Tolnai Népújság, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-10 / 34. szám
6 KÉPÚJSÁG MAGAZIN 1992. február 10. „Erre nincs példa a XX. század történetében" „Azt hiszem, amióta ez a szabálytalan, piszkos háború elkezdődött, ezeken a területeken szabad rablás, szabad fosztogatás és tömegmészárlás folyik. Azaz, nem hiszem, meg vagyok róla győződve, tudniillik: láttam a dokumentumokat" - nyilatkzta a Magyar Televízió Panoráma műsorának Hornyik Miklós, újvidéki író azzal kapcsolatban, hogy ezeket a szörnyűségeket sokan megkérdőjelezik. Fekete Elvira újvidéki televíziós például filmet készített és ezt a belgrádi televízóban be is mutatták. A film mondanivalójának lényege az, hogy az MTV Panoráma félrevezeti a közvéleményt. Ezzel szemben a valóság az, hogy - mint Hornyik Miklós elmondotta - a szlavóniai és baranyai ENSZ megfigyelő által bemutatott dokumentumok - fényképek, filmfelvételek, tanúvallomások - egyértelműen bizonyítják: olyan méretű a népirtás és az őshonos lakosság elüldözése ezekről a területekről, amire nincs példa a XX. század történetében. Baranyában, Szlavóniában és Horvátország szerbek által ellenőrzött területein tömegmészárlások folytak. A genfi emberjogi konvenciót Belgrád, a belgrádi hadvezetés, a jugoszlávnak mondott és néphadseregnek becézett terrorszervezet sokszorosan megszegte. Egyébként - mutatott rá Hornyik Miklós - még Milan Paroski, az egyik legszélsőségesebb, hírhedten nacionalista szerb vezér - aki Baranyában annak idején fellázította a szer- beket -, is beismerte, hogy „a megszállás első két napjában követhettek el ilyen cselekedeteket". Különben az ENSZ megfigyelők, vagy a helsinki szakértői bizottság jelentéséből egyértelműen kiderül, hogy iszonyatos bűncselekményeket követtek el a védtelen, fegyvertelen polgári lakosság ellen. Hornyik Miklós végül irrelevánsnak mondta bizonyos köröknek azt az állítását, amely szerint a horvátországi magyarok által elkészítet „Fehér Könyv" adatai pontatlanok. Aki ilyet állít, annak tudnia kell, hogy a halálból elmenekült, megkínzott, földjükről elüldözött emberek szinte önkívületben mondták el, amit átéltek vagy amit észlelni véltek. Egyik másik adatot ezért lehet észrevételezni - a veszteséglisták különben is csak ezután készülnek el -, azt kell azonban szem előtt tartani, hogy ki a megtámadott és ki a támadó, és hogy milyen szörnyűségek történtek. Mata Hari hazatér szülőföldjére Leeuwardenben, ebben az észak-hollandiai városban a közeljövőben állandó kiállítás nyílik, amelyet híres szülöttje emlékének szentelnek - írja a Reuter brit hírügynökség. A híres szülött nem más, mint Mata Hari az első világháború legendás kémnője. Mata Harit Leeuwardenban, a kálvinizmus egyik bástyájában sokáig szégyenfoltnak tartották. Most azonban, 75 évvel kivégzése után nemcsak megbocsátottak neki, hanem büszkék is rá, hogy városukban ringott egy világhírű személyiség bölcsője. Mata Hari, akinek valódi neve Margaretha Geertuida Zelle volt, 1876-ban született. Apja, jómódú kalapkészítő iparos, 19 éves korában férjhez adta egy holland katonatiszthez, akivel a mai Indonéziában élt 1902-ig. Európába történt visszatérése után a házaspár különvált, s Margareta 1905-től kezdve hivatásos táncosnő lett Párizsban. Először a Lady Macleod nevet vette fel, később azonban Mata Hari néven szerepelt. Ez a szó maláj nyelven a napot jelenti. Múltjáról mindenféle meséket költött, a többi között azt is elhitette, hogy egy napkeleti herceg leánya. A magas növésű, sötét hajú táncosnő csaknem meztelenül lépett színpadra. Kelet-Indiai táncairól egy korabeli újság azt írta, hogy tropikus virág illúzióját kelti. Ahogyan hírneve nőtt, úgy vonzott mind nevesebb hódolókat, köztük Henri de Rots- child bárót és Giacomo Puccinit. Sok szeretője között katonatisztek is feltűntek, s ez lett a veszte. Bár az igazság mindmáig ismeretlen, a legenda szerint bájait arra használta fel, hogy szeretőitől az ágyban katonai titkokat csikarjon ki. A francia hatóságok megvádolták, hogy Németország javára kémkedik, s 1917 októberében kivégző osztag elé állították. Leeuwardenban a városi lakosság először 1976-ban bocsátott meg neki. Ekkor kis bronzszobrot állítottak emlékére. Most összegyűjtötték számos fényképét, hódolóinak leveleit, színházi hirdetésket s egyéb emlékeket, köztük azt az 1932-ben készült filmet is, amlyben Greta Garbo alakította Mata Harit. A város turisztikai hivatala bízik abban, hogy a kiállítás sok látogatót vonz majd Leeuwardenba. Oroszország fekete napjai Oroszországban szinte alig használják a „takarékoskodni" szót. Helyette már eddig is azt mondták, hogy „félretenni a fekete napra". Most viszont, hogy a vágtázó infláció elhozta a ret- teget „fekete napokat" már félretenni sincs mit. Az emberek egyik napról a másikra élnek, s jövedelmüket fizetéstől fiztésig az utolsó kopejkáig elköltik. Jó, ha kitart a pénz a hó végéig. Megkezdődött a tartalékok felélése is. A teljes anyagi leépülési folyamat végén pedig mind többek számára jelenik meg a szó szoros értelmében vett éhezés réme, s amennyiben eljön, amitől az orosz vezetés tart, nevezetesen az, hogy a társadalom többségének már élelmiszerre sem fogja futni a pénzéből, bekövetkezhet az a bizonyos sokat emlegetett társadalmi robbanás. Ráadásul a polgárait korábban sem nagyon kényeztető kincstár minden eddiginél szegényebb, s a nyugatról vékony sugárban csordogáló humanitárius segélyek is ki tudja miféle csatornákon a rászorulók helyett sorra-rendre a feketepiacon kötnek ki. A hivatalosan megállapított létminimum manapság Moszkvában kétezer rubel. Nem hivatalosan viszont ennek jó ha negyede, míg a valóság az, hogy a 960 rubeles (ki tudja miként állapították meg?) átlagkeresettel szemben jócskán vannak, akiknek 250-300 rubelből kell a családjukat eltartani. A hagyományosan mélyen alulfizetett rétegeken, mint az orvosokon, a pedagógusokon vagy a pályakezdő fiatalokon kívül ott vannak a nyugdíjasok, akikről az előző rendszer sem, a mostani meg végképp nem gondoskodik, s legfeljebb 100 rubelt kapnak havonta. Hogy mindez mire (nem) elég, azt jól mutatja az alábbi lista az alapvető élelmiszerek állami árából: 1 kiló kenyér 4-8 rubel. A vaj kilója 54 rubel, s ha valaki esetleg netalán megengedheti magának azt a luxust, hogy néhanapján hússal vagy szalámival is meglepje családját, ugyancsak mélyen kell a zsebébe nyúlnia. A szalámi kilójáért 250 rubelt kérnek a boltokban, s akkor még nem szóltunk a piaci árakról, amelyek ezeknél jóval magasabbak. Igaz, az átlag orosz korábban sem vásárolt a piacokon, most viszont még messzebb elkerüli azokat. Nem csoda, ha e sorok írójának orosz ismerősei szinte kivétel nélkül arra panaszkodnak, hogy az utolsó kopejkájukat is kénytelenek élelmiszerre költeni, s alig tudják fizetni a közüzemi díjakat. Ruházkodásra az idén már nem telik, legfeljebb