Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)
1991-12-04 / 284. szám
Dombóvár és környéke 4 ►LNAj) fit PUJSAG 1991. december 4. Az ügyfelek érdekében Kié lesz a csatorna, kié a mozi? Megyei vállalatok „felosztása” Meglepő kép fogad bennünket a polgármesteri hivatal bejáratánál. A két ajtó között, éppen ahol bemenni lehetne, magas őszülő úr érdeklődik, hogy mi járatban vagyunk. A válasz, hogy dolgozni jöttünk, láthatóan megnyugtatja, de azért felhívja a figyelmet a külső ajtó üvegén elhelyezett udvariasan megfogalmazott feliratra. Ez az állampolgárokat az ügyfélfogadás ideiglenes rendjéről tájékoztatja. Közben érkezik egy helybéli hölgy is, akit szintén nem enged be az épületbe az „őr” - mint megtudjuk az éppen felmondási idejét töltő közterület-felügyelő -, pedig az illető megemlíti, hogy értesítést kapott: mielőbb fáradjon be. Most hiába fáradt. Frellerné dr. Kovács Anna jegyző elmondta, hogy a megoldásra éppen az ügyfelek érdekében van szükség. Amikor az önkormányzat megalakult, eltörölték a régi ügyfélfogadási rendet, abból a meggondolásból, hogy a városháza a polgároké, legyen hát nyitott. Magunk is tapasztalatuk, hogy ennek milyen következményei lettek. Bárki, bármikor bárkihez benyithatott, egyetlen ügyet, témát nem lehetett megbeszélni anélkül, hogy hárman négyféle üggyel meg ne jelentek volna. Csoda, hogy eddig Egy elkeseredett ember írta a levet, aki megpróbált következtetéseket is levonni abból a tényből, hogy a polgármesteri hivatal meghirdette a közterület-felügyelői állást, de nem töltötte be. Érettségizett, büntetlen előéletű férfit kerestek. Az állásra tizenöten, vagy tizenhatan jelentkeztek. Olvasónk kérdései a következők. Komolytalan-e a város vezetése, hogy kiír egy pályázatot, anélkül, hogy végiggondolná? Milyen elvárásai lehetnek a hivatalnak, ha senki sem felel meg az elképzeléseiknek? A jogszabály ismerete nélkül mit lehetett volna leírni a pályázatban, vagy talán viselkedni nem tudtak a jelöltek? Közterület-felügyelőkre nincs is szükség, ha azt egy „csoport" magára tudja vállalni, vagy talán él még a szocialistabrigád-mozga- lom, és társadalmi munkában fogják ellátni? A város rendje, tisztasága és összképe nem bírták idegekkel az ügyintézők. Most sem emiatt, hanem a hi- hetelenül megnövekedett ügyfélforgalom okán döntött a vezetés az ügyfélfogadás ideiglenes rendjéről. A véglegeset majd az önkormányzati testület hagyja jóvá. Alkalmat kell teremteni arra, hogy a hivatal dolgozói nyugodt körülmények között - s az eddiginél gyorsabban -, intézhessék el az ügyeket, a hozzájuk tartozó adminisztrációs teendőkkel együtt. Növelte például az ügyfélforgalmat, hogy a személyi szám megszűnése miatt rengeteg okmánymásolatot kell kiadni, nem csökkentek a lakásügyek sem. Sokszorosára ugrott a szociális és a gyámügyi segélyt kérők száma, különösen, amikor kiderült, hogy mennyi lesz a fűtési költség. A jegyző asszony elmondta, hogy egyre több a nehéz helyzetben lévő, elkeseredett ember, akiknek a meghallgatása is több időt, türelmet és megértést követel a velük foglalkozóktól. Természetesen a dolgozóknak nemcsak a hivatalban akad bőven tennivalójuk, szükség van helyszíni szemlére, környezettanulmány elkészítésére is. Mindezek miatt kellett úgy dönteni, hogy kedden és csütörtökön nincs ügyfélfogadás. ezt a szemléletet igazolja - írja olvasónk. Több oldalú tájékozódás után az alábbi válaszok adhatók az olvasó kérdéseire. Egyrészt a pályázatot kiírók maguk dönthetik el, hogy melyik pályázatot fogadják el, melyiket nem. Másrészt vegyesek a tapasztalataik a jelentkezőkről, volt aki enyhén szólva italos állapotban jelentkezett a személyes beszélgetésre, pedig ez a bírságolási jog miatt bizalmi és kényes állás. Többen