Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)
1991-12-27 / 302. szám
népújság DECEMBER 27. PÉNTEK Névnap:János-\ A Nap kél 7.31 órakor nyugszik 15.59 órakor A Hold kél 23.57 órakor nyugszik 10.46 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: MAUTHNER ILONA Telefonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Vátozó idő Várható időjárás ma estig: változékony időre számíthatunk, a felhős és a derült, napos órák egymást válthatják. Délután megélénkül az északi, majd a nyugati szél, amely felhőt sodor térségünk felé. Ennek következtében havazásra, egyes helyeken hózáporu .Miihihuiunk A legmagagasabb nappali hőmérséklet-4, +1 fok körül alakul. Kilencvenöt éve született Louis Bromfield (1896-1956) amerikai író. Az Ohio állambeli Mansfi- eidben született, a Közép-Nyugaton nevelkedett, farmercsalád sarja volt. Harcolt az első világháborúban, s vitézségéért még kitüntetésben is részesült. Egyébként a nemzetközi brigádok tagjaként harcolt a spanyol polgárháborúban is. Sokáig élt Franciaországban, majd hazaköltözése után visszatért gyökereihez, 1933-ban egy farmot vásárolt szülővárosa közelében, s ott élt és gazdálkodott haláláig. Malabar Farm néven mintagazdaságot szervezett, s egyébként is sokat foglalkozott élete során agrárpolitikai kérdésekkel. Regényíróként kezdetben az angol hagyományokat követte, majd érdeklődése az egzotikumok felé fordult, s számos Indiában játszódó regényt írt. „Korai ősz” című, 1926-ban megjelent könyvéért ugyan megkapta a Pulit- zer-díjat, de a világsikert már említett indiai tárgyú könyvei hozták meg neki, legsikerültebb közülük az „Éjszaka Bombayban” és különösen az „Árvíz Indiában”, amelyből népszerű filmet is forgattak. Olvasmányos regényei a harmincas-negyvenes években világszerte nagyon népszerűek voltak, magyarul is közel húsz könyvét adták ki abban az időben, s bestsellerei manapság ismét reneszánszukat élik hazánkban. Tisztálkodás Az orvos fejcsóválva nézi a derékig levetkőzött beteget: — Nem ártana megfürödnie! — De hiszen én naponta fürdők! - méltatlankodik a beteg. — Akkor a vizet kéne néha cserélni! Mai moziműsor Szekszárd, Panoráma: Lá nyom nélkül soha (17.30 és 20 óra). Tizenkét hajóból álló flottát ástak ki a régészek az egyiptomi sivatagban. A hajók ötezer évesek, egyenként 20 méter hosz- szúak és a kutatók remélik, hogy a segítségükkel sikerül fényt deríteni az első fáraók még ismeretlen történetére. Kairói lapjelentések szerint a valaha is előkerült legrégibb hajókra Kairótól 450 kilométerre egy temetkezési helyen bukkantak. Magányos nyugdíjasok karácsonya Karácsonyi ünnepséget tartottak a szekszárdi egyedül élő nyugdíjasoknak kedden délután, a Liszt Ferenc Zeneiskolában. A programot a Kereszténydemokrata Néppárt rendezte, melynek képviseletében dr. Balás András köszöntötte a megjelenteket. A bensőséges ünnepen a zeneiskola volt növendékei léptek fel, majd az újvárosi cserkészek betlehemes játékot adtak elő. A műsor után ajándékcsomagokkal és uzsonnával kedveskedtek az idős embereknek. Többek között a KDNP és a Vöröskereszt látta vendégül a nyugdíjasokat, akiket a köszöntésre személyesen hívtak meg. A beteges, nehezen mozgó embereknek sem kellett otthon maradniuk: az ünnepségre, majd haza a szervezők gépkocsival szállították őket. A Kereszténydemokrata Néppárt hagyományteremtőnek szánja a rendezvényt: a nyugdíjasok karácsonyát a jövőben is szeretnék megrendezni. HALLOTTAM Örökzöld lelombozó Tegnap délután többen hívtak bennünket azok közül, akiknek valami megzavarta az ünneplését: karácsony éjjelén „diszkózott” a szomszédja, vagy az ősszel lehullott falevelet az ünnep alatt sodorta háza elé a szél... Volt, aki tortát rendelt egy cukrászmesternél. A megbeszélt időben ment is érte, mire közölték vele, hogy a tortát délelőtt „elvitték”. A cukrászdában akadtak, akik úgy emlékeztek, hogy némi felárral „szabadult meg” a mester az ünnepi édességtől, s később kiderült: nem egyetlen megrendelt sütemény került másnak az ünnepi asztalára. Apróságok? Azok!... Ha nem velünk történnek. Azonban ha karácsony tájékán nemtörődömséggel vagy egyszerű feledékenységgel