Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)
1991-12-13 / 292. szám
Bonyhád és környéke 1991. december 13. Karácsonyi ki mit főz? A székely vallásos nép, s ilyentájt, a szeretet ünnepére való készülődés során kerítettünk sort arra, hogy szokásaikról, valamint arról kérdezzük őket, mi kerül az ünnepi terített asztalaikra. Ebben Csiszer Ambrusné, az izményi székely együttes vezetője volt kalauzunk. A gyerekek eltanulták a szülőktől, nagyszülőktől a Bukovinából hozott kedves ünnepi szokást, a betlehemezést. E mellett is sok szokás maradt meg, különösen az idősebb korosztály tartja magát évtizedes rendjéhez. A karácsonyi ünnepi nagymisén a betlehe- mesek már beöltözve vettek részt, elsőként a paphoz, majd a falu jegyzőjéhez, bírójához kopogtattak be, s sorra járták a helyi vezető embereket és a sorból végül soha senkit nem hagytak ki. Házról házra járva tisztelték meg a falu lakóit, s mindenki fogadta őket, hisz ez jelképesen a házhoz hozott Úrjézus szimbóluma is egyben. A jó szokás szerint a tisztaszobában fogadták a betlehe- meseket, s a szokásrendhez igazodva ezt a szobát csak különleges alkalmakkor használták, itt tartva az ünnepi öltözeteket is. Advent idején, amíg Szűz Mária „ki nem avatódott”, vagyis Vízkereszt napjáig semmiféle nagy mulatozást nem tartott a székely nép, bár a fiatalok összeverődve karácsonyi énekeket énekeltek, ezt hívták a lányok megéneklésének. Nagy tisztesség volt az, ha a legény a kiválasztott leány házánál egy vagy két muzsikással megjelent és szolidan és halZsók Ágostonné kan, de megénekelte a leányt. Ilyenkor röviden táncra is perdültek a kiválasztottak egymással, mintegy jelképesen, hogy aztán majd a farsangi mulatozásnál ezt igaz szívből folytassák. Élő szokás volt az is, hogy a farsangi mulatságon a leány ellopta a legény kalapját, s ezzel fejezte ki ország-világ előtt, hogy bizony ő elfogadta a legény megéneklését, s őt választotta ki vőlegényének. A megéneklésnél aztán kínálták a legényeket és a muzsikásokat pálinkával, disznótoros hurkával, töpörtyűvel és az elmaradhatatlan karácsonyi keltesse!, a kétféle kaláccsal. Szenteste a kisiskolás korosztály tagjai kántálni mentek, s ez a szokás Izményben ma is él. Adventi böjtöt is tartanak a székelyek, s régen csak ciberelevest ettek, amit az éjféli mise utáni zsíros falatok elfogyasztásával feledtettek. A székelyek karácsonyi asztalán mindig szárnyaslevesek szerepeltek, a friss „élésből” származó hosz- szúhúsból sültek készültek oldalassal együtt, és persze a töltöttkáposzta is mindig elmaradhatatlan tartozéka az ünnepi asztalnak. Mint azt Zsók Ágostonnétól megtudtuk, a szárnyasokat minden háznál tartották, liba, kacsa, tyúk készült, de jobbára újévkor, mert a hiedelem szerint a szárnyas levágása elvitte a szerencsét. A lakást feldíszítették, a szentképek mögé fenyőág került, hogy jó illatot árasszon, az asztalra patyolatfehér abroszt terítettek és az álló feszület is odakerült. A későőszi meszelés is az ünnepvárás jegyében történt mindig, minden tisztes háznál. A karácsonyfára ezüstdió és alma, no meg aprósütemény került. Szív alakú, meg csillag formájú. A fa alatt szalmatálban a kínálásra szánt sütemény, alma volt, jobb helyen körte és dió is. Az ünnepvárás- kor az aprónép kapott már egy-egy nagy kockacukrot, s a pirított cukor dióbéllel igazi csemegének számított. El ne feledjük, a kocsonya is karácsonyi éteknek számított mindig. Zsók Ágostonné elmesélte, micsoda gyönyörűség volt az, amikor a nagyanyja még mindent a kemencében készített el, s milyen szépek is voltak az ünnepi készülődés napjai, órái. Az idős szülők négy gyermeke a szélrózsa négy irányában éli mindennapjait, de a legközelebb lakókat, a szekszárdiakat, várják haza ünnepekre. Közhírré tétetik Delfin kupa Ma délután a II. Számú Általános Iskola diáksportköre és a három bonyhádi általános iskola úszócsapatai között rendezik meg a tanuszodában a Delfin kupa úszóversenyt, melyről videofelvétel is készül. Ez a felvétel a helyi kísérleti televízióban a közeljövőben lesz látható. Emlékmű A II. világháborús emlékműhöz a vállalatok, üzemek, szövetkezetek eddig 325.617 Ft-ot ajánlottak föl, míg magánszemélyektől 31.300 Ft érkezett. Koncert Karácsonyi ünnepi koncert lesz december 22.