Tolnai Népújság, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-30 / 76. szám
ft MÁRCIUS 30.1 HÉTFŐ Névnap: Zalán A Nap kél 5.27 órakor nyugszik 18.11 órakor A Hold kél 3.36 órákor nyugszik 14.32 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: HANGYÁL JÁNOS Telefonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Változékony idő A várható időjárás az ország területére ma estig: gyakran lesz erősen felhős az ég, csak rövid időszakokra szakadozik fel a felhőzet, sokfelé várható eső, záporerső, helyenként zivatar, elsősorban a hegyekben hózápor. Az északnyugati szél megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7-12 fok között alakul. Ovisok a vízben A szekszárdi IV. számú, Arany János utcai óvoda uszodai nyílt napot tartott a városi uszodában. A nagycsoportosok, akik tavaly ősz óta hetente rendszeresen járnak az uszodába, Müller Tibor úszómester irányításával bemutatták vízi tudományukat a szülőknek és az érdeklődőknek. RÁDIÓ - TELEVÍZIÓ Madárkalendárium • • Örvös rigó Az ismert fekete rigóhoz hasonló nagyságú és színezetű madár. A hím egyszínű tompa fekete, mellét széles fehér félhold díszíti. A tojó barnás színezetű, mellén a félhold keskenyebb és szürkésebb. Európa északi részein és a magas hegységekben költ. Ősszel az északiak délebbre, a hegyvidékiek alacsonyabb területre húzódnak. Magyarországon szórványos tavaszi és őszi átvonuló. A megfigyelések szerint hazánkban inkább a közeli magashegységekben költő alfaj fordul elő. Védett! Ezen a napon érkezik még a nagy sárszalonka. Kedd 1992. március 31. Kedd reggel ismét kukorékol a Kakas 5.47-kor a TV-l-en. A műsorból: Népi csíziók több tételben, vidékközpontú lapszemle, a faluvilág hírei, mindennapi agrárújdonsá- gok. A tervezett témák: Adótipp: A számviteli törvényről - Bemutatjuk a Hagymatermék Tanácsot - Mezőgazdasági hét Lánycsókon - A természet fotókon - A Budapesti Nagypiac árai - KAKAS hírek - Árpád-köszöntő. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 13. héten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: a 46 db 4 találatos szelvényre egyenként 490.085 forintot, a 4653 db 3 találatos szelvényre egyenként 4.038 forintot, a 202.448 db 2 találatos szelvényre, egyenként 111 forintot fizetnek. Az átvitt 5 találatos nyereményösszeg: 119.575.547 forint. • • Otrubeles szuvenír Szuvenírként árulják az ötrubeles bankjegyeket Rómában, az utcai árusok. A La Sa- pienza Egyetem bölcsészkara előtt a téren egy Azerbajdzsánból érkezett bevándorló utcai árus pultján a különböző fülbevalók, brossok, bőrdíszműves tárgyak, mindenféle ócskaság között vadonatúj 5 rubeles bankjegyek is sorakoznak Lenin portréjával, a hátoldalon pedig a Kreml látképével. 2000 lírát kért értük az árus. A hivatalos árfolyamon 5 rubel jelenleg 65 h'rát (5 dollárcentet) ér - elvben, mert gyakorlatilag nem váltja be egyetlen bank sem. Szuvenírként azonban nagy sikere van az egyetemisták és a túristák körében. Agyagból formált női keblek Baden-Wüttemberg tartomány régészei szenzációs leletekre bukkantak a Boden tóban, Bodman-Ludwigshafen előtt: egy korai kőkorszakbeli cölöptelepülés maradványai közt - Közép-Európában első ízben - egy falfestményekkel és domborművekkel ékesített házra bukkantak. Helmut Schlichterle, az ásatások vezetője elmondotta, hogy az épület egyik falán agyagból készült, valóságszerűen ábrázolt és csaknem életnagyságú női kelbleket találtak. Schlichterle szerint a párosával elhelyezett, Krisztus előtt 3.800-3.900-ból származó agyagkebleknek valószínűleg kultikus jelentőségük van - „feltehetően kultikus célokra használt helyiségről vagy egész épületről van szó". Mai moziműsor Szekszárd, Panoráma: Négykezes géppisztolyra (15.30,17.30 és 20 óra). Dunaföldvár: Visszatérés a kék lagúnába (18 óra). Tamási, Szivárvány mozi: Kegyetlen hegycsúcs (20 óra). Igényelhető udulojegy Bükkfürdő, Répce Gyó- gyüd., I/A.oszt., házaspáros beutaló, 1992. április 8-21-ig. Térítési díja: 10.080,-Ft. Igényelhető: Dunamenti Tsz, Paks (telefon: 75/11-680) Ma- loveczky Nándornál. Patakba fulladt egy kisgyerek Eljárást indítottak egy 63 éves, nyugdíjas férfi ellen, mert március 26-án Nyíráb- rányban (Hajdú-Bihar megye) az utcán eddig ismeretlen ok miatt egy 82 éves nyugdíjas férfi, helyi lakost kézzel bántalmazott. A