Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)
1992-01-23 / 19. szám
ÁTALVETŐ: AZ ERDÉLYI SZELLEMISÉG FÓRUMA (3. oldal) 1992. JANUÁR 23. CSÜTÖRTÖK ÁRA: 9,60 FORINT III. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM „En lőttem le a koreai jumbót" (2. oldal) Megjelent a Tisztiorvosi kézikönyv Az 1991 áprilisában létrehozott Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szervezetével, működésével és az eljárásával kapcsolatos alapvető jogszabályokat tartalmazza többek között a Tisztiorvosi kézikönyv, amely a napokban látott napvilágot az Unió Kiadó gondozásában. Pénz- hamisítók után nyomoz a rendőrség Több mint tizenkétezer márka összegű, százmárkás címletű hamis bankjegy cserélt gazdát az elmúlt két hónap leforgása alatt Somogy megyében. Az ügyben két kaposvári férfit a hamis pénzek árusításán tetten ért és őrizetbe is vett a rendőrség, ám a nagy kér-' dést: hogy kitől és miként jutottak hozzá az avatatlan szemnek megtévesztően igazinak látszó márkához, nem sikerült tisztázni a kihallgatásuk során. Vallomásaik alapján annyi vált bizonyossá, tudták, hogy gyanútlan ügyfeleiknek hamis pénzt kínálnak. A meglehetősen jó minőségű hamisítványokat a rendőrségi szakértők szerint - minden bizonnyal Canon vagy Olivetti típusú fénymásoló gépen készítették, s a már kész bankjegyre utólag festették rá a valódiságot iga oló fémszálutánzatot. A Somogy megyei rendőr-főkapitányság gazdasági rendészete szerint - a rendelkezésére álló adatok alapján - komoly esély van arra, hogy a nemzetközi együttműködéssel végére járnak a pénzhamisítási ügynek. A falusi turizmus idei kilátásai Az idén tovább bővülnek a falusi turizmus lehetőségei - tájékoztatta az MTI-t Csáky Csaba, a Magyar Falusi Tanyai Vendégfogadók Szövetségének elnöke. Mint ismeretes, tavaly év végén az Országgyűlés megszavazta, hogy a falusi turizmusban résztvevő vá- lalkozók továbbra is megkapják a jövedelemadó-mentességet - maximum 10 ágyig - 300 ezer forint bruttó bevételig. Emellett tovább bővül a támogatási rendszer is, hiszen a falusi turizmusban résztvevő vállalkozók pályázhatnak a foglalkoztatási és az idegen- forgalmi alapokra. Kié a kábel-televízió? Hiányzott a tájékoztatás csatornája Ablak a világra, mondjuk a televízióra és hála a kábel-tv- nek, ma már valóban az. Ha érdekel, megtudhatom, hogy Svájcban, Németországban milyen lesz holnap az idő, Franciaországban mit ajánl vasárnapi menünek a szakács, az MTV-n melyik énekes dala vezeti a slágerlistát. Ez már Európa, mondanám, ha nem lenne tudomásom arról, hogy mi folyik pár hónapja kábel-tv ürügyén a háttérben. Hallgattassák meg néhány érintett fél: A vállalkozó véleménye Tar János 1978 óta, már több mint 13 éve foglalkozik a szekszárdi kábel-tv hálózat kiépítésével. Másfél éve kft-t alakított, és 12 társával együtt látja el ezt a munkát. — Mára 1500-2000 lakás kivételével gyakorlatilag kiépült a kábelrendszer. Az igények főleg 87 után jelentek meg, a műholdas adások elterjedésével. Az induláskor én kerestem fel a városgazdálkodási vállalatot, azzal, hogy a többi nagy városhoz hasonlóan építsük ki a rendszert. Az antennaerdő végre lekerült a tetőkről, ezzel a beázások is csökkentek. (Folytatás a 3. oldalon) Több mint 10 milliós kár a "Barátság” kőolajvezetéken A vasárnap hajnalban meghibásodott és az azóta kijavított Barátság kőolajvezeték