Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)
1991-12-19 / 297. szám
6 NÉPÚJSÁG 1991. december 19. Czanka, Steig, Rudolf, Császár, Weisz Az atomvárosiak futballösze „Voksoltak” a sportági szakszövetségek is Az MTI Sportszerkesztősége 1964 óta esztendőről esztendőre felkéri a sportági szakszövetségeket, hogy jelöljék meg az év legjobbját, illetve legjobbjait. A lista egyre terjedelmesebb, hiszen újabb és újabb szövetségek alakulnak, így aztán az idén már 48 szövetség nevezte meg az általa legjobbnak tartott versenyzőjét. Ebben az esztendőben 106-an büszkélkedhetnek „Az év legjobbja” titulussal, s érdekesség, hogy közülük 53-an most először érdemelték ki a kitüntető címet. A rangelső á toronyugró Né- medi Károly, aki már tizenhar- madszor iratkozott fel a listára, őt a sportlövő Fórián Éva és az Engi Klára, Tóth Attila jégtáncos kettős követi 8-8 „elsőséggel”. A 48 sportág, közül négyben Tolna megyei versenyző lett az év legjobbja, sőt, a rádióamatőröknél a női-férfi legjobb egyaránt szűkebb pátriánk sportolója. Hexasakk: Rudolf László (Bátaszéki SE). Kerékpár: Steig Csaba (Szekszárdi KSC). Rádióamatőrsport: Császár Valéria és Weisz László (mindkettő Szekszárdi Rádióklub). Súlyemelés: Czanka Attila (Húsipari SE Szekszárd). Vasárnap a sportcsarnokban Dankó Kupa kispályás torna Ha közeledik a karácsony, akkor Dankó Kupa. A teremtornákkal megtűzdelt téli holtidényben kétségtelenül a Dankó Kupa örvend a legnagyobb népszerűségnek. Nos, a kispályás foci rajongói az idei karácsony előtt is egy hamisítatlan hangulatú focishow élményével gazdagodhatnak. Vasárnap a szekszárdi sportcsarnokban immár hetedszer megrendezésre kerülő tornán ezúttal is legalább 10 NB l-es játékos lép majd pályára. A Belgiumban játszó Petry Zsolt nagyon fájlalja, hogy ezúttal nem tud hazajönni. A Szekszárdról elszármazott Máté és Kasza mellett pécsi és székesfehérvári labdarúgóké eljönnek. A Pannon Kupa győztes Hargita SC csapatában az egykori válogatott Bücs Zsolttal találkozhatunk. Sőt, meg nem erősített hírek szerint a honvédos Vincze Pilu csapatának római vendég- szereplése helyett inkább egy szekszárdi kiruccanást részesítene előnyben. Persze, mindehhez dr. Mezey Györgynek is lesz néhány szava. A torna rangját növeli a kétszeres kupagyőztes Dankó SE részvétele is. Rajtuk kívül a Rákóczi, a Szekszárdi Dózsa, a D’amis, a Siklós, a Szabadka valamint „Pala és társai” is pályára lépnek. A Simonetta Pizzeria, a Kenguru Bőrdíszmű Kft és az Árkád Kft által támogatott villámtorna résztvevői 8 órától két négyes csoportban mérkőznek, majd délután 16 órakor lesz a döntő. A tombolasorsoláson a legszerencsésebb egy ötnapos, két személyre szóló olaszországi utazást nyer. Mai sportműsor Kosárlabda: Az NB l-ben: Deko Rt. SE-Atomerőmű SE 17 óra. A női csapatok Magyar Kupa 3. fordulójában: Ikarus SE-Szekszárd 18 óra. Korcsolyázás: Tolnán a Holt-Dunán 11.45 órakor az 1. Számú Általános Iskola gyorskorcsolya-versenye a felsőtagozatosok részére. Labdarúgás: Szekszárdon a sportcsarnokban 8.30-kor Súlyemelők-Húsipari SE vezetők kispályás „rangadója”. Csak röviden VÍVÁS. Szekszárdon 12 egyesület 69 vívója részvételével III. osztályú férfi tőrversenyt rendztek. Végeredmény: 1. Várnagy Péter (Ikarus), 2. Bán István, 3. Honos Balázs (mindkettő MTK). A legjobb szekszárdi, Mikó Sándor a 9. lett. TAKARÉKBANK KUPA. A szekszárdi Takarékbank Kupa kispályás labdarúgótorna