkor ezért igen. Enesei Józsefné: - Kérem a lakosságot, gyarapítsák a községet.

Next

/
Thumbnails
Contents