rendbehozatalának költségei, valamint a kifolyt olaj értéke meghaladják a 2 miihó forintot - tájékoztatta Józsa Gábor, a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MÓL) ügyvezető igazgatója az MTI-t. Mint mondotta, az olajjal szennyezett talaj elszállítása és megtisztítása ennél jóval többe kerül, a költségek összesen várhatóan a 10 millió forintot is meghaladják. Egyelőre a szakemberek nem döntöttek még arról, hogy milyen módszerrel állítják helyre az olajjal szennyezett talaj minőségét. A MÓL illetékese közölte azt is: mintegy 200 millió forintba került a kőolajvezeték elöregedett, 10 kilométeres szakaszának kicserélése. A biztonságos üzemeléshez további 40 kilométernyi szakasz felújítására lenne szükség, ám ezt a MÓL anyagi forrásai egyelőre nem teszik lehetővé. így az idén várhatóan a kicserélendő szakasznak csak egy részére kerül sor, ha minden kedvezően alakul, akkor is. Vagyis várható az újabb meghibásodás, bármelyik pillanatban, természetesen újabb kjárral. Már kamatoznak a kárpótlási jegyek Noha még csak néhány százan kapták meg kárpótlási jegyüket, s nagyobb mennyiségben csak március után hoznak határozatot az Országos Kár- rendezési és Kárpótlási Hivatalban, az értékpaprírok addig is kamatoznak. így január 1-jén a kárpótlási jegyek vásárlóértéke 106,7 százalék volt. Eszerint az ezer forintos címlet már 1067, az ötezres 5335, a tízezres pedig már 10670 forintot ér. A kárpótlási jegyek kamata a mindenkori jegybanki alapkamat 75 százaléka, jelenleg évi 16,5 százalék. Ezek az értékpapírok a törvény megjelenése óta kamatoznak. Vámkonferencia Szekszárdon A vámjogszabályok módosítása 1966-tól folyamatos és a ma érvényben lévő eddig 160 módosítást ért meg. Érthető tehát, ha ez a vállalkozóknak, a hatóságnak és a köztük lévő szolgáltatóknak problémát okoz. A minél zökkenőmentesebb munka elősegítése, a változások megismertetése szándékával rendezte meg a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tegnap Vám '92 címmel azt a konferenciát, amelyen a kamarai tagvállalkozók mellett azoknak a cégeknek az ügyintézői is részt vettek, amelyeknek export-, illetve importforgalma van. Természetesen minden érdeklődőt szívesen láttak. A tegnapi konferencián Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokhelyettese, Szabó Béla, a KOPINT-DATORG Kft. ügyvezetője és Fazekes Gábor, az In- vestcenter Trade Infiorm munkatársa tartott előadást, ismertetve a vámigazgatási ellenőrzések tapasztalatait, és a megváltozott vámjogszabályokat. A rendezvényen elhangzott, hogy a vállalkozó között megjelent egy olyan réteg, akiket gazdasági konjuktúra lovagoknak neveznek és alik a túl-, illetve az alulszabályozottságból adódó jogházagok kijátszására felkészültek. Arnold Mihálytól azt is megtudhatták a jelenlévők, hogy az ellenőrzésekkel egymilliárd állami köztartozást vételeznek be a vállalkozóktól. (Folytatás a 3. oldalon) Horn meghívta Gorbacsovot Horn Gyula két héttel ezelőtt magyarországi látogatásra hívta meg Mihail Gorbacsovot, s bár válasz még nem érkezett, az MSZP elnöke bízik abban, hogy a tekintélyes politikus, a volt Szovjetunió egykori elnöke eleget tesz a meghívásnak. Horn Gyula erről szerdán a Magyar írószövetségben beszélt, ahol abból az alkalomból találkozott a sajtó képviselőivel, hogy Cölöpök című kötete immár a negyedik kiadást érte meg. A könyv a Móra Kiadó