másodállásban akarták ellátni a posztot, aminek nincs értelme. Senkinek nem volt valójában elképzelése arról, hogy mi is a közterület-felügyelő dolga. Az önkormányzat vezetői ezek után úgy döntöttek, hogy most nem töltik be ezt a posztot, s valóban társadalmi munkában fogják ellátni a munkát. A válasz tehát az, hogy kell közterület-felügyelő, de nem ez a legfontosabb teendő egyelőre a város életében. Segélyek karácsony előtt Megkönnyíti a gyermekes szülők karácsony előtti ajándékozási gondjait a ka- posszekcsői önkormányzat azzal, hogy minden általános iskolás, illetve középiskolás tanulónak ezer forint rendkívüli nevelési segélyt ad december hónapban. A segélyre azok a családok jogosultak, amelyek állandó lakosai a településnek. A 180 fő számára a segély kifizetése december 4-5-én lesz a polgármesteri hivatalban. Ugyancsak kapnak egyszeri, karácsony előtti nevelési segélyt a csikóstőt- tősi általános és középiskolás diákok, mintegy százötvenen, valamint nyolcvan jágónaki gyerek. Az utóbbi településen az iskolásokon kívül az óvódások is részesülnek a rendkívüli juttatásban idén. * Sokszorosára nőtt a segélyt kérők száma az elmúlt hónapokban Dombóváron. A gyámügyi és a szociális támogatásra irányuló kérelmek száma novemberben meghaladta a hétszázat. Annak ellenére van így, hogy - mint már szóltunk róla - az önkormányzat december végéig fizeti a fűtésszámlák negyven százalékát. Hogy aztán miként alakulnak a dolgok, azt ma még nem tudni. Van még plusz kétmillió forint. Kilencszázezer szociális, egymillió egyszázezer pedig gyámügyi szegélyre, de ez messze nem jelenti azt, hogy az igényeket ki tudnák elégíteni. Csak a leginkább rászorultak számíthatnak karácsony előtt támogatásra. Az ügyintézés meggyorsítása és a takarékosság miatt tervezik a kifizetőpénztár létrehozását. Minisztériumi tisztviselőkből, megyei közgyűlési elnökből és polgármesterekből álló tíz fős delegáció - köztük dr. Fazekas A városkörnyék önkormányzatainak vezetőit tájékoztatta a múlt héten a megyei vagyonátadó bizottság a megyei vállalatok „felosztásának” lehetőségeiről. Mint az köztudott, törvény született az önkormányzati vagyonról. Ennek keretében rendelkeztek arról, hogy mi kerüljön a helyi önkormányzatok tulajdonába, már ha azok igényt tartanak rá. Az önkormányzatok összehangolt döntésén múlik néhány megyei vállalat sorsa. E- tárgykörbe tartoznak a víz és csatornaművek, a mozik, a környezetvédelmi, és a kéményseprő vállalat. A gyógyszertári vállalatról még nincs döntés. Első látásra könnyű azt mondani persze, hogy kérik a vaIstván polgármester -, járt november 10—30-ig Svájcban. A küldöttség a Magyarország megsegítésére létrehozott gyónt, de ezzel együtt jár az adott szolgáltatás gazdaságos biztosításának kötelezettsége, a vagyon működtetésének a felelőssége is. A megyei vállalatok között vannak veszeteségesek, tehát a hiányt is fel kell osztaniuk egymás közt az önkormányzatoknak. Nyilvánvaló, hogy ösz- szetartozó közműveket célszerű együtt működtetni, de azt is el kell dönteni, hogy milyen formában. Az önkormányzatoknak hatvan napjuk van rá, hogy eldöntsék átveszik-e a vízműveket, csatornákat, mozikat, a kéményseprés feladatát, és a kommunális szolgáltatásokat, illetve az ezekkel járó vagyont és adósságot. program keretében a svájci végrehajtómunkát tanulmányozta. Tanulmányozták a kantonok és városok viszonyát, a lakossági nyilvántartást, a szociális hivatalt, az iskolaügyet. Múlt idő Kutatjuk a többszáz, többezer évvel ezelőtti eseményeket, miközben a néhány évvel, évtizeddel ezelőtti történések feledésbe merülnek, pedig a közelmúlt dolgai mai valónkat jobban befolyásolják, mintsem azt gondolnánk. Az alábbiakban szemelvényeket bocsátunk közre Dombóvár 1969.december 1. óta vezetett krónikájából. 