Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)

1991-12-14 / 293. szám

(tolnai} 6 NÉPÚJSÁG 1991. december 14. — Magyarországon eddig, a különböző rendszerekben, már többféle indokkal - a nép nevében, a forradalmi kormány nevében, a Nép- köztársaság nevében, - hir­dettek ítéletet. A bíróságo­kat döntéseikben mennyi­ben befolyásolja a napi poli­tika vagy a bíró, az ügyész felfogása, szaktudása eset­leg aznapi hangulata? — Egyszerre több, más­más választ igénylő kérdést tett fel. Kezdjük a nehezével. Azzal, amely lényegében úgy szólt, hogy az egykor jogszerűnek hirdetett - valójában törvényte­lennek bizonyult - döntésekről ma hogyan vélekedünk. Az a ma élő nemzedék, amely a maga valóságában most megismert jogsértések idején, még nem élt, nem dol­gozott vagy pályakezdőként az említett ügyek közelében sem volt, emberileg, szakmailag ne­hezen viseli ennek a távoli múltnak az etikai terheit, azt amelyben vétlen ugyan, de amelynek árnyéka, ha tetszik, ha nem, rá is esik. Ez a korosz­tály emészti és elraktározza a tanulságokat, hogy a jogot másra ne használhassák fel, mint ami a rendeltetése. Szót emel és tesz annak érdekében, hogy a nemzetközi normákkal összhangban álló törvények megszülessenek. Olyanok azonban ne, amelyeket később semmissé kell nyílvánítani. Egyedi ügyekben jogalkalmazói eljárásokat függesztenek fel, ha az alkalmazandó jogszabály al­kotmányossága kétségessé vá­lik. Több esztendeje, hogy tudós elméleti és gyakorlati szakértők vizsgálják a negyvenes-ötve­nes évek joggyakorlatát, közöt­tük eddig hozzá nem férhető iratokat is. Rengeteg az elri­asztó tanulság. Ügyek kiagya­lása, bizonyítékok embertelen beszerzése, az ügyek intézé­sébe illetéktelen beavatkozás. Néhány hónapos „felkészítés” után, előképzettség nélküli személyek, vádló-ítélő tisztsé­gekhez juthattak és döntöttek emberek sorsáról. S ha az idők folyamán az ilyen emberek kikoptak is a tes­tületekből, a hagyatékuk sajnos itt maradt. — Főügyész úr, készült-e arról valamilyen felmérés, hogy a bírók, ügyvédek, ügyészek mennyire alkal­masak a szerepük betölté­sére? — Én arra nem vagyok ille­tékes, hogy más testületeknél dolgozó munkatársak felké­szültségét, tudását minősítsem. A nálunk dolgozó munkatár­saknál arra törekszünk, hogy jól felkészültek legyenek. A dip­loma megszerzését követően, legalább két évig tartó, sokirá­nyú elméleti és gyakorlati szak­képzés után, szakvizsgán kell fogalmazóinknak megfelelniük. Ez a kinevezésük egyik felté­tele, de a tanulás ezzel még nem ér véget, mert aki erre a pályára adta a fejét, egy életre elkötelezi magát arra is, hogy folyamatosan tanuljon. Ma Ma­gyarországon évente ezer ol­dalra rúg az újonnan megalko­tott jogszabályok mennyisége. Az anyagi lehetőségek függ­vényében tervek vannak a to­vábbképzés intézményesíté­sére is, erre nagy szükség volna. Természetesen az is igaz, hogy a jogalkalmazás nem csekély élettapasztalatot is kíván, fontolgatják is, hogy az ügyészi kinevezést csak maga­sabb életkorban, több eszten­dős joggyakorlat után kaphas­son a jelölt. Az ügyésszé válás másik fel­tétele a párton kívül állás is. — Sajnos tény, hogy a bí­rók és az ügyészek sem té­vedhetetlenek és most nem a nagyobb vihart kavart poli­tikai ítéletekre gondolok, hanem egyszerűbb, min­dennapi ügyekre. Felelős­ségre vonják-e az ügyészt vagy a bírót ha hibás dön­tést sugallt? — Általános elv, hogy ha va­laki jogellenesen másnak árt, kárt okoz, azért helytállni köte­les. A szabály a jogalkalmazás résztvevőire is vonatkozik. Fele­lősségük lehet munkajogi, anyagi vagy büntetőjogi termé­szetű. Ennek feltételeit