Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)

1991-12-24 / 301. szám

—------------------------­' : • MEGYEI NAPILAP • II. évfolyam, 301. szám ÁRA: 9,60 Ft 1991. december 24., KEDD \ Törvény a gépjárműadóról Lényegi módosítás nélkül a képviselők elfogadták hétfőn a kormány által beterjesztett javaslatot a gépjárműadóról. Ennek alapján valamennyi belföldi gépjármű után adót kell fizetni attól függően, hogy mekkora a jármű forgalmi engedélyben feltüntetett saját tömege. Kivételt képeznek a tömegközlekedésben részt­vevő járművek, költségvetési szervek, társadalmi szervezetek au­tói, egyházi tulajdonban lévő gépkocsik, valamint azok a jármű­vek, amelyek már muzeális jelleggel bírnak. A fizetendő adó a gépjármű saját tömegének minden megkezdett száz kilogrammja után 200 forint. Adót kell fizetni lakópótkocsi, lakóautó és sátras utánfutó után is. ■ ■ Ünnepi mise a Szent István Bazilikában A Szent Család ünnepén december 29-én, vasárnap Budapesten a Szent István Bazilikában este 6 órakor ünnepi misét celebrál és szentbeszédet mond, valamint a gyerekeket áldás­ban részesíti dr. Paskai László bíbo­ros, prímás, eszter­gomi érsek. A szentmise végezté­vel emlékképeket osztanak. A szent­mise alatt közremű­ködik a Magnificat gyermekkórus, adta hírül az MTI. Január 1-jétol minimálbér-emelés Hétezerről nyolcezer forintra Mai számunkban Márai Sándor naplója (6. oldal) Bibliai tájakon - ma (6. oldal) Karácsony a trópusokon (7. oldal) Családi járat (7. oldal) írás közben (8. oldal) A leghasználhatóbb használt autók (10. oldal) Norvég mintával díszített sapka (10. oldal) Látható szívhangok (12. oldal) George Bush tájékoztató levele Antall Józsefhez George Bush amerikai elnök - hasonlóan ahhoz, hogy Antall József tájékoztatást adott Moszkvában és Kijevben tett lá­togatásáról - hétfőn, levélben tájékoztatta. Antall József mi­niszterelnököt Borisz Jelcinnel és Mihail Gorbacsovval folyta­tott telefonbeszélgetéséről, va­lamint Baker külügyminiszter moszkvai tárgyalásairól - kö­zölte az MTI-vel a Miniszterel­nöki Sajtóiroda. Az amerikai elnök újólag kezdeményezte egy nemzet­közi konferencia összehívását, amelynek feladata lenne a volt Szovjetuniónak nyújtandó kü­lönböző formájú segítségek összehangolása. Bush elnök a levélben egyút­tal a magyar kormány képvise­lőjét is meghívta erre az érte­kezletre, amiről Baker külügy­miniszter külön levélben tájé­koztatta magyar partnerét - adta hírül tegnap a Magyar Tá­virati Iroda a Miniszterelnöki Sajtóirodára hivatkozva. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség is hozzájárul ahhoz, hogy január 1 -jétől a 7 ezer forintos minimálbért 8 ezer forintra emeljék. A minimálbér emelésére vonatkozó nyilatko­zatokat e két szervezet is eljut­tatta a Munkaügyi Minisztéri­umhoz - mondták az MTI ér­deklődésére hétfőn. Mint ismeretes, ez a két szö­vetség a pénteki ÉT-tárgyalá- son még nem fogadta el az ilyen alacsony mértékű eme­lést, s hétfőre ígérték a végle­Boross Péter belügyminiszter a Parlament hétfő délelőtti ülé­sén rendkívüli bejelentést tett. Arról tájékoztatta a képviselő­ket, hogy hétfőn délelőtt kilenc óra negyven perckor Oroszor­ges választ. Azóta konzultáltak a tagszakszervezetekkel, s kije­lentették, hogy bár továbbra sem értenek egyet az ilyen mér­tékű minimálbér-emeléssel, de nem akadályozzák meg az egyezséget. A minisztériumban így elvé­gezhetik a jogszabály január 1-jei megjelentetésének mun­káit. Az ÉT-egyezség szerint a to­vábbi emelésre a második fél­évben kerülhet sor. A Munkaügyi Minisztérium­ban felhívták a figyelmet arra, hogy bizonyos szakmákban szágból Izraelbe kivándorló, zsidó személyeket szállító au­tóbusz ellen merényletet követ­tek el a Ferihegyi repülőtér terü­letén. Az elhelyezett robbanó­szerkezetet valószínűleg táv­majd csak az első negyedév során kötik meg az emelésről szóló megállapodásokat. Ezek a szakterületek: a^ kötő, a bőr-szőrme, a cipő, a textilru­házat, a kézmű- és háziipar, a mosás-vegytisztítás ipari szö­vetkezeti része, a mező- és er­dőgazdaság teljes egésze. Amennyiben a megállapodások nem jönnek létre, a kérdés is­mét az ÉT plenáris ülése elé kerül. Tudvalévő, hogy ezeken a szakterületeken jelenleg még a 7 ezer forintos minimálbér ki­fizetés is komoly nehézségeket jelent. irányítással hozták működésbe. A kísérő rendőrautó kiégett, és két rendőr súlyosan megsebe­sült. Az autóbusz utasai közül négyen sebesültek meg, egye­lőre nem érkezett jelentés, hogy sérülésük mennyire sú­lyos. Egyelőre azt sem tudni, kik követték el a merényletet. Merénylet Budapesten Karácsonyi koncert- Mozarttal, Händellel Zsúfolásig megtelt tegnap este Szekszárdon a Művészetek Háza, ahol a madrigálkórus és a pé­csi szimfonikus zenekar hagyományos, ünnepi hangversenyére került sor. A műsoron Mozart- és Hándel-művek szerepeltek. Fotó: Ótós Réka Németország elismerte Horvátország és Szlovénia függetlenségét Németország beváltotta ígé­retét, és még karácsony előtt független államként elismerte Horvátországot és Szlovéniát. Ezt tartalmazza Richard von Weizsäcker szövetségi elnök levele, amelynek átadására fel­hatalmazták a ljubljanai és a zágrábi német főkonzult. A német kormány szerint Szlovénia és Horvátország ele­get tesz azoknak az előfeltéte­leknek, amelyeket egy héttel ezelőtt az Európai Közösségek fogadott el egy német-francia kritériumkatalógus alapján. A feltételek között szerepel egye­bek között: az ENSZ-alapok- mány tiszteletben tartása, a ki­sebbségi jogok biztosítása, a határok sérthetetlenségének elvként való elfogadása. Horvátország és Szlovénia elismerése a bonni kormányhi­vatalokban már rég eldöntött tény volt, függetlenül attól, hogy mit is mond az elismerésért fo­lyamodó jugoszláv köztársasá­gok „zsűrizésével” megbízott EK-döntőbizottság. Németor­szág szerint a bizottság csak javasolhat, s ezek a javaslatok nem kötelezik a kormányokat. Bosznia-Hercegovina elnöke hétfőn egy török lapnak adott nyilatkozatban kijelentette, hogy a szövetségi hadsereg köztársasága ellen irányuló tá­madása esetén barátok segít­ségét kérné, elsősorban Török­országét. Alija Izetbegovic el­mondta azt is, hogy ha a hadse­reg támadást intézne Bosznia fővárosa, Szarajevó ellen, ak­kor mindenképpen vereséget szenvedne, mert az ottani mu­zulmán lakosság minden erejé­vel ellenállna a támadásnak. A Tanjug beszámolója szerint ki­jelentette, hogy köztársasága Jugoszlávia kötelékében ma­rad, amennyiben az ország nem hullik szét, de semmilyen körülmények között nem haj­landó egy „szétszabdalt és Szerbia által meghatározott or­szághoz „tartozni”. Branko Kos- tic, a jugoszláv csonka elnök­ség crna gora-i elnöke hétfőn azt mondta, hogy a szerb nép egészét meg kell védeni, akár fegyverrel is. Tokaj fölött beállt a Tisza Az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság hétfői tá­jékoztatása szerint a Tisza To­kaj fölött teljes szélességében beállt, a víz felszínét 10-13 cen­timéter vastagságú jég borítja. Tokajtól Tiszalökig parti jég ala­kult ki, illetve gyenge zajlás ta­pasztalható. A folyó Tiszapal- konya alatt jégmentes. Érmék közszemlén Az új pénzérme-sorozat meg­tervezésénél a lakosság véle­ményére is számít a Magyar Nemzeti Bank. Mint arról a jegybank az MTI-t tájékoztatta: közszemléire bocsátják azokat a zsűri által kiállításra ítélt érme­terveket, amelyek a nyáron kiírt pályázatra érkeztek be. A pá­lyaműveket december 28 és ja­nuár 19-e között a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében lehet megtekinteni, s az érdek­lődők a helyszínen véleményt is nyilváníthatnak. Másfél évszázad, 211 unoka Irán egyik legöregebb em­bere 153 éves, hetedik házas­ságában él a nála egy évszá­zaddal fiatalabb feleségével és a legjobb egészségnek örvend, - olvashatták hétfőn a „Szalam” című iráni lap előfizetői. A Perzsa Öböl partján, Irán délnyugati tartományában élő Malek Arán foglalkozására nézve kovács. Tíz évvel ezelőtt még leánya született és nem kevesebb mint 211 unokáj van. A dédunokák „serege” már átte­kinthetetlen. Hosszú életének titka: kemény munka és első­sorban állati zsiradékokra épülő táplálkozás. Emelkedik a televízió előfizetési díja A Magyar Televízió működési költségeinek növekedése miatt január elsejétől az eddigi 200 forintról 250 forintra emelkedik a televízió előfizetési díja. A díjat jogi személyek minden, a Ma­gyar Televízió műsorának véte­lére alkalmas készülék után fi­zetni kötelesek, magánszemé­lyek viszont háztartásonként csak egy televízió után fizetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents