Tolnai Népújság, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-11 / 60. szám

6 »ÚJSÁG SPORT 1992. március 11. Sakk OB II. Ezüstérmes rangadót nyert a KSZE Szekszárd A szekszárdiak folytatták nagyszerű sorozatukat, a baj­nokság során immár nyolcadik győzelmüket érték el. Növeli a siker értékét, hogy ezúttal az ezüstéremért vívott rangadón diadalmaskodtak a fővárosiak ellen. Az utolsó forduló előtt a KSZE-sek megerősítették pozí­ciójukat a második helyen, ami Tolna megye sakktörténetének eddigi legnagyobb sikerét jelen­tené. A paksiak a 4. helyért fut­nak versenyt a Videoton csapa­tával. Miután az 1992/93-as évadban a bajnokság átszerve­zése folytán beindul az OB I/B, a közvetlen második vonalba a jelenlegi OB II. 2-4. helyezettje kerül. A paksiaknak a 4. helye­zés tehát a magasabb osztályba való kerülést jelentené, a Samu- text elleni nagyarányú győzel­mükkel nagy lépést tettek az OB I/B felé. KSZE Szekszárd-Fabulon 8:6. Az ellenfelek jól ismerték egymást, így a találkozó két gyors döntetlennel indult, egyik fél sem mert kockáztatni. Először Bugyinszky majd Kiss is belenyugodott a békés pon­tosztozkodásba. Később élese­dett a küzdelem, ifjú Szöllősi majd Horváth győzelmével 3:l-re elhúzott a hazai gárda. Forster újon.c létére értékes döntetlent ért el, majd Andi is békét kötött ellenfelével. Ám a Fahulon 4:2-nél nem adta fel, két gyors győzelemmel máris egyenlítettek. A kilencedik játszmát M. Kovács nyerte, aki győzelmét pontos végjátékának köszönhette. A tizedik játszma után a vendégek örülhettek, majd egy rendkívül éles parti fejeződött be döntetlennel a ha­zaiak egyik legjobb pontszer­zője, Taskovics jóvoltából. 5,5:5,5. Ezután a szekszárdiak ifjúsági táblása, Novotny ült asztalhoz, aki alaposan meg­szorongatta súlyos időzavarba került ellenfelét. Közben Szöl­lősi fokozatosan előnybe került és megnyerte játszmáját. Mi­után Novotny ellenfele is kapi­tulált, a KSZE 7,5:5,5 arányú vezetése már a biztos győzel­met jelentette. Szuhai végig ki­játszotta a teljes játékidőt és döntetlen eredménnyel járult hozzá a 8:6-os végeredmény­hez. A mérkőzés után derült ki, hogy a vendégek nem megfe­lelő erősorrendben ültek asz­talhoz, így várhatóan Szuhai döntetlenjét is győzelemmé fog­ják változtatni. Atomerőmű SE-Samutext 12:2. A paksiak a fővárosban alaposan kitettek magukért. A papírforma szerint győzelmük nem volt kétséges, csupán an-, nak aránya volt döntő fontos­ságú. Az atomosok zsinórban hozták is a győzelmeket. Az első táblán Vidéki diadalmas­kodott, eddigi tíz mérkőzéséből szerzett 9,5 pontja ragyogó tel­jesítmény. A többi kilenc táblán is hengereltek a paksiak, esé­lyük sem volt a hazaiaknak. Németh, Marosi, Molnár, Gosz- tola, Kis, Szögi, Szíjártó és Tófa­lusi is győztesen állt fel az asz­taltól. Ä hazaiak mindössze egyszer nyertek, majd a két if­júsági táblás, Ács és Vámos gyarapították győzelmekkel az ÄSE pontszámait. Mindössze Radnóti és Berta nevéhez fűző­dik döntetlen, így alakult ki a 12:2-es végeredmény. A bajnokság állása az utolsó forduló előtt: 1. Mat(t)ador 96.5, 2. KSZE Szekszárd 86,5, 3. Fabulon 82,5, 4. Atomerőmű SE 79.5, 5. Videoton 74, 6. Szent­endre 70, 7. Pénzügyőr 67,5, 8. Kecskemét 62,9. Tabán 61,5,10. Dunaharaszti 59,11. MMG AM 58,5,12. Samutext 42,5 ponttal. Cselgáncs Kanczler az „ipponkir Az Atomerőmű SE cselgán- csozói Miskolcon a Magyar Köztársaság Kupa küzdelem­sorozatán léptek tatamira. A paksiak eredményei: Lányok. 40 kg: 3. Kónya. 