férfi elesett és az így elszenvedett fejsérülés következtében a kórházba szállítás közben meghalt. Pilismarót (Komárom megye) belterületén 27-én körülbelül 11 órakor egy 5 éves gyermek, helyi lakos játék közben a patakba esett és a vízben elmerült. Felkutatása folyamatban van. A Zala megyei Rezi kültelken a kora délelőtti órákban kigyulladt a BUK-838 forgalmi rendszámú Lada 1200 típusú személygépkocsi utastere. A tűzeset során a 65 éves Virtyó József az elszenvedett égési sérüléseibe a helyszínen belehalt. A Szabolcs megyei Ajak külterületén a Szögyéni almáskertben a kora délutáni órákban tűz keletkezett, körülbelül 1 hektár területen elégett az avar és a gallynye- sedék, melyről a tűz átterjedt a göngyölegtárolóra, ahol nagy mennyiségű konténerláda és almásláda égett el. A kár 440 ezer forint. Lepsényben, a Fő utca 55. szám alatt - feltehetően elektromos áram okozott tüzet - a késő esti órákban leégett a családi ház udvarán a 80 négyzetméter alapterületű mellék- épület, benne a csónaképítő műhely berendezése. Személyi sérülés nem történt. A becsült kár 350 ezer forint. Kiskunmajsa (Bács-Kiskun megye) belterületén kigyulladt és leégett egy személy- gépkocsi. Az anyagi kár: körülbelül 3 millió forint. KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon: 5.00: Reggeli krónika. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: Sinistra körzet. 12.00: Déli krónika. 12.30: Mindennapi gazdaság. 12.40: Külpolitikai figyelő. 12.50: Törvénykönyv. 13.05: Falurádió. 13.20: A népzene hagyományőrzői. 13.45: Hitélet. 14.05: Klasszikusok min- denkinek.14.55: Gál Sándor versei. 15.05: Kossuth klub. 16.00: Délutáni krónika. 16.20: Popregiszter. 17.05: Magyar- országról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sporthíradó. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Összeállította: Csalog Zsolt. 20.05: Zenefórum. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Lemezmúzeum. URH-adón: 6.55: Körzeti információs magazinok. 11.00: íróperek 1956 után. 11.30: Szonda. 13.00: Az Amerika Hangja magyar műsora. 14.00: Nemzetiségeink népzenéjéből. 14.30: Nyitnikék. 15.00-19.00: Közvetítés az Országgyűlés plenáris üléséről. 19.00: V materinskom jaziku. 19.30: In limba materna. 20.00: In der muttersprache. 20.30: Na maternjem jeziku. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: The Englisch Channel. PETŐFI RÁDIÓ 5.00: Napindító. 8.00: Sportreggel. 8.15: Rivaldafényben. 8.50: Apró-cseprő. 9.00: Hírek. 9.05: Zene-szó. 10.50: Ki nyer ma? 11.00: Hírek. 11.05: Napóra. 12.00: Nótakalendárium. 12.45: Rólunk van szó! 12.50: Vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Hogy tetszik lenni? 13.30: Operettparádé. 14.00: Kettőtől ötig. Közben: 15.00: Hírek. 17.00: Hírek. 17.05: Napóra. 18.00: Garázs. 18.30: Visszajátszás. 19.00: Hírek. 19.05: Táncházi muzsika. 19.30: Kölyökrádió. 20.00: Más-kép(p). 21.00: Hírek. 21.05: Rockújság. 22.00: Magyar lemezbemutató. 22.30: Jazz. 23.00: Hírek. 23.10: Sporthíradó. 23.10: Napfor- . dúló. 0.10-4.50: A MR éjszakai műsora. 4.03: Határok nélkül. 4.51: Verbunkosok, csárdások. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Nyitány. 10.00: Hírek. 10.05: Kenessey Jenő: Az arany meg az asszony. 11.12: Új kompakt-lemezeinkből. 11.40: Lajtha László népzenei feldolgozásaiból. 12.00: Hírek. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.36: Peter Schreier barokk operaáriákat énekel. 14.00: Hírek. 14.05: A Mester és Margarita. 14.50: Fiatalok muzsikálnak. 15.00: Chopin-hangver- seny az eisenachi Wartburg várban. 16.00: Hírek. 16.05: Kóruspódium. 16.29: Három divertimento. 17.00: Új Hangoló. 17.50: Kosztolányi Dezső versei. 18.00: Hírek. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 19.05: Hunor és Magyar nyomában. 19.35: Kapcsoljuk a Magyar Állami Operaházat. 20.10: Hírek. 20.15: Búvárharang. 21.40: Jannequin sanzonok. 22.00: Hírek. 22.05: Új Zenei Újság. 22.50: A Rádiószínház bemutatója. 24.00: Hírek. 0.05: Évszázadok muzsikájából. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00: Hajnaltól-reggelig - zenés hírmagazin. 5.55-6.55: Csak a 344 m-es • KH-on. 6.55-9.00: A 344 m-es KH-on és a Kossuth URH sávon. 