Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)
1992-01-03 / 2. szám
I ULNAI* , , 4 NÉPÚJSÁG Bonyhád és környéke 1992. január 3. Átél csendje Amikor a Máza-Szászvári Villamos Erőmű gőzturbináját beindították, 1921-et írtak a naptárak. A közelben fekvő Váralján már 128 esztendővel ez előtt, 1793-ban egy Huth nevű bányász a külszíni kibúvásokon megkezdte a bányászkodást. Majdnem kétszáz év telt el azóta, s felnőtt egy korosztály, akik azt sem nagyon tudják, hogy valaha a faluban és a környéken is mennyien éltek ebből. Ma legfeljebb a palahányó dombjai mesélnének a múltban kutátóknak. Ugye, milyen furcsa mára, hogy ezt a bányászt egy orvos követte, aki bonyhádi lévén, úgy járt ki a faluba. A bányaterület 1797 és 1809 között egyébként püspöki uradalomként volt bejegyezve, s az egyház saját kezelésében volt, amit a helybéliekből és a közeli Nagymányokról átruccanókból álló kíváncsiskodó társaság követett a bányászkodásban. A boldogulás biztosabb formáját választhatta magának az a bányász, aki már a Kolb-társaság által bérelt bányaterületen dolgozott egészen 1923-ig. Ezen idő közben Grün Benő kereskedő és Kolb Ignác bányatelkeket adományoz Váralja községnek. A Dél Magyarországi Kőszénbánya Rt. és a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. birtokolta egy-egy ideig a bányát, majd 1962-ig a Komlói Szénbányászati Tröszt mázai és később nagymányoki üzeméhez csatolták. Aztán egyik percről a másikra nagy hirtelen bezárták. Most Máza-dél-Váralja kapcsán a mai energetikai koncepciót latolgatva legfeljebb ha Borbála, a bányászok védőszentje sejtheti jövőjét. Egy kis adalék a mai szituáció érzékeltetéséhez: Megszűnt a Mecseki Szénbányák, az Ipari Minisztérium a vezérigazgatót felmentette. Várható volt, s mindez csupán az 1987-es bajok elodázását követő biztos, ám annál keserűbb pirula mai nyeldeklése. Az évtizedekig nyújtott áltámogatások hirtelen megvonása egyenlő volt a halálos ítélettel. A kiárusítás megkezdődött, a meglévő vagyontárgyak értékesítése majdcsak segít, s végtére a lengyel és ukrán vendégmunkások is hazamennek. A társadalombiztosítási hátralékot megfizetik, az is kifér a kilencmilliárdos vagyonból, de mi lesz, ha jogutód nélkül szűnik meg a Mecseki Szénbányák? Erős a gyanúm, hogy gond, mivel az államnak kell viselnie a bányászlakások kölcsöneit, a járadékokat. Vajon a magyar gazdaság elég erős-e ehhez? Remélem, a bányászcsaládok feje fölött mégsem kell a vészharangot kongatni. Damoklész kardját érzi lebegni ma a feje fölött a szövetkezeti munkás, a gyári munkás, a betanított munkás, a szellemi munkás... Bonyhád lakóinak száma 15.702, a munkaképes kordáké 8.950, a lakosság 57 százaléka. Ebből aktív kereső 6.908 ember. A foglalkoztatottak döntő többsége az iparban tevékenykedik, számuk az utóbbi öt évben csökkent. A vállalatok stratégiai irányváltása, a mai privatizációs törekvések, a keleti piac beszűkülése, a gazdaságosabb termelés megcél- zása mind olyan tényező, mely alakított a helyzeten. A kisvállalkozások munkaerőelszívó hatásától pedig sajnos nem keletkezett vihar. A képlet így leegyszerűsödött: nőtt a munkahelyek iránti kereslet, s vele arányosan csökkentek a lehetőségek. Végeredménye mára növekvő munkanélküliség lett. A nagy változások éveként kerül be a gazdaságelemzők történelemkönyvébe a tavalyi év, mely áttörést hozott, bizonyítva, hogy hazánkban hosszú évekig mennyire sok bújtatott, álmunkaerőt „foglalkoztattak". Sokan állítják, ma sem bizonyos, hogy minden esetben azok rekedtek kapun kívül, akik ezt érdemelték volna. Annyi bizonyos, halmozottan hátrányosan érintette a változás a betanított és segédmunkás réteget, s különösen a végzettség és képzettség nélkülieket. Bár ha belegondolunk abba, mit kezd ma egy átlagos eredménnyel érettségizett fiatal... A racionálisabb munkaerő-gazdálkodás egyre inkább éreztetni engedte hatását, s nem a gazdasági szerkezet- váltó megújulás, hanem a lelassuló és átalakulásra időben képtelen munkálkodás hozott újabb gondokat olyan munkahelyeken, ahol előtte munkaerő- hiánnyal küszködtek időnként. A felesleges munkaerő legnagyobb gondja, hogy képzettségben messze alulmúlja a kívánalmakat. A piaci feszültségek, az áremelkedések a nyersanyagfronton, mind-mind bizonytalanságnövelő ténnyé léptek elő. Az iskolázatlan réteg mellett a végzett szakmunkások is jórészt csak ismeretséggel, protekcióval, dinasztiás múltbéli előnyökkel jutnak munkához. Mára adott az átképzés, a remény, hogy csak lesz munkahelyteremtő beruházás valahol. A kereskedelem, az ipar telített munkaerővel, az építőiparban óriási a kínálat és rettenetesen gyér a kereslet, nagy a piaci harc. A bányászat jövője nem ismert. Munkahelyteremtő beruházásra belátható időn belül nem sok kilátás van a térségben. A Völgység e téren szegényes, s az ország gazdasági erejének a hiányán sok család csúszik el, mint sietős lúd a jégen ... Az önkormányzatok átgondolt stratégia kidolgozásával, az induló vállalkozások támogatásával járulhatnak hozzá a foglalkoztatási gondok enyhítéséhez. Kapcsolataik révén most éppen Wernauból fogadott Bonyhád város üzletembereket, ami reménykeltő is lehet. Egy kis bányatörténet Mit vár On 1992-től? Kovács Péter, Bonyhád város jegyzője:— Nehéz kérdés. Az idei esztendő köztudomásúan is a nehéz évek közé so- roltatik. Ennek ellenére azt várom, hogy a város üzemeltetésének feladata - ha kisebb gondokkal küszködve is - de ösz- szeségében problémamentesen megoldható lesz. A város- fejlesztés terén pedig mindazt az elképzelést sikerül valóra váltanunk, amit a képviselő-testület négyéves munkatervében prognosztizált. E mellett a hivatalból még több elégedetten távozó állampolgárt várok. A magánéletem elválaszthatatlan a hivatali életemtől, a hivatásomtól. A családban szeretetet, egészséget és viszonylag gondtalan évet kívánok. Jordáki Árpád, a Botond Cipőgyár fűtője:— Elsősorban * azt, hogy az Országgyűlés ne múlja felül a magyar kabaré elég jó színvonalát. Ne visszafelé nézzünk, miközben előre próbálunk haladni, mert akkor mi is úgy járunk, mint Arany János bogara, ami nagyot kop- pan, aztán elhallgat. A gyárban gerinces vezetőket várok, akik végre megmondják, ki lesz az, akit elbocsátanak. Olyan vezetőket várunk, akik nem bundáz- nak, nem tartanak sakkban hatszáz melóst. Rendet várok. A magánéletben azt, hogy mindenkit a munkája után becsüljenek meg, ne a nyelve után. Mert ha egyszer így lesz, majd halad ez az ország. Ne regéljenek itt mélypontról minden évben, hanem kezdjünk el végre fölkapaszkodni. Vizitkártya Az íróasztalon királyi a rendetlenség. A fekete mappa valamelyik biztosító társaság ajándéka. Nics sehol. A fiókok mélyén, a papírhalmok alatt is hiába keresgélem. A levélnehezéknek használt értelmező szótár nyomása alól is csak egy árva, tetves sorsjegy bújik elő. Találja meg a szerencséjét! A francokat, most nem a szerencsémet, hanem a fekete mappámat keresem. Benne azokkal a tetves vizitkártyákkal. Az egyik rokon neve és címe kellene, de rettenetesen. Most lenne szükség a kormánykörökhöz közeli súgó segítségére. Legalább a kártyát lelném meg, hiszen kettő volt belőle. Rohadt cirkalmas betűkkel, aranynyomással, meg keretezéssel ... Mondd, anya, te nem láttad valahol azt a kártyát? Melyiket, melyiket... A Lajos feleségének, a tisztelt sógornődnek a testvérének a férje. Na, az! Az a rohadt telefon. Persze, hogy akkor csörög, amikor nekem ezzel a politikai főmuftival, ezzel az életművész zsenivel kell beszélnem, ha törik, ha szakad. A Viktor úr! A jóistenit a körösztanyja térgye kalácsának, hogy az! Már a nevét is úgy választották meg, amikor kibújt erre a világra, hogy... Jó, jó! Megyek már. Halló, hogy kicsoda?! Viktor! Drága rokon, az Isten küldött, jaj de jó. Tudod, milyen régen láttalak? Ezer meg egy éve drága rokonkám, tudod, éppen azt a fantasztikusan gyönyörű névjegykártyádat vettem elő a mappámból, hogy hívjalak. Először is boldog újesztendőt akartam kívánni Neked, kérlek tisztelettel és a kedves családodnak, meg hát a kormánykörökben ott a haverjaidnak, szóval érted, ugye?! Mit, mit, kérlek? Mondjam meg, miért is kerestem igazából a kártyádat? Szóval semmi. Hidd el, no ha mondom, én csak azt akartam mondani.. .Na jó, ha annyira akarod, akkor elárulom a nagy titkot. Szóval kérlek, én vettem egy szép hízót. Tudod, mennyire érti a nagybátyánk a lángolt kolbász, meg a stifolder, meg a kenőmájas készítését. Igen, igen, hát ezzel az a célom, hogy, szóval nem jönnétek el a barátaiddal onnan fönntről egy jó kis murira? Mikor? Kérlek. Azt is meg tudom oldani, a mama mehet akár egy héttel később is Frankfurtba a Zoli- káékhoz, nem számít! Te Viktorom. Kérlek, szóval hozzál egypár olyan nagykutyát! Jó? Jó, jó, a bor le lesz fejtve, meg a gyógyszerészéktől azt a szervizt... Értem én, értem. Meg, hogy vinnétek is egy kis maradékot?! Hát per.. .sze, szóval, persze! Tíz kilónyi kolbászt, meg stifoldert, és a sonka nem számít. Hát, hogyne, ugye annak úgyis füstön előbb a helye, és majd a ma... igen, majd a mama viszi. Lacikám, sikerült a Viktortól százötvenezret kérni? Nem?! A bankosokkal legalább elintézte, hogy megkapjuk azt a rohadt négyszázezer forintot?! Kérjük olvasóinkat, az idén is tartsanak velünk, segítsék munkánkat információkkal, észrevételekkel. Várjuk leveleiket, telefonhívásaikat. A Bonyhád és környéke oldal összeállításaiban megjelenő írásaink és fotóink Önökhöz kívánnak szólni. Ipar (kódunk) a térségben? ... és a valóságban A maketten ...
