Tolnai Népújság, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-29 / 51. szám

1992. február 29. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 7 Bőrfejű-eszmék között Ne féljenek segítséget kérni A gyed, a gyes A helyszín egy kocsma, az asztalnál pedig öt skinhead, vagy kopasz, esetleg bőrfejű, kinek hogy tetszik. Több heti próbálkozás után jött össze a randevú. Nevet ne írjak, van így is elég gondjuk, egyébként „oké" a beszélgetés. — Kopasz fej, surranó, bomber dzseki, bunyó... — Ezek elcsépelt, általáno­sító kifejezések, már minden új­ság írt erről, ráadásul a sajtó, a televízió eleve így állította be az egészet: „fiatalok elvakult esz­mékkel, senkinek nem kegyel­meznek, stb". Szerintünk ez egy elterelő hadművelet, hiszen amíg az emberek nem a 32 fo­rintos tejről, hanem inkább ró­lunk beszélnek, addig nincs nagy baj. Valójában az átlag­ember semmit sem tud a kopa­szokról, arról mit akarunk el­érni, miért gyűlöljük az idege­neket. — Vagyis az idegengyűlölet az valós „általánosítás". — Ez egyértelmű. — Ha bejönne ide egy afrikai, azt miért gyűlölnétek? — Nem a bőrszíne miatt, hanem mert sok magyartól el­veszik a kenyeret, a tanulási le­hetőségét, közben be sem jár­nak az egyetemre. Valutáznak, striciskednek. — Ez azért elég erős általánosí­tásnak tűnik. Mindegyikükre ez vonatkozna? — Nagyrészükre. Van olyan ismerősünk, akire késsel tá­madtak.-— Sajnos a magyarok egymás közt számtalanszor megteszik ugyanezt. — Az sem jó dolog, de mi itthon vagyunk, ez a mi ha­zánk, aki idejön az alkalmaz­kodjon és ne követeljen magá­nak ugyanolyan jogokat. — Ha valaki másik kontinensen ■Ízületik, az már nem lehet tisztes­séges, törvénytisztelő ember? — Legyen otthon rendes. — Mondjuk magyar a felesége. — Az undorító dolog. — És ha történetesen egy ma­gyar házasodik ki Afrikába? — Az ugyanolyan, mint az a néger, aki idejön. — Szerintetek ez nem az emberi jogok korlátozása? — Nincs ilyen, hogy emberi jogok, az ENSZ is csak látszat szervezet. Egyébként menjen ki bárki mondjuk két hétre nya­ralni, de ott is van egy érték­rend, ami szerint megtűrik. Ott sem lehet bűnözni. — Ha jól értelmezem, az ide­gengyűlölet mellett, a nacionaliz­mus is a skinhead ideológia fő tar­tozéka. — Igen. A magyar legyen büszke a magyar történelemre, a piros-fehér-zöldre. Utáljuk, ha valaki amerikai zászlót tesz ká magára. Lealacsonyító dolog. — Tényleg, a nyugat-európaia­kat is idegenszámba veszitek? — Sokkal kultúráltabbak, máshogy viselkednek, így mi is máshogy állunk hozzájuk. — Nem kerülhető ki a követ­kező kérdés sem, bár kényes téma. Sokan fasisztoid eszmékkel vádol­nak benneteket. — Az emberek 90 százalé­kának fogalma sincs a fasizmus ismérveiről, azt hiszik, ha va­laki agresszív, az már fasiszta. Pedig köztünk sincs több fa­siszta elem, mint a többi ember között. Azzal a győri újnáci szervezettel is össszemosták a kopaszokat. És ha már itt tar­tunk, nem vagyunk zsidóelle­nesek sem, a kábítószert meg utáljuk. Viszont az igaz, hogy a kopaszok között is van egy ra­dikális, kemény mag. — Az „egyenruhátok" valóban agresszivitást sugall. Vajon miért a tar fej lett az egyik jelkép? — Amikor ez az egész el­kezdődött, meg kellett külön­böztetni magunkat