a gyerekeknek jut cipő, de az is inkább használt. Egy pár női cipőért - amely csakúgy, mint korábban, most sem kapható az állami boltokban - az egyre szaporodó maszek üzletekben már akár 3000 rubelt is elkérnek, de a gyerekcipő még létező állami ára is csaknem kétszáz rubel. Az emberek persze megpróbálják valahogy fenntartani magukat. A szupravezetésből kandidátusi értekezését író ismerős például abból szerez pénzt, hogy nagy nyugati mág- neslemezgyártó-cégektől kér mintapéldányokat, s ezek eladásából próbálja kiegészíteni 200 rubeles intézeti fizetését és végzős pedagógus feleségének 150 (!) rubeles keresetét. Ezen a pénzen talán meg lehetne sarkaltatni azt a bizonyos 3000 rubeles cipőt, amelyre viszont nincs meg a rávaló. Az albérleti szoba kettőjük fizetésének felébe kerül, s már régen lemondtak az önálló lakásról. Egyetlen vágyuk és reményük, hogy talán sikerül kijutniuk Amerikába. Az utóbbi félév társadalmi változásai közt talán leginkább ez a jelenség, a társadalom teljes illúzióvesztése ötlik szembe. Már régen nem hisznek az emberek Jelcinnek. Az ötszáz napos program szerzőjének népszerűsége hirtelen elolvadt, mint áprilisban a moszkvai hó. Az orosz sajtóban (csakúgy mint a nyugatiban) időről-időre felbukkan ugyan egy-egy ügyeletes zseni, aki univerzális receptet kínál a kilábalásra, de egyre inkább nyilvánvaló, hogy senkinek sincs még halvány elképzelése sem, mit lehetne, s főképp mit kellene tenni, miközben egyre nyilvánvalóbb Jelcin csapatának hozzá nem értése. Csak egy példa. A mitiap 28-ról 15 százalékra mérsékelték a forgalmi adót, hogy csitít- sák a vágtázó infláció miatti feszültséget, miután a fentiek tükrében ma már a társadalom döntő többsége tart attól, hogy ennivalóra sem jut hamarosan. Az államkasszát érő 25 milliárdos veszteséget az adóprés nagyobb sebességre kapcsolásával próbálják ellensúlyozni, ami köztudottan az inflációt növeli. A kör bezárul, s ez is azt mutatja, hogy a moszkvai kormány már a kényszerintézkedések foglya, s rég kicsúszott a gazdaság befolyásolásának lehetősége a kezéből. Nem véletlen, hogy az orosz államfő lázas ütemben próbál pénzt szerezni. London után Párizsból újabb - ezúttal 4 milliárd frankos -, hitelígérettel térhet haza. Kérdés persze, hogy mindez mire elég. Talán arra, hogy elodázza az elégedetlenség kirobbanását, amire minden oroszok Borisza - ahogy a nyugati sajtó nevezi Jelcint - oly nagy nyomatékkai figyelmeztet. Az tény, hogy amennyiben az infláció hasonló ütemben nő, akkor hamarosan elérkezhet a türelmi küszöbre a társadalom. Szakértők szerint ez akkor következhet be, ha az emberek többségének tényleg nem jut már az élelemre sem. Márpedig egyre növekszik ezeknek a rétegeknek a száma, s ez a „kritikus tömeget" elérve, ahhoz a bizonyos sokat emlegetett társadalmi robbanáshoz vezethet. Egyelőre viszont az emberek inkább fásultak, s beletörődéssel veszik tudomásul nyomorúságos állapotukat. A helyzet azonban gyorsan változik. A néphagyomány szerint az orosz kocsis hosszasan készülődik, de gyorsan hajt. A mondást minden bizonnyal ismeri Jelcin is, s tudja, hogy versenyt fut az idővel. Kóti Lóránt Fúziós energia - sikerek és nehézségek A dél-angliai, culhami kísérleti fúziós reaktorban végrehajtott magegyesítési kísérlet a világon először bizonyította a gyakorlatban, hogy a Napban végbemenő termonukleáris folyamat földi körülmények között is alkalmazható energia- termelésre, ha