13.00: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-18.30: A „Pannónia Rádió" szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30- 20.00: Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor. 20.00- 20.30: A MR német nemzetiségi műsora Pécsről. 20.30- 21.00: A MR horvát és szerb nemzetiségi műsora Pécsről. 21.00: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.47: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Love- joy. 10.15: Híres ünnepek. 10.40: Szextetthely. 11.05: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Hogyan bírjuk ki a napi 8 órát? 16.35: Liszt: II. magyar rapszódia. 16.50: Képújság. 16.55: Reggeli plusz. 17.20: Látogatók. 17.50: „Veletek vagyok mindennap". 18.00: Sógorok. 18.40: Pénzvilág. 18.50: Mini klip-mije 19.00: Bűvös hatos. 19.15: „Engedjétek hozzám!" 19.20: Ésti mese. 19.30: Cimbora. 20.00: Híradó. 20.25: Telesport. 20.35: Metropolis játékok. 21.15: Közjáték. 21.20: Zürichi páncélterem. 22.15: Az én hetem. 22.35: Szeresd a hétfőt! 23.20: Mesterségem címere. 23.40: Késő esti híradó. 23.45: BBC-híradó. TV2 15.00: Parlamenti Napló. Műsorvezető: Palcsó Brigitta 17.05: Műsorelőzetes. 17.10: Nemzetiségi magazin. 17.35: Gyerekeknek - Kasper és az oroszlán. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. 18.14: Pop-rock fehéren, feketén. Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 18.40: Ötöd-ölő. 19.00: Megkésett emlékezés. 19.30: Poulenc: Hét dal. 20.00: Telesport. 21.00: Stúdió '92. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Napzárta előtt. 22.50: A nagy bukfenc. POP-TV Tolna megye kábeltelevíziós rendszerein. 20.00: Hírek, információk, humor, játék, POP-napló. 20.30: Tolna megye művész szemmel - portré Mözsi Szabó Istvánról. 20.40: „07" - Rendőrségi magazin: megyei bűnügyi helyzetkép, 10 milliós csalás bélyegzővel, körözések, információk. 21.00 Éjszakai támadók - amerikai akciófilm (85 perc). 22.25: „Mindenki másképp csinálja" - idegenforgalmi lehetőségeink a turisztikai nagyhatalmak szemével. 22.50 Műsorzárás. Műsorvezető: ifj. Rákay Kálmán. SZTV-POP TV produkció SZEKSZÁRDI VÁROSI TV 20.00: POP-TV - a Városi Televízió kereskedelmi műsora. DOMBÓVÁR VÁROSI TV 18.30: Képújság. 19.00: DVMSE-Hódmezővásárhelyi KK - kosárlabda-mérkőzés. 20.00- 22.00: Butaságom története. RTLPLUS 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.00: Murphy atya. 9.50: Gazdag .és szép. 10.15: ,Dr. Marcus Welby. 11.05: Kedves Bili nagybácsi. 11.30: Játék. 12.00: Családi párbaj. 12.30: Hammer. 12.55: Hírek. 13.30: Kalifornia klán. 14.20: A Springfi- eld-sztori. 15.05: Dallas. 15.50: CHIP'S. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játék. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.20: A csapat. 20.15: Gyilkosság a hobbija. 21.15: Ramona. 23.35: Férfima- gazin. 24.00: Vietnami szolgálat. 0.55: Harc a maffia ellen. 1.45: Szürkület. 2.10: Nehéz út. 3.35: Mondj le mindenki másról. 4.55: Magazin. 5.15: Fiatalok magazinja. OLVASTAM Viták a francia himnuszról A franciák döntő többsége ellenezné, ha változtatnának a nemzeti himnusz, a La Marseillese szövegén - még akkor is, ha azt elavultnak, időszerűtlennek, sőt, egyesek „gyűlöletre szítónak'' is tartják. Egy közvéleménykutatás szerint a megkérdezetteknek csupán 24 százaléka tartana szükségesnek új szöveget a jól ismert dallamhoz, még akkor is, ha negyven százalékuk „túlságosan is harciasnak" ítélte meg a himnusz szövegét. A La Marseil- lese 1792-ben született, szerzője, Joseph Rouget de Lisle, akkor a francia forradalmi hadsereg tűzérkapitánya, az ostromlott Strasbourgban harcolt a poroszok ellen. Művét korántsem szánta nemzeti himnusznak, az eredeti cím „A rajnai hadsereg harci indulója" volt. Húsvéti szőnyegvásár a Sulák Szőnyeg Áruházlánc valamennyi üzletében március 30-tól. SZŐNYEG ÁRUHÁZLÁNC Ilyen még nem volt: minden egyes szőnyegből 20+5% árengedményt adunk! Az Ön öröme a mi örömünk is! Keresse föl legközelebbi üzleteinket: Szekszárd, Rákóczi utca 15. és Paks, Dózsa György utca 35. PÚJSAG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Szekszárdi Nyomda Kft. Postacím: 7101 Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF ügyvezető igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Híilapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 245 Ft, negyedévre 735 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.