másoktól. Nagyon olcsó megoldás lenne az újságíró részéről, ha most a nyájas olvasó szájába rágná, mit is gon­doljon erről az egészről. A jelen­ségről. Meg a zsidózásról, cigá­nyozásról, a kommunistázásról, a niggerezésról meg a többiről. Úgy tűnik, sokan komolyan gondolják - messze nemcsak a skinheadek -, hogy ezek a mi fő problémáink, és ha jól „odacsapunk", akkor egysze­riben olcsóbb lesz a tej, magasabb lesz az életszínvonal. Adalékként: a skinhead mozga­lom Angliából indult el, a munka- nélküli fiatalok egy részének elége­detlenségéből fakadt... KRZ Éva (nem akarja, hogy valódi nevén szerepeljen, így hát a bib­liai első anya után neveztem el) sírva fakadt. Pedig mindössze annyi történt, hogy miután kel­lemesen elcsevegtünk a kocsi­ban szundikáló másfél éves Gergő feje fölött, kiszaladt a számon: milyen jó neki, hogy otthon lehet. Először a könnyek indultak meg, azután a panaszáradat. Éva néha úgy érzi, hogy telje­sen eluralkodik rajta a depresz- szió. Másfél éve otthon, legy- gyakrabban csak Gergő társa­ságában. A férje dolgozik, meg maszekol is, ha teheti. Ha haza­jön, fáradt, mosolygós feleséget akar, gőgicsélő gyereket - olyan otthont, mint amilyen a maga­zinokban szerepel. Ehelyett gyakran teljes ká­oszt talál, rosszkedvű, indula­tos feleséget, bőgő gyereket. Éva állandóan fáradtnak érzi magát, régebben, szülés előtt folyton az otthonát csinosít- gatta, most sokszor takarítani sincs kedve. A naponta ismét­lődő, végeérhetetlen és mindig egyforma robot lassan felőrli optimizmusát, a rá mindig oly jellemző ugratós jókedvet. Azelőtt moziba jártak, szere­tett még a meccsre is kimenni a férjével. Gyakran lerándultak Pécsre, az anyósáékhoz. Az ő szülei messze vannak, Pesten, oda ritkábban jutottak el. Most minden megszűnt. A mozi, a kirándulás. Ha el is mennek Domboriba, vagy Sötétvölgybe, mindent Gergőhöz kell igazí­tani, állandó készenlét, figye­lem, hogy el ne vesszen, ne­hogy a szájába vegyen valamit. — Értsd meg, én imádom a fiamat! - mondja Éva. - De kezd elegem lenni a bezártság­ból, a mindig egyforma napok­ból. De nem merek szólni sen­kinek, mert könnyen megka­pom, hogy minek kellett nekem gyerek, ha nem bírom idegek­kel. Csak azt felejtik el, akik arra hivatkoznak, hogy régeb­ben sem volt ez másképp, hogy anyáink idején több generáció élt egy fedél alatt, nagymama, dédmama, sokszor mind a kettő otthon volt. Az anya nem volt magányos, volt kire hagyni a gyereket, volt kivel megbe­szélni a gondjait. Én teljesen be vagyok zárva a falak közé. És néha kezdem úgy érezni, rám omlanak. * Marián Béla pszichológust arról kérdeztük, mennyire ne­vezhető Éva problémája általá­nosnak a gyeden, gyesen lévő nők között. — Mindenek előtt azzal kezdeném, hogy a szülés drá­mai esemény egy nő életében. A szervezet hormonháztartása teljesen megváltozik, és pszi­chés változások is lejátszódnak ugyanakkor. Ehhez jön még, hogy egy gyermek megjelenése a családban élethelyzet válto­zást is okoz, ami mindig fe­szültségekkel jár. A terhesség kilenc hónapját rengeteg szorongás kíséri vé­gig. Egészséges lesz-e a gyerek, én egészséges maradok-e stb. Ezek a szorongások szülés után sem fogynak el. A nők aggód­nak, hogy nem veszítik-e el az alakjukat, leadják-e a felszedett kilókat. Mindenek előtt pedig ­Halál, pite, fánk, misztika Ne mondja senki, hogy nem viseltetik irántunk jó szívvel a televízió, ímhol föltámadt halottaiból az esti nyavalyatörést bőven kínáló tévéfilm­sorozat zseniális ügynöke, Mr. Dale Cooper, hazájának pite- és fánkfaló bajnoka, aki a túlvilágiakkal folytatott kommunikációban is verhetetlen. ígérték, hogy „jön, jön, jön" és íme megérkezet a Twin Peaks folyta­tása, hogy huszonkét estén át borzongasson, bosszantson, terelgessen bennünket a nulladik típusú és más, ehhez hasonló találkozások világába. Szóval, lúdbőrózhetünk ismét kedvünkre, mert ami miatt sokan köny- nyeket ejtettek, Cooper élete nem hunyt ki. Cooper élőbb már nem is le­hetne, mint volt a miszticizmussal bőven 'nyakonöntött krimi mostani, XXII/1. részében, mikor is kiderült, hogy mindössze néhány bordája tört el, de mit neki! Hogy azért volt rajta a golyóálló mellény, ami miatt me­rénylője csak elpazarolt két golyót, mert e mellénykével óhajtott véde­Faluszél Egybefonódott sorsok Két ember élete külön-kü- lön mederben folyt hosszú éveken át. Mindkettő egy-egy sors, a maga bánatával, öröme­ivel. Életük delelőjén ez a két életvonal összetalálkozott, összefonódott. Cselik Sándor és Veronka néni, nem őcsényi származá­súak ugyan, de ma már otthon pérzik itt magukat. Veronka néni negyvenkét évvel ezelőtt Sü- kösdről egy vendégség alkal­mával ragadt itt őcsényben, s aztán férjhez ment. Huszonkét évig éltek együtt, amikor férje meghalt. — Volt saját földünk - mondja -, oda jártunk minden nap, reggel mentünk, késő este jöttünk. Búzát, kukoricát, ta­karmányrépát meg burgonyát termesztettünk. Két fejőstehén­nel is vesződtem, meg apró ba­romfiakkal. Én már nem jó vi­lágba kerültem ide. Amit elér­tünk, a magunk erejéből szerez­tünk. Most bezzeg milyen jó várni a nyugdíjat, abban az időben ilyen nem volt, de akkor is meg kellett abból a kevésből élni. A mai fiatalok nem tudják mi mindent kellett átélni. Az ötvenes évek elején a leadás volt még csak a rossz világ, amikor mindenhez engedélyt kellett kérni, még a disznóvá­gáshoz is, mert ha nem, kémé-’ nyen büntettek. Aztán amikor bejött a tsz, a földet mi is bead­tuk. Hogy tartozzak én is vala­hova, 1968-ban beiratkoztam. A kertészetben kaptam munkát. Amikor férjem meghalt, egye­dül maradtam. — Bizony az élet megmu­tatta a szebbik és a csúnyábbik arcát is - veszi át a szót Sándor bácsi. - Az én életem jól indult, hisz malomszerelőként dolgoz­tam, s jártam az országot, min­den helyet, kicsi falut megis­mertem. A törés az ezután kö­vetkezett az életemben. Kalo­csai származású vagyok, s ott is vonultam be katonának. Ami­kor orosz fogságba estem, el­ítéltek húsz évre, s ebből tízet Szibériában, a bányában le is töltöttem. A fogságban eltöltött évekről nem szívesen beszél. Szemei könnybe lábadnak, amikor 1953 karácsonyáról, hazaérke­zéséről szól. Az őcsényi vas­útállomáson édesanyja nem ismerte meg. Mindössze 46 ki­lós volt. — Emlékszem, akkor lako- dalmaztak a faluban, amire a mi családunk is hivatalos volt. Engem nem engedtek el, mert attól féltek, hátha teleeszem magam, s abból nagy baj lehet. Aztán mikor összeszedtem jnagam, sikerült munkába áll- nom. Eleinte