nem csupán deu- terium-magokat próbálnak egyesíteni egymással, hanem deuterium-magokat tricium-magokkal. Ezeknek a varázsszavaknak a magyarázata: a tengervízből korlátlanul nyerhető deuterium a hidrogén olyan izotópja, amelynek atommagja egy pozitív töltésű protont és egy semleges neutront tartalmaz. A labilisabb és sugárzó tricium ugyancsak hidrogén-izotóp, de magjában egy protonon kívül két neutron van. Ha ezek keverékéből elég nagy hőmérsékleten és nyomáson plazma - elektronfelhőtől megfosztott „magmassza" - keletkezik, akkor a magok két protonos-két neutronos héliummá egyesülhetnek, s közben egy-egy energiát hordozó neutron felszabadul. A tizenkét Közös Piac-i ország, valamint Svédország és Svájc pénzéből nyolcszázötven millió dollárért 1983-ban épített, 3000 tonnás, tíz méter magas culhami európai reaktorban eddig csak deutériummal kísérleteztek, s alkalmanként - a másodperc törtrészéig tartó - folyamatokban - átlatosan 40 kw energiát sikerült nyerni. A kísérletben 1,2 gramm (86 százalék) és 0,02 gramm*(14 százalék) tricium keveréket fűtöttek föl az üreges fánk-alakú reaktorban - a tó- ruszban - több mint 200 millió celzius fokra. A folyamat mintegy 2 másodpercig „élt" s csúcsteljesítménye 2 Megawatt volt. Ettől azonban még nem került közelebb a kereskedelmileg használható termonukleráis energiatermelő reaktor legkorábban 2040-re tett határideje. A megoldandó problémák ugyanis nem biztos, hogy leküzdhetők. A kísérletben a plazma fűtésére mintegy 15 MW energiateljesítményre volt szükség. A reaktorban a plazmát lebegtetni kell, hiszen nem érhet a belső falhoz - ekkora hőmérsékletet földi anyag nem bírna ki. Erre mágneses erőtér szolgál, amelynek működtetése alkalmanként további 700 MW-ot vett fel az országos és a laboratóriumi elektromos energiahálózatból. De a termonukleáris folyamatnak gazdasági szempontból csak akkor van értelme, ha több energia szabadul ki a fölvettnél. Messze még az idő, amikor a folyamatot a tudósok önfenntartóvá tudják tenni. A másik probléma, hogy a tricium gyorsan bomló, sugárzó anyag, s a mágneses erőtér ellenére még nem sikerült megoldani, hogy ne szeny- nyezze a reaktor falát. Másfelől a reaktor belső falának anyaga is szennyezi a plazmát, s ez fékezi a folyamatot. A következő kísérletek elsősorban ez utóbbi problémák kiszűrésére irányulnak majd. Ám azután is megmarad a kérdés: valóban tisztább és veszélytelenebb energiaforrás-e a termonukleáris fúzió, mint az eddigi, uránmag-hasadáson alapuló atomenergia, miután kiderült, hogy energiatermelésre igazából csak a tricium-adalékos plazma használható? (A kilencvenes évek végén, a szennyezési problémák esetleges megoldása után, 50:50 százalékos deute- rium-tricium plazmával akarnak kísérletezni). A hasonló amerikai, japán és szovjet kísérleteket lepipáló culhami siker mindenesetre időben jött: meggyőzheti az EK Miniszteri Tanácsát és az Európai Parlamentet, hogy folytassa a finanszírozást. Culham évi 130 miihó dollárba kerül, s jelenlegi költség- vetése jövőre elfogy. Most jó remény van arra is, hogy a Közös Piac támogatni fogja az EK, az Egyesült Államok és Japán három éve tervezett közös vállalkozását, a nemzetközi termonukleráis kísérleti reaktort (ITER) is. Ennek költségét 5 milliárd dollárra becsülik és azt várják tőle, hogy benne már egy óráig fenntartható lesz a folyamat, 1000 MW-os csúcsteljesítménnyel. Marcos utolsó napjai a elnöki