a külön­böző törvények részletesen meghatározzák. Gyakorlatia­sabban fogalmazva, adatok igazolják, hogy száz megvádolt személy közül, egyet ha fel­ment a bíróság, sőt tíz eset kö­zül kilenc alkalommal a felelős­ségre vonás módját is azono­san ítéli meg. Ebből úgy gondo­lom, nem következik az, hogy felelőtlenül indulnak a bíróság előtti büntetőeljárások. Jogász­körökben ismert, a közelmúlt, tudós, nagytekintélyű igazsá­gügyi minisztere szokta emlí­teni, hogy a nyugat-európai ál­lamokban mennyivel nagyobb arányban hoznak a bíróságok a vád álláspontjától eltérő dönté­seket. Ez persze az előkészítés eltérő módjával is összefügg. Ha valakit felmentenek, az rendszerint arra vezethető visz- sza, hogy a felmerült bizonyíté­kokat nem tekintik elegendőnek a megvádolt személy bűnössé­gének kétségtelen bizonyítá­sára. Bűnösségre utaló bizonyí­tékok nélkül, vagy bűnösséget kizáró bizonyítékok esetén, nem gondolom, hogy vádeme­lések történnének. S említenem kell egy másik tényt is. Naponta fordulnak hozzánk állampolgá­rok és jogi személyek azt kérve, hogy ügyeik intézésében segít­sünk nekik, adjunk szakmai vé­leményt. Talán ezt sem a bi­zalmatlanság jelének kell tekin­tenünk. A fentiek természetesen nem azt jelentik, hogy nincsenek esetileg tévedések, vitatható ál­lásfoglalások a napi munkánk­ban. Minden törekvésünk az, hogy minél kevesebb ilyen le­gyen. Azzal összefüggésben pedig, hogy a későbbiek során megsemmisített törvények alap­ján, a megelőző korokban, a döntések tömegeit hozták, fel szokott merülni a kérdés, hogy pusztán emiatt, személyében felelőssé tehető-e az eljáró szerv alkalmazottja? Minden korban, minden jogalkalmazót eskü kötelez a hatályos jog­anyag szerinti eljárásra, — Ha már a felelősségről beszélünk, a Zétényi-Ta- kács féle törvényt elfogadta ugyan a Parlament, de még nem lépett életbe, mi az oka a késének? — A kérdés iránt érdeklődő, azt figyelemmel kísérő közvé­lemény számára újat nem mondhatok. A törvényt a Par­lament többségi határozattal el­fogadta. Akkor lesz a hatályos joganyag része, ha a Magyar Közlönyben azt kihirdetik. Ez azért késik, mert a Magyar Köz­társaság elnöke az Alkotmány- bíróságot arra kérte fel, hogy a törvényre vonatkozó alkotmány- jogi kérdéseit vizsgálja és vála­szolja meg. Leegyszerűsítve: annak megválaszolását kérte az elnök úr, hogy a már bekö­vetkezett büntetőjogi elévülés esetén, egyes bűncselekmé­nyek újbóli üldözhetőségét a törvényhozó alkotmányosan felélesztheti-e? Számos neves alkotmányjogász azon a véle­ményen van, hogy az Alkot­mány nevesített szabályait nem sérti a törvény. Többen azon­ban arra is utalnak, hogy az.AI- kotmány szerint a Magyar Köz­társaság „demokratikus jogál­lam”. Ez utóbbi meghatározás jogi tartalmát eddig az Alkot­mánybíróság nem értelmezte. Ha az Alkotmánybíróság a jog- államisággal összhangban ál­lónak tekinti a törvényt, annak kihirdetésére hamarosan sor kerülhet. Az állásfoglalás 1992 januárjára várható. —Az angolszász jogrend­ben ismert a vádalku fo­galma, egyre többször esik szó róla, hogy nálunk is ter­vezik ennek bevezetését. Mit jelent tulajdonképpen a vádalku? — A magyar jogrend a teljes átalakulás folyamatában van, ennek részeként folyik a bün­tető, anyagi és eljárásjogi jog­szabályok újra gondolása is. Ez azonban, igen körültekintő munkát feltételező, hosszú fo­lyamat lesz. Ennek kapcsán más országokban ismert és ott bevált jogi megoldások honosí­tásának gondolata is felmerült. Közöttük van olyan terv, amely pontosan körülírt feltételek ese­tén, csekély súlyú bűncselek­mény elkövetőjével szemben lehetővé teszi a büntetőeljárás