Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)
1991-12-27 / 302. szám
4 PÚJSÁG Bonyhád és környéke 1991. december 27. A Fiat meghódította Bonyhádot is Uno(m) még nincs, Temprám csak lesz? A Stoll Autóház világmárkái A Stoll Autóház az Adventi Expón Tolna megyében több jelentkező is akadt arra, hogy a Fiat haszon- és személygépjárműveinek egyik kizárólagos képviseletét elláthassa. A választás a bonyhádi Stoll Lászlóra esett, ami nem is csoda, hiszen olyan feltételrendszert teremtett a vállalkozó mindehhez, mint amilyet ama bizonyos nagykönyvben meg szoktak írni. Az Auto- ker és a Fiat közös magyarországi vállalata az Autó Itália a jelek szerint jól választott, hiszen nemcsak a szakmai háttér, de az elkészült autószalon, s mára már a szervízhálózat kiépítése is Bonyhád mellett szól. Stoll László célzatosan készült erre a megbízatásra, s a hazánkban futó rengeteg Zsiguli, majd Lada kocsik hiányzó alkatrészeinek tömegbázisát is Olaszországból kívánta ellátni. A Zastava, a lengyel Polski Fiat is a Fiat keleti gyermeke, így ez az elképzelése mindenképpen sikeresnek mondható. S hogy ez mára egy autószalon, szerviz és használt gépjármű-telep, valamint autósbolt formájában valósul meg, külön siker. A Fiathoz köti az első „autószerelem” is, hiszen legelső autója egy kis ötszázas volt. — Autószerelő koromban az álmok birodalmát jelentették azok a luxus kocsik, melyek most a szalonomban fognak vevőre találni. A Fiat minden típusát megtekinthetik majd az érdeklődők, vásárlók a szalonban, tehát a Cromát, Temprát, Tipót, ünót és Pandát, mi több a jelenleg Lengyelországban készülő Cinkvecentót is, (700-as és 900-as motorral készül) melyet teljes egészében visszavásárolnak az olaszok a lengyel partnertől, s az egész készletet nyugaton fogják értékesíteni. Ezek mellett a haszongépjárművek típusaival is megismerkedhetnek a telepen az érdeklődők. A Fiat minden típusa kapható lesz nálunk. A megalakult Stollszer Kft. az új autók garanciális javítását is ellátja majd, az egykori Vasipari Szövetkezet műhelyében. Három szerelő éppen továbbképzéssel kezdi majd az esztendőt Olaszországban. A használt kocsik értékesítésére is létrehoznak egy telepet az autóház mellett, ami közvetlenül a 6-os főútvonal mellett van. A szalon egyébként január közepén nyílik, ám aki akart, már megismerkedhetett a Stoll Autóház kínálatával a .szekszárdi Gemenc Advent Expón. A szalon nyitása éppen a kiállításon való részvétel szervezési feladatai miatt maradt a jövő esztendőre. — Az autóházban harmincmillió forint értékű autópark lesz már induláskor, s a Fiat hálózat további hazai építéséhez nekem is hozzá kell járulnom. Si- montornyán úgy tűnik biztos, hogy hamarosan lesz viszontér- tékesítőnk, s talán nemsokára Dombóváron is. Tárgyalunk az érintettekkel. Szekszárdon is alakulófélben van az ügy. Az autóházban autósbolt is megkezdi működését, míg az épület emeletén kereskedők folytatják majd áldásos tevékenységüket. A szalont Huger János vezeti, a szerviz vezetői pedig Gergely Lajos és Glojber Jenő lettek. — Megrendelőink húsz százalék előleget fizetnek be, s rövid időn belül, a gyártól megrendelt kocsijukban ülhetnek. Amit nagyon sok magyar embernek kívánok azzal együtt, hogy boldog, békés újesztendőben jöjjön el mindez. A szalonban mind a hat típus