-én a bonyhádi katolikus templomban. Nyelvtanulás Negyvenen tanulnak németül Izményben, az iskolai szülői munkaközösség által szervezett nyelvtanfolyamon, s közöttük még nyugdíjas is akad. A tandíj szerény, hiszen havi 50 Ft, és ez a heti egy alkalommal folyó oktatásért valóban nem sok, ismerve a más helyeken kiírt tandíjakat. Á vállalkozó szellemű tanulókat Kolozsvári András tanítja. Mikulás kupa Harmadik alkalommal rendezte meg a bonyhádi ll-es iskola diáksportköre hagyományos asztalitenisz-versenyét, a Mikulás kupát, melyen a város és városkörnyék hat iskolájának 74 versenyzője vett részt. Az 57 fiú és 17 leány versenyző csatája közül is kiemelkedően jó asztaliteniszt hozott a Schultz Teofil - Knipl Zoltán döntő, ami bíztató jel lehet a megyei diákolimpia előtt. A versenyen négyezer forint értékű mikuláscsomag került kiosztásra a versenyzők között, amit a K és H Bank helyi fiókja és az Elektrosinter Kft. biztosított. Érdekesség; a győztesek a Zománcárugyár plakettjét kapták. Várakozva vegetál a brikettüzem Figyelmeztető sztrájk? Az élet csodái mellett a keserűség és bizonytalanság is kiosztja a maga tablettáit. A bányászok, valamint a bányászati ágazatra épülő iparágak dolgozóinak érzékenysége ma bizonyára a normális érték többszörösét ostromolja, hiszen helyzetük ma még kilátástalan. A jelek szerint padlón lévő szénbányászat a szakszervezet összefogó erejével sztrájkra készül. Alkupozícióba szeretnének kerülni a kormánnyal, az ipari tárca vezetőivel. Márpedig ha a bányászok ígérnek valamit... A nagymányoki brikettgyár előtt már régen nincs sorbanál- lás, nem érkeznek ötpercenként a teherautók a Dunántúl és az Alföld legtávolabbi zugából. Csend honol mindenütt. A portán is csökkent a forgalom, s hiába áll az ajtón ott a hirdetmény: November 21-től a brikett ára tonnánként 4900 Ft, a befizetések csak gyéren csordogálnak. A gyár vegetálva várakozik a csípős hidegben, az üzemvezetői szobában éppen megbeszélés van. Pillér Tibor üzemvezető, Szabó László főmérnök és Szántó Lajos szak- szervezeti titkár fogad bennünket.- Sztrájk lesz? - kérdezem. Nevetve mondják, ők már egy ideje péntekenként gyakorolják ezt, hiszen ezen a napon nem dolgoznak. A gyár kapacitásának csak töredéke a termelési mutató, havonta ötezer tonna. A bányászati dolgozók szak- szervezete csatlakozott az MSZOSZ-hez, a 2x2 óra sztrájk figyelmeztető erejében bíznak. Azt mondják, a jelek arra utalnak, hogy leállnak. A vezetők egyébként jártak Dorogon és Tatabányán is, ahol hasonló helyzetet tapasztaltak, mint saját portájuk táján. Várakoznak. A jugoszláviai helyzet nem normalizálódik, így a tervezett bérbrikettálásból sem lett semmi. Arról váltunk szót, mi lesz, ha a tárca úgy dönt, kiköVajon lesz még „csúcsrajáratás”? Didergető falukeringő Félúton az izményi postással A falurádió reggeli adását követő időjárás-jelentésben hideg napokat jósoltak. Nem tévedtek. A falu közepén csíptük el az izményi postást, Fábián Józsefnét, egy kis dikurzusra. — Kutyahideg van, azt mondják, a falu végén röptében megfagynak a verebek. Nem fázik? — Ha fázom is, attól még menni kell! Mozgok én éppen eleget, meg fel is öltöztem. Aztán most van ám az ideje ennek is... — Azt is mondják, egy falusi postás aztán mindent tud. Mondjon már egy kis jóféle falusi pletykát nekünk! —Valami mindig történik, még falun is. Persze, hallok én ezt-azt, de mostanában, szerencsére, nincsenek rossz híreim. Hogy mi változott? Azért valami igen, megcsinálták az árkot, az emberek kicsit jobban odafigyelnek a portájukra meg a környékére. Más hírem most nemigen van. — Maga az utcákat rója. Ki főz akkor? — Ki más, mint én. Kicsit később van ebéd nálunk, mint dél, de hiába is lenne korábban, mindenki később ér haza. A lányom fiatalasszony, együtt vagyunk, nekik is én főzök.