felelősségre vonás nélkül tör­ténő megszüntetését, ameny- nyiben ennek ellenében az érin­tett, más, súlyos bűncselekmé­nyek bizonyításához a nyo­mozó szervek számára adato­kat szolgáltatna. A jogiroda­lomban olvasható olyan elkép­zelés is, amely a vádalku vala­milyen formában történő beve­zetését szorgalmazza. Ennek az a lényege, hogy pergazda­ságossági okokból lehetővé válna, a vádlott a bíróság előtti beismerése esetén, az átlagos­nál méltányosabb büntetés megállapítása. Hangsúlyozom, az említett megoldások egyike sem része még a mai hatályos jognak. — Főügyész úr, sokat vita­tott kérdés, hogy az igazság és a jog hogyan egyeztet­hető össze. Igazpágos-e ami jogos, mi erről a véle­ménye? — Természetesen vannak és lesznek a jövőben is vitatott döntések, hiszen érdek össze­ütközések dolgában kell hatá­rozni. Vannak ügyek, melyek­ben a felek érzelmi érintettsége folytán mindenkit igazán kielé­gítő megoldásra talán nem is lehet jutni. Én mégis azt emel­ném ki, ami a több éves tapasz­talatom is, a felek a meghozott döntések túlnyomó részét azonnal tudomásul veszik. Eb­ből úgy gondolom az is követ­kezik, hogy ezeket a döntése­ket az érintettek nem csak jog­szerűnek, de igazságosnak is elfogadják. Mauthner Ilona A Völgység két évszázada Egy régió jelenét és jövő­jét, hihetőleg, befolyásolja a tanulságokat kínáló múlt megismerése. Nos, a Völgy­ség népe abban a szerencsés helyzetben van, hogy székhe­lyén és határain túl is számos kutató-történész tartja vonzó feladatnak a közel- és rég­múlt történéseinek feltárását. A dr. Kotta László vezette Bonyhádi Honismereti Kör, Szőts Zoltán múzeumvezető és Solymár Imre helytörté­nész munkássága nyomán immár a negyedik kötet lát napvilágot a Völgység törté­netéből. A legutóbbi az 1990. október 20-21-i bonyhádi tör­ténészkonferencia előadásait örökíti meg. Huszonhat kitűnő előadást csak úgy lehet röviden bemu­tatni, ha eltekintünk a részletek­től, ha csak a valóban új ered­ményekre koncentrálunk. A po­litika- és gazdaságtörténeti szekciókban folyó munkát át­fogó jellegű bevezető előadá­sok előzték meg. Egy eddig az ismeretlenség homályában levő kérdés a köznemesség birtokviszonyainak kutatási eredményeiről szól Glósz József tárgyilagos elő­adása. Végigvezeti hallgatóit a birtok elaprózódás folyamatán; a gazdálkodáshoz alig értő örö­kösök eladósodnak, tönkre­mennek, mert az anyagi lehe­tőségeiket meghaladó költeke­zésekről nem képesek leszokni. Király István munkásságát rég­től fogva ismerik a Völgység-ku­tatók. A bonyhádi tájfajta szar­vasmarha eredetéről szóló ta­nulmányait most a völgységi agrártársadalom történetének kutatási feladataira vonatkozó útmutatása követi. Szita László előadása messze túlmutat a Völgységen, egy szélesebb körben mutat rá a dualizmuskor nemzetiségi népoktatás kérdé­sére. Persze bőven szolgáltat adatokat a Völgység falvaiban folyó anyanyelvi oktatás ellent­mondásos világáról is. Füzes Miklós nagy érdeklő­dést kiváltó előadása nyitány­ként szolgált a Volksbund tevékenységét és a lakosságcserét bemutató referátumokhoz. A szerző bő­ségesen foglalkozik a „bundo- sok” kitelepítésével és a bete­lepítések okozta súrlódásokkal. Fehér István a svábok kitelepí­tésének hazai és nemzetközi összefüggéseire hívta fel a fi­gyelmet. Molotov, Benes és Gerő szerepét is felvázolja az igazságtalanságok garmadájá­val végrehajtott telepítésekben. Ugyancsak nagy érdeklődést váltott ki Kolta Lászlónak a Független Kisgazdapárt ke­véssé ismert szerepét és a „Hűséggel a Hazáért” mozgal­mat bemutató előadása. Új megközelítésben ismerkedhe­tünk meg a völgységi magyarok és svábok együttélésében és a bukovinai székelyeknél politikai jelképpé magasztosuló hidasi harangtörténettel Solymár Imre lendületes előadásában. Miért éppen Hidas szolgáltatta a ke­retet a fogyatkozó magyarság mementójához? Erre a kér­désre és szimbolikájára hívta fel olvasói figyelmét. Tilkovszky Lóránt eddig nem vizsgált ma­gyar-olasz párhuzamokra összpontosítja figyelmét az át­telepítések kérdésében. Hitler, Horthy és Mussolini levélváltá­saiból kimutatja a dél-tiroli né­metek és magyarországi sors­társaik ide-odatelepítésénék machinációját. Tóth Antal ki­tűnő eligazítást ad a „Hűséggel a Hazáért” mozgalom utóéletének megér­téséhez. Szép emléket állít Ba­uer József bonyhádi plébános karitatív és hazafias tevékeny­ségének. A Dunántúlon ezerszámra vándorló hajléktalan székhe­lyeket letelepítő Bodor György bemutatására többen is vállal­koztak. V. Kápolnás Mária meg­rajzolja a „német kérdés” radi­kális megoldását és a székely­telepítést magára vállaló, gát­lástalan kormánybiztos arcké­pét. A budapesti borbély és a szekszárdi varrónő vezetésével rekrutálódott völgységi földren­dező bizottság rossz híre elju­tott Budapestre, Bodort le is váltják, ám Veres Péter támo­gatásával mégis befejezheti életművét: 25 völgységi falu ki- és betelepítését. A tanulmány- kötet közli Bodor összefoglaló jelentését is. László Péter a magyarországi németek kollek­tív felelősségre vonásának kí­méletlen módszereiről és a poli­tikai pártok asszisztálásáról nyújt megrázó képet. Utal a hír­hedt „kassai program” követ­kezményeire, a szlovákiai ma­gyarok kálváriájára. Behatóan tárgyalja a lengyeli internálótá­borba hurcoltak sorsát, a kom­munista pártnak a Viharsarok­ból jött agrárproletárok soraiban végzett tagtoborzó tevékeny­ségét. Pisztora Ferenc pszichiáter, ismert orvostörténész a szálkai, kakasdi és belaci sváb csalá­dokhoz kihelyezett elmebete­gek ápolásának fénykorát és hanyatlását mutatja be. A szót- lan és lomha betegek beszédes és élénk családtagokká lettek. A II. világháború és azt követő iparosítás, a vele járó falusi életformaváltozás nem kedve­zett az ügynek, ezért elsorvadt e szocioterápiás gyakorlat. A gazdaságtörténeti szekció ülésén Dobos Gyula a trieszti Compania Tergesta és a bony­hádi Perczel József kapcsola­tán meggyőzően vezeti le, hogy hová jut egy tapasztalatlan ma­gyar birtokos, ha vállalkozásba fog. Kudarca ékesen bizonyítja, hogy a kommerciális szemlélet­től távolálló ember képtelen le­küzdeni a 18. századi hazai hi­telviszonyok fejletlenségéből adódó nehézségeket. Várnagy Antal a hajdani Hőgyészi Urada­lom ma már hírből is alig ismert helységeinek történelmi­földrajzi atlaszát nyújtja át. Le­nyűgöző logikával, óriási adat­gyűjtésre támaszkodva állította össze tanulmányát. Egy okmány erejét és hitelét a rajta levő pecsét kölcsönzi. Az írástudatlanság időszaká­ban különös jelentőségre tettek szert a pecsétek ábrázolásai. Bezerédy Győző tanulmánya a völgységi falvak pecsétjein lát­ható agrárjelképek megfejtésére vállalkozik. A len­gyeli Apponyi-uradalomban fo­lyó szőlőtermesztés történetét ismerhetjük meg Bai József igényes tanulmányában. A völgységi szarvasmarhate­nyésztés sokat vitatott eredeté­nek kritikai feldolgozására tett kísérletet az ismert agrársza­kember Ettig László. Tolna me­gye iparának 8 évtizedét átfogó története adja meg T. Mérey Klára tanulmányának tárgyát. Viszonylag szerény helyet fog­lal el benne Bonyhád és kör­nyéke, talán méltatlanul. Kár­páti Andrásné a Völgység ma­lomiparának 1828. évi állapotá­ról készített megkapó „pillanat­képet”. Technikatörténeti as­pektusain kívül teret szentel a lisztes molnár társadalmi hely­zetének bemutatására is. A kö­tet záródolgozata szociográfiai munka. Szerzője Szőts Zoltán, jó érzékkel nyúlt Streicher Zol­tán kereskedő portréjának meg­rajzolásához. Tanulmányával gazdagítja Bonyhád kereskede- lemtörénetét; érdemes folytatni a munkát. Elismerés illeti meg az igé­nyes tipográfiai és nyomdai munkákat határidőre elvégző ACROSS GMK és a G. NYOMDÁSZ BT dolgozóit. A Völgység 13 gazdálkodó szer­vezete és pénzintézete magáé­nak érezvén a történészkonfe­rencia ügyét, fedezte a kiadás költségeit. Köszönet érte. Szita László és Szőts Zoltán kitűnően megfeleltek a könyvszerkesz­tés feladatának. Nem utolsó­sorban nekik, fáradhatatlan utánjárásuknak köszönhető, hogy ez a tartalmas kögyv meg­jelenhetett. Kapható a bonyhádi Völgységi Múzeumban. Dr. Szilágyi Mihály „Mi nem a pusztulásba készülünk.. Közös fohász a békéért Kigyulladt a második gyertya is az ádventi koszorún, jelezvén - közeleg a karácsony. Római katolikusok és protestánsok gyűltek egybe vasárnap este Szekszárdon a belvárosi temp­lomban, hogy Jézus születé­sére várva együtt imádkozza­nak földrészünk és az egész vi­lág békéjéért. Szomszédainknál dörögnek a fegyverek, egyre több ember válik hajléktalanná, kényszerül menekülni otthonából, hazájá­ból. Egyetemes emberi értékek pusztulnak, iszonyú a szenve­dés. Isten elé akarunk állni és könyörögni a békességért. Hisszük, hogy az imádság nem felesleges. Együttlétünk elmél­kedés Isten békéjéről és a bé­kességteremtésről, mely reánk vár - mondta Farkas Béla plé­bános. Isten békéje élet, fejlő­dés, harmónia, biztonság, nyu­galom, szépség, öröm, egysze­rűség, őszinteség, tisztaság. Gyurkó József szekszárdi metodista lelkész fűzött kiegé­szítést a Bibliából felolvasott bűneset történetéhez. A bűn háborúságot szül. Az Istentől elszakadásnak testvérgyilkos­ság a következménye, mint Káin és Ábel története is mu­tatja. Ezután a metodista lel­kész Váli Dezső: Ima a békéért című versét olvasta fel. Béké­ben akarok élni Uram. Békében először önmagámmal, másod­szor békét akarok tererrlteni a világban, harmadszor a többi­eknek kérek békét, hogy el tud­janak viselni engem és máso­kat - fogalmazta meg a költő. A béke ellentéte nem a háború, hanem a szeretetlenség. Ha mi magunkkal és másokkal béké­ben élünk, az a világbéke. Szilvássy Géza református lelkipásztor felolvasta Pál apos­tol korinthusbeliekhez írott II. levele 5. részének 17-21. ver­seit, a rómabeliekhez írott levél 12. részének 17-21. verseit és a Máté evangéliuma 5. részé­nek 9. versét: „Boldogok akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek”. Ezután a békéért imádkozott a reformá­tus lelkész. Hafenscher Károly evangélikus lelkipásztor szólt arról, hogy a történelem egy előrehaladó folyamat, melynek kezdete és vége van. Kezdete a teremtés, vége Jézus Krisz­tus visszajövetele.Mi két világ polgárai vagyunk. E világé és Isten országának meghívottai. Isten a békesség Istene, ha­talma nagyobb és több minden fegyver erejénél. Mi nem a pusztulásba, világégésbe ké­szülünk, hanem Isten orszá­gába, ahol bennevaló béke és boldogság lesz. Ezért mondja az Úr imádsága: „Jöjjön el a Te országod”. Békéért aggódó, imádkozó, cselekvő emberek legyünk-erre segítsen Isten. Ezután párperces csend, meditáció következett. A Mi Atyánk közös elmon­dása után az oltár előtt álló négy lelkész megáldotta a je­lenlévőket. Lemle Zoltán Összeegyeztethetö-e az igazság és a jog? A mindenhatóság meg a felelősség Hét végi beszélgetés dr. Molnár Ervin megyei főügyésszel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents