Tolnai Népújság, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-07 / 57. szám
1992. március 7. HÉT VÉGI MAGAZIN »ÚJSÁG 9 Dobozos ropogtatnivalók Már az ókorban is árultak mézeskalácsot, vagyis e tisztes ipar csaknem kétezer éves. A XIII. században Magyarországon a németajkú vidékeken a mézeskalácsosok céhbe tömörültek, és amikor az ország alföldi részeiről is sikerült kiűzni a törököket, nem volt olyan vásár, búcsú, ahová el ne vitték volna ízletes portékájukat a hazai mézeskalácsosok. A készen kapható ropog- tatni-majszolnivalók az élelmiszeripar kialakulásának során, a múlt században, a kiegyezés után kezdtek feltünedezni a városi csemegés boltokban. A babapiskóta volt a legkelendőbb a gyárilag előállított sütemények között. Felnőttek számára ízesített desszertként való felhasználásra már a 30-as években is születtek háziasszonyi ötletek. A fejlődés persze nem állt meg. A száraz babapiskóta tésztája alkalmasnak bizonyult töltésre kész tortalapok előállítására, és a mézes tészta is gazdagítja a sütést feleslegessé tevő tortalapok sorát. A kellemesen édesített tésztalap előnye, hogy megromlás veszélye nélkül készenlétben tartható. A kész tortalapnál a felhasználáskor a házitorta természetes nedvtartalmát vissza kell pótolni: ettől válik lazává, így alkot a tészta és krém egységes egészet. Ezt leginkább úgy lehet elérni, hogy a száraz tortalapokat főzött, forró krémmel kell megtölteni, hogy a krém gőze is megrekedjen a tésztában, azt átjárja, megnedvesítse. Ám nedvesíthetők a lapok különböző „kénetekkel" is. Ezzel még összetettebb ízeket lehet varázsolni. A vajas kré- mes töltés minden esetben külön nedvesítést kíván. Ezt a tortalap szivacsosabb oldalán, ecsettel végezzük. A gyümölcs ízű vajkrémek alá kifacsart, cukrozott citromos-rumos lével nedvesítsünk ecsettel vagy ke- nőtollal. A túró, narancs torta lapjának kenete valamilyen rostos gyümölcslé is lehet. A csokoládé, kávé, dió, karamell töltelékhez cukros, rumos forró tejes kenetet alkalmazzunk. A kenet mennyisége kb. másfél deci legyen. Mennyire nedvesítsünk? Annyira, hogy ujjunk hegye érzékelje a felpuhulást. A főzött krémmel töltés kevesebb bajlódással jár, mint a kenegetés és a krém kikeverése. Van még egy előnye: zsiradék híján kevésb&Júzlaló. Természetesen lehet vajjal vagy margarinnal is dúsítani a krémeket: bevonatként fényesebbek, szebbek lesznek, de a zsiradék a tölteléknek nem okvetlen tartozéka. íme egy főzött karamellkrém, amely a mézes tésztalaphoz éppúgy illik, mint a piskóta tésztához. Karamellkrém: A kávéfőzőbe készítsünk 3 duplányi kávét és vizet. Elkészültét úgy időzítsük, hogy amire az edényben a félpohárnyi kristálycukor habosán forrni kezd, addigra a kávé kész legyen, hogy ezzel a tüzes cukrot nyakon öntsünk, bámulását megállítsuk. Ezzel a karamellt felfőzzük, és a lét tegyük hűlni. Keveset levéve belőle, ebbe keverjünk púpozott evőkanál sima lisztet, kavarjuk ki hideg tejjel simára, és töltsük vissza a többi léhez. Adjunk bele 3 tojássárgát, két púpozott evőkanál cukrot, 4 deci tejet, egy vaníliás cukrot, és állandó keverés közben addig főzzük, amíg bu- gyogni nem kezd, és be nem sűrűsödik. Ekkor kész, lehet vele a lapokat tölteni. Ananászkrém: Ezt a tejre érzékenyek is fogyaszthatják. A félkilós ananászkonzervet ledaráljuk. Keveset levéve belőle, hozzákeverünk 3 tojássárgáját, púpozott' evőkanál cukrot, fél citrom kicsavart levét és lereszelt héját, lapos evőkanál sima lisztet. A keveréket az ananászpéphez tesszük, jól összekeverjük, és gőz fölött addig főzzük, ameddig be nem sűrűsödik, bugyogni nem kezd. Ezt a krémet is azonmód forrón kenhetjük a tortalapok közé. A tortát ananászdarabkákkal díszíthetjük. Piskóta morzsa, törött darabok felhasználása: Az apróra törtött tortalap darabkákat érdemes összegyűjtögetni. Ha tetemesebb mennyiség halmozódott fel, a következő remek desszertet készíthetjük belőle: A piskóta harmadát terítsük egy mélyebb üvegtál aljára. Terítsünk rá - úgy centi vastagságban - vaníliás porcukorral kikevert tejfölt, arra tegyünk friss vagy mirelit málnát, esetleg kimagozott meggyet, ribiz- lit, egyszóval valamilyen sa- vanykás gyümölcsöt. Arra megint a tördelt piskóta, arra cukros tejföl kerüljön: ez legyen a tetején. Legalább fél napig érlelődjék a keverék. Tálalás előtt tejszínhabbal díszíthetjük. Nyerges Ágnes Télikert Orchidea (Cymbidium) Dr. Rappai József zombai állatorvos házában, üvegházában egész évben nyílnak a szebb- nél-szebb virágok. Trópusi, szubtrópusi ritkaságok bontják szirmaikat. Ezekből mutatunk be hetente egyet-egyet olvasóinknak. Üvegház nélkül is köny- nyen nevelhető a hidegházi Orchidea. Csak akkor virágzik, ha ősszel tíz Celsius fok alá megy az éjszakai hőmérséklet. Lakásban világos helyen tizenöt-húsz fokon a télen több hónapon át pompázik, üveges verandán, ablakban. Tavasztól őszig a kertben tartható a gyengébb fagyokig. A virágüzletekben dobozolva árulják virágait. Fotó: Gottvald Károly A folttisztításról A benzin csak a zsírfoltot oldja. Figyelembe kell venni, hogy a zsíros piszkot feloldja, de ez az oldat szétterjed a szöveten és sokkal halványabb, de nagyobb pecsét keletkezik. Ezért benzinnel így tisztítsunk: egy tiszta ruhát bőven behintőporozunk, rátesz- szük a foltos ruhát, azt is beszórjuk a porral, s csak ekkor öntjük rá a benzint. Tiszta ruhával addig dörzsöljük alul-felül, kívül-belüka nedves port, míg a szenny nemcsak feloldódik, hanem a por a piszokoldatot fel is szívta. Kis háztartástan Ezt is tanulni kell „Aki háztartásának pénzét nem tudja jól beosztani, az másban sem tud helyesen dönteni." (Jókai Mór) Nem lehet könnyű a mai fiataloknak - sem. Á családalapítók nagy kérdései: hol fogunk lakni, hol fogunk dolgozni, hogyan fogunk megélni, gyermekeinket eltartani? Ezekre a kérdésekre nem én vagyok hivatott válaszolni. Én azoknak a háztartásalapítóknak szeretnék segíteni, akik a feltett kérdésre kedvező választ találtak. Egy lakást, egy háztartást berendezni és belakni, családot alapítani cseppet sem egyszerű feladat. Mi minden kell hozzá: szeretet, megértés, kölcsönös tisztelet, előrelátás, tudatos tervezés, szervezés és irányítás, és persze pénz ... pénz ... no meg a tapasztalatok. „Hány anya ad tényleges utasításokat lányainak a háztartás-gazdálkodás különböző területeiről? S a legfontosabb kérdés: a legműveltebb anyák többsége és azok, akik felismerik a tanítás fontosságát, a gyakorlatban hajlandók-e időt szakítani, a szükséges energiát ráfordítani arra, hogy ennek a feladatnak körültekintően tegyenek eleget?" A történelem ismétlődik, hiszen ezt Chat- rine E. Beech mondta 1859-ben. Ma is aktuális kérdés! A háztartásvezetést, háztartásirányítást és szervezést tanulni kell. A félreértések elkerülésére - nem csak a leányoknak. Ebben a tanítás- ban-tanulásban szeretnék segíteni. A tudatos felkészülés már a családalapítás előtt megkezdődik - választott párunkkal együtt lerakjuk háztartásunk alapjait, anyáink, nagyanyáink példája és a tőlük szerzett tapasztalatok alapján. Az, hogy a családi életnek ki milyen alapokkal indul, sajnos ma nagyon eltérő. Célunk az legyen, hogy még ha apránként, pontos beosztással is, de a legszükségesebb feltételeket biztosítsuk a gyermekek érkezése előtt. Mi kell ahhoz, hogy beindulhasson a családi háztartás? - a lakás (mely sokak számára talán elérhetetlen), benne az alapvető bútorok, növények és könyvek, a tisztálkodásnak helyet adó fürdőszoba, a konyha és a kamra. Ezek után kell úgy benépesíteni a konyhát és zugot a lakásban, hogy a háziasszony és a család mindent megtaláljon, amire a mindennapi élete során szüksége lehet. Nemcsak felszerelési tárgyakkal kell berendezni otthonunkat, hanem okos célszerűséggel, megfontolt beosztással be kell rendezni hétköznapjainkat és ünnepeinket. Tolnainé Szabó Beáta Ragián ujjú kabátka 2-3 éves kislányoknak Anyagszükséglet: 1,40 széles szövetből 1 m, 0,90 szélesből 1,5 m, bélés: 0,90 szélesből 1 m. Elkészítése: , 1. A felnagyított szabásrajzot helyezzük az anyagra és 1 cm varrásráhagyással szabjuk ki. 2. Szabjuk ki a bélésanyagot. 3. Varrjuk össze a kabát elejét az ujja elejével, majd a hátát az ujja hátával - a színén tűzzük le. 4. Varrjuk össze mindkét ujját felül, majd alul. 5. A szaggatott vonal mentén hajtsuk be a gomboláspántot. 6. Dolgozzuk a helyére a duplán szabott - összevart, majd kifordított gallért. 7. Az ujja végébe, a kabát aljába készítsünk gumiházat. Az ujjába húzzunk gumit, az aljába színes zsinórt megkötőnek. Ha bélés is készül, azt a gallér beállítása előtt állítsuk be. Elkészíthetjük egyszínű anyagból mintás flanell béléssel, kordbársonyból, vékony szövetből, vagy inpregnált anyagból. Háztartási okosságok Szőnyegbe, szőnyegpadlóra, kárpitba ragadt rágógumi eltávolítása: egy-két percig egy jégkockát szorítunk rá, a megkeményedett rágógumit könnyedén, egyetlen mozdulattal levehetjük az anyagról. * A vöröshagyma kevéssé csípi a szemet, ha a tisztítás után egészben 5-10 percig nagyon hideg vízben tartjuk. * Maradék tojásfehérjét öntsünk folpack fóliával bélelt kisebb edénybe, pohárba, vagy műanyág vajas’ dobozba, és fagyasszuk meg. Ha kemény, kicsi forró vízzel melegítsük meg az edény falát, csúsztassuk ki a becsomagolt fehérjét és így tárolhatjuk a fagyasztóban. Felengedés után úgy verhető, mint a friss. * Könnyebben verhetjük a tejszínt, és keményebb habot kapunk, ha nem csak a tejszínt, hanem azt az edényt is hűtjük, amiben verjük. * Ha a velőscsont mindkét végét főzés előtt megsózzuk, a velő benne marad. * Könnyebben le tudjuk szedni a keményre főzött tojás héját, ha sós vízben főzzük, és főzés után azonnal hideg vízbe tesszük. Nem tapad össze a tészta, ha kifőzővizébe egy kiskanál olajat teszünk. Csipetnyi sóval kellemes ízűvé tehetjük. Gyümölcsfoltot édes, langyos tejjel vagy nedvesen szappannal dörzsölve igyekezzünk eltávolítani. Utána fixirsó-, illetve hiperoxid oldattal kezeljük. Ä ruhát végül melegvízzel alaposan kiöblítjük. Palánki gazdaasszonyok A legújabb tinidivat Az amerikai tinik megint kitaláltak valami feltűnőt: már nem az a „menő" aki kopott farmerben jár, vagy mesterségesen foltokkal díszíti ruházatát, hanem az, aki azzal dicsekszik, hogy vadonatúj a szerelése. Ezt azzal is jelzi, hogy hatalmas árcédulát aggat a ruházatára, legyen az dzseki, szoknya vagy éppen baseball-sapka. A kereskedelmi szakemberek máris valami cselt sejtenek a dolog mögött. Mégpedig azt, hogy ha a vásárolt árun még rajta van az árcédula, akkor könnyebben kicseréltethetik azt, ha egyszerűen megunták. (FEB) Robottakarítónő Hamarosan egy új találmány könnyíti meg a háziasszonyok életét: a programozható robottakarítónő, amely önállóan felmegy a lépcsőn. Külsőleg egy zsákhoz hasonlít, s trükkje, hogy elektromos agyába beprogramozzák a takarítandó szobák „térképét". Ennek alapján felismeri a szőnyegeket, a bútorokat és a függönyöket, majd elvégzi az ugyancsak „parancsba adott" takarítást. (FEB) x ✓ sí forró tálra borítjuk. Olvasztott vajjal meglocsolulcso es gyors vacsorák juk s meghintjük öt deka reszelt sajttal. Zöldborsós metélt Töltött felfújt Fél liter tejet megsózunk és hat deka vajjal vagy margarinnal felforraljuk. Kevergetve beleszórunk 14 deka búzadarát, és ha teljesen megsűrűsödött, a tűzről levesszük, langyosra hűtjük. Simára keverjük négy tojás sárgájával, végül óvatosan, nehogy összetörjön, belekeverjük a tojások kemény habbá vert fehérjéjét is. Egy alaposan kizsírozott őzgerincforma aljára terítjük a felét, ráterítünk 30 dekányi nagyon apró kockára vágott pörköltet. A darapéppel befedjük. Forró sütőbe vízfürdőbe állítjuk. IGa. 1 órán át gőzöljük, először erős, majd mérsékelt lángon, ha idő előtt pirulni kezdene a teteje, fedjük be alufóliá-. val. Végül a felfújt széleit késsel meglazítjuk, s Annyi sós vftben, amennyi bőven ellepi, puhára főzünk egy csomag széles metéltet (a főzővízbe tegyünk egy csipet sót és zsírt, vagy olajat). Közben vékony laskára vágunk, és ropogósra kisütünk tíz deka húsos füstölt szalonnát. Ä pörcöt kiszedjük, és zsírjában megpárolunk fél kiló mirelit zöldborsót. Pici cukorral és sóval Ízesítjük. Két deci tejet két csapott evőkanál liszttel simára keverünk, két deka vajat dobunk bele és kevergetve sűrű besamellé főzzük. Sóval, csipet reszelt szerecsendióval meg öt deka reszelt sajttal Ízesítjük és a kifőtt, leöbßtett tésztát beleforgatjuk. Tálra terítjük és a zöldborsót is hozzáadjuk. Végül meghintjük a szalonnapörccel és még öt deka reszelt sajttal hintjük meg.