lathato lesz Csepp a tengerben Az elmúlt napokban a szokottnál is nagyobb volt a sürgés-forgás a Bonyhádi ll-es számú Általános Iskolában. Gyerekek, szülők, nagyszülők érkeztek táskákkal és csomagokkal, batyukkal a kezükben, s azokat átadva az iskola ebédlőjében a szolgálatban lévő nyolcadikosoknak, ahogyan jöttek -, csendben távoztak is. Az asztalokon lassan nőttek a halmok cipőkből, nadrágokból és kabátokból. Mindabból, ami nélkülözhető még a családokban, de a bajbajutottaknak az emberhez méltó körülményeket képes mindez biztosítani. Ugyan nem hallik ide Jugoszláviából a „vastag” ágyúszó. Ám Bonyhádra is eljutott a televízió képernyőjén keresztül a félelemtől bolyhos éjszakák borzalma... S a képek láttán senki nem maradhat részvétlen. Tehetetlenséget éreztünk. Dühös tehetetlenséget! A holtakért már csak gyertyát gyújthatunk, az élőkön viszont segítenünk kell! S ezt elég érezni. Az iskola diáktanácsának tagjai gyorsan döntöttek: segíteni kell a jugoszláviai menekülteknek. A gyűjtés megszervezésében volt már tapasztalatunk, hiszen korábban a romániai magyar diáktársaknak könyvet gyűjtöttünk. Igaz, ez még annál is nehezebb érzéseknek enged szabad utat. A második felhívásunk sem maradt visszhang nélkül, amit bizonyít az összegyűlt, mintegy huszonöt zsáknyi ruha is. Akik hozták, csendben letették és mentek. Mit lehet ilyenkor mindehhez hozzátenni?! Boldog Új Évet menekültek? Közhírré tétetik Agárdon van gáz Közvetlenül a karácsonyt megelőző hét előtt kötötte be a gázt a sióagárdi gázvezeték-rendszerbe a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat, így most már reménykedni kezdhetnek a község lakói, hogy hamarosan ezzel az energiával, a korábbihoz képest jóval kényelmesebben fűthetik a lakásaikat. Áthelyezés A Dédász áthelyezte a sióagárdi Dózsa György utcában azt a 20 KV-os gerincvezetéket, mely eddig útját állta az újabb építési telkek kialakításának. A kétmillió forintos költséget igénylő tranzakciót a Megyei Ön- kormányzat biztosította ehhez. Segély és köszöntés A hetven éven felüli nyugdíjasoknak Sióagárdon ezer forint rendkívüli segélyt vitt ki a postás. A 167 időskorúnak bizonyára jól jött az önkormányzat ajándéka. Ugyanakkor a postás újabb 107 ezer forintot is kivihetett azoknak a többgyermekes családoknak, akikhez szintén időben érkezett a a pénz. A Sió-menti kis település ön- kormányzatának kedves gesztusaként könyvelhették el a falu minden házában, hogy üdvözlőlappal köszöntötték őket a karácsony és az új év alkalmából. Anno 1991. Advent utolsó napjai is lassacskán elteltek. Utolsót sercegett a negyedik gyertya. Pisla fénye már nem tölti be a szobát. Vajon a szeretet ünnepén az emberek lelkében volt-e legalább ekkora fényesség? Állati csontokkal megrakott autó kúszik a főúton. A látvány nem túl felemelő. Szorgos emberi kezek gondoskodtak róla, hogy a szétdarabolt, itt-ott húscafatokkal megtűzdelt vázak a tartó oldal fölött jól láthatóak legyenek. Jókora kocsisort gyűjtött már maga mögé a lassan haladó jármű. Valamilyen ok a csigatempót is soknak tartja, s a billencs fékezésre kényszerül. Az autó ingatag rakodótere megbillen, rakományából egy jókora darab a betonra zuhan. Véres, büdös húsdarab. Valamilyen belsőség. Földet érve tompán puffan, s szélesre terül. Újabb fékezés, újabb darab, újra a