48 kg: 3. Szabó. 52 kg: 1. Till Barbara. 66 kg: 2. Mihalik. Fiúk. 65 kg: 1. Kancz­ler István. 3. Vájer. 78 kg: 5. Kiss. Csapatban: 1. Atomerőmű SE. * Az „A" kategóriás nemzet­közi viadalon, a Budapest Bank Kupán Kovács Antal, a paksiak olimpiára készülő versenyzője is rajthoz állt. Kovács először ipponnal késztette megadásra a német Meyert, majd kanadai és az argentin ellenfelét is ippon­nal verte meg. A 3. helyért ví­vott mértkőzésen szoros küzde­lemben alulmaradt a román Ivánnál szemben, így meg kel­lett elégednie az 5. helyezéssel. * A 30 egyesület közel 200 ver­senyzőjét felvonultató békés­csabai országos rangsorverse­nyen a paksi színeket Kanczler István képviselte. A tehetséges fiú a 65 kilósok mezőnyében hódította el az aranyérmet. Az atomosok cselgáncsozója im­már a második tornagyőzelmét aratta úgy, hogy zsinórban va­lamennyi ellenfelét ipponnal győzte le. * A 35 egyesület 250 sportoló­ját felvonultató leány gyermek „A" korcsoportos országos rangsorversenynek a Bp. Spar­tacus tornacsarnoka adott ott­hont. A paksiak eredményei: Gyermek „A". 32 kg: 5. Prant- ner. 45 kg: 1. Till Regina. 49 kg: 1. Hum Róza. Serdülők. 32 kg: 1. Magó Rita, 3. Tábori. 38 kg: 3. Richter, 5. Hingl. * A Bp. Honvéd rendezte a serdülő korosztályú fiúk orszá­gos rangsorversenyét. A pak­siak eredményei: 36 kg: 1. Szabó Róbert. 47 kg: 2. Braun, 3. Hum. 53 kg: 5. Péri. 62 kg: 3. Németh, 5. Krausz. Triatlon Varga Zsuzsa és Körösi Tamás ifjúsági válogatott Szolnokon került sor a triat­lon felkészülési versenyek harmadik fordulójára, melyen a Vízmű SE Szekszárd triatlono- sai is rajthoz álltak. Nagy volt a tétje a megméretésnek, hisz a válogatott keret összeállításá­nál az itt elért eredményeket is figyelembe vették. Az elképesz­tően gyenge rendezés ellenére a szekszárdi Körösi Tamás a kö­rülményekhez képest jó úszó- és futóidővel a 3. helyen ért a célba és ezzel a válogatott ke­retben is helyet kapott. Korábbi eredményei alapján klubtársát, Mai sportműsor Labdarúgás: Új VDN Kupa, döntő: Bonyhádi SE- Mohács 15 óra. Kosárlabda: rájátszás az NB I-es férfiaknál: PVSK- Dombóvári VMSE 17 óra. Ez is verseny, de a javából! A mai élsportban nemcsak a világklasszis sportemberek ve­tekednek serényen, hanem a sportfelszerelésgyártó cégek is. A nemrégiben befejeződött albertville-i téli olimpia játéko­kon igen „sikeresen" szerepelt az Adidas. Amint az Adidas AG egyik vezetőjének, Günter Pfaunak kimutatásából kivilág­lott, a „háromcsíkos" cég ter­mékeit viselő sportemberek 11 olimpiai bajnoki címet szerez­tek, 13 az ezüst- és 10 a bron­zérmek száma. Külön kimuta­tás készült arról is, hogy az Adidas-cipőben versenyző olimpiai érmesek 7 arany-, 6 ezüst- és 8 bronzérmet szerez­tek a franciaországi eseményen. Labdarúgó VDNK-döntő Bonyhádon Megismétli kupagyőzelmét a Bonyhádi SE legénysége? Előttünk a kép, melyet fotós kollégánk 1991. március 3-án vasárnap készített. Örömmá­mor a Bonyhádi SE sporttele­pén: Kiss János csapatkapitány a magasba emeli a Vasárnapi Dunántúli Napló Kupa díszes serlegét. Egy kiscsapat nagy sikere a testvérlapunk által ki­írt hagyományos kupaküzde­lemben. Jószerivel mire az NB-s csa­patok felfigyeltek és tisztelni kezdték a megyebajnokságban szereplő csoportellenfelüket, addigra a Losonczi-legénység a kupafináléba verekedte ma­gát. Őtt pedig, 400 néző búzdí- tása közepette: Bonyhádi SE- Pécsi VSK 2-1 (1-0). Eleven az emlék, s ma ismét döntőt játsziki az azóta egy osztállyal feljebb lépett