Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)
1992-01-11 / 9. szám
8 «ÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. január 11. Fábry Péter: Romániai karácsony írás közben (A latin levél) Az ünnepi üdvözletek között egy latin nyelvű levelet is kaptam. Carissime Ladislae, frater senior, így kezdődik, s érthető is, mert én vagyok az idősebb testvér, s aki küldte, frater junior, amit megtoldott egy birtokos névmással is, a lelki közösség jeleként. Még soha nem kaptam latin nyelvű levelet, hosszú ideje arra sem futotta, hogy ifjúkorom kedves auktorait forgassam. Most a latin mondatok a régmúltból hangzanak fel, biztatóan, emlékektől kísérve. Hogyan is kezdődött? Természetesen egyszerű példamondatokkal, amelyekről azt gondoltuk, örök igazságot tartalmaznak. Aquila non captat muscas, a sas nem kapdos légy után, ezt is jó tudni. Historia est magister vitae, figyelmeztetett már az első gimnáziumban Cicero, de rövidesen kiderült, félreértésről van szó, mert a történelemről sok mindent lehet tudni, de vitatható, hogy az élet mestere lenne, legalábbis eddig nem tanult belőle senki. Az is kérdés, vannak-e hősei, mert ahol ennyi az áldozat, nehéz hinni a hadi erény dicsőségében. Ver erat aeternum, emlékezik Ovidius, örök volt a tavasz, lágy zefir lengette a kalászokat, a föld munka nélkül adta gyümölcsét, de ez az ellenőrizhetetlen aranykor idején volt, az idők kezdetén, a bűntelenség örömében. Ki tudja, igaz-e? Diákkorunk egén sötét felhők gyülekeztek, az örök tavasz lágy szellői csak Ovidius versében lengedeztek, a hexameterek biztos zenéjére, de mindez ábránd volt, illékony ködkép, amit naponta megcáfolt a valóság. Minket is kivezényeltek, amikor a miniszterelnök ünnepélyesen meghirdette a győri programot, egy szót sem értettünk belőle, de egyik tanárunk megjegyezte, ez bizony azt jelenti, hogy közel a háború. Nem sokkal később a templom padlásán nyargalásztunk, azt gyakoroltuk, mit kell tennünk, ha ledobnak egy bombát. Közben latin mondatokat elemeztünk: Hic nobis aut vincendum, aut moriendum est, itt nekünk győznünk vagy meghalnunk kell, amiről rövidesen kiderült, hogy éppenséggel nem grammatikai feladat, s a választás lehetősége sem adatott meg, mert győznünk nem lehetett, s aki elesett a háborúban, hiába áldozta életét. De a latin nyelv nemcsak cseles nyelvtani példákra vagy a római történelem dicső és gyalázatos tetteinek elmondására volt alkalmas. Eleink második anyanyelve volt évszázadokon át, ezen a nyelven szóltunk először Európához, s az ezen a nyelven válaszolt. Az első magyar vers egy latin ének zseniális át- költése, de írtak történelemkönyvet, törvényeket, különböző szakmunkákat is latinul. Nálunk soha nem volt „holt" nyelv, a tizéves Petőfi latinul társalgóit pajtásaival Sárszentlőrincen, a falusi nemes még a múlt században is Ovidius Amores-ét olvasva ábrándozott a szerelemről s bortól csöpögő bajuszát elsimítva mormolt maga elé reménykedve: Ecce, Corinna venit, ime Corinna közéig ...- pedig csak öreg felesége csoszogott az ámbituson. Nemzedékek nőttek fel Horatiuson, any- nyira a miénk volt, hogy így is nevezték, Horatius noster, s még Kosztolányi is lelkesen ünnepelte a kétezer éves költőt. A középkori Róma egy kicsit magyar város is, innen küldte a koronát a pápa, Szent Péter temploma mellett állt István király kápolnája, Lajos királyunkat pedig „nevezék őt Nagynak és Róma urának", miként Arany János tudósít a jeles eseményről. Egész kultúránk egybefolyt a latin örökséggel; akár büszkélkedhetünk is vele. Janus Pannonius Pécsett latinul dicsérte a télben virágzó mandulafát, Forgách Ferenc, Istvánfy Miklós latinul írta Tacitus, Livius nyomán történetét, miként Rákóczi vallomásait, a Confessiones peccatorist. Anonymus cantus ga- rullusnak, csacska éneknek nevezi az együgyű nép magyar énekét, ami nem is lehetett olyan csacska, mert jól megfért a tudós költészettel, s említsük meg Berzeviczy Gergelyt is, aki 1822-ben halt meg, s latinul értekezett a magyar parasztság sanyarú sorsáról. Történelmi szerencse vagy kivételes bölcs előrelátás, hogy az első királyok végül is nem Bizáncot választották, úgy már régen elnyelt volna bennünket a szláv népek tengere. A mediterrán világ iránti ösztönös vonzalom a világosságot kínálta, a szerkezet biztonságát, nemcsak a művészetben, hanem a nyelvben is. A latin ismerete a gondolkodás tisztaságát kínálta, a szellem tájékozódását segítette s ellenállóvá tette a lelkeket is. A kétnyelvűségben mindig maradt hely a cantus garullusnak, a csacska éneknek is, miközben diákjaink egyforma otthonossággal járták Párizs, Bologna vagy Siena utcáit. Közben valamit el is mulasztottunk, valamennyien, mert a latin világnyelv is lehetett volna, az alakuló nemzeti nyelvek mellett őrzője a történelemnek, a közös régmúltnak, mely egybefogja az elsüllyedt világot Scytae Orientalestől Arabia Felixig, Britanniáig. S most itt van előttem a latin levél, amit a távoli barát küldött, s úgy olvasom, mintha a múltból üzenne, diákkorom tengermélyéből, s még messzibb közös múltból, aminek már csak fényjeleit pillanthatjuk meg. Volt idő, amikor a latin nyelv fogta egybe Európát, a betlehemi pásztorok örömét is latinul hozták el hozzánk, miként most barátom is, Tibor, a frater junior: puer natus est. Talán mégsem kell feladnunk a reményt, ime, fiú született, az eleink nyelvén küldött örömhír talán eljut minden néphez, csitíthatja a bábeli nyelvzavart, s megbocsáthatóvá teszi a közös múlt bűneit. Érdemes hinni benne. Csányi László Werbőczy Imre harca a török ellen Mai magyar fotó Hol tart a magyar fotográfia? Kik és milyen szinten művelik e művészeti ágat, amely gyakran újságok lapjain jelenik meg, máskor albumok, nagyritkán kiállítások juttatják közönség-közeibe. Pedig a fotó igen népszerű nálunk (is). Minden alkalommal nagy közönsége van a történelmi vagy a kortárs fotográfia kiállításoknak. Most is alig lehetett egy gombostűt leejteni a Változások - Magyar fotográfia '91 című kiállítás megnyitóján a Budavári Palota A épületében, a Le- gújabbkori Történeti Múzeum földszintjén. Ahol a falakon 462 kép várja a látogatókat. A kiállítás fotóit 242 pályázó hatezer felvételéből választotta ki a nemzetközi zsűri, s ugyanez a zsűri döntött annak a 16 díjnak a sorsáról is, amelyet különböző szervezetek - mint a fotóművészek szövetsége, az újságíró szövetség, a fotóriporterek kamarája, a Művészeti Alap, néhány újság és kereskedelmi cég - felajánlott. Már a díjazott képek és sorozatok is igen széles körből kerültek ki. Volt közöttük riport és szociófotó, tájfelvétel és aktkép, portré, divatfotó és politikai tudósítás. Hogy csak a társadalmat élénken foglalkoztató aktuális riportok közül említsünk néhányat, bizonyára nem kerüli el a közönség figyelmét a Romániai karácsony című hét részes sorozat Fábry Pétertől, vagy az Azonosságok címet viselő és a 301-es parcellát megörökítő tíz felvétel Fuszenecker Ferenctől. Vagy a riport kategória nagydíjával kitüntetett Hajléktalanok című hat képből álló sorozat Baricz Imrétől. Kudle- ich Lajos Idegen kenyéren címmel ugyan már a szociófotó kategória díját nyerte el, mégsem fér kétség témája szomorú aktualitásához. A francia, litván, csehszlovák és magyar fotóművészekből álló zsűri és a rendező-szervező Magyar Fotóművészek Szövetsége s a Magyar Fotóriporterek Kamarája szerint minden korábbi sajtófotó kiállításnál magasabb színvonalú anyag gyűlt össze az idén. A fotográfia minden ága megjelent, az experimentális fotótól a divatképig, az alkalmazott fotótól az életképig. Egész