a fogságot gyak­ran fölemlegették, sőt volt egy nyomozó is, aki állandó érdek­lődött utánam, de aztán elnyu­Megpróball bennünket az élet godtak a dolgok. Közben meg­nősültem, de a feleségem meg­betegedett, aztán rövidesen meghalt. A munkahelyen meg­becsültek, szerettek. Soha nem politizáltam, de annyira azért vittem, hogy többszörös kiváló dolgozó lettem. Sőt, amit akko­riban nem sűrűn osztogattak, még arany csillagom is van. Tizenkét éve élvezik a nyug­díjas éveket, s immár tizenötö­dik éve élnek boldog házasság­ban. Ezek csak számok, de ami mögöttük van az jelenti nekik a boldog hétköznapokat. Gyere­keik nincsenek ugyan, de csa­ládjuk annál nagyobb. Testvé­rek, s azok gyerekei többször el­látogatnak hozzájuk. Lassan a fiók aljáról előke­rülnek a megsárgult fényképek, ilyenek voltuk, mondja Ve­ronka néni, s könny szökik szemébe.- pusztai téri ­A varrnivalót ma is szívesen kezébe veszi főleg első gyerek esetében - ké­pesek lesznek-e megfelelően el­látni az anyai feladatokat. Fe­szültségek keletkeznek a házas­ságon belül is. Az utolsó hóna­pok során a házasélet nagyon ritka, sokszor szünetel, a férjek gyakran türelmetlenné válnak. A szülés után is eltart még egy darabig, amíg az anya egyben partnerré is válik. Ehhez jön még a gyakori etetés, a sok sírás miatti kialvatlanság, fáradtság. Az anya kiszakad eddigi kapcsolatrendszeréből, a mun­kahelyről, ahol eddig napja na­gyobbik részét töltötte. Nehéz helyzetben van, hiszen a leg- szeretettebb lény, a gyermeke nem partner a hosszú, kettes­ben töltött napok alatt, bár­mennyire kedves és hálás. Az anyára nagy lelki és fizikai te­her zúdul, fokozott gondosko­dásra szorul. Ha ebben a hely­zetben nem talál lelki támaszt, nem kap olyan visszajelzéseket, amelyek megerősítik önma­gába vetett hitét, akkor köny- nyen lehet, hogy az úgyneve­zett gyes-neurózis mellett meg­jelennek a gyes-devianciák is. Néhány ilyen példa: akad aki alkoholhoz, fokozott dohány­záshoz, különböző nyugtátok­hoz menekül. Ha a párkapcso­latban már voltak-vannak fe­szültségek, könnyebben előfor­dulhat a félrelépés is. A lényeg az, hogy ezek a dolgok csak al­kalmilag oldják a feszültséget. Az ilyen állapotra a családon belül kell megoldást találni. El­sősorban az apa, a férj szerepe fontos. Kapcsolódjon be a gye­rek ellátásába, nevelésébe ami­lyen hamar csak lehet. Ezzel magának is jót tesz, mert ha nem alakul ki gyermekével kezdettől fogva szoros kapcso­lata, később ezt nem pótolhatja teljesen. A mai közfelfogás saj­nos nem nagyon pártolja ezt a fajta apai hozzáállást. Javaslom, ha megoldható, hetente egyszer szervezzen közös programot férj és feleség, de ha nincs kire hagyni a babát, akkor a férj ad­jon egy-egy szabad délelőttöt, délutánt a feleségének, ő is kö­zelebb kerül a gyerekéhez, és felesége gondjait is jobban megérti, ha néhány órát kettes­ben marad a kicsivel. A bölcsőde is lehet megoldás, számtalan előnye van. A leg­jobb lenne, ha nálunk is alakul­nának afféle önszerveződő ki- mama-klubok, ahová eljárhat­nának az otthonlévő anyák gyerekeikkel, megbeszélhetnék gondjaikat, kicsit kikapcsolód­nának. Ehhez társadalmi segít­ség kellene, hely, esetleg egy képzett szakember. Annál is inkább, mert a gyerekeknek