palotában Ferdinand Marcos fülöp-szigeteki diktátor marokszámra szedte a különböző gyógyszereket és rendszeresen művese-kezelést kapott a mani- lai elnöki palotában eltöltött utolsó napjaiban - olvasható egy most megjelent könyvben. A könyv szerzője Arturo Aruiza ezredes, aki 21 éven át szolgált Marcos szárnysegédeként. Mint emlékezetes, Marcost az 1986-os népfelkelés kergette el a Fülöp-szigetek éléről. Aruiza ezredes könyve fellebbenti a fátylat eddig szigorúan őrzött titkokról. Megírja például, hogy Ferdinand Marcos egyetlen fia 1983-ban egyik veséjét adta beteg édesapjának. Az akkori elnök szervezete azonban 48 órán belül kivetette magából az idegen testet. 15 hónappal később egy unokaöccs adott vesét Mar- cosnak, s ezzel élt négy esztendőt, 1989-ben bekövetkezett haláláig, amikor veséje felmondta a szolgálatot. Marcos egyébként 1979-től kapott rendszeresen művese-kezelést. Külföldi hivatalos látogatások alkalmával, Ferdinand Marcos időről időre eltűnt a nyilvánosság elől, hogy elvégezhessék a négy óra hosszat tartó művese-kezelést. A nemrég Manilában megjelent könyv leírja, hogyan csomagolták bőröndökbe az ékszereket és a bankjegykötegeket, s hogyan búcsúztak el betegeskedő elnöküktől, amikor az menekülni kényszerült palotájából, a népharag elől. A könyv azt állítja, hogy az amerikaiaknak szerepük volt a Marcos elleni felkelésben és leírja, milyen erőfeszítéseket tett az emigrációban az exelnök, hogy másutt kapjon menedéket - Szingapúrban, Mexikóban, Panamában, Ghánában, Paraguayban,Spanyolországban vagy Ton- gán. Washington azonban minden próbálkozását elgáncsolta. Miután a Marcoshoz hű csapatok puccskísérlete Manilában 1987-ben meghiúsult, az amerikai külügyminisztérium három tisztviselője kereste fel az exelnököt Makikiban és a lehető leg- nyersebb formában közölte vele: hagyjon fel minden reménnyel, hogy valaha is visszatérhet a Fülöp-szigetekre. Dél-amerikaiak uralják az európai kábítószerpiacot A német drogos költsége: évi 55 ezer márka Minden német kábítószeresnek évente 55 ezer márkára - legalább 2,5 milió forintra - van szüksége, hogy beszerezze magának a kívánt drogmennyiséget - állapította meg a giesseni egyetem egyik kutatócsoportja. E szerint a kábítószer rabjainak naponta 150 márkát kell előteremteniük ahhoz, hogy a drogot megvegyék. Azok a kábítószeresek, akik csak nemrég kezdték el magukat injekciózni, „belőni", eleinte legalábbis dolgoznak. Később prostituáltak lesznek, a kábítószerkereskedelembe bonyolódnak, majd amikor már anyagi csődbe kerülnek, lopásokhoz, csalásokhoz és rabláshoz folyamodnak, csak hogy a számukra időközben életfontosságúvá lett szer anyagi fedezetéhez hozzájussanak. — Az a kábítós, aki évente 18 ezer márkát „hoz" össze rablásokból, valójában ennél sokkal többet lopott: mintegy 90 ezer márka értékű ruhafélét, autrádiót és elektronikai cikket. Egy bőrkabátért, ami az üzletben 1000 márka, a kábítós az ügynököktől csak 200-at kap. Ä lopások összértéke igy elképesztő, - mondja Karl-Heinz Reinstädt, Frankfurt rendőrkapitányságának szóvivője. A szakértőket elsősorban az nyugtalanítja, hogy amióta az USÄ fokozta kábítószerellenes harcát, Nyu- gat-Európa lett a Medel- lin-kartell tagjainak és más délamerikai kábítószerkereskedőknek a fő célpontja. A kontinenst máris hihetetlen mennyiségű kábítószer ' ára- szotta el. Ä kábítószerezés pedig csak terjed és terjed. Már nemcsak Nyugat-Európában. FEB
