Tolnai Népújság, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-16 / 64. szám
1992. március 16. SPORT KÉPÚJSÁG 5 Asztalitenisz NB I Döntetlen a rangadón Húsipari SE Szekszárd-KSI 9-9. Hazai pályán sem tudott nyerni a Húsipari SE, de természetesen ezzel a döntetlennel is megmaradt az 1 pont előnye, a harmadik helyezett KSI-vel szemben. Nagyon szoros hajrá várható a hátralévő mérkőzéseket figyelembe véve. Győztesek: Wang 3, Pata 2, Pilisi, Rákos 1—1, Pilisi-Rákos, Pata- Wang, illetve Erdős 4, Barsai, Bózsing 2-2, Kiss 1. 31. Epítők-Tolnai SE 1.12-6. Nem várt súlyos vereséget szenvedtek Herczig Juditték a fővárosi csapat ellenében. Igaz, ebben az is közrejátszott, hogy Szabó Gabi betegségéből éppen csak lábadozva lépett asztalhoz. Ez meg is látszott a teljesítményén, hiszen az őszi négy győzelmével szemben most nyeretlen maradt. Győztesek: Tihanyi, Gál, Popovici 3-3, Ur- bán 2, Urbán-Popovici, illetve Herczig, Balogh 2-2, Kaiser 1, Szabó-Herczig. Statisztika Met. II-Tolnai SE II. 14-4. A mérkőzésen ezúttal is a papírforma érvényesült. A Statisztika magabiztosan nyert, annak ellenére, hogy a tolnai lányok mindent elkövettek azért, hogy szoros eredményt alakítsanak ki. Összesen 10 mérkőzés végződött 2-1-re, de ebből csak kettő jutott a tolnaiaknak. Győztesek: Harsá- nyi, Davidovics 4—4, Gyurik 3, Hajduska 1, Davidovics-Gyu- rik, Harsányi-Hajduska, illetve Németh 2, Gyöngyösi, Majzik 1-1. Short track Négy csúcs az ob-n A szezon végére is maradtak országos csúcsok a rövidpályás gyorskorcsolyázók tarsolyában. Székesfehérvárott a Volán félig fedett, félig esős-havas pályáján szombaton és vasárnap nagyszerű eredményekkel búcsúztak az idénytől a short track magyarországi művelői. A későre maradt országos bajnokság legfőbb tétje az volt, hogy melyik férfi, illetve női versenyző képviselje a magyar színeket az április 2-4. között megrendezendő denveri világ- bajnokságon. A résztvevők kijelölése ugyan a korcsolyázó szövetség (MOKSZ) elnökségének jogköre, de az eredmények alapján Kim Bálint Tibor (Budapesti Korcsolyázó Diák SE) és Nagy Zsuzsa (Debrencei MTE) pályázik a legtöbb esély- lyel az amerikai repülőjegyre. A vb-nevezés feltételeként ugyanis a szövetség országos csúcsot vagy csúcsokat jelölt meg a bajnokságra. Miután a nagy esélyes, az ezúttal az ifjúságiak között rajthoz álló Ka- szala Tamásra (BKDSE) szombaton bukott, majd visszalépett, Nagy Zsuzsa dicséretes teljesítményt nyújtott, bár a 800 méteres döntőben szabálytalanul előzte Vincze Petrát és kizárták (rekordját az elődöntőben érte el). Végereményben négy felnőtt magyar rekorddal zárult az országos bajnokság. A férfiaknál Kun Bálint Tibor 1500 (2:29,48 p) és 3000 méteren (5:23.39) ért el új országos csúcsot, a nőknél pedig a 800 méteres elődöntőben Nagy Zsuzsa (1:27,16 p) javított rekordot. Ugyancsak megdöntötte a fennálló magyar csúcsot a BKDSE I. számú férfi váltója 5000 méteren (8:05,58 p). Short trackben tévőnként nem hirdetnek magyar bajnokot, csak összetettben. Az 1992. évi győztesek: Férfiak: felnőtt: Kun Bálint Tibor (BKDSE) 41 pont, ifjúsági: Erdélyi Zoltán (DMTE) 36, serdülő: Kövér Balázs (DMTE) 35. Nők: felnőtt. Pádár Beáta (DMTE) 31 pont, ifjúsági: Vincze Petra (BKDSE) 44 pont, serdülő: Pa- tonai Ágnes (BKDSE) 43. Kosárlabda diákolimpia Paksi és dombóvári siker a megyei döntőn Dombóváron három helyszínen is a kosárlabda játszotta a főszerepet, a