sor olyan felvételt állítottak ki, amelyek néhány évvel ezelőtt még nem kerülhettek volna a falakra. A fotósok megmutatják az élet mélységeit, gyötrelmeit, szomorúságait. Sok a kritikai észrevétel, a változást sürgető figyelmeztetés. Mégis, illik erre a kiállításra a humanista jelző. Az ember- központúság, az egymás iránti figyelem, az élet szép és rút oldalának szembeállítása egyaránt felfedezhető. Mindent ösz- szevetve érzelmekre ható, érzelmeket felkavaró ez a kiállítás. Az idén márciusban lesz 450 éve annak, hogy a döbröközi végvári vitézek Werbőczy Imre 26 éves vártulajdonos, Tolna vármegye főispánja, Budaházy János, Muthy István és Sárközy Gábor hadnagyok vezetésével - Döbröközről kiindulva - megkezdték hősi harcukat a törökök ellen, amely a vár törökök általi elfoglalásáig tartott. E harcban Werbőczy szövetségese volt I. Ferdinánd királynak, id. Zrínyi Miklósnak, a szigetvári hősnek, Báthory Andrásnak és másoknak. E harc főbb állomásai a következők voltak: 1542. március elején az említett három hadnagy bajvivás- ban legyőzte Kászon mohácsi bég három tisztjét, ami nagy hírnevet eredményezett a döbröközi vitézeknek. 1542. március 25-én Werbőczy és katonái a kozári csatában - a mai Egyházaskozárról van szó - alaposan megverték Kászon bég csapatát, amelynek tagjai az előbb említettek miatt bosszút akartak állni a döbrö- közieken. 1542 augusztusában Werbőczy megtámadta és alaposan helyben hagyta a tolnai törököket, amikor csapatával az esztergomi táborba ment, hogy résztvegyen Buda visszafoglalásában. 1542 decemberében megtámadta a szekszárdi törököket, amit 1543 áprilisában megismételt, amikor a törökök egy magasrangú tisztje, Ejme- kán lovasaga is életét vesztette. 1543 augusztusában Werbőczy 600 lovassal résztvett Székesfehérvár védelmében, de a vár elfoglalása előtt sikerült kimenekülnie a biztos halál elől, majd onnan Győrbe ment, hogy találkozzék néhány szövetségesével, akikkel szeptemberben Somlóvásárhelynél úgy megverték a törököket, illetve a szolgálatukban álló tatárokat, hogy azok 3000 harcosa a csatatéren maradt. Ez ugyancsak növelte a végvári vitézek hírnevét és önbizalmát, amire nagy szükség volt akkoriban. Ezt követően Werbőczy hazament Döbröközre és főleg a pénzügyek rendezésével, vára védelmének megszervezésével foglalkozott, mivel biztos volt benne, hogy a törökök azt is meg fogják ostromolni, ami később meg is történt. A döbröközi vár ostromára vonatkozóan ellentmondó adatok állnak rendelkezésre. Több forrás szerint 1544-ben, egy forrás szerint 1545-ben történt. Akármikor is történt, az biztos, hogy Werbőczy és katonái hősiesen védték a várat. A legfőbb bizonyíték erre, hogy Majláth Istvánná levele szerint 1548-ban megtudta az akkori budai török pasától, hogy: ... „Werbőczy - Imre apjáról, Werbőczy Istvánról van szó, kiemelés tőlem GGy. - Budán császárnak igéré vala az ő várát: Debrekezt. Aztán, hogy meghala, az fia mennyárást német királhoz álla mend várastul és onnan nagy sok kárt tett császár szolgáinak, kit mind tud az császár és soha nem adá meg az várat attya igé- reti szerént, hanem császárnak kellett budai bassát nagy haddal, ágyúival reá küldeni és nagy sok emberkárral vitette meg." A törökök tehát maguk is elismerték, hogy a várat csak nehezen, vagy veszteségek árán, túlerővel tudták elfoglalni. Werbőczy Imre szerencsére - valószínűleg a várat körülvevő mocsaras nádason át - ki tudott menekülni a várból, pedig különösen Kászon bég, aki az ostromlók között volt, nagyon szerette volna elfogni. Ezután Erdélybe ment, egy ideig Vingárt várában lakott a feleségével, majd 1548 tavaszán Mihálczfalvára költözött, ahol még abban az évben, alig 32 éves korában meghalt. Mindezek ellenére a tankönyvek meg sem említik Werbőczy szerepét a törökök elleni harcban. Pedig szerepelnie kellene a jól ismert végvári vitézek - Dobó István, Szondi György, a két Zrínyi Miklós stb. - név-^ sorában. Annál is inkább, mivel Takáts Sándor, a kor híres kutatója többek között ezt írta vele kapcsolatban: „... sokan vannak, kitűnő katonák s a Dunántúl mindnyájan Werbőczy Imre zászlaja alá állanak, a ki a saját pénzén tartja őket. Ez a Werbőczy, bár birtokai nagyrészt a török kezén voltak, a saját költségén 800 huszárt táplált. Ezzel a haddal védte ő Tolna, Somogy, Zala és Baranya vármegyéket. 1543. május 7-én azt írták róla a királynak, hogy egymaga többet szolgál a hazájának, mint a többi országos főkapitány együttesen! Pedig neki nem jár fizetés, mint amazoknak." Ezek alapján nyilvánvaló, hogy Werbőczy Imre és katonái nagy dicsőséget szereztek a hazának, Tolna megyének és Döbrököznek, ezért fontos feladatunk dicső emlékük megőrzése, ápolása és hősi tetteik tu-^- datosítása. Dr. Gelencsér Gyula Baricz Imre: Budapest '91 (kádár) Kantra,a TV 1 stúdiószínháza „A színház mindenekelőtt szertartás, ünnep, amelynek forrása az erények tisztelete, a szentség megszentségtelení- tése, erotika és miszticizmus, pusztítás és az élet igenlése." (Arrabal). De színház-e a Kamra, a Ferenciek tere egyik átjáró házának pincéjében? Ezek a helyiségek szolgáltak már mulatóként, majd évtizedekig a FÖMO raktáraként. Most kicsinosítva, átalakítva a Katona József Színház Kam(a)ra színháza. A népválasztás Básti Juli leleménye. Semmi sem szabályos itt, s épp ezért játéktér az előtér, vagy az oldalszínpad is. Itt helye lehet a művészi kísérletezésnek, s a merészebb próbálkozásoknak is. Kellett már a második játszóhely. A „nagyszínházban" kevés az új bemutató. Hogyne lenne az, mikor a régi darabokat nem lehet levenni a repertoárról, mert akkora irántuk az érdeklődés. Itt aztán mást is szabad játszani, s máshogyan. Az első önálló bemutató a Hamlet volt Zsámbéki Gábor rendezésében. Februárban Halász Péer, a hatvanas évek legendás avantgarde rendezője (aki jelenleg New Yorkban él és dolgozik színházával) viszi színre Kínai címmel a Csodálatos mandarin-sztori sajátos változatát. Az évad vége felé pedig Ascher Tamás Henrich Böll Katharina Blum elvesztett tisztessége című művének Bereményi Géza által dramatizált változatát rendezi. De ezek a falak szívesen látják a különböző alternatív színházak kezdeményezéseit is. Befogadott produkció Mro- zek Mulatsága a Stílusgyakorlatok nagysikerű hármasával, Bán Jánossal, Dörner György- gyel és Gáspár Sándorral. Fellép itt az Artus Tánc- és Ugrószínház, a Színház és Filmművészeti Főiskola végzős hallgatói itt adják elő Benedek Miklós rendezésében Ugye, öregem leszel oly szíves és hozol egy hatosér túrót. Hallhatók itt az Új dalok „előadójuk és zeneszerzőjük egyedül Cseh Tamás, szövegüket egy- dül Bereményi Géza írta" s látható Arrabal Az építész és a császár című darabja, de Bornemissza Péter Magyar Elect- rája, s Dévényi Adám koncertje, a Münchausen báró is. A Katona művészei közül januártól Máthé Gábor lép fel Szegény Dezső című, Kosztolányi műveiből összeállított önálló estjével, de készül Papp Zoltán és Söptei Andrea Ivánka Csaba rendezésében egy Dosztojevszkij-egyfelvo- násossal. Udvaros Dorottya zenés műsora, melyet tavaszra terveznek, még egyelőre meglepetés. A TV 1 évente ötven alkalommal itt forgatja saját produkcióit, s mivel társtulajdonos, az itt bemutatott darabokat is megörökítheti. Hogy mit lát az ország tévénéző közönsége ebből a színházból? Az egyenlőre még titok. A választék, a kínálat gazdag és izgalmas. S az is igaz, hogy hiányzik nagyon a tévéműsorok sorából a színház élményét adó produkció. A Kamra mindenesetre lehetőség. Nemcsak a színészeknek, de talán nekünk, tévénézőknek is. (Józsa)
