Tolnai Népújság, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-23 / 70. szám
1992. március 23. SPORT 5ÉPÚJSÁG 5 Asztalitenisz NB I. „Kárpótlás" Tolnán Vízilabda Barcelonában a Szuper Kupa A régi szép pólós időket, mégpedig 1979-et emlegették fel sokan vasárnap este a Kom- jádi uszodában. Tizenhárom éve történt meg ugyanis - amikor a honi vízilabdát még nemzetközileg is rendkívül magasan jegyezték hogy két magyar csapat vívott meg a Szuper Kupáért: az akkori BEK-győztes Vasas és a KEK- nyertes FTC. Az 1992-es Szuper Kupadöntő magyar vonatkozása sajnálatosan soványabb volt: egészen pontosan csak annyi, hogy Budapest adott otthont Európa jelenlegi legjobb két csapata összecsapásának, ám a főszereplők mindegyike külhonból érkezett. A jugoszláviai állapotok miatt kérte és kapta is meg a lehetőséget a horvát Jadran Ko- teks, az idei BEK-győztes, hogy magyar vizeken játszhassa le a visszavágót a KEK-et nyert spanyol CN Catalunya ellen. A barcelonai gárda is beleegyezett a semleges helyszínbe, márcsak azért is, mert odahaza a katalán együttes hat gólkülönbségű (15:9) vereséget mért a horvá- tokra. A Komjádiban 1000 néző, közte egy szakasznyi spliti szurkoló előtt szállt medencébe a két csapat, és a Jadran Koteks úgy kezdett, hogy látszott: eszébe sincs eleve feladni, inkább megpróbálja ledolgozni a féltucat gólnyi hátrányt. Ám nem véletlenül van a Catalu- nyának is egy csapatra való válogatott játékosa, a világklasszis Manuel Estiarte vezényletével felzárkóztak. A harmadik játékrész közepén kezdett igazán izgalmassá válni a vizi ütközet: 7:4-re elhúzott a Jadran Koteks. A 9. perc végén azonban már csak egyetlen találalattal vezettek a horvátok. A befejezés a splitieknek sikerült ugyan jobban, Budapest mégis a katalán gárda emlékezetében maradhat meg a siker városaként. Jadran Koteks (horvát) - CN Catalunya (spanyol) 12:8 (2:2, 4:2,2:3,4:1). Komjádi uszoda, 1000 néző. V. Merola (olasz), Hantal (török). Tolnai SE I.-Hejőcsabai CM 15:3. Könnyű győzelmet arattak hétközi mérkőzésükön Balogh Ilonáék. A szépszámú közönség jól szórakozott, hiszen az NB I-es találkozónak olyan színezete volt, mintha edzőmérkőzést játszottak volna a házigazdák. A vendég hejőcsabai- aknak esélyük sem volt a végeredmény szorosabbá tételére: jellemző, hogy az első győzelmüket a hazaiak 9:0-as vezetése után szerezték. Győztesek: Balogh, Kaiser 4-4, Herczig J. 3, Szabó 2, valamint a Szabó-Herczig és a Balogh-Kaiser páros, illetve Fest 2, Simon 1. Cottbusban vasárnap befejeződött a tornászok háromnapos randevúja a Mesterek Tornáján. A záróesemény a férfiak sze- renkénti döntője volt, amelyben Supola Zoltán nagyszerűen szerepelt. Az egyéni összetettben már korábban kivívott negyedik helye után ezúttal az ugrásban holtversenyben aranyérmes lett, ezen kívül még egy második és két harmadik helyhez is jutott. Eredmények: Ugrás: 1. Supola Zoltán és Alekszej Voro- pajev (FÁK) 9.725-9.725 ppnt, 3. Valerij Bjelenkij (FÁK) 9.675. Lólengés: 1. Sylvio Kroll Egri Áfész-Tolnai SE II. 10:8. A tolnai fiatalok a hosszú utazástól fáradtan álltak asztalhoz. Ezzel együtt is csak nagy küzdelemben szenvedtek minimális vereséget a bentmara- dásért harcoló egriek otthonában. A játék képe alapján a döntetlen reálisabb lett volna, sajnos, Gyöngyösi egy győzelme kevésnek bizonyult, s ez döntött. Győztesek: Beniczky, Pataki 3-3, Kacsándi 2, Angyalné 1, valamint a Beniczky-Pataki páros, illetve Németh, Herczig G., Majzik J. 2-2, Gyöngyösi 1, valamint a Németh-Herczig páros. (német) 9.725 pont, 2. Supola Zoltán 9.675, 3. Marius Gherman (román) és Le Dashuang (kínai) 9.65. Korlát: 1. Valerij Bjelenkij 9.90 pont, 2. Alekszej Voropa- jev 9.85, 3. Supola Zoltán 9.70. Talaj: 1. Valerij Bjelenkij 9.675 opnt, 2. Alekszej Voropajev 9.65, 3. Supola Zoltán és Marius Gherman 9.625-9.625. Nyújtó: 1. Loize Kolman (szovjet) 9.90 pont, 2. Valerij Bjelenkij 9.825, 3. Alekszej Voropajev 9.750. Gyűrű: 1. Valerij Bjelenkij 9.775 pont, 2. Alekszej Voropajev 9.65, 3. Sylvio Kroll 9.625., Supola Zoltán négyszer a dobogón Benzinkút-avatáson az osztrák labdarúgók Vincze játékra jelentkezett Budapesten és Bécsben vasárnap délelőtt szinte azonos időben találkozott a szerdai válogatott mérkőzésre (Népstadion, 19.30 óra) készülő magyar és osztrák labdarúgó-keret. Jenei Imre szövetségi kapitány örömmel vette tudomásul, hogy Vincze István, a Kispest-Honvéd 25-szörös válogatottja is játékra jelentkezett, miután előző napi sérülése nem tűnt túl súlyosnak. így aztán 19 tagúra bővült az a keret, amelyből kijelöli a pályára lépő kezdő 11-et, majd a tartalékokat is. Kozák Mihály, az MTI munkatársa a tatai edzőtáborban kora délután érte utói a szövetségi kapitányt, aki elmondta, hogy a „külföldiek" közül Kip- rich már megérkezett, Petry, Détári és Lőrincz viszont csak hétfőn kapcsolódik be a közös gyakorlásba. — Szokásomhoz híven az előre megtervezett program szerint kezdtük el a háromnapos táborozást - mondta Jenei Imre. — Így a vasárnap délutáni könnyed bemelegítő edzés után hétfőn két edzést tartunk, a délelőtti fizikai jellegű, a délutáni pedig 60 perces játék lesz az ifjúságiak ellen. Kedden és szerdán is lesz még gyakorlás, aztán irány a Népstadion. — Korábbi keretében szerepelt Mónos Tamásnak, a belga FC Liege idegenlégiósának neve is. Miért mondott le róla? — Mónos csapata a belga bajnokságban elég nehéz helyzetben van, ezért klubjának vezetői kérték: tekintsünk el mostani szereplésétől, azt szeretnék, ha folyamatosan együtt lenne társaival. Én ezt a kérést teljes mértékben figyelembe vettem, mindig szem előtt tartottam a jó kapcsolatot a klubokkal. Itt, Magyarországon is ezt teszem. így biztos, hogy amikor tétmérkőzésen akarom majd szerepeltetni, gond nélkül elengedik belga főnökei. — A szombati bajnoki fordulóban két szomszédvár pályáján, a Hungária körúton és az Üllői úton is feltűnt a nézőtéren. Egy nappal a látottak után hogyan értékeli a két mérkőzést? — Hallottam véleményeket, amelyek nagyon dicsérték az MTK-Kispest-Honvéd 90 percet. Igaz, voltak figyelemre méltó időszakok a játékban, mégis azt hiszem, túlzás agyonértékelni a találkozót. Annyira nem volt jó mérkőzés, mint ahogyan sokan „látták", bár az is lehet, hogy én vagyok túl igényes. Az Üllői úton a ferencvárosiakon tapasztalható volt az elmúlt hetek megerőltető sorozata, de aztán összeszedték magukat. Jó a véleményem a BVSC-ről, jól játszó csapat. Nem akarok nekik hízelegni, de kis szerencsével akár győzhettek is volna. — S a válogatott jelöltek? ■ — Általában megfeleltek, de én mindenkitől még jobb teljesítményt várok a szerda esti bemutatkozásunkon - mondta befejezésül a magyar szövetségi kapitány. Bécsben közvetlenül'a Prater Stadion szomszédságában van a csaknem vadonatúj Hotel Scandic Crown, amely keddig vendéglátója az osztrák válogatottnak. Itt találkozott vasárnap délben Ernst Happel szövetségi kapitány 18 játékosa közül az első 10, s nem sokkal utána már könnyebb edzést is tartottak a Práterben. Délután megtekintették az Austria Wien-Ádmira Wacker bajnoki találkozót, ahol a keret hét további játékosa szerepelt. Ők este csatlakoztak társaikhoz, s az egyetlen hiányzó, Toni Polster, a spanyol Logro- nes játékosa volt. Az idegenlégiós hétfőn déltől lesz a szálló vendége, néhány órával később viszont ő lesz a házigazdája annak a kis ünnepségnek, amelyet az osztrák főváros Floridsdorf nevű kerületében