diákolimpia megyei döntőjén részt vevő csapatok jóvoltából színvonalas, pergő ritmusú mérkőzéseket láthattak a tanulók. A Molnár György Általános Iskola és a Tolna Megyei Diáksport Tanács által rendezett Viktória Holding Kft. Kupa találkozóinak a rendező iskolán kívül az Újdombóvári Általános Iskola és a DVMSE-tornacsamok adott otthont. A nagy érdeklődésre jellemző, hogy a fennállásának 10 éves évfordulóját ünneplő Molnár György Általános Iskolában több mint 500 gyerek tombolta végig a rangadók izgalmas perceit. A megyei döntőt dr. Leitner József, a Magyar Diáksport Szövetség főtitkára is megtekintette. A fiúknál hat, míg a lányoknál négy csapat mérte össze az erejét. A lányoknál végül a paksi 2-es iskola, míg a fiúknál a dombóvári Molnár György iskola jutott az országos elődöntőbe. A gyerekek egy percig sem unatkoztak, hisz a szünetekben hárompontos dobóverseny szórakoztatta a közönséget. Ebben a DVMSE NB I-es kosarasai remekeltek, a fiúk imponáló magabiztossággal szórták a triplákat. A dobópárbajban Góc- zán Gábor volt a legjobb Ács István és Bálind József előtt. A tornát támogató 50 szponzor alaposan kitett magáért, hisz a döntők után 170 ezer forint értékű különdíjak találtak gazdára. Ám a fiatalok számára a Bonyhádi ziccer a Tolna elleni mérkőzésen legnagyobb ajándékot az esti Bikini-koncert jelentette. Helyosztók, lányok. A 3-4. helyért: Szekszárd Dienes Va- léria-Bátaszék 39-34 (29-18). Ld: Pálfi 10, illetve Tóth 11. Az 1-2. helyért: Paks II.-Bonyhád II. 48-40 (28-26). Ld: Szabó 29, illetve Fenyvesi 9. Fiúk: Az 5-6. helyért: Bonyhád Il.-Szekszárd Dienes Valéria 34-30 (19—11). Ld: Pém 11, illetve Tungschi 11. A 3-4. helyért: Paks II.-Tolna II. 62-53 (31-27). Ld: Balogh 16, Kovács 14, illetve Tunczinger 19, Hága 13. Az 1-2. helyért: Dombóvár Molnár Gy.-Dom- bóvár Gárdonyi 73-57 (36-26). Ld: Krasznai 40, illetve Panta 16, Szili 15, Gaál 12. Végeredmény: Lányok:l. Paks 2. sz., 2. Bonyhád 2. sz.; 3. Szekszárd Dienes Valéria Ált. Isk., 4. Bátaszék. Fiúk: 1. Dombóvár Molnár György Ált. Isk., 2. Dombóvár Gárdonyi Géza Ált. Isk., 3. Paks 2. sz., 4. Tolna 2. sz., 5. Bonyhád 2. sz., 6. Szekszárd Dienes Valéria Ált. Isk. Különdíjak: Lányok. A legjobb dobó: Szabó Karolina (Paks II.). A legjobb védő: Solti Judit (Bonyhád II.) A legtechnikásabb játékos: Jäger Ágnes (Paks II.). A legfiatalabb játékos: Bóna Zsuzsa (Paks II.). A legsportszerúbb csapat: Szekszárd Dienes Valéria Ált. Isk. A legszebb lány: Schóner Csilla (Bonyhád II.). Fiúk. A legjobb dobó: Krasznai Milán (Dombóvár, Molnár György). A legjobb védő: Panta István (Dombóvár Gárdonyi G.) és Kopasz Zsolt (Dombóvár Molnár Gy.). A legtechnikásabb játékos: Szili Tamás (Dombóvár Gárdonyi G.). A legfiatalabb játékos: Vati Balázs (Dombóvár Molnár Gy.). A legidősebb játékos: Pétermann Róbert (Dombóvár Gárdonyi G.). A legsportszerúbb csapat: Tolna II. A legszebb fiú: Pém László (Bonyhád). - km - Fotó: Tillinger A kupák Magyari Péter keramikus kezemunkáját dicsérik Vívás Jánosi harmadik A vívók Világ Kupa sorozata keretében a női tőrözők a hétvégén Moszkvában randevúztak. A versenyen a magyarok közül Jánosi Zsuzsa jutott el a nyolcas döntőig, ahol végül a harmadik helyen végzett. Arról, hogy kit győzött le a negyeddöntőben, s hogy kivel szemben maradt alul, nem érkezett jelentés. A női tőr VK-verseny végeredménye: 1. Margherita Za- laffi (olasz), 2. Valentina