1984. november 30. Elkészült az új körzeti orvosi rendelő. A rendelő építésének elgondolása nem újkeletű, de anyagiak hiánya miatt állandóan módosítani kellett a terveket. Az eredeti elgondolásról, egy teljesen új körzeti orvosi rendelő építéséről le kellett mondania a városnak, de a megvalósított egyszerűbb megoldásban is van bizonyos pozitívum, hiszen sikerült a régi városrészből egy szép részt megmenteni, újjáépíteni. Dombóvár központi részének ugyanis sajátos jelleget adnak a magastetős, hercegi házak. Ezeknek egyike volt a most orvosi rendelővé átalakított épület is, melyet már az 1815-ös térképek is feltüntettek. Az épületet sokáig a szövetkezet használta, majd az új telephely elkészülte után üresen maradtak az öreg házak. A felmérések során megállapítást nyert, hogy eredeti formájában semmiképpen nem használható az épület, de felújítva még igen, bár csupán a déli szárny volt felújításra alkalmas. Itt, ezen a részen nyert elhelyezést a körzeti orvosi rendelő a hozzá tartozó vizsgálóval, laboratóriummal, és fogászati részleggel. A rekonstrukció során az összes eredeti belső válaszfalat le kellett bontani, így a jelenlegi kiképzés semmiképpen nem emlékeztet az eredetire. Az északi szárnyat teljesen lebontották és az újonnan megépített részben helyezték el a gyermekrendelőt, a szükséges kiszolgáló helyiségekkel együtt. A két épületet összekapcsoló rész szintén teljesen új. Itt alakították ki a főbejáratot, valamint helyezték el a szükséges mellékhelyiségeket. A munkálatok közel 4,1 millió forintba kerültek. A tervezőt és a kivitelezőt dicséri, hogy a zömében teljesen felújított Szabadság út 1. szám alatti épület külső összhatásában megőrizte eredeti jellegét, és a magastető megtartása mellett még fokozzák a régi hangulatot az egyedi nyílászárók. 1984. december 2. Orosznyelvü bejegyzés, tambovi delegáció járt a városban. • 1* 1984. december 10. A testvéri német városból, Karl-Marx-Stadtbél érkeztek vendégek Dombóvárra. (Folytatjuk.) Az oldalai szerkesztette: F. Kováts Éva Fotók: Ótós Réka Szunnyadó gazdabolt Egyharmada a forgalom a tavaszinak Holtszezonnak számít a november-december a gazdaboltban - ezt tudtuk meg elsőnek Kemény Istvánné boltvezetőtő-helyettestől Dombóváron, a Szabadság utca 17. szám alatti üzletben. Ilyenkor, az őszi munkák befejeztével, tél elején, amikor az időjárás a lakásba kényszeríti az embereket, leginkább a festékek, oldószerek fogynak, na meg a hozzájuk való ecset. Egy-két, az őszi munkával megkésett gazda műtrágyát keres, mások fólia után érdeklődnek. A vetőmagokat tartalmazó pult körül kevesen vannak, a szezon itt februárban kezdődik. A négy éve nyílt áfész bolt havi forgalma az év utolsó hónapjaiban másfél millió forint körül van, míg tavasszal és nyáron ennek többszöröse, megközelíti a négymilliót. Amiről szó lesz December 5-én, csütörtökön 17 órakor tartja következő ülését Dombóvár város képviselőtestülete, a városháza kistanácskozójában. Az ülésen napirenden szerepel az építésügyi igazgatási társulás létrehozása és a költségvetési előirányzat átcsoportosítása. Ezenkívül a képviselők áttekintik a Városi Óvodai Igazgatóság átszervezésével kapcsolatos elképzeléseket és tájékoztatót hallgatnak meg az önkormányzati tulajdonba kerülő vagyontárgyakról, valamint a városi fűtőmű önkormányzati tulajdonba történő adásáról. Szó lesz még az ülésen ezen kívül az utcavevek megváltoztatásával kapcsolatos tapasztalatokról és a MÁV-ot érintő szakközépiskolai szakon a képzési igényekről. Egyedi ügyek tárgyalására is sor kerül, a testület dönt egyes városi intézményvezetők jutalmazásáról, rendszeres nevelési segélyeket állapít meg. Kell-e közterület-felügyelő? Delegáció Svájcban