Tolnai Népújság, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-15 / 39. szám
1992. február 15. HÉT VÉGI MAGAZIN »UJSAG 11 < M Kis------4j reneráció Ifi úsági i ol 'dal r m 'd a fe jei i! A múlt heti felvételünk rajzszögeket ábrázolt. A legszerencsésebb megfejtő Deli Zita, kiskunhalasi olvasónk volt, nyereményét postán küldjük el. Vajon mit ábrázol Bakó Jenő itt látható képe? A borítékra, vagy levelezőlapra kérjük írjátok rá: „Törd a fejed!" Címünk a régi: Tolnai Népújság 7100, Szekszárd, Liszt F. tér 3. Zsirai László: Tavaszba érkezünk Ázik a csend az éjszakában, a tekintet márványfüvet arat. Éjfélkor, utolsó állomásán emlékké változik a nap . . . Tavaszba érkezünk megint- virágzó álmok bölcsője lesz, sugárból ácsol majd fölénk tetőt sok aranyszívű fillérke-perc Heti cáfolat Nem igaz, hogy Dzs. Pali bácsi ugyanazt a két lovat kapja vissza az osztozkodáskor, amit a háború után beszolgáltatott. És az sem igaz, hogy mindhárman - ő és a pacik is - jó erőben, egészségben vannak, s ott folytatják, ahol akkoriban abbahagyták; mintha mi sem történt volna ... T orzonborzongások (Ifjúkorom naplója, 1983-84-ből) 1984. június 12. Dezső barátja Zoli. Dezső munkatársa én vagyok. így, hárman alkotjuk azt az ostoba és szerencsétlen triumvirátust, akik képtelenek nőket felszedni, a 280 fős IBUSZ-cso-- portból. Mentségül kre szolgáljon, hogy a mi korosztályunk éppen hiányzik. Érétán nem láttunk krétát. Krétán a Labirintust, a helyi múzeumot és a bazárt tekintettük me^. Éva nénivel együtt. Éva néni rutinos túrista, 70 éves kora dacára nagy kalandor. Egyébként kétlábon járó művészettörténet. Otthon is érdekes közegben forog. Jeles alkotók személyes ismerőse. Festők, szobrászok modellje volt, legjobb barátnői pedig: Ady Csinszkája és Radnóti Fannija. Jtínius 13. Rodoszból Ciprus felé tartunk. Viszonylag erősen hullámzik a tenger, a kapitány mosolyog. Kemény ember, kilenc éve e hajó parancsnoka, látszik rajta, hogy már sokmindent megélt. Pontosan tudja, mikor mit kell cselekednie, mikor mit engedhet meg magának és másoknak. Az esti jelmezbálon össznépi költőt alakítottam, és szavaltam. Kezemben kis kosárka, benne vodkás üveg, fejemen széleskarimájú női szalmakalap, nyájas alkatomon szoknyácska, ruhácska, gyöngysorral. Mindehhez kölcsönkértem egy (kb. 50-es) gumicsizmát az egyik matróztól. Szép voltam: rúzsos ajakkal, kék szemhéjakkal, szakállasán. Az az igazság, hogy először „Piroska és a farkasaként akartam színre lépni, de ezt az egyik idegenvezető csaj lelőtte előttem. Zoli, egy lepedőkbe burko- lódzott, arabot, Dezső, egy Jo- lánka nevű „szüzet" alakított. Előtte egy órát dolgoztak rajtunk a vállalkozó kedvű sminkes hölgyek. Június 14. Dezső lábfejét és bokáját megperzselte a földközi-tengeri nap. A zokni helyén szép, kövér hólyagok pöffeszkednek. Bekopogtunk a hajóorvoshoz. Bekopogtunk mégegyszer. Meg mégegyszer. A doki, aki éppen akkor szállhatott le az asszisztensnőről, idegesen húzogatta a sliccét. Kézzel-lábbal magyarázta, hogy nincs rendelési idő. Sajnos nem értettünk oroszul. Kénytelen-kelletlen adott valami kencét, aztán nagyot sóhajtva bezárta utánunk az ajtót. Gondolom, megpróbált visszazökkenni. Tele van mindenki jó nagy kalandokkal. Én is megismerkedtem egy lánnyal, akiről kiderült, hogy pont velem egyidős. Az is kiderült róla - mert kérdeztem és megmondta -, hogy fogorvos. — Szüleid? - faggattam tovább. — Lenn hánynak a kabinban - válaszolta meghitten. Az imbolygó fedélzeten ültünk, a csillagok alatt, körülöttünk a háborgó tenger. Mindenfelé kikészítve a csanda-zsákok, a tisztelt utasok gyomortartalmát befogadandó. Éelejthetetlen este volt. Június 15. Ez a nap úgy kezdődött, hogy az egyik utas odament valamelyik idegenvezetőhöz, hogy „Tessék mondani, ha szilárd anyag esik a vécébe, azt még ki lehet halászni valahogyan, vagy egyből a tengerbe megy?" „Égyből a tengerbe" - hangzott a válasz, és a szegény utas elszontyolodott, mert az éjjel kiokádta a protkóját. Hajónk egyébként Alexandria kikötőjében vesztegel, mi meg tanulmányozzuk, csodáljuk a színes arab életet. Éppen ramadámkor érkeztünk, ami az ájtatoskodás, a böjt, az önmegtartóztatás időszaka. Amíg fenn van a Nap, nem szabad enni és szeretkezni. Persze Allah rendes srác, meg lehet dumálni vele, hogy ha valaki nagyon akarna egy jóízűt, akkor... Szédületes az utcák zaja: percenként koccanások, dudálások, ordítozások, szamárfogatok, légkondicionált luxus autóbuszok, Mercedesek, birkanyájak, háztetőkön legelő kecskék, ötcsillagos szállodák, rongyos, koszos, mezítlábas gyerekek, sánták, vakok, bénák, vastagajkú fekete-afrikaiak, burnuszos és farmeres férfiak, lefátyolozott és miníszoknyás nők, ritka szépségek, ritka népségek, járdán, kapualjban, utcák közepén, járművek tetején, mindenütt. Június 16. Nem szeretem, ha járkál valaki éjjel a fedélzeten, és azon kap, hogy éjjel a fedélzeten járkálok. Persze, hogy kizsigerelem azt, aki egy kicsit is szeret! Más szórakozásom úgysincs. (Ma láttam a gízai piramisokat.) Gondoltam, zárójelben ezt is megjegyzem, mivel nem elhanyagolandó tény. Kezdek fáradni. Súlyos lepelként telepszik rám a Szahara pihe-puha homokja. Fényképezgetek. Fényképezgetek a nagyvilágban, melyben nem élek. Csak egy csücskében ideiglenesen „vagyok". Június 17. Most kit nem-találtál meg? Most őt nem-találtam meg. Kis híján beleszerettem, s érzem, kis híján belém szeretett. Egy furcsa fogú fogorvoslányról beszélek, akivel majdnem egy fél estét együtt töltöttem egy hajón, a Földközi-tenger kellős - vagy kellőtlen - közepén, a Föld nevű bolygón. Nehéz nekem így, sajátmagammal. Node, vidám arcot, mert mások szomorkásak! Június 18. „Utolsó óra, utolsó nap, nem fog a kréta, nem fog az agy." Naplóírásom utolsó napja ez. Elszállt egy év. Törökország felé hajózom, aztán irány Odessza, s onnan repülővel haza. Vár Mezőkovácsháza, a szögesdrótokkal körbe kerített geodézia-telephely, a svájcisapkás melósok, a faház. Vár az anyám, a tiszajenői tanyám, a hernyórágta eperfáim ... Mi az istennyilát írhatnék még? Ha élned kell, büfögj és kacsincs! Happy end Nem lehet csak így abba hagyni, félbe hagyni egy naplót, egy utazást! Főhősömet elküldve Afrikába, kinn felejteni a nyűt tengeren! Magánéleti zűrjeivel, szexuális problémáival egyetemben! Történt ott valami, két nappal később, amiről érdemes megemlékezni. Ezzel tegyünk pontot a napló végére! Á lányt Mónikának hívták, elvált volt, 35 körüli, és mosolygott. Hogyne mosolygott volna, mikor már bele invesztáltam vagy másfél üveg pezsgőt. Jómagam is fogyasztottam néhány butéliával. Tele voltunk rubel-kuponnal (hajódollárral), az utolsó napokban nem győztük elinni. A tengerbe lövöldöztük a dugókat, s a 40 fokos fedélzeten nagy élvezettel kortyolgattuk a 39 fokos pezsgőt. Vagy vodkát narancslével és szovjet lépték szerinti jégkockákkal. A lánnyal azt játszottuk, hogy megkívántuk egymást, és bezárkóztunk a kabinba. Nagy, száraz csiklót találtam benne: mint valami leeresztett futball-labda. Tíz perc alatt végeztünk, aztán újabb tíz percig arról faggatott, hogy jó volt-e vele. Dezsőék többször bezörgettek, mert a pia egyré- sze nálunk maradt. Ä hajó szépen úszott, valahol a Márvány-tengeren, félúton a Boszporusz és a Dardanellák között. Mónika kicsit zokogott, kicsit kacarászott, én pedig megnyugodva könyveltem el: mégsem vagyok impi, csak X. a mumusom. Mindenki felszabadultan csevegett, gondtalanul sütkérezett, sziesztázott, kortyolgatott, remekül utazott. Ocsmány egy nap volt. Kikötöttünk, hazajöttünk. E sorokat már itthon ka- nyarítom az esztendős történet végére. Elfogyott a szabadságom, s ezzel számomra véget ért a nyár. Pedig csak most kezdődik... LÁP PÁL ★ Itt ér véget Láp Pál naplója. A következő héttől új szerzővel ismerkedhetnek meg a Kis Generáció olvasói. De várunk még további önéletírásokat is! Egy kollégista viszontagságai Kedves atyámfiai! Örömmel tudatom veletek, hogy röpke másfél órai keresgélés után már rá is bukkantam hieroglifáitokra: most kivételesen nem az M, hanem a J betűnél. De azért szíves figyelmetekbe ajánlom, hogy a nevem még mindig F-fel kezdődik. Két hónappal ezelőtti hieroglifáitokról már hajlamos voltam azt hinni, hogy a portás egyik gyenge pillanatában elropogtatta őket desszertként, de mint kiderült, véletlenül a laktanyában kötöttek ki. Egyébként zseniális női logikám révén sikerült kikövetkeztetnem, miért dekkolunk még mindig az alagsori nyomortelepen: mint szociális munkás szakos gólyáknak már csak a bennünk burjánzó hivatástudatból is nyelnünk kell a békát, másrészt itt remekül tanulmányozhatjuk a hajléktalanok helyzetét. A magyar-olaszosok arisztokratikusan azzal vígasztalnak minket, hisz ahogy egy nagy látnok kinyilatkoztatta: a munkásosztály úgyis a paradicsomba megy. Egy lángész már hangot adott azon véleményének is, hogy mi, mint „szocialista munkások" határozottan időszerűtlenek vagyunk... Luxushotelünkről csak any- nyit, hogy társadalmi munkában végre sikerült néhány mázsa szigszalaggal áthidalnunk Levél a proliszobából az ablaktábla és a keret közt tátongó fél km-es szakadékot, s azóta szerencsésen megszabadultunk a szirének zenéjétől. Erre nagy szükségünk volt, ugyanis a szél olyan sátáni kacajokat engedett meg magának, hogy az egyik cellatársam azt álmodta: ufók tették tiszteletüket nálunk, a másiknak pedig egy végeláthatatlan mocsáron kellett átkelnie álmában egy biciklivel, majd kénytelen volt újra felvételizni, de most a változatosság kedvéért angolul. Én pedig abban a szent hitben jártam indiántáncot baldachinos nyo- szolyámon, hogy az Anna sikí- tozik velem szemben ilyen éktelenül, és úgy megsajnáltam szegényt, hogy szolidaritásból reggelig horkoltam. Míg el nem felejtem: mesés összkomfortunk rohamosan bővül: a dicső kapitalizmust hanyatt-homlok építő sztahanovistáink mindössze három hónapos késéssel már a fürdőszobát és a klozetot is feltalálták! Az utóbbi vadregényes tájon az embert néha már-már tarkónragadja a romatika: mindőn hurrikán söpör végig a városon, az alagsorban általában szolid halálhörgések re- zegtetik meg a levegőt, a kilincs ugyanis még hiánycikk, és ha a szél becsapja az ajtókat, a bennrekedt homo erectusok nyugodtan benevezhetnek egy „Ki mászik ki előbb?" típusú vetélkedőre. A patkányok különben köszönik szépen, jól vannak, tegnap tudtuk meg, hogy bőséges gyermekáldásban volt részük. Mint a keresztény nemzeti eszme elkötelezett híve, hosszas megfontolás után vállaltam az utódok keresztanyaságát. Megbízható források szerint mindannyian ahhoz a fajtához tartoznak, amelyik terjeszti a vérbajt és a pestist. Kedvenc eledelük a patkányméreg. Az a szörnyű gyanúnk, hogy ez a gálád Führer (a gettófőnök) illegális patkányhízlaldát tart fenn és az alagsor lakóit akarja kedvencei elé vetni. Csak váljunk egészségükre! Egyébként épp most szedtem le rőt szakállamról a jégcsapokat, ugyanis a víz hőfoka a radiátoréval