gondozásában az elmúlt év szeptemberében került az utcára, s noha a kereskedelem eredetileg csak 800 példányt rendelt, eddig 36 ezer fogyott el belőle. Ilyen fogadtatásra e műfajban a könyvműhely történetében még nem volt példa. Horn Gyula felelevenítette a könyv születésének körülményeit, az adott történelmi szituációt, s kérdésekre válaszolva újólag beszámolt az 56-os szerepléséről, amelyből soha nem csinált titkot. Törvény az államtitokról, olcsóbb hitelek Nyomoz-e a rendőrség kábítószerügyben ? Az MTI értesülése szerint a kormány csütörtöki ülésén várhatóan dönt arról, hogy az államtitokról és a szolgálati titokról a jövőben a büntető- eljárásról szóló törvény rendelkezzen. Ezeket ugyanis jelenleg különféle utasítások és rendeletek szabályozzák, ezt az eljárást azonban tavaly az Alkotmánybíróság helytelenítette. A tervek szerint a kormány kiterjeszti az egzisztenciahitel felvételére jogosultak körét a munka- vállalói részvény programban szereplő csoportokra, illetve a devizajogszabályok szerint belföldinek minősülő magánszemélyek társaságaira is. Az elképzelés szerint csökken az E-hitel és a privatizációs hitelek kamatlába is. Ugyancsak szó lesz az ilyen hitelekhez kapcsolódó átfogó, alapítványi formában működő hitelgarancia-intézmény létrehozásáról. A kormány előterjesztést hallgat meg a Magyar Köztársaság felvételi kérelméről a nyugat-európai Euréka együttműködési programba - adta hírül a Magyar Távirati Iroda. Visszaeső Az elmúlt héten, szombaton délelőtt több panaszos fordult a megyeszékhely rendőrségéhez, miszerint a piactéren ismételten felbukkant egy zsebtolvaj. Mint az később kiderült, három személytől tulajdonított el összesen négyezer forintot. A bejelentéseket követően a járőrök rövid idő alatt előállították Hozleiter Ildikó 24 éves székes- fehérvári lakost, aki a bűncselekményeket elismerte. A kapitányságon közölték vele, hogy szabadlábon védekezhet, ií- letve szabadlábon folytatják le ellene az eljárást. Figyelmeztették, ha újabb bűncselekménybe keveredik, akkor a törvény szezsebtolvaj rint őrizetbe vehetik. Hozleiter Ildikó valószínűleg nagyon siethetett, mert az utolsó szavak elsikkadtak tudatában, ugyanis kedden ismét „alakított". A Dózsa sörözőben szórakozott eddig ismeretlen nő társával, s ennek során P. János szekszárdi lakostól, szintén zsebtolvajlás útján, nyolcezer forintot tulajdonított el. A rendőrség kéri mindazokat, akik Hozleiter Ildikót látták a sörözőben és felvilágosítást tudnak adni a vele lévő személyről, értesítsék a bűnügyi osztály nyomozó alosztályát.-xElterjedt Szekszárdon a hír, hogy a rendőrség kábítószerügyben nyomoz. Valós-e az információ? - tettük fel a kérdést Szíjártó István rendőr századosnak, a megelőzési alosztály vezetőjének. — Nem folytatunk nyomozást, hiszen konkrét bejelentést nem kaptunk. Nincs információnk arról, hogy Szekszárdon jelen lenne bármilyen narkotikum. Azt persze nem lehet kizárni, hogy egy rövid időn belül itt is megjelennek az ilyen típusú szerek, hiszen a statisztikai mutatók alapján, elóbb-utóbb ide is el fognak jutni. Tulajdonképpen a megelőzési osztály azért is működik, hogy elhárítsa, ha pedig felbukkan, akkor megszakítsa ezt a folyamatot. Esetleg, ha a polgárok észlelik, akár cigaretta, akár por, akár tabletta formájában, hogy ilyesmit árusítanak, kérjük, azonnal tegyenek bejelentést nekünk KRZ