Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)
1992-01-13 / 10. szám
4 KÉPÚJSÁG SZEKSZÁRD ÉS KÖRNYÉKE 1992. január 13. Reflektorfényben „ A népszerűség jólesik, de nem ez a fő" A szekszárdi televízió műsorát egyre többen láthatják a megyeszékhelyen. A képernyőn rendre új arcok tűnnek fel, új nevekkel ismerkedhet meg a néző. A legfiatalabb, korát és tévémúltját tekintve, Finta Viktor. — A nézőben egy új arc láttán óhatatlanul felmerül a kérdés: ki ez a fiatalember, honnan és hogyan került a városi tv-hez? — A történet nem is olyan rövid. Igazából most, amikor erre a beszélgetésre készültem, akkor gondoltam végig és jöttem rá, hogy milyen hosszú út vezetett idáig. Valahol már az általános iskolában kezdődött, amikor Csizmazia Sándor magyar tanár a Zsolnai féle módszerrel tanított bennünket szépen magyarul beszélni és írni. Sok magyar óránk volt és a verselemzéssel középiskolás szinten foglalkoztunk. — A verset vagy a prózát kedveli jobban? — Sok versmondó versenyen vettem rés2t az általános iskolában, és a színjátszó-szakkörben is játszottam, tehát korán kialakult bennem a döntés: a prózát szeretem jobban. — Hogyan folytatódott a középiskolában az irodalommal való kapcsolata? — A gimnáziumban Szabóné dr. Daczi Margit javaslatára jelentkeztem a Kazinczy versenyre. Három évig vettem részt ezeken a versenyeken, a tanárnő felkészítésének köszönhetően helyezéseket is értem el. Negyedikes voltam, amikor Zentai András igazgató úr és az édesanyám körülbelül ugyanabban az időben hívták fel a figyelmem arra, hogy „kamatoztatni" kellene a hangomat. Számomra ez jólesett, édesanyám viszont annyira komolyan vette, hogy felhívta a városi televíziót, ahol azt mondták: szükség van rám. — Ez még az érettségi előtt volt? Továbbtanulási tervek nem foglalkoztatták? — Leérettségiztem és Szegedre jelentkeztem a főiskolára. Sajnos nem vettek fel. A gimnáziumi évek alatt egy olyan remek társaság kovácsolódott össze, és annyi minden mást tartottunk fontosnak a tanulás mellett, hogy mindannyiunknak meg kell ismételni a felvételit. Már most nagy erővel kezdjük a felkészülést és én úgy érzem, ahogy együtt voltunk az eddigi dolgainkban, most remélhetőleg ugyanúgy sikerülni fog ez is. — Szóval ott tartottunk, hogy nem sikerült a felvételi. Akkor került megint szóba a tévé? — Igen. Jelentkeztem és szeptember végén felvettek. November közepétől már műsorban voltam. Először arra gondoltam, hogy csak bemondó leszek, aztán kiderült, hogy riportokat is kell majd csinálnom. Ettől kicsit féltem, de most, túljutva az első szerepléseken, már nagyon élvezem. — Lámpaláz? — Az elején. Most már inkább arra koncentrálok, hogy hiba nélkül beszéljek. Ebben sokat segítenek a kollégák, nagyon szeretek ott lenni, nagyon jó a közösség, jó teljesítményekre ösztönöz az ottani hangulat. — Mint említette, teljes erővel készül a következő felvételire. Ha elvégzi a főiskolát, hogyan tovább? — Sok tervem van. Gyermekkori álmom a színészet, tanár is mindig szerettem volna lenni, s a tévé műfaja is nagyon vonzó. Az igazi nagy tévé, vagy ide visszajönni a városi televízióhoz, ezt eldönteni lesz még egy pár évem. — Megismerik az utcán? Megcsapta már a népszerűség szele? Mit szólnak barátai, ismerősei? Szülei támogatják terveit? — A barátaim, ismerőseim, úgy érzem, jóindulattal mondják, hogy tetszik nekik, amit csinálok. Az édesanyám és édesapám büszkék rám, a további döntésekben nem befolyásolnak, rám bízzák, hogy miként határozok. A népszerűség jólesik, de nem ez a fő. — Szabadidejét egyébként mivel tölti? — Időm nagy részét a volt osztálytársaimmal töltöm. Tenisz, korcsolya, síelés, focizás. Nagyon szeretem a sportot. Ezenkívül zenét hallgatok és moziba járok. Sas Erzsébet Fotó: Gottvald Károly Hajdan Kálmán decsi főjegyző A köz110 éve, 1882. január 14-én született Zalaszentistvándon Németh Gyula evangélikus lelkész, aki 1908-tól két emberöltőig (1965-ben bekövetkezett haláláig) élt és működött Szekszárdon, ahol megalakította az evangélikus gyülekezetét, megszervezte a templom építését. 90 éve, 1902. január 12-18. között Jálics Ferenc budapesti bomagykereskedő jobb minőségű vörösborokat 38-52 koronáért vett hektoliterenként. 80 éve, 1912. január 14-én a Tolnamegyei Közlöny felröppentette a hírt: Perczel Dezsőt, városunk szülöttét Ferenc József bárói ranggal adományozza meg. Január 18-án a Tolna vármegye és a Közérdek Kommandinger ségi rendőrség című könyvecskéjét ismerteti. Január 19-én meghalt Kelemen Jó- zsefné (Rácz Innocencia), Babits nagyanyja, a Halálfiai című regény Cenci nénije. 65 éve, 1927. január 15-én a Tolnamegyei Újság részletes statisztikát közölt a megyében 1925-1926-ban elkövetett bűncselekményekről. Babits Mihály január 18-án a Baum- garten alapítvány kurátora lett. 55 éve, 1937. január 15-én - Herczeg Ferenc utolsó regényének olvasása közben - meghalt Simontsits Elemér, megyénk egykori alispánja, országgyűlési képviselő, a helyi kaszinó elnöke, ott tudományos könyvtár alapítója. Krónikás A hivatal hírei Az adócsoport elkészítette az adóbevalláshoz szükséges nyomtatványokat, melyeket a nyomdai sokszorosítás után várhatóan a január 13-ával kezdődő héten postáznak az érintetteknek. * Idén június 6-ig elkészül a Babits Mihály Művelődési Ház előtti II. világháborús emlékpark. Amennyiben az 1992-es költségvetés erre lehetőséget ad, ugyanezen határidőre megépíthető a zenepavilon és környékének parkosítása is. Várhatóan február közepén két hétre Szekszárdra érkezik a kanadai Ceso elnevezésű vezető-szolgáltató szervezet képviselője. Utazásának célja, hogy megismerkedjen a város és a térség idegenforgalmával, annak fejlesztési lehetőségeivel. Munkája végén javaslatot tesz az idegenforgalom fellendítéséhez szükséges fejlesztésekre, illetve tájékoztatást ad a kanadai érdekeltségű cégek itteni tőkebefektetéséről. Amerikai lobogó leng a bejárati ajtó felett, mellette a felirat: Amerikai hamburger. A pár négyzetméter alapterületű üzlet is a tengerentúli kontinens hangulatát idézi. Az ide belépő vendégre Michael Jackson mosolyog a falon lévő nagyméretű plakátról. A színes képek is egy kis amerikai jelleget, hangulatot árasztanak. Földesi József és Földesi Iván kétszemélyes vállalkozása tavaly májusban indult Szekszárdon, a Rákóczi utcában. Az üzlet kialakításához az anyagiakat ők állták saját zsebből, de a család is besegített. Mi adta az ötletet, hogy hamburgeres üzletet nyissanak? Földesi József a vendéglátóipari szakközépiskolában végzett, és Baján volt katona. Ott több alkalommal finom hamburgert evett. Úgy határoztak a testvérével, hogy ők is megpróbálják, létrehoznak egy ilyen üzletet Szekszárdon, csak sokkal jobbat és színvonalasabbat. A zsemlébe való húspogácsa, McDonalds, színmarhahúsból készül, és Bábolnáról szállítják az üzletnek. Annyiban más még egyebek mellett ez a hamburger-üzlet, mint a többi, hogy itt saláta a körítés, illetve ezt külön is adják. A teljes választék 25 féle hamburgerből, és 15 féle salátából áll, melyeknek fantázianevet választottak. A saláták folyamatosan készülnek és cserélődnek a pult tálaiban. Az üzletben vásárlók jobbára fiatalok, de az idősebbek is betérnek ide, főként salátáért. De ha valaki vegetáriánus, annak is tudnak finomságokkal szolgálni. Főként mirelitáruval dolgoznak, de primőr árut is felhasználnak. A hamburgerhez a zsemlét a faddi péktől kapják, aki naReftett értékeink Az evangélikus templom Egy kis Amerika a főutcán Készül a kedvencek egyike, a Maffia nevű hamburger ponta 50-60 darabot szállít, s előfordul, hogy ez a mennyiség nem is elég. Mint azt Földesi Józseftől megtudtuk, az idén bővíteni kívánják a késztermékek skáláját, más, még finomabb salátákkal, és hidegkonyhai készítményekkel. Sőt, még a rágógumi is a népszerű amerikai Wrigleys. A tulajdonos két hamburgert kínált, melyek talán a legnépszerűbbek: az egyik a Maffia fantázianevű, mely reszelt sajtból, gépsonkából, gombából és fűszerekből áll. A másik a Montecarlo, melynek alapanyaga burgonyasaláta, s emellett paprikát, paradicsomot, uborkát, gépsonkát, valamint tartármártást tartalmaz. S hogy melyik a finomabb? Ez már egyéni ízlés kérdése, ám az bizonyos: érdemes mindkettőt megkóstolni.- pusztai téri század elején egy elhagyott, szinte semmire nem használt telket adományozott az evangélikusoknak épületeikhez). Az avatáson, amelyen megjelent dr. Pesthy Pál igazságügyminiszter is, a püspök vezérgondolata az volt: „Minden templomépítés országépítés". Ennek jegyében idézték mindazok nevét, akik hozzájárultak a megvalósításhoz: dr. Hazs- linszky Géza, a gyülekezet felügyelője indította a munkát, városunk pedig a templom köré kerítést készíttetett. Lehetetlen lenne azonban felsorolni a több ezer adakozó nevét, akik között a testvéregyház képviselői is szép számmal fordultak elő. Talán ezért is mondotta Kapi Béla püspök: „Itt, ebben a városban több templom áll. Vigyázzatok, hogy amit a szószék hirdet, az sohase bántsa a mások hitét és meggyőződését. Becsüljétek meg mások hitét és harangjaitok szavával is megértő testvériség hangjai szánjanak szerteszét..." Németh Gyula, aki az evang- Iikus nőegylet elnöke, városunk képviselőtestületének tagja, a Hangya Szövetkezet felügyelőbizottságának tagja, a helybeli dalárda karnagya, egyházának nemzetközi konferencián is megbecsült küldötte, minden bizonnyal már eddig is e szellemben működhetett, hiszen a református tiszteletes és az izraelita főrabbi is ott volt az új templom avatásán. Családjából többen folytatták munkáját az egyházban is, építő szelleme pedig ma is meghatározza a számos rendezvénynek is otthont adó templom működését. Dr. Töttős Gábor Fotó: Ótós Réka Kvízkérdésnek is beillenék: hol tartottak először misét, istentiszteletet a szekszárdi evangélikus gyülekezet tagjai? Hihetőleg kevesen felelnék rá: a gimnázium tornatermében. Pedig ez az igazság, s ezen igyekezett változtatni Németh Gyula: születésének 110. évfordulójáról holnap emlékezhetünk meg. Ha most nem arcképével, hanem az általa létrehozott maradandó alkotással idézzük nevét, talán akkor vagyunk igazán hűek törekvéseihez. A középiskoláit Sopronban, teológiai tanulmányait Erlan- genben és Lipcsében végző Németh Gyula segédlelkészként Varsádon (gimnáziumunk igazgatója, Wigand Gyula szülőfalujában) és Pakson kezdte szolgálatát, 1908-ban lett adminisztrátor a megyeszékhelyen, ahol a gyülekezet megalapítása fűződik nevéhez. Lelkészi tevékenységének harmincadik évében, 1928. decemberében avatták föl a szekszárdi evangélikus templomot. Kapi Béla, a dunántúli evangélius egyház- kerület püspöke december 15-én érkezett Szekszárdra, hogy a másnapi avatáson átadja azt a templomot és paplakot rendeltetésének, amelyet még 1924-ben kezdtek építeni Uglár János helybeli vállalkozó tervei szerint s az ő vezetésével. A megérkezés napján - a korabeli hiradás szerint - a templom belsejében „még javában dolgoztak az iparosok" - de már helyén állt a Wigand Janka faragta szószék, amelyet a Jézus életéből vett motívumok díszítettek. Az egész épületre azonban ráillett már az a jellemzés, ami ma, a felújítás után ismét igaz: „mint filigrán nipp, a maga tiszta művészi szépségében ott pompázik a város egyik legszebb helyén, a vasúti fasorban". (Érdemes megjegyeznünk, hogy ez csak az idők folyamán alakult így: a város a Radautzi térítők A titkot egy nagyra nőtt, báránybőr kucsmás, bottal közlekedő, de ugyanakkor még most is szálfa-egyenesen járó idős bácsi fedte fel. Odahajolt a két asszonyhoz, s valamit mondott nekik román nyelven. Majd - mintegy magyarázatként - a vásárlók felé fordulva megjegyezte: — Bukovinai székely vagyok, ők pedig a feleségem révén a rokonaim. Most meglátogattak, s én kalauzolom őket. Kisvártatva az is kiderült, ‘hogy a Kakasdon élő idős emberhez Radautzból érkeztek a rokonok. A potom áron vesztegetett csodálatos térítők tehát a bukovinai népművészet remekei. Amikor pedig arra került a szó, hogy vajon a két bukovinai asz- szony beszél-e magyarul, az idős férfi huncut mosollyal, székely góbéhoz illően, így válaszolt: — Hiszen beszélnének azok magyarul, csak nem tudnak! No, Isten áldja! Mióta ki tudja, hányféle náció árusítja portékáit a szekszárdi piacon, azóta semmiféle öltözet nem okoz meglepetést az arra járónak. Az a két asszony sem keltett feltűnést, akik mintha csak a múlt század végéről toppantak volna korunkba, fejkendőben, bőszoknyában kínálták meseszép, hímzett térítőikét. Már első pillantásra látszott, hogy bár eredeti népi hímzés vásárolható náluk, mégsem magyar nemzetiségű a két árus. Az árakat firtató kérdésekre jobbára csak a kezükkel mutogattak, * néha egy-egy „da" szó is elhangzott az alkudozás közepette. Oroszok? Pontosabban ukránok? Az igent jelentő da szó erre engedett következtetni, bár a román nyelvben ugyanez jelenti a beleegyezést. A ruházat alapján ugyancsak nehéz lett volna kitalálni a nemzetiséget, a sötét viselet ugyanúgy utalhatott a kárpát-ukrajnai,