fordítottan arányos.; Bár az utóbbi időben Führerünk már úgy tűnik örök nyugalomba akarja helyezni a fűtőtesteket és velük együtt minket is. Valószínűleg az a józan megfontolás vezérli, hogy mivel az alagsorban úgyis kukkolópa- radicsomot működtet, a huncut hivatást gyakorló ifjak majd teremtenek nekünk meleg helyzeteket. A biztonság kedvéért mi azért minden este gondosan összeragasztjuk a sötétítőfüggönyöket cellux-szal, nehogy túlságosan felforrósodjon a hangulat. De senki sem mondhatja, hogy csukott szemmel támolygunk a világban, pontos értesüléseink vannak a kukkolók körében lezajlott rendszerváltásról is. A magas szőkét egy alacsony fekete váltotta fel (sajnos). A radiátor aggasztó állapotára vonatkozóan létezik egy másik verzió is: lehet, hogy az alagsori cellák valójában szobáknak álcázott hullakamrák és a führer hibemálni akar minket, mivel a patkányok a mirelitet jobban szeretik. Ami házi szatírunkat illeti (tudjátok, akivel a földszinti, koedukált zuhanyzóban ismerkedtünk meg) azóta sikeresen megszelídítettük. Jelenleg már bejáratos hozzánk, épp most tüntette el a holnapi reggelimet. Mikor elmeséltem neki, hogy az omnibuszon egy hájmaláj hölgy belepasszírozott az üléstámlába és majdnem rázuhant az almásrétesemre, szirogúran a lelkemre kötötte, hogy legközelebb legyek elővigyázatosabb: a rétest adjam fel csomagban. Utolsó jó hírem: itt kitört a vérhasjárvány, és ma három emberrel beszéltem, akik a kezdeti stádiumban vannak, úgyhogy legjobb lesz, ha felveszitek az utolsó kenetet, és már most elkezditek növeszteni a patátokat, ugyanis legfrissebb értesüléseim szerint a pokolban ez a divat. Mély fájdalommal búcsúzom: (néhai) csodagyermeketek: Finta Judit * No comment! A szerk. A szerkesztőváltás történelmi pillanata Nahátakkormostaztán... Pá, pá kedves olvasó, én most elbúcsúzom. Ilyen remek, ilyen pompás, ilyen csodálatos talán soha többé nem lesz a Kis Generáció, mint az elmúlt közel egy esztendőben volt. Ó, azok a feledhetetlen szívküldik, és elmerengések, és naplók, és pályázatok! De sajna az idő és az infláció megfékezhetetlen, a karaván halad, stb. Túl a harmadik X-en, már az sem képes megfelelő módon azonosulni a diákság örömeivel, gondjaival, aki szíve-lelke csücskében - úgy képzeli - örökifjú. Most tehát elkövetkezett a szerkesztői stafétaátadás történelmi pillanata. Köszöntsétek szeretettel Venter Mariannát - persze ne akkora ovációval fogadjátok, mint engem -, forduljatok hozzá bizalommal - de azért ne legyetek vele olyan közvetlenek, mint velem -, küldjétek neki leveleket, elismerőeket is - de kevesebbet, mint nekem! Legyetek jók, és szobatiszták! Üdvözöl benneteket: Wessely Gábor a Kis Generáció ex szerkesztője Végre sikerült! Eljött a perc, amikor rajtam kívül az illetékesek is rájöttek arra, hogy a Kis Generációt nálam tudhatják a legjobb kézben. Kollégám megteremtette az oldal profilját, jellegét, úgyhogy előmelegített helyre kerültem, persze ez nem azt jelenti, hogy minden marad a régiben! Remélem, továbbra is írtok nekünk, cikkeket, véleményeket, pályamunkákat, és ami jön! Úgy gondolom, az a jó, ha minél több az az anyag, amit az oldal olvasói írnak, úgyhogy bátran alkossatok, nem kell félni a kritikától, hiszen mindannyiunknak el kell kezdeni valahol. Magamról csak annyit, lélekben még mindig diák vagyok, pedig néhány év eltelt már a gondtalan idők óta. De félre a nosztalgiával, előre Kis .Generáció! Most majd megmutatjuk annak a vénülő ex-oldalszer- kesztőnek, hogyan is kell ezt csinálni. Viszlát szombatonként! Venter Marianna a Kis Generáció új szerkesztője Ilyen volt... ilyen lesz ... a «