egy éves koruk körül már igényük van társakra, változatosságra. A panaszkodó anya könnyen megkapja a magáét a környeze­tétől. Arra vajon gondolnak-e, akik segítség helyett kritizálják őket, hogy a megbomlott lelki egyensúlyt a házasság, a gye­reknevelés sínyli meg. Sokan magukba fojtják kételyeiket, fe­szültségüket, félnek a „rossz anya" címkétől. Pedig gondjuk természetes és érthető, logiku­san következik a megváltozott helyzetből. Ne féljenek segítsé­get kérni, és ne szégyelljék elfo­gadni a segítséget. Venter Marianna kezni a kullancs csiklandozása ellen. Hát nem nagyszerű? De még mennyire, hogy az, hiszen nem kellett gyásznapot tartaniok a fő- és mel­lékfoglalkozású pite- és fánksütőknek, nekünk se törni a fejünket, hogy ki a legméltóbb az ő nyomdokain haladva nyakoncsípni azokat a szorgalmas gyilkolászókat, akik már eddig is annyit öltek, hogy Shakespeare király­drámáiban se annyit. A folytatás első része alapján megnyugodhatunk: a jók, a bűnnel szemben állók csapata változatlan. Szerzői létszámleépítés a gyilkolásban leleményesek, más feketelelkúek és gyanúsak körében történt. Öröm az is, hogy a változatosság kedvéért az első részben a lábadozó, de tettre kész Cooper ügynök fánkot kívánt, s kapcsolatai változatlanul ígéretesen ter­mékenynek látszanak bizonyos szellemlényekkel. Nem is tudom ... Úri Geller helyett nem Cooper ügynököt kellene al­kalmasint meghívni a hazai Farkas Helga-rejtély megoldására?-László I­Müzli és kacsasült Diétái jegyzetek Emberek! Mondhat bárki bármit, legjobb a reform­koszt. Reggelire müzli, dél­ben párolt zöldség, este ugyanaz. Persze, hogy só nélkül! A natur íz a legfon­tosabb. Csak nem megter­helni a vesét, a májat. Semmi kacsahús, disznóhús. Csak marhahúst vagy halat. De azt is keveset. Tojááást?!? Csak nem gondolja komo­lyan?! Meg akar halni? Nem azért mondom, mert a ko­leszterinszintem duplája a normálnak, de én speciei a főtt tojásnak csak a fehérjéjét eszem meg. A sárgáját kido­bom. Vagy a szomszéd macskájának adom. Megér­demli. Mióta etetem, mindig dorombol. Füstölt kolbászt, szalon­nát? Isten őriz! Maximum egy kis pulykasonkát. Nem azért, mert most felment az ára és ezt reklámozzák, de szerintem ez a legjobb. Merthogy ízetlen. Megeszik az ember egy szeletet és a többit nem kívánja. Már ez is valami. így már nem is olyan drága. Különben is mondhat bárki, bármit, mióta diétá­zom, fittebb vagyok. Hétkor csörög az óra és csak kilenc­kor kezdek ásítozni. A ne­gyedik kávét is csak tízkor iszom. A kollégákkal sem já­rok sörözni, cocom listán vagyok. Elhárítom a pince­szereket, a pezsgős vacso­rákról nem is szólva. Kaviárt utoljára az RTL műsorában láttam. Nem lemondás ez embe­rek, hanem ésszerű diéta. Jobb a csalántea, mint a vö­rösbor. A mustármagról nem is szólva. Csak úgy, éh­gyomorra, egy kiskanállal. Nem kell sokat gondol­kodni, csak hirtelen be­kapni, úgy ahogy a pintyő­kék teszik. Én már megszok­tam. Két hónapja ezt csinálom. Tegnap voltam a labor­ban. Kontrolion. A koleszte­rinem már nem duplája a normálnak! A vizsgálati eredmények szerint most háromszoros. Emberek! Mondhat bárki, bármit, szerintem legjobb a kacsahús! Libazsíros ke­nyérrel. F. Kováts Éva

Next

/
Thumbnails
Contents