Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)
1991-12-14 / 293. szám
1991. december 14. PÚJSÁG 11 A bohóc játszani szeretne (Sz. Ferencnek, aki nem Assisiből jött) A bohóc a SZÉPSÉG birodalmában él. Keserű pillanatában az eget fürkészi, míg próbál leszámolni a rútokkal, csúfokkal, a gonoszokkal. Olyan királyságról álmodik, amiben neki szabad játszani. Nem véletlenül van ő ebben a birodalomban. Azok közé a kevesek közé tartozik, akiket kiválasztott valamilyen erő, hogy e birodalom szolgálói legyenek. Naponta kell áldozatokat mutatni a SZÉPSÉGnek, dicsérve a munkát, a szerelmet. Az imádságot is így fogalmazza meg a bohóc: „A MINDENNAPI SZÉPSÉGÉT ADD MEG NEKÜNK MA!” Sosem fogja megérteni, miért nem engedik ebben a birodalomban játszani. Egészen apró kis helyet kér az önkormányzattól. Akkorát, ahova azoknak az embereknek a munkáit rakhatja ki közszemlére, akik agyagba égetve, kőbe, fába faragva, festékkel tarkított papírra, vászonra vetve, vagy zenébe öntve, szavakkal kimondva fohászkodnak, kiáltanak, áldanak, dicsérnek. E hódolatukat a SZÉPSÉGNEK naponta jelzik. Ehhez nem kér ő nagy teret. Egy épületet csupán, amit akár múzeumnak is nevezhetnek. Ide csak azok kerülnének először, akik e városban születtek aztán a SZÉPSÉG útjára tértek. Erre, ebben a városban aligha számíthat. Minduntalan a lába elé kell nézni, mert a birodalom bejárata előtt nem folyik el az esővíz, csak azért, mert a csatorna lefolyója tíz centivel magasabban van az út szintjénél. Ha nem néz lépéseihez, a sodrott szeméttől nem tud haladni és könnyen sebeznek a törött sörösüvegek. Naponta kínozza az élmény, mikor arra gondol, hogy a KULTÚRA TARTOMÁNY-ban rendezett hét végi diszkóhoz az önkormányzat testületének egy képviselője árulja az alkoholt, amitől a palotába vezető lépcsőkön fiatalok fetrengenek borgőzösen, félig aléltan. A tartomány ezekért az órákért ügyeletes népművelőt állít őrnek nem annyi zsoldot számlázva, hogy ezt a tisztet híven be is töltse. így aztán ő mit sem akar látni a vendéglős képviselőből és áldozataiból. Rend őrizőnek szólni emiatt a csúf látvány miatt nem érdemes, majd az eső elmossa a nyomokat. — Ól Uram, adj korbácsot kezembe! - fakad ilyenkor a bohóc és gyermekeire gondol, mire nevelje őket. Váljanak ők is SZÉPSÉG követőkké, vagy hagyja, szabadon hasson rájuk a hétköznapi csaták füstje, szennye. — Játszani, játszani, játszani! Engedjetek játszani, de a játékom nektek is szól, vegyétek ki belőle részeteket! Örüljünk együtt a teremtett SZÉPSÉGnek. Aki tud, tegyen hozzá, ha nem, akkor engedjen oda másokat, akik akarnak is tenni! Ordítva rohangál le, s föl, szűkre szabott birodalmának négy fehér fala között. Toporzékol és rázza csörgős kötött sapkáját és a nyakába akasztott kolompot! Nem szűnnek álmai, amikhez természetesen a kincstártól kellene némi támogatást kérnie, de neki a kérés nagy szégyen! Tudja, látja, hogy üres a tárház, de mi lesz az emberiségből,ha nem tud, nem is akar a SZÉPSÉGért áldozni. Az ő zsebpénze is fogytán, arra sem elegendő, hogy a postakocsikon eljusson a szomszédos telepekre, ahol anyagbeszerző állomásai vannak. Nem beszélve a kisebbségeknek juttatott adományok finanszírozásáról. A felesége gyakran kakasszóra megtagadja, de el sosem engedi a kezét, tudva, hogy nélküle elveszne! Élhetnének békében, szeretkezve, de a bohóc a halhatatlanságra törekszik. Előfordul, hogy kiáll birodalmának udvarára és hívja madarait. Ők az első jelre érkeznek. Ketten-ketten a vállainál megragadják és emelnek rajta lebegőn. Ilyenkor a bohóc szárnyal, lelke megtisztul, lábai nem sérülnek és könnyen jut céljai felé. Azt sajnálja, hogy a madarak nem lehetnek mindig mellette. Legalább egy angyalt küldene az Úr, aki mutatná az utat, mert néha eltéved a bohóc ebben a parányi birodalomban is, amikor hirtelen sokan akarnak segíteni és maguk irányába terelik a tekintetét, mozdítva, megragadva karját a maguk útjára rángatják. Ilyenkor azt is kérik tőle, hogy jelentse naponta mit akar tenni a SZÉPSÉG-ért, amit ugyan belülről ők még nem láttak, de más hatalmak biztosai meséltek egyet és mást. A bohóc nem tud összeférni ilyen magatartással. Képtelen a hivatal részévé lenni, emiatt léte mind bizonytalanabbá válik. Szeretne élni, mert tudja, a halott indián nem indián, de manapság olyan könnyen halnak körülötte az emberek. Ami utánuk marad, az csak az, amit a SZÉPSÉGre fordítottak. Ezt a világ évezredek, évmilliók óta bebizonyította .. . Most például egy hatalmas kő asztalt szeretne birodalmi udvarában a szabadban, ahol vendégül láthatná és szépséggel laktatná a SZÉPSÉGre szomjazókat, éhezőket. A csillagokkal kínálná étvágyukat, a lángoló ifjúság aranyló szerelmének zöldellő királyságában játszatva valamennyit. Decsi Kiss János Az élet csendjének festője Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Ház kiállítási termének legutóbbi bemutatóján Cs. Vasváry Ibolya alkotásai között sétálgathattak az érdeklődők. Személyét akkor mutattuk be először, amikor Őcsény- ben - egy valamikori módos parasztházban - úgy rendezte be életét, hogy abban egy galéria is helyet kapott. Művész barátainak alkotásait gyűjtve, kiállítva ott a házban, felhívta magára a figyelmet. A szekszárdi tárlata összegezése festői szándékának, céljának. Bizonyíték erre az a kép, amely elsőként fogadja a belépőt, a terem szemközti falán. Egy fekete ruhába öltözött parasztasszony ül a képen. Nagy, üres csend veszi körül. Az asszony korára, hétköznapi foglalatosságára pontosan lehet következtetni arcának vonásaiból, kezének, ujjainak tartásából, állapotából. Ezek az apró jelek igazolják Cs. Vasváry Ibolya magas szintű karakVivi néni Cs. Vasváry Ibolya alkotásai között Birsalmák terérzékét, a jellemábrázolásban való jártasságát. A szándék is egyértelmű. Festői eszközökkel visszaadni egy eltűnt életforma képviselőjének - jelen esetben - ünnepi ruházatát. Sajátos dokumentáció ez, ami a tárgyi környezetre is kiterjed, hiszen ott láthatjuk a falu jellegzetes templomainak tornyát is. Ezen a képen szintén érezni a nyugalom csendjét, a házak békéjét, amit sehol nem zavar meg az ember. A népviselet iránti érdeklődését jelzik azok a festmények, ahol fiatal lányokat mutat be szines öltözetben. Hitelesen, pontosan tárva a fejdíszek, vagy éppen a kötények flitteres vonásait. Ezek olajtechnikával készültek. Az akvarell képekről azt is olvashatjuk, hogy ez a technika közelebb áll az alkotóhoz, felkészültebb, érettebb e területen. A gyümölcságak, viOcsény látképe rágok, házi és vad növények, bokrok egy-egy részletét megragadva komponál csendéletet. Úgy rendezve el a papírra, kartonra a látványt, hogy az megfelelő egyensúlyt kapjon formákban, színekben egyaránt. Ez külön erénye festői munkásságának. Mindezeket kutatva, elemezve emberi tartására is következtethetünk. A halkszavú akarásra, a békés célba érés tisztességére, a másik becsülésére, múlt iránti alázatra. Teszi ezt csendben, alig észrevehetően, pedig erősebb hangzást érdemelne az a vállalkozása is, amely során megteremtett e sárközi faluban egy nyári művésztelepet. (Erről is beszámoltunk). Munkálkodása nem harsány hullámverés, de partmosó lassúságával hagy nyomot nem pusztán önmaga, hanem egy falu, még tovább egy megye életében, tanítva, miként vegyük észre türelmetlenségünk, háborúskodásunk, gáncsosko- dásunk közepette az élet csendjét! D. K. J. Napraforgók „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk” (Arany János) Hamis változatosság A közélet különböző rétegekben élő hivatalos stílusát régebben gyakran bírálták nyaka- tekertsége, túlzott körülményessége, bárdolatlan modora és egyhangúsága miatt. Mostanában új jelenség ütötte föl a fejét, amit legjobban talán a címben írt hamis változatosságnak jellemezhetünk. Ez azonban csak nekünk új, hiszen volt már egyszer: a dualizmus hivatali nyelvében virágzott leginkább a századfordulón. Érdemes azonban odafigyelnünk rá, mert némi változtatással alkalmas lenne arra, hogy a mindennapi érintkezés magasabb szintű nyelvhasználattal valósuljon meg: fontos lenne, hogy udvariasabban, finomabban szóljunk és fogalmazzunk levelet, kérést, utasítást, értesítést. Egy megyei előterjesztésben olvastam a következő mondatot: „A képviselőtestület nulláról indul és kis lépésekkel kívánja az égető hiányokat pótolni”. Tagadhatatlanul szebb és tartalmasabb ez a régi hivatali bikkfanyelvnél, de azt sem lehet kétségbe vonni, hogy ebben a formában csak hamisan változatos. A nulláról indul a hétköznapi élet fordulatai közül került be a hivatalba, s az, hogy használni merik, már önmagában jó. Nem mondták azt, hogy „halmozottan hátrányos helyzetű”, azaz magyarul: szegény, nem hivatkoztak „alapvető funkcionális problémák meglétére”, vagyis a működésképtelenségre, hanem köznapibban jelölték meg gondjaik forrását. Mi lett volna azonban, ha azt írják: a semmiről indult, üres zsebbel kezdte működését az önkormányzat? Bizonyára nem dőlt volna össze a világ, de akkor sem, ha nem úgy fejezik ki magukat, hogy „megfelelő anyagi eszközök nem állnak rendelkezésükre”, hanem úgy: nincs pénzük. Ugyanez vonatkozik a kis lépései taktikájából eredeztethető kifejezésre is. Mi lett volna, ha azt mondják: apránként, fokozatosan próbálnak előre lépni? Abban is kételkedem, hogy a képviselők kívánságával lenne baj. Azzal a legritkább esetben lehetünk elégedetlenek, ugyanígy vagyunk a másik kifejezéssel: a szeretnénk használatával. Dehogyis lassan, azonnal és gyorsan kívánják és szeretnék, erre azonban incs lehetőség, így marad az apránként. (Az már csak jellegzetes szépséghiba, hogy az eredetiben a kislépésekkel így, egybe írva jelent meg). Eddig csupán a változatosságot hiányolhattuk, a mondat végével azonban más baj is van: nem illik oda az előzményekhez. Van-e olyan hiány, amit pótolni lehet? Nincs, sokkal inkább megszüntetni ketl azt. Lépésekkel - sem kicsikkel, sem nagyokkal - ezt azonban nem lehet megszüntetni. A lépés szó nagyon vonzza még fantáziánkat, túlságosan is elképzelhető ahhoz, hogy kizárólag átvitt értelemben számoljunk vele. Számot vethetünk azonban a hamis változatosság egy másik jelenségével, azzal, amikor oda nem illő jelzővel dúsítják a közlendőt. A Rádió- és Televízióújság november 18-24-e közötti időre kiadott számában fiatal színésznő állította a következőt: „A salátákat viszont iszonyatosa^ szeretem”. A Kossuth Rádió november 28-án délelőtti adásában a gyógyfürdőről szólva azt találta mondani az illetékes: „Iszonyatos az igény...” Meggyőződésem, hogy egyik sem bosz- szantó, rettenetes, hanem csak szépen, egyszerűen, magyarul: nagy. Néha ilyen egyszerűen lehet elkerülni egyszerre a nevetségességet és magyartalanságot. Dr. Töttős Gábor Berták László: Elképzelni hogy soha még A pillanatban benne van mint a pohár vízben az ég" csak körül kell írnom magam meg kell jelölnöm a helyét kimerevedni mint a kép ülni a bezárt moziban bevallani hogy szanaszét hogy nincs is rá pontos szavam csak a miért mennyi hogyan fölötte mint valami gép kételkedni bizonyosan illesztgetni részhez a részt elképzelni hogy soha még s tudni hogy akkor sem olyan.