bony­hádi gárda. Sikerül-e megvé­deni a kupát? - kérdezgetik egymástól a Völgység városá­nak focirajongói. Nos, a Mo­hács NB Il-es csapata elleni mai finálé bizony küzdelmes 90 percet, igazán rangos, ne­héz megméretést ígér. A vár­hatóan nagyszámú közönség lelkes bizratása mellett biz­tosra vesszük, hogy Losonczi István edző kupavédő együt­tese mindent elkövet az ismét­lés, az újabb siker érdekében. Bonyhádi SE-Mohács: 15 óra. V:Stumpf. Losonczi Ist­ván: - A tavalyi év után most másodszor játsszuk hazai pá­lyán a VDNK döntőjét. Két­ségtelen, hogy a Mohács elleni találkozó nehezebbnek ígér­kezik, mint az előző évi kupa­döntő. Mindent megteszünk azért, hogy a serleg ismét Bonyhádra kerüljön. Több já­tékosunktól alapos formajavu­lást várok, bár a vasárnapi, siklósi pálya mindennek volt nevezhető, csak játéktérnek nem. Remélem, hazai környe­zetben, szépszámú közönség előtt ismét a mi csapatkapitá­nyunk emelheti magasba a kupát. Bogaras- Forrai vagy Pozsár, Szabó, Stumpf, Palkó- Bíró, Szlama, Kiss, Darabos- Pfeifer, Bozsolik. Weiszbart József: - Erre a kupatalálkozóra is ugyanúgy készülünk, mint az NB H-es fordulókra. Nem titkolom, szeretnénk megnyerni a ku­pát, s ez a második sikerünk lenne a VDNK-történetében. A Bonyhádi SE-t jó csapatnak tartom, újoncként kerültek vissza az NB ITI-ba, ennek el­lenére nagyszerűen szerepel­nek. Összeállítással még nem tudok szolgálni. Az biztos, hogy a vasárnap szerepelt csapatunkban több változta­tást eszközlök, az eddigi kis­padosok közül is néhányan já­téklehetőséget kapnak. Még nem dőlt el véglegesen Hrotkó ügye, aki a jelek szerint a Pécsi MSC NB I-es csapatához kerül féléves időszakra kölcsönjáté- kosként.-fekete­Kézilabda Téli Teremkupa A nőknél a Húsipari-Szigma SE, a férfiaknál a Hőgyészi HSC a favorit A tolnai sportcsarnok adott otthont a kézilabda Téli Terem­kupa második játéknapján le­játszott tizenkét mérkőzésnek. A téli felkészülést jól szolgáló kupasorozaton javuló forma, és a rövidített játékidő ellenére is, gólgazdag játék jellemezte a/ újabb fordulót. Véglegessé vált, hogy előzetes nevezése ellenére a Dunaföldvár NB I/B-s gár­dája „kihagyja" ezt a tornát. Amint az várható volt, a Húsi­pari-Szigma SE női, illetve a Hőgyészi HSC férfigárdája ki­emelkedik a mezőnyből, egyér­telműen ők a kupasiker első­számú várományosai. Jó be­nyomást keltett a Baranya me­gyei bajnokságban szereplő két mohácsi vendégcsapat. Nők: Tolnai SE I.-Tolnai SE II. 4- 15 (0-6). V: Lesták, Merkl. Ld: Pesuvácz 2, illetve Takács 4. Dalmand-Tolnai SE I. 24-12 (13-4). V: Gálosi, Kincses. Ld: Koleszár 11, Kovács 7, illetve Balázs, Sárközi 3-3. T engelic-Húsipari-Szigma SE 6-31 (3-17). V: Merkl, Les­ták. Ld: Lukács I. 3, illetve Gei­ger, Bálintné 7-7. Húsipari-Szigma SE-Mo- hács 21-10 (11-5). V: Kincses, A fehérmezes mohácsi együttes 15-11-re nyert a Dalmand ellen Gálosi. Ld: Kelemen, Bálintné 6-6, illetve Erdős 5. Mohács-Dalmand 15-11 (8­7). V: Lesták, Merkl. Ld: Erdős 6, Vértes 4, illetve Tamás 4, Ko­leszár 3. Tolnai SE II.