Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)

1992-01-07 / 5. szám

1992. január 7. TÁJOLÓ »ÚJSÁG 5 Az érettségi legyen a belépő * Egyetemi, főiskolai törvény készül Megkezdődött a felsőoktatási törvény „társadalmi" vitája: a minisztérium elképzeléseit ezekben a napokban az egye­temek, főiskolák oktatói és a szakszervezetek boncolgatják. Információink szerint a Műve­lődési és Közoktatási Miniszté­riumnak az az álláspontja, hogy ez a törvénytervezet az akadé­miai törvénnyel egy „csomag­ban" kerüljön a Parlament asz­talára. dr. Havasi Jánost, a mi­nisztérium szóvivőjét kérdez­tük: miért van szükség erre az „árukapcsolásra"? — Valóban azt szeretnénk, ha ezt a két törvényt együtt tár­gyalnák a honatyák, hiszen számos közös vonása van, bi­zonyos értelemben egymásra épülnek. A mi elképzeléseink az egyetemi, főiskolai oktatás színvonalának emelését szol­gálnák, valamint azt, hogy az alapkutatások legfontosabb tu­dományos bázisai ezentúl a fel­sőoktatási intézmények legye­nek. — Manapság viszonylag ke­vesen kerülnek be az egyete­mekre, a főiskolákra, az intéz­mények pénztárcája igen so­vány. Mindez ellentmondani látszik a minisztériumi szándé­koknak. —Ha a Parlament elfogadja a mi koncepciónkat, reményeink szerint mind a két probléma megoldódik. Radikálisan növe­kedhet a diákok száma és az in­tézmények költségvetése is. Tarthatatlan, hogy az „egyete­mista korosztálynak" ma alig kilenc-tíz százaléka juthat be az iskolákba, holott a fejlettebb or­szágokban ez az arány eléri a huszont százalékot i. — De a fiatalok egy része nem is tud a szakmájában elhe­lyezkedni ... — A világon sehol nem ga­rantálják a diploma mellé az ál­lást is. Az országnak ugyanak­kor szüksége volna a mainál nagyobb értelmiségi rétegre is, olyanokra, akik hajlandóak volnának a szakterületükön be­lül, vagy akár azon kívül is el­helyezkedni. Szemléletváltásra van szükség a szülők részéről is, hogy ne gondolják azt, máris „úr", akinek diploma van a zsebében. — A tervek szerint hogyan változnak a felvétek vizsgák? — Szeretnénk, ha az érett­ségi általánosan elfogadott be­lépő lenne az egyetemekre, fő­iskolákra. Az érettséginek ga­rantálnia kell az ebben a korban megszerezhető azon tudásszin­tet, amelyet a világ más orszá­gaiban is elismernek. Az új ok­tatási rendszerben ezért nem volna szükség felvételi vizs­gákra, hanem az első két év vizsgái szűrnék ki a szakmára, továbbtanulásra alkalmatlano­kat a hallgatók közül. — Várható-e a felsőoktatás privatizációja, vagy ezek az is­kolák továbbra is állami kézben maradnak? — A privatizálásnak ezen a területen sincs akadálya, bárki alapíthat iskolát, akinek az eh­hez szükséges képzettsége is megvan. Egyedül az egyetemek alapításához kell kikérni a Par­lament jóváhagyását, a főisko­lákéhoz pedig a kormány bele­egyezését. Szeli Sára Ferettczy-Europress Mózes­premier Rossini Mózes című operájá­nak bemutatójára készül a Ma­gyar Állami Operaház. A mű zenei betanítását Lamberto Gardelli irányítja és ő vezényli az első előadásokat is. A premi­ert január 23-án, olasz nyelven tartják. Az opera magyarnyelvű előadásait Medveczky Ádám dirigálja, a rendező Kerényi Miklós Gábor, a díszlettervező Csikós Attila. A jelmezeket meghívott vendégként János- kuti Márta tervezte - tájékoz­tatta az MTI-t az Operaház. A darabot párhuzamos sze­reposztásban mutatják be. Mó­zes szerepét Airizer Csaba és Berczelly István énekli, Elisero: Andres Lancov és Gerdesits Fe­renc, Fáraó: Solyóm-Nagy Sán­dor és Stanislav Mickievich lesznek. A Magyar Állami Operaház társulata most először mutatja be Rossini Mózes-ét. A darabot a magyar közönség 1970. január 20-án és 22-én