találkozunk, jobban felháborodunk. Talán ha a hétköznapokon nagyobb becsülete lesz az adott szónak, a figyelmességnek és gondosságnak, akkor majd az ünnepeken is kevesebbet bosszankodunk, -hájMégsem játszanak Wagnert Ötvenhárom évi tilalom után még most sem szerepel Wagner muzsikája az Izraeli Filharmonikusok műsorán. Mint ismeretes, Daniel Barenboim, aki a december 27-ére tervezett hangversenyen a filharmonikusokat vezényelte volna, Wagner művet is műsorra akart tűzni. Ez az elhatározása rendkívül heves tiltakozásba ütközött izraeli körökben, amelyek követelték a Wagnerrel szemben - amiért Hitler kedvence volt ötvenhárom esztendeje fennálló tilalom további fenntartását. Bár a zenekar tagjai harminckilenc szavazattal tizenkét ellenében, kilenc tartózkodás mellett, a tilalom hatálytalanítása mellett foglaltak állást, a zenekar tizenkét tagú tanácsa azt kérte, hogy meghatározatlan időre halasszák el a hangversenyt, addig, amíg a filharmonikusok harminchatezer támogatója körében közvéleménykutatást nem végeznek. Barenboim nem mással, mint azzal érvelt, hogy Wagner művei túlságosan jelentős részei az egyetemes zenetörténetnek ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják őket. A műsorra tűzés ellenzőinek véleménye szerint viszont a Wagner zenét is megszólaltató hangverseny borzalmas emlékeket ébresztene a holocaust túlélőiben. A Wagner-tilalom tíz évvel megelőzte Izrael Állam 1948-as létrejöttét. Ezerkilencszáz- nyolcvanháromban az indiai származású Zubin Mehta vezetésével az Izraeli Filharmonikusok megkíséreltek Wagner muzsikát is műsorukra tűzni, a koncert azonban a tiltakozások miatt botrányba fulladt és abba kellett hagyni. Nem bántja... Sok örömet szereztek a szekszárdi „Aranykapu” kereskedői az ünnepre készülődő vásárlóknak: portékáikból bőséggel került a fák alá. A „százhatvanas” lakóházban élők és a Babits művelődési ház környékén sétálók azonban nem ajándékként fogadták a vásárlási láz - sajnos - cseppet sem szokatlan tüneteit. RÁDIÓ - TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Sokszemközt az egészségről. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 9.50: Lottósorsolás. 11.05: Tipp. 11.10: A népzene hagyományőrzői. 11.25: A Szabó család. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Van új a Nap alatt. 13.05: Klasszikusok délidőben. 13.45: Hitélet. 14.05: Két tűz között. 14.20: Egy kastély tündöklése és bukása. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Nemzetiségeink népzenéje. 15.05: Magyar írás. 15.50: Népdalok. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Metronom. 17.05: Magyarországról jövök ... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt. 19.40: A Téka együttes játszik. 19.50: Gong. 20.05: Széchenyi István Döblingben. 20.35: Mozart: D-dúr fuvolaverseny. 21.05: Kilátó. 21.50: „Vajh, ki ő, és merre van hazája?” 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Évfordulók nyomában. 23.05: Maholnap. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Rivaldafényben. 9.00: Hírek. 9.03: Nagy nevettetők. 9.31: A Tavaszi széltől a Deres már a határig. Dévai Nagy Kamilla műsora. 10.00: Kertbarátok műsora. 10.05: Idősebbek hullámhosszán. 11.00: Hírek. 11.03: Szórakoztató zenei kaleidoszkóp. 12.03: Nóták. 13.00: Hírek. 13.03: Pophullám. 13.45: Időjárás. 14.00: Táncról táncra. 14.50: Könyvről - könyvért. 15.05: Péntektől péntekig. 17.00-19.00: RádióMa. 17.30: Szocio-krimi. 17.50: A-B/CD. 19.00: Hírek. 19.03: Kölyökrá- dió. 19.30: Dobsa Sándor és barátai. 20.10: Fiataloknak! 21.00: Hírek. 21.03: Tip-top parádé. 21.30: Cigányfélóra. 22.00: Lehár operettdalaiból. 22.20: Látogatás a Mikroszkóp* Színpadon. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Rockstaféta. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Kamarazene. 10.14: Ars poetia. 10.49: Szimfonikus zene. 12.00: Hírek. 12.05: Tosca. 13.00: Vízkereszttől szilveszterig. 13.55: A Moszkvai Szólisták játszanak. 15.00: Monteverdi: Orfeo. Közben: 16.00: Hírek. 16.05: Édes anyanyelvűnk. 17.19: Évfordulók nyomában. 18.00: V Materinskom jaziku. 18.20: In limba materna. 18.40: Na maternjem jeziku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: Kapcsoluk a 6-os stúdiót. 20.30: Szimfonikus táncok. 20.55: Újraolvasva. 21.05: Magyar zeneszerzők műveiből. 22.00: Összkiadás. 23.51: Pá- zsitos völgyben. 24.00: Hírek. 0.10: Komolyzene. 0.15-4.20 Rádisósok(k). PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól-reggelig Dél-Dunántúlon. 6.15: Dél-dunántúli krónika. Lapszemle. Útinform. 7.15: Dél-dunántúli krónika. Időjárás. Ügyeletek hírei. Hétvége sportja. 7.55: Eseményösszefoglaló. Programajánlat. 13.00: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 14.00: Német nemzetiségi műsor. 15.00: Hírek. 15.05: Háromnyelvű szolgáltató-kereskedelmi műsor. 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.25: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.47: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Ünnep után. 8.35: Sorstársak. 8.50: Segítség! 9.00: Dallas - A vezércsel. 9.50: Lottósorsolás. 9.55: Szünidei matiné. 10.15: Kölyökidő vakáció. 10.40: Kincskereső kisködmön. 11.00: A barna medve. 11.45: Ünnep után. 12.00: Hírek. 12.05: Ünnep után. 12.35: Cigánymagazin. 13.00: Walt Disney bemutatja. 14.45: Ünnep után. 15.15: Sport, 1991. 16.15: „Traffic Jam”. 16.46: Ünnep után. 17.00: 80 nap alatt a Föld körül Michael Palinnel. 17.50: Pénzvilág. 18.00: Ablak. 19.00 „Maradjatok meg szeretetemben.. . ” 19.05: Esti mese. 19.15: Ünnep után. 19.30: Híradó. 20.00: Telesport. 20.05: Ünnep után. 20.30: Dallas. 21.25: Panoráma. 22.30: Tíz után. 22.55: Játéktér. 23.45: Kísértet az ágyban. 1.15: Késő esti híradó. 1.20: Antenne 2-híradó. TV2 6.00-9.00: Napkelte. Műsorvezető: Mohai Gábor 16.15: Hírek. 16.25: Délutáni filmajánlat. 17.30: Dominó. 17.45: Gyerekeknek. 18.15: Telesport. Műsorvezető: Mohai Gábor 18.35: Műsorelőzetes. 18.40: Esti egyenleg. 19.05: Repülőtér. 20.00: Nocsak! 20.20: A hét műtárgya. 20.25: A tudomány határain. 21.00: Emlékhangverseny Andres Szaharov No- bel-békedíjas polgárjogi aktivista születésének 75. évfordulója alkalmából. 22.00: Híradó. 22.25: Napzárta előtt. 22.45: Miért Havel? DOMBÓVÁRI VÁROSI TV 19.00: Képújság. 20.00: TV-Tévé műsora: 20.05: Itt és mást - magazin. 21.00: Hyppo- lit a lakáj. 22.30: Verset mondok. 22.50: Keresztkérdések. SUPER CHANNEL 9.10:Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Élő videos- how. 18.00: Wyatt Earp. 18.30: Dráma. 19.00: Vígjátékok vitriné. 19.30: Belföld magazin. 20.00: Sport. 21.00: Tenisz. 21.30: Der Spiegel. 22.00: BBC-híradó. 22.30: Piacgazdaság. 22.50: Rózsák háborúja. RTL PLUS 8.00: Diplodos. 9.15: Rajzfilm. 9.30: Trude néni Buxtehu- déből. 11.00: Salzerhof úrnője. 12.35: Mr. Traffic. 13.00: Seriff New Yorkban. 14.15: Egymillió dolláros fiú. 15.55: Walter Mitty kettős élete. 17.45: Karácsonyi dallamok. 17.55: Jump Street 21. 18.45: Híradó. 19.20: A csapat. 20.15: Ha a kedvesem rákapcsol. 21.40: In memóriám Roy Black 22.00: Tutti Frutti. 23.00: Üdvözlet a bőrnadrágból. 0.35: Eloide kalandjai. 0.05: Üdvözlet a bőrnadrágból 3.35: A fürdő Vénusz. 5.10: Lányok a 9-es körzetből. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Jó utat, Charlie Brown (és nehogy vissza- gyere). 9.50: Teleüzlet. 10.10: Isten megbocsát, én nem. 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo. 14.00: Dino. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Magas bozót. 16.40: Játék a hóban. 17.45: Az Addams család. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.15: Az üdvözlégyes négyes. 22.20: Hírek. 22.25: Ómen II. 0.15: Hírek. 0.20: Showműsor. 1.55: Műsorismertetés. NÉPÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7I00. Telefon : 16-211. Telex : 14-251. Telefax : 15-508. Készült: a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím 7101 Szekszárd, Telefon : 11-422. Felelős vezető : VADÁSZ JÓZSEF igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítö postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, I900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalásssal a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 245 Ft, negyedévre 735 Ft. Indexszám: ISSN 0865 - 9028. Kéziratot nem örzünk meg és nem küldünk vissza.