-Tengelic 12-16 (3-8). V: Gálosi, Kincses. Ld: Is- gum 5, Fazekas 3, illetve Csáki 6, Méhész 3. Férfiak: Tolnatej SE-Mohács 12-19 (6-8). V: Andorka, Kerekes. Ld: Fichter 5, Farkas 4, illetve Gera 7, Bachesz 5. Gyönk-Mohács 17-17 (7-8). V: Mátrai, Schalli. Ld: Simigh 5, Herman 4, illetve Gera 6, Oszlár 4. Gyönk-Fadd 17-16 (8-9). V: Kerekes, Andorka. Ld: Riba 9, Simigh 4, illetve Acsádi 6, Ko­vács 4. Hőgyész-Tolnatej SE 28-15 (17-9). V: Schalli, Mátrai. Ld: Hrozik, Teimel L. 6-6, illetve Budai 7, Sipos 4. Tolnatej SE-Fadd 14-14 (4- 5). V: Andorka, Kerekes. Ld: Fichter 5, Budai 4, illetve Ko­vács, Acsádi 4-4. Gyönk-Hőgyész 13-26 (7- 14). V: Mátrai, Schalli. Ld: Herman 4, Hudra 3, illetve Ke­rekes 8, Hrozik 6. Dél- és közép-amerikai futb allérdekességek Cserepadról Andreas Ludwig, a Weiss­wasser jégkorongozója egy német bajnoki találkozón mód­felett mérges lett az egyik já­tékvezető döntése miatt. Hogy rendre tanítsa az előte elkorcso­lyázó „csíkosruhást", a csere­padról nyúlt utána az ütőjével. Előbb öklével a jégre küldte, majd a botjával még a mellkasát is alaposan megütötte. Varga Zsuzsannát is meghívták az ifjúsági válogatott keretbe. A szekszárdi úszók bizonyították, hogy a triatlonklubok verseny­zői ellen is kiemelkedő ered­ményekre képesek. Örvendetes Szilágyi Edit összetett első he­lye, hiszen korosztálya legfiata­labb versenyzői közé tartozik. Eredmények: I. korcsoport. Lányok: 3. Kroneraff. Fiúk: 2. Kapfinger, 3. Mészáros. II. kcs. Lányok: 1. Szilágyi Edit. Fiúk: 3. Módos, (valamennyi Vízmű SE). IV. kcs. "Lányok. 2. Borsi (Dombóvári Triatlon Klub). ütött a hokis A müncheni rendőrök azon­nal letartóztatták a magáról megfeledkezett játékost, s azon melegében, szerelésében vitték a börtönbe. Később szabadon bocsátották, és társaival együtt hagyhatta el a bajor fővárost. Persze, nem ússza meg a dolgot szárazon, mert polgári pert in­dítanak ellene. Ráadásként eset­leg élete végéig eltiltják. „Terepszemle" Primo Nebiolo, a Nemzet­közi Amatőr Atlétikai Szövet­ség (IAAF) elnöke, a NOB új tagja április 22.-én utazik a Dél-Afrikai Köztársaságba „te­repszemlére", mielőtt az afrikai országot visszavennék az IAAF tagjai közé. Az olasz sportve­zető látogatása során találkozik Frederik de Klerk elnökkel, va­lamint Nelson Mandelával, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) vezetőjével. Néhány friss hír, érdekesség a dél- és közép-amerikai labda­rúgás életéből: — Guatemala azt fontol­gatja, hogy visszalép a világ­bajnoki selejtezőktől. Úgy hír­ük, kettős oka van erre az ottani szövetségnek. Egyrészt a pénz­hiány, ami miatt képtelenek megfelelően felkészíteni nem­zeti együttesüket a kvalifiká­ciós összecsapásokra, másrészt azt, hogy nincs túl ütőképes csapatuk. A szövetség elnöke, Serrano viszont arról szólt, még találhatnak megoldást, és akkor mégis indul a világbajnoki se­lejtezőkön a közép-amerikai or­szág nemzeti együttese; — az uruguayi El Pais című lap 70 újságírót kért fel arra, voksoljanak, kit tartanak Dél-Amerika legjobb labdarú­gójának az 1991-es teljesítmé­nyek alapján. A választás az ar­gentin Oscar Ruggerire esett; — Mario Kempes, az 1978-ban hazai földön világbaj­noki aranyérmet szerzett argen­tin válogatott akkori klasszis labdarúgója immáron végképp búcsút intett az osztrák bajnok­ságnak. Hosszú éveken keresz­tül futballozott különféle auszt­riai együttesekben. Szó volt ar­ról, hogy a japán profibajnok­ságban folytatja, de most az uruguayi Punta del Estében tűnt fel, és vert tanyát. Egykori csapattársával, Alberto Taran- tinivel egy futballiskolát hozott létre. Ott kívánják a tehetséges nebulókat megismertetni a sportág egyszeregyével. — Junior, aki immáron 39 esztendős - elnyűhetetlen! A brazil válogatottban is szép karriert befutó labdarúgó for­májával még mindig elégedett a riói Flamengo. Ennek jele, hogy újabb fél éves szerződést kínál­tak neki.

Next

/
Thumbnails
Contents