* Mire hazaér a háznép, van ebéd is. Most nagyon várnak, mert nyugdíjfizetés van. Fel van osztva a falu, hogy egyszerre ne legyen nálam sok pénz. Már előre tudják, mikor hová viszem a pénzt, mikor van újságfizetés. Ma éppen van, látja, már ketten is idehozták az árát. — Mennyi Népújság jár a faluba? — Összesen van a faluban kétszáz házam, meg az a kis kültelki rész, és hetvenegy Népújságot viszek szét. Ez elég jó, de hallotta, a néni mit mondott: szeretik a lapot, mert róluk szól, nekik hoz híreket, meg aztán meg is szokták. — Mondja, hogy lesz valakiből falusi postás?- Azt nem tudom, hogy másból hogy lesz, én egyszer helyettesítettem a postást, amikor szabadságon volt, s mikor elment a faluból, persze, rám maradt. De tudja, én nagyon szeretem! Egyedüli kézbesítő vagyok, s olyan jó látni, ha az emberek örülnek a levélnek, csomagnak, várnak az újság, a hírek miatt. Mindenütt egy pár szót azért váltunk, szóval jól elvagyunk. De megyek is ám, mert ma nagyon várnak... Egy sansszal több? A tv rólunk és nekünk? Az iskolai stúdióból folyt az adás tői piaci szénalkukra, külföldről behozott szénre építi a jövőt? Az eddig 2800 Ft-os tonnánkénti szovjetúnióbeli szén ára hirtelen 4800-ra szökött, s így máris nem lesz versenyképes a hazai szenekkel. A hírek szerint a vasúti szállítási tarifák is megváltoznak tőlünk keletre, s akkor ismét új helyzet áll elő. A gyárban pangás van, hiszen hatszor ennyit tudnának a berendezések, az emberek is szívesen dolgoznának, de kinek kell mára a brikett?! Drága. Még így önköltségi áron, 4900-ért is az a kisnyugdíjasnak, a többgyerekes, bérből és fizetésből élőnek. Ötvenezer embernek közvetlen, majd félmilliónak közvetett úton gondot, fejtörést okoz a szénbányászat és persze annak biozonytalan jövője. Ha a bányászok sztrájkolnak, ha lepusztulnak és bezárnak a bányák, ha elbocsátják a bányászok egy részét, másik felét átképezik, egy részük munkanélküli lesz, ha szénalkukba bocsátkozunk a kikötőkben a dél-afrikai szenekre dollárért, ha nem lesz biztos és kiismerhető energetikai politikánk, ha védővámokról kezdünk vitákat, ha kényszerszabadságolások következnek, szanálnak, felszámolnak ... Kinek jó ez? Remélhetően döntés most már hamarosan várható a bányászat ügyében. Nem úgy jött, mint derült égből a villámcsapás, hiszen egy esztendővel ezelőtt már hasonló kérdéssel ostromolták a testület tagjait. Mi több, aránylag széleskörű tájékozódás (és persze tapogatódzás) kezdődött az ügyben, okot adva higgadt és gőzös véleményekre, megfontolt és mondvacsinált szituációkra. Most kell nekünk városi televízió, vagy nem kell? A mai szűkös gazdasági helyzetben van rá pénzünk, vagy nincsen? Várjunk, vagy máris késésben vagyunk? Keveset vegyünk vagy sokat, profi berendezéseket, vagy félprofit, netán lehangolódott, filléres ócskaságokat? A kérdések özönét majdhogynem fölösleges is folytatni, álljon itt inkább a legutóbbi ülésen közösen megszült gyermeknek és szülőjének minden (na jó, majdnem minden) öröme és bánata. — Csak jó, eredményesen működtethető rendszert szabad kiépíteni. — Erre hárommilliót?! Meggondolandó ... — Megkérem az itt ülőket, szíveskedjenek nekem segíteni! Aki egyetért vele, emelje fel a kezét! — Ne a lll-as iskolában működjön, hanem a művelődési házban. — Igen, tudom, sokan javasolják a városi tévé felállítását, van is rá pénz, de nem ismerem a jövő terheit. — A városban két kábelrendszer van, összekötése mennyiből oldható meg? Előfizetési díjban mit jelent ez a lakosságnak? — Eddig csak focit láttam ebben a tévében ... —- Már sok faluban működik, s az információszolgáltatás ma kötelesség is. — Nem vitatom, jó, kellene! De miből? — Ez nem hárommillió Ft kérdése, ennél sokkal több, s nem vethető össze tatarozással. Ez elhatározás kérdése is, óriási hordereje van egy városban. Egy sanszot adjunk a jö- vőnknek! — Az 5350 háztartásból 3000 van a Fáy lakótelepi kábelrendszeren. Bonyhádon 60, Kakasdon 150 Ft a díj, de volt egyenes közvetítés az éjféli miséről, s legutóbb az óvodai ünepségről. A képviselők a tv felállítása mellett foglaltak állást.
