Tolnai Népújság, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-07 / 57. szám

12 MÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. március' Anekdoták, események Földi és földöntúli csodák 2. rész: Az ember Régi könyvek lapjairól Óriások: Minden korban éltek az átlagosnál magasabb embe­rek, akik társaik mellett óriá­soknak látszottak. Régebbi idők ismert óriásai: Walter Passous, I. Jakab angol király ajtónállója (234 cm), Maximilián Müller (256 cm), de mindkettőjüket felül múlta Patrik Colter (268 cm), aki állítólag gyakran szó­rakozott azzal, hogy az utcai lámpáknál gyújtott pipára. Az osztrák Franz Winkelmeierről (273 cm) azt jegyezték föl, hogy nagyon sovány volt, és 24 éve­sen meghalt tüdővészben. Abszolút hiteles adataink Pershing Wadlowról vannak, aki az USÁ-ban élt, és nem sok­kal halála előtt - 1940-ben - 272 centi magas volt. (A ma élő legmagasabb em­ber a pakisztáni Hádzsi Mu­hammad Álam Csanna 233 cm.) # Törpék : A korai feljegyzések itt is bizonytalanok. Olvasni le­het például egy Jeffrei Hutson nevű törpéről, aki mindössze 45 cm-re „nőtt". Hiteles adataink csak az utóbbi száz évből van­nak. Eszerint, a legalacsonyabb ember, Pauline Masters, amikor New Yorkban 19 évesen meg­halt, 4 kiló volt, és 61 centi. (A ma élő legkisebb törpe a dominikai Nelson de la Rosa, 72 cm.) # Matuzsálemek: A skótok kö­zött sok a hosszúéletű ember. Ilyen volt Szt. Mungó, a glas- gow-i püspökség alapítója, aki 185 évet élt. Egy Politman nevű, lotharingiai születésű sebész teljes frisseségben ünnepelte meg a 140. születésnapját. (A halála előtti napon még súlyos rákoperációt végzett egy asz- szonyon.) Egy angol parasztról feljegyezték, hogy mikor 160 évesen meghalt, özvegyet ha­gyott hátra, sok gyerekkel, me­lyekkel közül a legidősebb 103, a legfiatalabb 9 éves volt. A hosszúéletűek közötti „ver­senyben" az angol Thomas Cam vezet, aki állítólag 207 évet élt. Bizonyítható, hiteles adatok itt is csak az „utóbbi időkből" állnak rendelkezésre. Ezek sze­rint a legmagasabb kort a japán Sigecsijo Izumi mondhatta ma­gáénak, aki 1986-ban, 120 éves korában haltfneg. (A ma élő legidősebb, sze­mély az amerikai Carrie C. White asszony, aki 1874-ben született.) * Nehézsülyúak: Az USA-beli Jon Brower Minnoch-ról azt je­gyezték fel, hogy kórházba szállításakor 635 kiló volt. Az orvosi kezelésnek és a diétának köszönhetően aztán 400 kilót lefogyott, de később ismét hízni kezdett, egészen haláláig, 1983-ig. (A ma élő legsúlyosabb em­ber is amerikai: Walter Hudson, aki 544 kiló.) Aprólék A kőkorszakban az ember át­lagéletkora 19 év volt. # Az emberi szervezet hatvanezer-milliárd sejtből áll. * A testmagasság növekedése a civilizáció velejárója. Ezt ál­Wadlow a szabónál lítja Li biológus professzor is, aki szerint 3000-ben az átlagos emberi testmagasság 5 méter 77 centi lesz. Tallózta-ollózta: - Wy ­Pisai ferde torony Tovább ferdül Az utóbbi egy évben meg­gyorsult a pisai ferde torony dőlése és ez sürgősen szüksé­gessé teszi a torony megtá­masztását - közölték a műem­lék állapotát folyamatosan ellenőrző bizottság szakértői. A bejelentés szerint az elmúlt évben további 1.20 milliméter­rel nőtt a torony elhajlása a függőlegestől, ami 20 százalé­kos gyorsulást jelent az évszá­zadok óta tapasztalt folyamat­hoz képest. Ismeretes, hogy emiatt 1990-ben lezárták a tor­nyot a látogatók elől és az olasz kormány 13 szakértőből álló nemzetközi bizottságot neve­zett ki a műemlék megmentése legjobb módozatainak kidolgo­zására. Jóllehet a bizottság még nem döntött az alkalmazandó módszert illetően, elnöke, Mi­chele Jamiolkowski professzor a napokban annak a vélemé­nyének adott hangot, hogy a lehető leggyorsabban meg kell akadályozni a torony további ferdülését, mégpedig olymó­don, hogy az alapokba ólmot építenek be, mintegy ellensúly­ként, az elhajlással ellentétes oldalon. Hemingway kiadatlan írásai A nyilvánosság előtt hetven évig rejtve maradt Hemingway-írásokra bukkantak a Toronto Star archívumában. A lap, amelynél a neves író 1920 és 1923 között riporterként dolgozott, vasárnap különkiadásban adta közre az eddig ismeretlen munkákat. Az összesen tizenhárom novella - ki­zárólag a Toronto star számára készültek - egyebek között egy kanadai gengszterüldözést, egy kenu túra viszontagságait és Jack Dempsey egykori nehézsúlyú ökölvívó bajnok életének egy színes epizódját eleveníti meg. Az Ernest Hemingway életét kutató irodalom­történészek az író 1961-ben bekövetkezett halála óta mindeddig nem akadtak az írások nyomára, valószínűleg azért, mert a történeteket John Hadley, illetve Peter Jackson írói álnéven írta. Hemingway egy sajátos incidens kapcsán hagyta el a Toronto Start: az annak idején New Yorkba érkező Lloyd George brit miniszterelnök látoga­tásáról állítólag „kihagyott" egy fontos sztorit. Ettől kezdve mellőzték, ami végül is ahhoz veze­tett,hogy 1923-ban elment a laptól.A lépés nem bizonyult rossznak, mert írói .karrierje ettől fogva felfelé ívelt. Mick Jagger nagypapa lesz Mick Jaggert, a Rolling Stones vezetőjét nagy trauma érte a mi­nap: megtudta, hogy nemsokára nagypapa lesz. A 49 éves örök lázadó 20 éves lánya, Jade az ötödik hónapban van. Mindeddig megpróbálta titkolni terhességét szigorú atyja elől, de már a leg­bővebb ruhák sem segítenek. Jade egyébként a rockfenegyerek első feleségétől, Bianca Jag- gertől született. Micknek öt gyereke van, az első a színesbőrű Marsha Hunttól, akit a Hair filmváltozatából ismerhetünk. Az énekesnővel való viszonya nem bizonyult hosszúnak, apaságát is csak nyolc év múlva ismerte be. Második feleségétől, Jerry Halitól 3 gyermeke született és bár 13 éve élnek együtt, csak 1990-ben vette el. Apja nyomdokait követi most Jade: az ő gyermeke is há­zasságon kívül fog megszületni. (FEB) Megtalálták a cári család földi maradványait — Azoknak az emberek­nek az életkora, akiknek csontmaradványait meg­vizsgáltuk, megfelel a cári család tagjai életkorának - erősítették meg a vizsgála­tot végző tekintélyes tör­vényszéki orvossza­kértő-csoport tagjai Voro- nyezsben. A véletlen egybeesés a szakemberek véleménye szerint csaknem kizárható - mindössze 0,001 százalék. A hír szenzációszámba megy, hiszen egyre inkább valószínű, hogy a Jekatyerinburg mellett, Alapajevszkben, egy elha­gyott bányában tavaly fellelt emberi csont­maradványok azonosak az 1918. július 17-én kivég­zett cári család tagjainak porhüvelyével. A trónjáról leköszönt II. Miklós cárt, feleségét, fiát és négy leányát, valamint háziorvosát, Botkin dok­tort, társalkodónőjét, sza­kácsát és lakáját -összesen 11 embert - Jekatyerinburg- ban, az Ipatyei’-házban azon a nyári éjszakán agyonlőtték. A tavaly megtalált ma­radványokat azonosítás céljából Voronyezsbe szál­lították, ahol az Oroszor­szági Köztársasági Mikro- oszteológiai (csonttani) Központ található. (MTI) Jean Marais visszatér A 78 éves Jean Marais - akit egyébként barátja, Jean Cocteau fedezett föl - visszatér a film