Verrali (olasz), 3. Jánosi Zsuzsa (magyar) és Anett Dobmeier. Kosárlabda NB I. Keserves győzelem Dombóvári VMSE-Falco SE 93-92 (48-51). Dombóvár, 500 néző. V: Varga ]., Péter Gy. Dombóvári VMSE: Ács (7), Bosznai (11), Góczán (26), Molnár (11), Kerényi (9). Csere: Czimbalek (6), Zelnis (10), Jan- kovics (13), Takács (-). Edző: Horváth Károly. Falco SE: Kalmár (-), Melderis (18), Kriva- csevics (23), Maár (15), Pallag (13). Csere: Kozma (4), Viniczay (2), Molnár T. (-), Dunai (17). Edző: Földi Sándor. Nagy lendülettel kezdtek a vasutasok és az első percben már 8-2-re elhúztak. Ezután négy eredménytelen hazai kísérletet követően egyenlítettek a vendégek. 8-8. A 6. percben 20-14-re ismét átvették a vezetést a hazaiak, de öt perccel később fordítottak a vendégek. 24-26. A dombóváriak Góczán tripláival ismét átvették a vezetést. 40-39. A vendégeknek azonban jobban sikerült a hajrá. Fordulás után, az első percekben már 10 ponttal megugrottak. 53-63. Hamarosan Kerényi is kipontozódott, de a 30. percben a hazaiak ismét felzárkóztak. 66-68. A 35. percben Góczán szemfülességének kö- zönhetően fordítottak a hazaiak. 79-76. A véghajrát a dombóváriak bírták jobban, Góczá- nék végülis nagy szerencsével szerezték meg egypontos győzelmüket. Kitűnt: Góczán, Molnár, Czimbalek, illetve Kri- vacsevics és Dunai. Vízilabda A Vasas Plaketé a Magyar Kupa és az egymillió forint Két góllal jobbak vagyunk - vélte még a Gép-Fa Magyar Kupa döntője előtt Csapó Gábor, a Vasas Piákét vízilabda csapatának edzője. A különbséget illetően igaza lett, az eredményjóslásban azonban tévedett, merthogy a szombati első felvonást az UTE nyerte két góllal. A vasárnap déli visz- szavágóra tehát alaposan össze kellett szednie magát az angyalföldi gárdának, ha az edzői esélylatolgatást igazolni akarta. No és túl a presztízsen és a km paszerzésen az sem tűnt rossz „felhajtóerőnek", hogy a győztest egymillió forint prémium is várta (a vesztes „fájdalomdíja" félmülió volt). Mielőtt a tv által is közvetített összecsapás elkezdődhetett volna, közösen emlékeztek játékosok, vezetők: a kupadöntőt befogadó uszoda névadója, Komjádi Bélá, a magyar vízilabda korszakos alakja 100 éve született, s a március 15-iki centenáriumon tiszteletére márványtáblát avattak. Koszorúzott Schmitt Pál, a MOB elnöke is. A mérkőzés Vasas találattal indult, de Benedek a másik oldalon egymaga tartotta az egyensúlyt. A második kilenc percben viszont a lilák többször hibáztak, meg is lett a böjtje: elhúzott - méghozzá két góllal - a piros-kék csapat. A harmadik negyedben 8:6-nál akár hárommal is vezethetett volna a Vasas Piákét, de ekkor az játékkal egyenlített. Hogy a végére is maradjon izgalom: Konrád góljával minimális piros-kék előnnyel kezdődött a befejező negyed. Ebben 3 és fél percig kellett várni az újabb találatra, amely Tóth Frank jóvoltából a Vasas Piákét híveit örvendeztette meg. Liebhauser már 12:9-re alakította az állást, amikor a sokszoros válogatott Vincze Balázs betalált. Jószerivel már mindenki a hosszabbításra készült, csak Konrád nem, akinek - 6 és fél másodperccel a vége előtt - tökéletesre sikeredet balkezes bombája éppen befért Mátéfalvy mellett. A vége 13:10, a Vasas Piákét lett a Magyar Kupa győztese. Vasas Piákét - UTE 13:10 (2:2, 4:2, 4:5, 3:1). Komjádi uszoda, 1000 néző. Góldobók: Martinovics 3, Konrád 3, Tóth L. 2, Tóth Frank 2., Liebhauser 2, Németh Zs., illetve Benedek 5, Vincze B. 2, Bene 2, Rázga. Az újságírók szavazata alapján a legjobb kapus Kosz (Vasas Piákét), a legjobb játékos Tóth L. (Vasas Piákét), a gólkirály Benedek (UTE, 9 gól) lett. A világ sportja Key Biscayne: A 2,8 milliárdos dolláros összdíjazású nemzetközi férfi és női teniszbajnokságon nehéz perceket élt át két amerikai esélyes is. A világranglista vezetője, Jim Courier egy vesztett játszma után nyert a francia Thierry Champion ellen, míg a 4. helyen kiemelt Pete Sampras meccslabdáról fordított a japán Shuzo Matsuokával szemben. Kiesett ugyanakkor egy harmadik amerikai játékos, az eddig egész évben gyengélkedő Andre Agassi. A nőknél a kiemeltek biztosan vették a 2. fordulóbeli akadályt. Érdekesebb eredmények: Férfiak, 2. forduló: Courer (amerikai, 1.) - Champion (francia) 5:7, 6:1, 6:2, Sampras (amerikai, 4.) - Matsuoka (japán) 4:6, 7:6, 6:1, Shelton (amerikai) - Agassi (amerikai, 11) 6:4, 6:4. Nők, 2. forduló: Graf (német, 2.) - Probst (német) 6:3, 6:1. Sa- batini (argentin, 3.) - Adams (amerikai) 6:2, 6:3 lnzell: A női gyorskorcsolyázók záró Világ Kupa versenyén a hosszú távok pontversenyét az osztrák Hunyady Emesét megelőzve a német Gunda Niemann nyerte. Grenoble: Nagy meglepetést hozott a grenoble-i rúdugró Mesterverseny. A szám kiemelkedő egyénisége, Szergej Bubka ugyanis hozzá képest gyenge eredménnyel, 5,70 méterrel csak a negyedik helyen végzett. 1. Jean Galfione (francia) és Pjotr Bocskarjov (FÁK) 5.84-5.84 m. Kettős magyar siker Amerikában Szabó Bence végzett az első, Boros György a második helyen szombaton este az amerikai kardvívó Világ Kupa-versenyen, a Washington melletti Herdonban. Az Egyesült Államok Vívó Szövetsége által rendezett találkozón 140-en indultak, köztük a teljes várható olimpiai mezőny. A magyar házidöntőt hozott viadalon a német Nolte végzett a harmadik, míg Köves Csaba nyolcadik lett. — Nagyon bízom abban, hogy a magyar kardozók hasonlóan sikeresen szerepelnek vasárnap, a csapatbajnokságban - mondotta Kamuti Jenő szövetségi kapitány az MTI tudósítójának. Á magyar sportolókat nagy elismeréssel fogadták és külön közönségsikert arattak a díjkiosztó ünnepségen: a rendezők ugyanis elfelejtettek a magyar Himnuszt megszólaltató kazettáról gondoskodni - így azt a magyarok énekelték el... Kalocsainak nem sikerült A harmadik magyar résztvevőnek nem sikerült kivívnia a barcelonai indulás jogát a franciaországi Berekben zajló ökölvívó olimpiai selejtező tornán. Az 57 kg-os paksi Kalocsai Zoltán a rerhényág mindent eldöntő, második fordulójában 13:9 arányú pontozásos vereséget szenvedett a svéd Wasesa Sabunitól, így nem lehet ott az ötkarikás játékokon. Golf Kocsis Réka okozta a meglepetést Megtréfálta az időjárás a Kék Duna GC idénynyitó golfversenyének résztvevőit a kisoroszi Budapest Parkban. Először esett az eső, később kisütött a Nap, majd feltámadt a viharos szél, végül hózápor tette változatossá az időjárást. Eredmények: Férfiak: felnőttek: 1. Kenéz István (Budapest GC) 85 ütés, 2. Lakatos Vilmos (Bp. GC) 89, 3. Kyun C. Lee (dél-koreai, Kék Duna GC) 90. Ifjúságiak: 1. Szigeti Csaba (Bp. GC) 90, 2. Kéri Csaba (Kék Duna GC), 92, 3. Varga Flórián (Kék Duna GC) 101. Seniorok: 1. Tim Gummer (angol) 86, 2. Szatmári István 89, 3. dr. Doj- csák Győző (mindhárom Kék Duna GC). Nők: 1. Kocsis Réka (Kék Duna GC) 105, 2. Bankó Éva (Budapest GC) 109, 3. Tóth Istvánná (Kék Duna GC) 110.