tompa, s mégis fülsiketítő hang. Az arra járó emberek arcára döbbenet ül. Szemben páncélozott gépjárművek sora dübörög, rajtuk magyar zászló. Ugyan hová mennek? Ugye itthon maradnak? Nem tudják kikerülni az imént földre került tetemrészeket. A lánctalpak péppé zúzzák azokat. Itt a látvány szülte gondolatnak abba kell maradnia! Nincs menekvés. Újabb bizarr kép következik. A harckocsikat marhaszállító kamion követi. Egy tehén lába a karámba akadt. A szerencsétlen állat kétségbeesetten próbálja kiszabadítani testéhez képest túl magasra került végtagját. Csak a fájdalmat fokozhatja önmagának. Hosszú lehet az út a vágóhídig, ahol a tagló majd a megváltást hozza? Advent utolsó hete is múlt. Készültünk az ünnepekre. A negyedik gyertya meggyújtása talán nagyobb fényességet adott a fenyőillatot váró szobáknak, a telkeknek. Talán, ha csak pár órára is nemcsak magával, hanem a körülötte lévő világgal is többet foglalkozik majd a teremtés koronája, az ember. -wpáMinden kedves bonyhádi és \ároskörnyéki olvasónknak boldog, eredményekben gazdag új esztendőt, jó egészséget kívánunk! Az oldalösszeállítások krónikása: Szabó Sándor valamint a fotóriporter: Ótós Réka. BÚÉK 1 992! Mórágyon száz telefon lesz? Ahol a polgármester elégedett, ott sínen vannak a dolgok. Márpedig Garay János mórágyi polgármester elégedett. — Nincs okunk panaszra. Mórágyon már nincs sáros utca, az idén több mint hárommilliót fordítottunk útfelújításra. Visszahoztuk a gyógyszertárat, mely hetente három nap működik. Egyébként több mint ötven időskorúnak adtunk ki közgyó- gyellátási igazolványt, vagyis a hivatal fizeti a gyógyszereit. Javult a közbiztonság helyzete, hiszen a faluban biztosítottunk szolgálati lakást a rendőrnek. A középületeinket sikerült tatarozni, az iskola felújítása nagyon szép lett, iskolabútort, számítógépet és videót tudtak vásárolni. Kiosztottunk a rászorultak között 1 millió 200 ezer Ft szociális és gyámügyi segélyt. A nyugdíjasaink között az 55 év fölötti nők és 65 év fölötti férfiak ötszáz forint értékű élelmiszer csomagot és ugyanennyi zsebpénzt kaptak, a családi költség- vetést ezer forinttal segítettük ahol 18 év alatti diák van. Felmérésben tudakoltuk meg a telefonigénylők számát, s a jelek szerint több mint nyolcvanan szeretnének a faluban telefont. Sikerült négy crossbar vonalat kapnunk az Atomerőmű tartalékvonalaiból, így Kismórágyon és Mórágyon már van nyilvános telefon, egy jutott a postára és egy a polgármesteri hivatalba is. A Dunatel Rt. szervezésében remélhetően a paksi, tamási, dombóvári és bonyhádi egykori járás területén lesz rövidesen telefon. Az önkormányzatunk 200 ezer Ft apporttal biztosította részvételét, s a hírek szerint A gyerekek reménykednek: a hegyoldalon maradt egy kis hó nem a beruházáson, hanem az üzemeltetésen kívánnak nyereséget elérni a befektetők. így ha megfelelő számú jelentkező jön össze a térségben, akár 20 ezer forint körüli összegért is teFalu a dombok között lefonhoz lehet majd jutni. A gyerekek napközis ellátásához napi 15 Ft-al járultunk hozzá .. Jövőre orvoslakást alakítunk ki, szeretnénk ha a faluban élne az orvosunk. A lakás terveit Bogos Csaba, a Quinter KFt. tervezője ingyen készítette el. Mi több, egy fogorvosi rendelőt is felszerelünk Mórágyon. Kismórágyon egészséges ivóvizet szeretnénk.