vi­lágába. A hosszú hallgatás oka az volt, hogy Marais már nem akart több filmet csinálni, ám a fiatal rendezőnek, Jerome Fou- lonnak sikerült rábírnia a visz- szatérésre. Foulon már 15 évvel ezelőtt találkozott Marais-val, mikor az a „Rettenetes gyerekek"-hez keresett szereplőket. Akkor az­zal utasította el Foulont, hogy túlságosan fiatal. „Éppen ezért nagyon meglepett, hogy engem kért fel első filmjének főszere­pére" - nyilatkozta az idős szí­nész. „Azért vállaltam el a sze­repet, hogy jóvátegyem múlt­kori viselkedésemet". (FEB) Bosszú Kálmán Imre Kálmán Imre, a kiváló ope­rettszerző világszerte sikert aratott alkotásai szerepelnek alábbi rejtvényünk vízszintes 20., a függőleges 1., 13., 16., 23. és 25. számú soraiban. VÍZSZINTES: 1. Hirtelen a földre hanyatlik. 7. Akit a töb­binél jobban szeretnek. 14. Lek­vár. 15. Megszállott, mániákus. 17. Továbbá. 18. Folyó spanyol földrajzi nevekben. 21. Kár be­tűi, keverve. 22. Sokszorosít­ható kép, rajz. 24. A pékek ré­gies elnevezése. 25. Színésznő (Mariann). 26. Világifjúsági ta­lálkozó. 28. Étel kerül bele. 29. Pihenőhely a kertben. 30. Finn autók betűjele. 32. Üdülőhely a Dunakanyarban. 33. Értesülés. 34. A tetejébe. 35. A komlói bá­nya egyik híres aknája. 37 __ S zófia; a bizánci építőművészet remeke. 39. A vörösnél élén- kebb szín. 41. Elerőtlenedik. 47. Olasz napilap (magyarul: előre). 49: Édesapa beceneve. 50. Kerékabroncs. 52. Már meg­ette a kenyere javát. 53. A cé- rium vegyjele. 55. Virágairól hí­res gazdaság. 57. Lágyulni kezd! 58. Madarász Viktor tör­ténelmi festménye. 61. Lehaji- gál. 64. Ha üres, akkor korong. 66. Leadja a fölösleges kilóit. 67. Hátha, mégis. 68. Lóeledel. 70. „Tiszán... Dunán túl, Túl a Ti­szán van egy csikós nyájastul" (Népköltészet). 71. Előd. 72. Ami az ember sorsára döntő hatással van. 73. Az erőd bel­seje! FÜGGŐLEGES: 2. Modern üdvözlőszó. 3. Kossuth Ferenc. 4. Az egyik oldal, itt fordítva. 5. Tanonc. 6. Hajófülke. 7. Kibo­rul. 8. Talajművelő eszközök. 9. Kemény hangnem. 10. Vatikáni és svéd autók jelzése. 12. Ke­gyetlen római császár volt. 19. Éz a vadász lesipuskás. 21. Jelábécé. 27. A magyar kártya egyik színe. 29. Kóros bőrke­ményedés a szárnyasok nyel­vén. 31. Buzog. 34. Használha­tatlanná tesz. 36. Zene ...; nagy zaj, lárma. 37. Az argon vegy­jele. 38. Az ezüst vegyjele. 40. Az ökölvívók szorítója. 42. Egy­forma római számok. 43. Pára! 46. Európa eleje! 48. Képző, a -ve párja. 50. Fészket épít a fecske. 51. Habzsol. 54. Mint szesital. 56.... Monaco, híres olasz operaénekes (Mario). 57. Koncentrációs tábor. 59. RŐT. 60. Csitításként mondjuk. 62. Üdítőital márka. 63. Kétszere­sen csokoládés töltött cukorka. 65. Szilaj. 68. Kettős betű. 69. Tág. Megfejtésként beküldendő a vízszintes 20., a függőleges 1., 13., 16. 23. és 25. számú sorok a Tolnai Népújság szerkesztősé­gének címére: 7101 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf.: 71. Beküldési határidő: március 13. A borítékra, levelezőlapra kérjük írják rá: Rejtvény! A feb- rurá 22-i rejtvény helyes meg­fejtése a következő: Sokác férfiak farsangkor állat­bőrben dudával, tréfával űzik a te­let. Mohács. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Fehér István 7143 Őcsény, Széchenyi u. 77., Böröcz Margit 7044 Nagydorog, Jókai u. 10./ Sze- leczki Istvánné 7142 Pörböly, Vadász u. 25., Sávoly Jánosné 7052 Kölesd, Úttörő u. 22., Molnár Éva 7150 Bonyhád, Rá­kóczi ii. 50. osztályzat: elégtelen. 55. Sze-

Next

/
Thumbnails
Contents