a Teatro Com- munale di Bologna társulatá­nak vendégszereplésével lát­hatta, ugyancsak az Operaház színpadán. Hírhallgatás és bizalom Bese László A Magyar Gallup Intézet 1991. november 7-10-e között a felnőtt lakosságot reprezentáló 1500-as mintán végzett vizsgá­latot arról, hogy az emberek „milyen gyakran értesülnek a hírekről" a Magyar Rádió adá­saiból, s hogy mennyire tartják megbízható hírforrásnak a rá­diót. Tíz ember közül 7 (71%) arról számol be, hogy „naponta egy­szer" hallgat hírműsort a Ma­gyar Rádióban; minden tizedik (12%) „hetente töbször", s a la­kosság egyötöde (17%) ennél ritkábban. A tömegkommuni­kációs eszközök „versenyében" a televízió megelőzi, a sajtó kö- * veti a rádiót. Az újságok, a heti- és havila­pok, a Magyar Televízió, a Ma­gyar Rádió és külföldi rádiók és televíziók „megbízhatóság, tár­gyilagosság" alapján történő összehasonlításában az embe­rek 16 százaléka a Magyar Rá­dióra szavazott, a megnevezett hírforrások közül a hazai rádiós hírszolgáltatást tartva a „leg­megbízhatóbbnak". Az embe­rek hasonló aránya vélekedik így az újságokról és 40 száza­léka a Magyar Televízióról. Ugyanezeket a médiákat asze­rint értékelve, hogy „melyik hírforrásban bízik a legke­vésbé", száz ember közül mindössze négy (4%) említette a Magyar Rádiót, tiz (12%) a Magyar Televíziót, és a lakos­ság egyharmada az újságokat. A Magyar Rádió „napi" hír­hallgatói elsősorban életkoruk alapján különböznek. Míg a harminc évnél fiatalabbak 58, addig a középkorúak 73 és az idősebbek 78 százaléka számol be arról, hogy a Magyar Rádió­ból „naponta értesül a hírek­ről". Az egyes iskolázottsági csoportokat nézve a diplomá­sok térnek el az átlagtól: több, mint háromnegyedük (77%) sa­ját bevallása szerint naponta meghallgatja a rádió híreit. A vidéken élők és a fővárosiak között az előbbiek javára mu­tatkozik csekély különbség; a férfiak és a nők pedig lényegé­ben azonos arányban sorolják magukat a leggyakoribb rádió- hallgatók körébe. Általános összefüggésként érvényesül, hogy azok, akik naponta igénybe veszik a rádió hírszolgáltatását, pozitívabban értékelik azt, mint azok, akik ennél ritkábban hallgatnak ott híreket. így a „napi rádiós hír­hallgatók" egyötöde (19%) a rádiót tartja a „legmegbízha­tóbb" hírforrásnak, a „heti hír­hallgatók" egytizede (9%), míg akik ennél ritkábban veszik igénybe erre a célra a rádiót, alig említik ezt a tájékoztatási eszközt ebben a relációban. Az egyébkét kis létszámú, a rádió híreiben legkevésbé bízó cso­port aránya független attól, hogy milyen gyakoriságú hír­hallgatáshoz kapcsolódik. Az egyes társadalmi csopor­tokat nézve a rádiót a legpozi­tívabban az idősebbek értéke­lik. A hatvan évesek és időseb­bek egyötöde a megnevezett hírforrások közül a rádiót tartja a „legmegbízhatóbbnak", a kö­zépkorúak körében 16, a fiata­lok között 11 százalék véleke­dik így. A vizsgálatba bevont más társadalmi-demográfiai változók mentén nem mutat­ható ki különbség. Salgótarjában a Madách-rokonság hagyatéka Az elmúlt évben a salgótar­jáni Nógrádi Történeti Mú­zeum birtokába került a Ma- dách-famüiával rokonságban lévő Balogh-család hagyatéka. A család egy ma Budapesten élő leszármazottjától jelképes áron vette meg a múzeum a családi dokumentumok csak­nem félszáz darabból álló együttesét. Ezzel, s a korábbi vásárlásokkal most már Ma­dách minden fontos családi do­kumentuma a múzeum birto­kában van. A legidősebb Ba­logh Károly Madách Imre nő­vérének, Máriának a második férje volt, így a családi doku­mentumok a Madách-kapcsolat miatt különösen figyelemre * méltóak. A hagyaték értékét növeli az a tény, hogy a doku­mentumok a múlt századi nóg­rádi