állása: 1. Csöpi 5, 2. Zrínyi 5, 3. D’AMIS 4, 4. Műszergyár 4, 5. BM Öregfiúk 4, 6. Aranyfürt TSZ 2, 7. Decs 2, 8. Gabona 2, 9. Hamburger 2, 10. Harc 0 ponttal. KITÜNTETÉS. Török Sán- dorné és Deák Sándor a szekszárdi szabadidősport területén végzett eddigi munkája elismeréseként a „A lakosság sportjáért” elismerő plakett kitüntetésben részesült az OTSH-ban. TENISZ. Befejeződött Szekszárdon a városi csapatbajnokság, amelynek három osztályában 26 együttes szerepelt. Végeredmény, I. osztály: 1. Kórház, 2. Ügyvédi Kamara, 3. ACE. II. osztály: 1. Timpanon, 2. Húsos I., 3 MHB. III. osztály: 1. MMG, 2. Igazságügy, 3. Lendület. Az egyéni amatőr ranglista végeredménye: 1. Kerekes László, 2. dr. Muth Lajos, 3. Lukács Péter, 4. Szabó Miklós, 5. Jóföldi Balázs, 6. Nemes ŰAttila, 7. Bayer József, 8. Balogh Antal, 9. Herczeg István, 10. dr. Maróthy Géza. A sikernek is vannnak árnyoldalai Minden jó, ha jó a vége . . . Atomerőmű SE-Dunaferr SE 4-2 az őszi évadzárón Ha most sebtiben rendeznénk egy közvéleménykutatást a paksi futballszurkolók körében az Atomerőmű SE őszi szerepléséről, a döntő többség alighanem jónak minősítené az elért negyedik helyezést. Azért az is valószínű, hogy sokan hozzátennék: a mutatott játékkal már kevésbé elégedettek, s a körbeveréseknek is köszönhető, hogy végül sikerült az előkelő 4. helyen kikötnie a csapatnak. Az érvelés jogos, hiszen bár a tabellán nem volt nagy „vándorlás”, de Káko- nyiék teljesítmény-görbéje igencsak széles skálán mozgott. Jól kezdődött a pontvadászat, de a 8. fordulóban a nagy- kanizsai 0-5 alaposat lendített lefelé azon a bizonyos görbén, s egészen a Szekszárd elleni meccsig nem is találtak rá a felfelé vezető útra. A tetőpont az utolsó fordulóban a Dunaferr SE elleni szép győzelemmel következett be. Ezt a „hullámvasutat” és annak okait boncolgattuk közösen Pusztai Lászlóval, az ASE vezető edzőjével. Két pont maradt a kosárban — Valóban jól indult a bajnokság. Gyűjtögettük a pontokat, s a játék sem volt rossz, problémamentes Ígérkezett az ősz. így érkeztünk el a Saba- ria-Tipo elleni hazai meccsig. Itt akadozó játékkal, jóformán helyzet nélkül rúgtunk egy hármast. Ezt követően úgy látszott: játékosaink jóllaktak, úgy gondolták itt minden csillog, ők a menők. így utaztunk Nagykanizsára, ahol számomra a legfájdalmasabb, csúfos vereséget szenvedtünk, egyszerűen átszaladtak rajtunk. A csapat egysége is megbomlott, egymásban kezdték keresni a hibát, sőt, magánéletbeli gondok is jelentkeztek. Egy döntetlen a Mohács ellen, majd egy újabb nagy vereség következett Csepelen. Nem akadt a csapaton belül olyan erő, aki összefogta volna a társaságot, mindenki a saját gondjával foglalkozott. A Sopron elleni szerencsés győzelem sem segített, hiszen Ajkán újfent jött a feketeleves. E találkozó után éreztem: fel kell rázni a társaságot, muszáj belenyúlni a darázsfészekbe. Ha valami csíp, valami fáj, érezze mindenki a saját bőrén. Átszerveztem a csapatot, s néhány játékosnak a tudomására hoztam, ha továbbra is így folytatják, akkor hamarosan befejezik pályafutásukat az ASE mezében - mondta a vezető edző, majd az őszi hajrát értékelte.- Ezután nyertünk a Szekszárd ellen és ezzel sikerült talpra állnunk. A BKV Előre otthonában már talán a legszervezettebb játékot mutattuk, s kis szerencsével nyerhettünk is volna. Az egy pont is érték volt a számunkra. Az utolsó fordulóban a Dunaferrt fogadtuk, velük szemben óriási adósságaink voltak. Tavaly egy négyessel küldtek minket haza, hogy még gyakoroljunk, majd Pakson is lefociztak minket a pályáról. Ezért most nagyon akartunk, jókor jöttek a gólok, sikerült nyernünk. Mindenesetre én - most a helyezéstől függetlenül - többet vártam a csapattól, magamtól, hiszen kevés a megszerzett 18 pont. Persze, az jó, hogy csak hárman állnak előttünk, négy ponttal vagyunk a vezető Csepel mögött, de terveinkben legalább 20 pont szerepelt. Nagy Zoli a csúcson- Gyenti a mélyben — Az ilyen összefoglalók legizgalmasabb része mindig a játékosok értékelése. Hogyan áll hát a házi rangsor? — A játékosok versenyét nagyon kellemes meglepetésre Nagy Zoli toronymagasan nyerte. Öröm volt nézni hozzáállását, agilis játékát, és még öt gólt is hozzátett a közös eredményhez. A másik kellemes meglepetést Gracza jelentette. Ő stabilabb, megbízhatóbb lett és sokat fejlődött a kombinatív játékban. Maradéktalanul elégedett voltam még Hujberrel. Ő az, aki mérkőzéseket tudott hozni, védéseivel megnyugtatta az egész csapatot. A következő kategória a „derékhad”, akikre lehet számítani, voltak jó mérkőzéseik, de gyengébbek is. Ide sorolom Szabó Bélát, Ká- konyit, Erdélyit, Márkust, Kádárt és Juhászt. Utánuk jönnek azok, akiktől képességeik alapján lényegesen többet várok. Az élre Gyenti kívánkozik. Ő egy NB l-es játékos, kiváló képességekkel. Olyan dolgokat tud a labdával, amit más talán filmen látott. Viszont az édeskevés, hogy néha megrázza magát, tíz percig csilingel, s utána nem hallom, hol a csengettyűszó. Gyakran nézte közelről társai gürcölését. Horváth sem tudta azt adni, ami pedig benne van, bár neki nem is tudtam időt adni, hogy kiforrja magát. Ide került még Vörös, Tóth és Szabó László is. Különösen az utóbbi fájó, úgy érzem, ő nem vette elég komolyan az idényt, jónéhány gólt írok a számlájára. Szólnom kell még Nagy Lajosról, akit hosszabb ideig holtvágányra toltunk, hogy érezze: hibázott bizonyos dolgokban. Most kiválóan dolgozik, nincs vele probléma. Pusztai „keményít” — Egy félmondat erejéig már utaltál rá, hogy egyes játékosoknál magánéletbeli problémák is nehezítették a közös munkát. Bizony, a városban többen is találkoztak már a hajnali órákban tétován imbolygó focistákkal. — Nézd, hozzám is eljutottak ilyen „pletyka ízű” hírek, de akadtak is ilyen gondjaim. Négy játékost érintett, közülük Bozai és Kovalik már nincs velünk. A másik kettő pedig megkapta az utolsó figyelmeztetést - vála-t szólta az edző, majd így folytatta. Én egyébként nem vagyok híve az ellenőrzéseknek, megalázónak érzem a bizalmatlanságot. A teljesítményen úgyis látszik, ki hol tölti éjszakáit. Januártól egyébként „keményítek”, az életművészek, discjoc- key-k nem fognak hosszú időt eltölteni Pakson, s csak magukat okolhatják majd. — Ha már a pletykákat említettem, a jólértesültek tudni vélték: ha a csapat nem győz a Szekszárd ellen, akkor felálltál volna a kispadról. Mi ebből az igazság? — A következő történt: én hangoztattam, ha nem tudom megoldani a feladatot amiért idejöttem, akkor felállók a kispadról. Ha nem tudom megmozgatni az embereket, akkor valahol én vagyok a hibás, el kell köszönnöm a csapattól. Viszont, ha megvannak az emberek, akik a rosszat, a disznósá- got megcsinálták, akkor eltávolítóm őket. — Attól tartok, kicsit sötét tónust kapott beszélgetésünk, pedig erre nincs okunk, hiszen egészében jól szerepelt az ASE. Hogyan alakul a téli program? — A bajnokság után még levezető edzéseket tartottunk, az igazi felkészülést január 6-án kezdjük itthon. A negyedik hé-, ten leköltözünk Balatonfüredre, s ott már edzőmeccseket is játszunk. Utána pedig ismét Pakson dolgozunk a bajnoki rajt kezdetéig. Medgyesy Ferenc Kézilabda Savanyu István emléktorna Dombóváron December 22-én, az aranyvasárnapon a dombóvári Molnár György iskola csarnokában első alkalommal rendezik meg a Savanyu István emlékére kiírt Viktória Kupát. Az 1988-ban 43 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori dombóvári játékos egész életét kitöltötte a kézilabdázás szeretete. Az aktív pályafutása befejezése után edzőként, majd játékvezetőként szolgálta kedvenc sportága megyei felemelkedését. A mostani tornával, melyet a hagyományteremtés igényével hívtak létre a szervezők, a nagyszerű sportember emlékének adóznak a hajdani játékostársak, vezetők, edzők, a tanítványai, Dombóvár sportszerető közönsége és a megyei szövetség tisztségviselői. A jótékony célú torna teljes bevételét Savanyu István síremlékénének felállítására fordítják. A program reggel 7.30 órakor kezdődik, hiszen az emléktornával párhuzamosan rendezik a Gárdonyi DSK Karácsony Kupáját az általános iskolás korosztályú csapatok részére. A Viktória Kupán négy férficsapat - DUTÉP SC Kecskemét, Nagyatád, Dombóvár és Simontornya - valamint a Dal- mandi Medosz -náluk is dolgozott edzőként Savanyu István - és a Dombóvár női csapata szerepel. Az ünnepélyes eredményhirdetést 17 órakor tartják. Szekszárdi siker a diákolimpián Az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb diákolimpiái döntőjét rendezték az Atomerőmű SE sportcsarnokában. Az V. kor- csoportos leánycsapatok mezőnyében az előzetes várakozásnak megfelelően nagy küzdelemben dőltek el a megyebajnoki címek. A hat finalista együttes két csoportban előbb körmérkőzéseket vívott, majd a keresztbe játszás két győztese az első-második, a két vesztese pedig a 3-4. helyért mérkőzött egymással. A csoportmérkőzések során a szekszárdi Bezerédj Kereskedelmi Szakközépiskola legyőzte a nagy rivális tamási gimnazistákat. A másik ágon a Húsipari SE NB ll-es csapatában „edződött” játékosokra épülő szekszárdi Garay Gimnázium gárdája jutott tovább csoportgyőztesként. A két szekszárdi csapat a folytatásban is remekelt, magabiztosan nyertek a Tolna, illetve a Tamási ellen. így aztán a döntőt egymás ellen vívták, ahol a nagyobb rutin a garaysok megérdemelt sikerét hozta. Eredmények, csoportmérkőzések: Tamási-Dombóvár Apáczai 14-12, Szekszárd Ga- ray-Dombóvár Gimnázium 25- 5, Szekszárd Bezerédj-Tamási 11-10, Szekszárd Garay-Tolna 18-9, Szekszárd Bezerédj- Dombóvár Apáczai 17-11, Tolna-Dombóvár Gimnázium 17-6. Keresztbe-játszás: Szekszárd Garay-Tamási 18-8, Szekszárd Bezerédj-Tolnai Gimnázium 21-15. Helyosztó a 3-4. helyért: Tamási-Tolna 20-14 (11-5). V: Kincses E., Kincses Z. Ld: Borsi 7, Szabó, Pech 5-5, illetve Link 6, Isgum 4. Az 1-2. helyért: Szekszárd Garay-Szekszárd Bezerédj 23-9 (11-4). V: Bencs, Gálosi. Ld: Kovács 8, Németh 6, illetve Horváth 4, Rácz 3. Végeredmény: 1. Szekszárd Garay János Gimnázium, 2. Szekszárd Bezerédj István Kereskedelmi Szakközépiskola, 3. Tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium, 4. Tolna Földvári Mihály Gimnázium, 5. Dombóvár Apáczai Szakközépiskola, 6. Dombóvár Illyés Gyula Gimnázium.