tartanak. Ekkor nyitja meg benzinkút-állo- mását a „spanyol", akinek Ernst Happel igen fontos szerepet szán a szerda esti válogatott találkozón. Kosárlabda NB I. A jó védőmunka a Nagykőrös javára döntött Nagykőrösi KC-Dombó- vári VMSE 122-103 (59-35). Nagykőrös, 600 néző. V: Simó, Gidófalvy. Nagykőrös: Maleras (34), Jasinskas (17), Király (22), Pásztor (18), Lakosa (6). Csere: Csorvási (13), Cseh (-), Molnár (-), Velkey (2), Buzási (10). Edző: Újhelyi Gábor. Dombóvár: Ács (9), Jankó vies (4), Góczán (18), Molnár (21), Kerényi (6).' Csere: Czimba- lek (-), Zelnis (6), Bosznai (6), Marijanovics (19), Horváth Cs. (2). Edző: Horváth Károly. Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak, már a 4. percre 13-2-es vezetést szereztek. Horváth Károly kénytelen volt időt kérni, hogy rendezze a sorokat. Ám a vendégeknek a továbbiakban sem ment a pontszerzés, míg a nagykőrösiek rendre kihasználták ziccereiket, így a 11. percben már 31-16. Továbbra sem találtak magukra a vendégek, a hajrá is a hazaiaknak sikerült jobban, hisz három triplával fejezték be az első játékrészt. 59-35. A második félidőben mindkét csapat nagyon lelkesen és ponterősen játszott, kevés hangsúlyt helyeztek a védekezésre. A vendégek próbáltak felzárkózni, de a 25. percben még mindig 72- 45 az állás. Góczán vezérletével a vasutasok zsinórban tíz triplát dobtak. A következő percekben valóságos dobópárbaj szórakoztatta a nézőket, a 34. percben a hazaiak már a századik pontjukat dobták. A hajrában a vendégeknél Góczán és Molnár ponterős játéka sem volt elég az egyenlítéshez. A jobban védekező Nagykőrös megérdemelt győzelmet aratott. A vendégeknek nem volt ellenszerük a nagykőrösiek ördöngősen játszó litván vendégmunkása, Maleras ellen. Sajnos a dombóváriak dobószázalékban is alulmaradtak a hazaiakkal szemben. A vasutasok centerjátéka csődöt! mondott, hiszen Czimbalek és Kerényi is gyenge teljesítményt nyújtott. Ä dombóvári centerek közül egyedül Marijanovics hozta a formáját. Á rájátszásban így a Dombóvárnak, a Nagykőrösnek, a Hódmezővásárhelynek, a Falco SE-nek, a PVSK-nak és a DEKO Rt.-nek egyaránt öt pontja van. A felsőházi tagságért küzdő nyolcas csoportból egyedül a szegediek helyzete kilátástalan. A dombóváriak legközelebb hazai pályán a Hódmezővásárhelyt fogadják. Kitűnt: Maleras, Király, Pásztor, illetve Góczán, Molnár, Marijanovics. Tómba nyerte a zárófutamot Kovács ismét győzött Egyre jobb formába lendül Kovács István, a Vasas világ- és Európa-bajnok ökölvívója, aki idegenlégiósként szerepel Németországban, a Bundesligá- ban. Az 51 kg-osok között induló Kovács szombaton a TSC Boxring Berlin színeiben a görög Paulos Stefanos, a BSK Ahlen versenyzője ellen lépett szőri tóba. Az összecsapás a tervezettnél hamarabb ért véget: az első menetben egyszer, a másodikban kétszer számolt a vezetőbíró Stefanosra, majd a magyar sportoló döntő fölényét hirdette ki. A csapatbajnoki találkozót a TSC Boxring Berlin 17:12 arányban nyerte meg. A vasárnapi berlini lapok kiemelik, hogy Kovács István ezidáig még egyszer sem szenvedett vereséget Bundesliga mérkőzésen. A világ sportja Róma Az olasz labdarúgó bajnokságért, B-liga: Ancona- Lucchese 2-1, Brescia-Ta- ranto 1-1, Casertana-Vene- zia 0-0, Cesena-Udinese 1- 1, Lecce-Messina 0-2, Mo- dena-Reggiana 0-0, Pa- dova-Bologna 0-0, Pes- cara-Palermo 2-1, Pia- cenza-Cosenza 1-1, Pisa- Avellino 1-0. Bécs Bár néhány mérkőzés még hátra van az osztrák férfi asztalitenisz bajnokság küzdelmeiből, az első három helyezett már ismert. Érdekesség, hogy mindhárom csapatnak magyar idegenlégiósa van, így a bajnokságot nyert Wolkers- dorf-Langeníoisban szerepel Klampár Tibor, a második TTC Kuchlban Kriston Zsolt, a harmadik Eden Wi- enben pedig Harczi Zsolt. Az olasz Alberto Tómba sikerével zárult az alpesi sí Világ Kupa sorozat 1991-92-es idénye. A háromszoros olimpiai bajnok a svájci Crans Montaná- ban a kilencedik műlesikló viadalt nyerte meg. Eredmények: 1. Alberto Tómba (olasz) 1:48.14 perc, 2. Paul Accola (svájci) 1:48.78, 3. Finn-Christian Jagge (norvég) 1:48.87. A Világ Kupa pontverseny végeredménye: Férfiak, összetett: 1. Paul Accola (svájci) 1699 pont, 2. Alberto Tómba (olasz) 1362, 3. Marc Girardelli (luxemburgi) 996. Nők, összetet: 1. Petra Kronberger (osztrák), 1262 pont, 2. Carole Merle (francia) 1211, 3. Katja Seizinger (német) 937. A nemzetek pontversenyében: 1. Ausztria 11 028, 2. Svájc 10 240, 3. Németország 6047. Bonyhádról a Bundesligába Telefoninterjú Forrai Attilával Kissé nagy ugrásnak tűnik, ha egy játékos egyik napról a másikra a Bundesligába kerül. A 16 éves Forrai Attilának kerülő úton, Izraelen keresztül vezetett az útja a német bajnokságba. Két éve, az ifjúsági válogatottak izraeli tornáján a magyar csapat 2-1-re nyert a németek ellen. A hátvédsor tengelyében egy jókötésű fiú olyan magabiztossággal tette ártalmatlanná az ellenfél rohamait, hogy a neve azonnal felkerült a játékosmegfigyelők noteszába. Ráadásul a német csapat edzője egyben a Bayern Leverkusen játékosmegfigyelője is volt, így a bonyhádi ifjúsági csapat frontemberét már semmi se mentette meg a patinás bajor együttes szerződési ajánlatától. — Az életed egyik napról a másikra új fordulatot vett, hisz a megyebajnokságban szereplő ifjúsági csapatból az egyik legrangosabb nyugatnémet együttes ifjúsági korosztályú gárdájába kerültél. Feltételezem, hogy neked is voltak beilleszkedési gond- jaid. — A németekkel '93 nyaráig szóló szerződést kötöttem. Nos, az első évben sokszor úgy éreztem, hogy csupán az írásba foglalt szerződés ment meg attól, hogy lapátra tegyenek. Bármennyire igyekeztem, az istennek se ment a játék, az akarásom sokszor görcsös erőlködéssé fajult. Az edzőm türelmének sokat köszönhetek, hisz a mester közepes teljesítményem ellenére is kiállt mellettem. Közben magammal is sokat vívódtam, hiszen tudtam, hogy az idegenlégióstól átlagon felüli teljesítményt várnak. Szóval az első évem feledhető volt. Aztán a második esztendőben fokozatosan megjött az önbizalmam, egyre jobban éreztem a ritmust. Az én posztomon erre szükség is van, hiszen középhátvéd vagyok. — Az idegenlégiósoktól gyakran hallani, hogy a Kö- .zép-európai futballistákat le- kommunistázzák, kiközösítik. — Szerencsére a játékostársaim engem nem részesítettek ebben a „megtiszteltetésben", talán az edzőmnek is szerepe van ebben. Már a kezdet kezdetén leszögezte, hogy velem is úgy kell bánni, mintha németajkú lennék. Sikerült elfogadtatni magam, ezt mindennél jobban bizonyítja, hogy az edző javaslatára engem akartak választani csapatkapitánynak. Közösségi embernek tartanak, aki tud hatni a többiekre. Mégsem vállaltam el, hiszen csapatkapitányként elsősorban hazai játékost fogadnak el a társak. — Anyagiak? — Havonta ezer márkát keresek, plusz az összes költségemet fedezik, ezenfelül egy praktikus kis lakást is kaptam. Autóról még nem lehet szó, hisz még jogosítványom sincs. — Elképzelhető, hogy Détári után ismét lesz magyar játékos a Bundesligában? — Rajtam nem múlik. A jelek arra vallanak, hogy még az eddiginél is kedvezőbb, profi szerződési ajánlatot kapok. Rövidesen helyet kapok a tartalékcsapatban, és talán egyszer az első csapatban is számítanak rám. Nem lesz könnyű, hisz egyelőre még a brazil Jorginhó- nak, a román Lupescunak és az egykori' keletnémet válogatottnak, Andreas Thomnak tapsol a közönség.- km Biztosan nyert a Szabó-Herczig J. páros