családoknak azt a típusát példázzák, amely az anyagi ja­vak megbecsülése mellett nagy fontosságot tulajdonított a mű­velődésnek, a szellemi-művészi értékeknek. A megvásárolt gyűjtemény érdekes darabjai azok az iskolai bizonyítványok, amelyek egyértelműen igazol­ják, hogy a váci piarista gimná­zium mellett Losoncnak volt kiemelkedő szerepe a nógrádi ifjak oktatásában. Valódi külön­legesség az a levél, amelyben Darányi földművelésügyi mi­niszter 1899 tavaszán megkö­szöni a család egyik Alsó-Bo- donyban élő tagjának, hogy a „boldogult Királyné Ófelsége" emlékére 8000 darab fenyőt és 200 darab tölgyfát ültetett. szentesi keramikus A híres szentesi fekete kerá­mia talán egyetlen művelője Bese László szentesi fazekas­mester, aki a szakma alapjait a jóhírű, helybeli mestertől, Be- rényi Lászlótól tanulta. Itt, az inas éveiben számos kerámiát, háztartási cserépárut csinált, de a fekete kerámia készítésének módját is itt leste el. Bese Lász­lónak eddig hét kiállítása volt szerte az országban, több nép- művészeti díj tulajdonosa is. Kerámiái már Venezuelába, Los-Angelesbe, Svájcba és Ausztráliába is eljutottak. Tv-napló Mindenki boldogtalan Elhallgattak a szilveszteri petárdák, a lármának a gonosz szellemeket kellene távol tartaniuk tőlünk, de kérdés, hogy ágyulövésre emlékeztető hangjuk ehhez elég erős-e? Min­denki boldogtalan, sejteti velünk Esztergályos Károly filmje, aminek Boldog ünnepeink a címe, 1990 elején készült, s arról szól, hogy mi minden történt abban a régi világban, amelyről múlt időben beszélünk és mindenféle jelzővel illetjük. Azt ír­ják róla, hogy az utolsó film abból az időből, amikor még ké­szültek filmek, tehát már csak ezért is bizonyos tiszteletet ér­demel. Másért is, bár a kritika a mozgalmas év végén kevés fi­gyelmet fordított rá, igaz, hogy néhány nap alatt a szükséges­nél jóval több történt. Esztergályos filmje kritikai realista alkotás, ha ugyan még jogosult ez a műfaji meghatározás. Milyen is volt a rendszer- változás előtt a karácsony és a szilveszter? Bizonyára ilyen is, Esztergályos pedig ért ahhoz, hogy hatásos képsorokat te­remtsen, csak az a kérdés, hogy mi a tanulsága a lazán egybe­illesztett jeleneteknek? Az elvtársak és elvtársnők dőzsölnek, a házastársak hűtlenek, de a leleplezés nem rendít meg, ugyanis a rendszerváltozás - szerencsére - nem járt szesztila­lommal, s a házasságtörést a pápalátogatás után sem sújtják börtönnel. Életkép a rendszerváltozás előtti esztendőből, saj- nós, nem több, de így is érdemes a figyelemre. A Széchenyi-trilógia (rendező Székely Orsolya) az évfor­duló terméke, valószínűleg félreértés, a harmadik rész min­denképp. „István vállalkozásait veszi számba" - olvastuk róla, de a szó megtévesztő, mert az Akadémia vagy a Lánchíd aligha csupán vállalkozás. Széchenyi nyugtalan, romantikus alkat, valószínűleg máig Kemény Zsigmond tanulmánya ju­tott titkai közelébe. Amit láttunk, elsősorban meghökkenteni akart, csak egy bizonyos ponton túl az ember nem tud meg- hökkenni. Sok minden halmozódott egymásra, bizonyos Peter Széchényi angolra tanít gyerekeket, akik sárkánnyal ügyet­lenkednek, közben képek a cenki kastélyból, festmények, a régi Pest-Buda, idézetek, de az egésznek nincs szerkezete, nem tudjuk, mi miért történik. Azután elmúlt a szilveszteri vigasság, s újév éjszakáján arra illett válaszolni: mit hoz a jövő? Szűrös Mátyás szellemesen azt mondta, egyelőre jó lenne előre látni a múltunkat, Csurka képviselő úr elégedetten nyugtázta, hogy megvalósul az ará­nyos közteherviselés, mindenki fizet adót, ami nem is olyan biztos, mert tudjuk, hogy a kormánytagoknak van adómentes (nem is