Tolnai Népújság, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-14 / 38. szám
ESS* FEBRUAR 14. PENTEK Névnap: Bálint A Nap kél 6.53 órakor nyugszik 17.05 órakor A Hold kél 12.18 órakor nyugszik 3.51 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: HANGYÁL JÁNOS Telefonszámunk: 16-211,15-468 _______Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. F elhősödés A várható időjárás az ország területére ma estig: Nyugat felől és elsősorban nyugaton többször erősen megnövekszik a felhőzet, főként a nyugati országrészben valószínű eső, záporeső. A változó irányú szél többnyire élénk, a Dunántúlon időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5,10 fok között alakul. Úgy látszik, az idén is elmarad a hosszú, hideg és havas tél. Már ébredezik a természet. Az utcasarkokon, piacokon megjelent a hóvirág, s ha csak nem következik még „kutyára dér", hamarosan megjelenik a valódi tavaszt hirdető ibolya is. Virágzik az aranyeső, a tavasz egyik korai virága. Felvételünk Szek- szárdon, a Prometheus parkban készült. Fotó: Ótós Réka 0hf Szombat 1992. február 15. Szombaton ismét kukorékol a Kakas 6.17-6.30-ig a TV 1-en. A műsorból: Népi csíziók több tételben, vidékközpontú lapszemle, a faluvilág hírei, mindennapi agrárújdonságok. A tervezett témák: - Az államtitkár az agrárértelmiségről - A villányi borászat jövője - Arcposta - Ritter János rendje VI. rész - Kolos-, és Georgina-köszónto. Kigyulladt a nyaraló A főváros X. kerületében szerdán ismeretlen ok miatt kigyulladt és teljesen kiégett egy elektromos targonca a Száva utca 12. számú épületben. A kárt 3 millió forintra becsülik. Egy elektromos hősugárzón szárított ruhaneműtől keletkezett tűz szerdán délután Za- márdi-Szántódon, a Parti villasor egyik hétvégi nyaralójában. Az épület teljes terjedelmében égett a berendezési tárgyakkal együtt, és az oltás során egy tűzoltó füstmérgezést szenvedett. A tűzkár értéke mintegy félmillió forint. Mai moziműsor Szekszárd, Panoráma: Harley Davidson & The Marlboro Man (17.30 és 20 óra). Dunaföldvár: Szárnyát vagy combját (18 óra). Tamási, Szivárvány mozi: Szárnyát vagy combját (18 és 20 óra). OLVASTAM 9 9 Uvegsors Egyre gyakrabban bosszankodom bevásárlásaim során az üvegbetétek miatt. Mert mi is történik? Szatyrom tele van üres üvegekkel, kirakom a pultra, majd a boltos gondosan selejtezni kezd.- Ezt nem veszem át, mert már nem betétdíjas - mondja minden másodikra. A Fonyódi vizes, gyümölcsleves, csabai üvegek visszakerülnek a szatyromba. Közben morgolódom, mert tegnap, ugyanezekért az üvegekért még 10-12 forint betétdíjat fizettem. Az eladó mintha nagyot hallana, nem reagál. Gondolom, hozzászokott, hiszen naponta többször is lejátszódik a jelenet. Kiváncsi lennék rá, a betétek jogtalan hasznát ki teszi zsebre? Mert ha egy üveg nem betétes, akkor az akkor sem az, amikor kihozom a boltból.-mauNegyvenmilliós biztosítási csalás Az Országos Rendőr-főkapitányságtól csütörtökön reggel kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 40 személyt ért baleset: egy ember meghalt, 18-an súlyos és 21-en könnyű sérülést szenvedtek. A Hajdú-Bihar megyei Polgáron szerdán este egy útkereszteződésnél K. Béla 55 éves gépkocsiezető figyelmetlenül tolatott a Borsod Volán autóbuszával és elütötte az ittasan úttesten fekvő F. László 68 éves nyugdíjast, aki a helyszínen életét vesztette. Félmillió forintot zsákmányolt az az ismeretlen betörő, aki szerdára virradóan behatolt a II. kerületben egy kft. Trombitás utca 2. szám alatti irodájába, ahol megtalálta a páncélszekrény kulcsát és így könnyű szerrel kinyi tóttá a trezort. Egy ismeretlen fegyveres kedden este rálőtt a Déli pályaudvar utáni alagutat elhagyó tapolcai személyvonatra. A lövés az egyik Vagon átlósan szemközti két ablakát betörte, és egy személyt az üvegszilánkokkal megsebesített. A rendőrség fegyverszakértők bevonásával megkezdte a nyomozást. A rendőrség őrizetbe vette Bessenyei Attila 26 éves budapesti kereskedőt, mert alaposan gyanúsítható biztosítási csalással, mivel valótlan bejelentést tett a II. kerület Frankel Leó utca 10 szám alatti üzletébe történő állítólagos betörésről. Az állítás szerinti 40 millió forint értékben elvitt ruhaneműk eredetét fiktív bizonylatokkal igazolta, hogy a biztosítónál előzőleg kikötött jelentős biztosítási összeget felvehesse. A főváros XXi. kerületében szerdán este három ismeretlen 25 év körüli férfi betört J. Györgyné 82 éves nyugdíjas családi házába. A rablók megtámadták az idős asszonyt, és elvették 10 ezer forintját, továbbá magukkal vittek egy porcelán gyertyatartót is. Az anyagi kár mintegy 20 ezer forint. Az idős asszony súlyosan megsérült. Nógrád megyében a rendőrség őrizetbe vette R' Vilmos 29 éves szécsényi és T. Gyula 22 éves ludányhalászi lakost, és intézkedett T. Tibor 25 éves ludányhalászi lakos elfogásáról, mert a csütörtökre virradó éjszaka betörtek a szécsényi postahivatalba. Ám a rendőrjárőr tetten érte őket és a két rablót már a helyszínen letartóztatta. íoro^J Tvat iSytud/o BUDAPEST Manökenjelöltek figyelem! J~Si A Dioro Divatstúdió manöken előkészítő tanfolyamot indít gyermek-, tini- és felnőtt korosztályok számára 1992. február 23-tól a Babits Művelődési Házban (hetente vasárnaponként). A résztvevők - korcsoportonként - elsajátítják a manökenismeretek alapjait. A tematikában jazzbalett, színpadi mozgás, koreográfia-tanulás, videofelvétel, fotózás, divatismeret, kozmetikai- és hajápolási tanácsadás, viselkedéskultúra szerepel. Részvételi díj: 3-5 évesek részére 3.500 Ft 6-18 évesek részére 3.900 Ft 18 év felettieknek 6.200 Ft A 3 hónapos tanfolyam egy nagyszabású divatbemutató keretében zajló fellépéssel zárul. A legtehetségesebb manöken jelöltek bekerülhetnek a Dioro Divatstúdió sztárcsapatába, amelynek tagjai a továbbképzés mellett rendszeresen fellépnek divatbemutatókon, tv-felvételeken, fotózásokon. Felvételi megtekintés: Babits Mihály Művelődési Házban 1992. február 8-án (szombat) 10 órától 12 év alattiak 11 órától 12 év felettiek számára. Pótfelvételi: február 15-én 10 órától a 12 év alattiak 11 órától a 12 év felettiek részére. Információ: 74/16-722. / Freud unokája - díszdoktor A héten a Kölni Egyetem Filozófia Tanszéke díszdoktorrá avatta a TI éves W. Emest Fre- udot, Sigmund Freudnak, a pszichoanalízisos megalapítójának első unokáját. A világhírű osztrák pszichoanalitikus egyenes leszármazottja Köln közelében lakik és mindmáig aktívan dolgozik mint gyakorló orvos és kutató, különösen az újszülöttek és a gyermekek lélektanának területén. Ráirányította a figyelmet a csecsemők pszichikai szükségleteire, amelyek időnként ellentmondanak az orvosi követelményeknek. Emellett kutató társaival mély- lélektani megalapozottságú „rövid terápiát" dolgozott ki. FIGYELEM! Rendezőmérleg elkészítéséhez és az új számviteli törvény gyakorlatig alkalmazásához nélkülözhetetlen a szakmai felkészülés. Fentiekre te-ffl kintettel az SZVT és a GAFI 1992. március elején 2x5 napos, igazgatók, ügyvezetők, műszaki vezetők részére 5 napos, rendezőmérleg témába 3 napos tanfolyamokat indít. A tanfolyam előadói: Antus Gyula, Búzás Antal okleveles könywizs-M gálák. Jelentkezésüket Nyisztor József. Szekszárd, Babits u. 17. sz. alál várjuk. (GAFI). Telefon: 74/16-433. RADIO - TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon: 5.00: Reggeli krónika. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 9.50: Lottósorsolás. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: A szezon vége. 12.00: Déli krónika. 12.30: Mindennapi gazdaság. 12.40: Külpolitikai figyelő. 12.50: Törvénykönyv. 13.05: Falurádió. 13.20: Népdalok. 13.45: Hitélet. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Kossuth klub. 16.00: Délutáni krónika. 16.20: Pillantás az európai diszkókba. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sporthíradó. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Összeállította: Göncz Árpád. 20.05: Zenefórum. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Parlamenti ütköző. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Hangversenymúzeum. URH-adón: 6.55: Körzeti információs magazinok. 11.00: A szatír bőre. 11.30: Zsidó vallási félóra. 14.00: Cigánymagazin. 14.30: A magyar széppróza századai. 14.45: Beszélni nehéz. 15.05: Hír-vidék. 16.00: Az Amerika Hangja magyar műsora. 19.00: V materinskom ja- ziku. 19.30: In limba materna. 20.00: In der muttersprache. 20.30: Na maternjem jeziku. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: A Voice of America sorozata. PETŐFI RÁDIÓ 5.00: Napindító. 8.00: Sportreggel. 8.15: Rivaldafényben. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek. 9.05: Zene-szó. 11.00: Hírek. 11.05: Napóra. 12.00: Nóták. 12.45: Rólunk van szó! 12.50: Vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Ó, ó, ó, nagymami. 13.30: Nosztalgia. 14.00: Péntektől péntekig. 14.50: Poggyász. 15.00: Hírek. 15.05: Ki nyer ma? 16.00: Poggyász. 17.00: Hírek. 17.05: Napóra. 18.00: Magyar slágerlista. 18.30: Szocio-krimi. 19.00: Hírek. 19.05: Népdalok, népdalfeldolgozások. 19.30: Kö- lyökrádió. 20.00: Rádiószínház. 20.53: Bilicsi Tivadar Zerkovitz Béla dalaiból énekel. 21.00: Hírek. 21.05: Párkereső. 22.00: Filmpremier. 22.30: Jazz. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló. 0.10-4.50: A MR éjszakai műsora. 4.03: Határok nélkül. 4.33: Magyar nóták, csárdások. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. 10.05: Betiltott könyvek. 10.35: Nagy mestere kamarazenéjéből. 11.15: Turandot. 12.00: Hírek. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.15: Zenei ABC. 14.00: Hírek. 14.05: Parasztdráma. 14.36: Régi magyar muzsika. 15.03: A kamarazene kedvelőinek. 16.00: Hírek. 16.05: Elfelejtett irodalom? 16.20: Romantikus muzsika. 17.00: Kritikus füllel. 17.50: Szitok és laboda. 18.00: Hírek. 18.05: Debussy: Pelléas és Mélisande. 19.45: Hírek. 19.50: Ismeretlen nagy emberek. 21.15: Kamarazene oboával. 22.00: Hírek. 22.05: Mahler: I. szimfónia. 23.00: Mennyié kávéház. 24.00: Hírek. 0.05: Lemezújdonságok. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00: Hajnaltól-reggelig - zenés hírmagazin. 5.55-6.55: Csak a 344 m-es KH-on. 6.55-9.00: A 344 m-es KH-on és a Kossuth URH sávon. 13.00: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-18.30: A „Pannónia Rádió" szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30-20.00: Regionális német nyelvű nemzeti- ■ ségi műsor. 20.00-20.30: A MR német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 20.30-21.00: A MR horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 21.00: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.47: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Sorstársak. 8.50: Fűben-fában. 9.00: Dallas - A venezuelai kapcsolat. 9.50: Lottósorsolás. 9.55: Telis-televideó. 10.00: Petra, a sivatagi királyság. 11.00: Képújság. 14.00: Téti ohmpia. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Bagern sama - cigánymagazin. 16.35: Képújság. 16.40: A Lépcsőház és a Cadillac együttes műsora. 17.15: Teli Vilmos - A hercegnő. 17.40: „Maradjatok meg szeretetemben!" 17.50: Pénzvilág. 18.00: Ablak. 19.00: Játék. 19.15: „Traffic jam". 19.40: Esti mese. 20.00: Híradó. 20.25: Telesport. 20.35: Dallas. 21.30: Panoráma. 22.35: Közjáték. 22.40: TV 1 mozi: Kétségbeesés. 0.35: Késő esti híradó. 0.40: Antenne 2-híradó. TV2 6.00-9.00: Nap TV. 12.00-16.10: Szieszta - A szegedi stúdió szórakoztató információs körzeti műsora. Műsorvezető: Kertész Zsuzsa 17.00: Műsorelőzetes. 17.05: Délutáni filmajánlat. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. 18.15: Gyerekeknek. 18.42: Dominó. Műsorvezető: Kertész Zsuzsa 19.00: Repülőtér. 19.50: Újra itt vagyok - Karda Beáta műsora. 20.10: Téli olimpia. 22.45: Esti egyenleg. DOMBÓVÁR VÁROSI TV 16.00: Az 1992. február 13-i önkormányzati ülés közvetítése felvételről. 20.00: TV-tévé produkció. 20.07: Sportmagazin - A labdarúgás története. KÉSZ Teremlabdarúgó Kupa. 21.00: Fáraó - lengyel film (II/2.) 22.40: Szociofotó. 23.05: Politikai biliárd - Frei Tamás műsora. RTL PLUS 6.00: Hahó, Európa - jó reggelt, Németország! 8.55: Az Angyal visszatér. 9.45: Gazdag és szép. 10.10: Dr. Marcus Welby. 11.00: Kedves Bül nagybácsi. 11.30: Játék. 12.00: Családi párbaj. 12.30: Hammer. 12.55: Hírek. 13.00: Egy apával több. 13.30: Kalifornia klán. 14.20: A Springfield-sztori. 15.05: Dallas. 15.55: CHIP'S. 16.45: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: 214-es repülőszázad. 20.15: Trópusi hőség. 21.15: Kastély a Wörthi-tónál. 22.10: Sípszó. 23.00: Tutti Frutti. 0.10: Más vágyak. 1.45: Félszemű Charley 3.20: Emberi kötelékek. 4.55: Ifjúsági magazin. 5.35: Egy apával több (ism.). SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30: Varázslatos Jeannie. 9.00: Hírek. 9.05: Visszatérés Edenbe. 10.00: Az igazi csoda. 10.55: Hunter. 11.55: Szerencsekerék. 12.40: A nap tippje. 12.45: Tele- börze. 13.00: Hírek. 13.05: Tele- börze. 13.35: Kalifornai nap alatt. 14.30: Varázslatos Jeannie. 15.00: Hírek. 15.05: Falcon Crest. 16.00: Cagney és Lacey. 17.00: Hírek. 17.05: Minden, semmi, vagy. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencse- kerék. 20.05: Időjárás. 20.15: A szenzáció áldoazta. 22.25: Vártorony. 0.15: Hírek. 0.20: Olimpia-klub. 0.35: Hollywood - fantázia. 1.35: Műsorismertetés. ÜSPUJSAG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIFLÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült: a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Szekszárdi Nyomda Kft. Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd. Telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF ügyvezető igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 245 Ft, negyedévre 735 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.