csekély) jövedelmük. Solt Ottilia azt kérdezte, saját magától és tőlünk is, hogy kezelhető lesz-e a szociális feszült­ség, de ha ő sem tudja, hogyan tudhatnánk mi? Egyértelműen sötét képet csak Bethlen István festett, ezúttal polgárember­ként, grófi címe nélkül, nem úgy, mint az esküvőjéről készített riportfilmben. Azt mondta, nagyon nehéz év lesz, az adóter­hek óriásiak, ezt kell tudomásul vennünk. Az asztrológus vi­szont azt mondta, a csillagok állása kedvező, jó esztendőt mu­tatnak, csak hát ehhez hinni kellene az asztrológiában. Cs.L. Hangverseny Zenés áhitat Még állt a karácsonyfa, még égtek a gyertyák az örökzöld ágakon emlékeztetve a szeretet ünnepére, mikor ismét felcsen­dült a koncertmuzsika a szek­szárdi evangélikus templom megújult orgonáján. A három hangversenyből álló sorozat második estjén Lőrincz Katalin ült a kitűnő hangszer padjára, hogy felejthetetlen perceket szerezzen az egyre növekvő számú közönségnek. A tehet­séges orgonaművész édesanyja - aki zongoratanárnő - indí­totta el a pályán, majd eljutva a zeneakadémiára, Gergely Fe­renc tanítványa lett. 1982-ben szerzett diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Fő­iskolán. Európa számos országában járt tanulmányúton és koncer­tezett. Járt Olaszországban, Hollandiában, Franciaország­ban, a Cseh és Szlovák Köztár­saságban, Németországban, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Legutóbb, az elmúlt év nyarán egy hónapig Japán­ban turnézott, ahol a budapesti gyermekkórust kisérte. Jelenleg a Kodály Zoltán Kórusiskola tanára, korrepetitora. Az egy­házi zene iránti vonzalmát, sze- retetét jelzi, hogy 1976 óta kán­tor a főváros Szilágyi Dezső téri református templomában. Ze­neszerzéssel is foglalkozik. Szimfonikus művek orgonaáti­ratait készíti. Szekszárdi koncertjén fran­cia, olasz, svéd, német és ame­rikai szerzők műveiből hallgat­hattunk remek összeállítást. Sommerhagen: Nyitány c. da­rabja jó kezdésnek bizonyult. Az eredetileg zenekarra írt mű háromtételes. Az első rész di­namikusan induló, a második lírikus zenei anyag, míg a har­madik tétel újra az első részben frissességgel szólt az induló, míg a második tétel kellemes muzsikája igényes kivitelezés­ben szólalt meg. Dubois: In paradisco c. szer­zeménye csodálatosan ívelt, nyugodt dallam lírikus ele­mekkel gazdagítva. Hangulatos előadásba élvezhettük. Ezután Zippoli barokk partitája követ­kezett. A partita variációs mű. A téma bemutatása után a vari­ációsorozat virtuóz megjelení­tése figyelemreméltó volt. Szívesen hallgattuk J. S. Bach: Jézus én bizodalmám és Irgal- mazz Uram c. korálelőjátékait avatott tolmácsolásban. Pa­chelbel XVIII. századi német orgonista és zeneszerző toccatá­jának elhangzása után Hafens- cher Károly lelkész Jakab apos­tol levele 4. részének 13-17. ver­sei alapján tartott rövid igema­gyarázatot. Mint mondta, vál­lalkozói szemléletű világunk­ban év elején különösn szüksé­günk van merészségre, bátor­ságra. Figyelembe kell vennünk minden fontos tényezőt, de számolnunk kell erőnkkel. Erőt pedig lehet kérni és kapni Isten­től. De vajon belekalkuláljuk-e Őt az életünkbe úgy, mint aki adni tud, aki kiapadhatatlan erőforrás? Számolunk-e azzal az Istennel, aki jó ötletadó, aki a végrehajtásban hatalmas segítő, aki csodálatos orvosa belső ba­jainknak? ő számol velünk. Ké­szül adni, segíteni. Vele a ne­hézségek között is boldogu­lunk. Az elmélkedés után három amerikai barokk mű hangzott el. Az első határozott lüktetésű, a második vidám, táncos rondó, a harmadik variáció egy olasz dallamra. Az előadás örömteli perceket szerzett a kö­zönségnek. Lemle Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents