Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)

1991-11-09 / 263. szám

1991. november 9.

PÚJSÁG 5

Silva-válogatás

Vili ennél sokkal vadabb címet súgott, ám Vilmos nem engedélyezte. Jósé Silva biztos, hogy nem veszi sértésnek, hogy játszadozik Vilim a nevével, s hogy ez az „elfajzott” először mit súgott, azt inkább az olvasó, mintsem a „fő- agyellenőr” miatt nem írom le.

„Vili, Vilmos, szilva, bocsánat Silva ...”

— Mi^ habratyol ez össze itt? - kérdezheti joggal a nyájas olvasó, akit kellőképpen etettek már egyéb ostobaságokkal is.

Előrebocsátom, hogy aki ennek az oldalnak neki akar veselkedni, jobb, ha az előítéleteit leveti magáról. Egyébként nagyon rosszul fogja magát érezni. TORÖLD,TÖRÖLD! (Erről majd később.)

Hát persze, hogy az agykontrollról van szó. E sorok írója vette a bátorságot és alávetette magát egy meglehetős megrázkódtatásnak: belenézett a tükörbe. Azaz: elment egy Silva-féle agykontroll tanfolyamra, amely sok mindent árult el - elsősorban saját magáról.

Ne várd a csodát!

Hogy az igazságon ne essen csorba, rögtön be kell vallanom, hogy nem voltam egészen szűz alfa ügyben, amikor október 19-én megjelentem a tett színhelyén, a szekszárdi Babits művelődési házban. Feleségem ugyanis már korábban elvégezett egy hasonló tanfolyamot, s ez egy kissé befolyásolta döntésemet: én is látni, érezni akartam, mi is történik. Elöljáróban csak annyit, hogy mintha kicserélték volna. Mármint a feleségemet. Ami nem egy utolsó szempont.

így aztán kaján mosolyomat arcom mögé rejtettem, amikor a tanfolyam első napján a ruhatárnál várakoztam és láttam, mint tülekednek némelyek, hogy megszabaduljanak kabátjuktól. Tudtam, hogy a legcsekélyebb eredmény az lesz, hogy másnap már nyugisán kivárják a sorukat. Nem tévedtem.

Dómján László épp nem olyan, mint amilyennek elképzeltem. „Komoly, tekintélyes hittérítő” képe lebegett előttem, de rá kellett döbbennem: egv eredeti pofa. (Ejnye,Vilii)

Óvatosan cserkészi be a közönséget, hagyja, hogy aki akar, óvatosan lelépjen és visszakérje a befizetett nem kevés forintot. A Silva-féle agykontroll tanfolyamain ugyanis - bárhol a világon - akárki odamehet az „elmetorna” végén, és kijelentheti: ez egy nagy blődli, kérem vissza a pénzemet. Visszakapja. Amennyire tudom, nemigen fordult még elő. (A magyar mentalitás demonstrálására a tanfolyam elején biztos, ami biztos alapon valaki megkérdezi, hogy valóban visszakapja-e a pénzét, ha unja a banánt. TÖRÖLD,TÖRÖLD! Tényleg ki fog derülni, hogy mi ez. Nyugalom!)

Figyeljük most inkább Domjánt! Sokadszor mondhatja el ugyanazt, de hangjában nem érzek fásultságot. Megszállott. Ugyanolyan lelkesedéssel magyaráz, mint mikor először tehette. Nem oktat ki, engedi, hogy magam döntsék.

Persze azért finoman hangolja, motiválja a résztvevőket: érdemes végigcsinálni. Példákat említ, mi mindent lehet megoldani az agykontroll segítségével.Tudja, hogy a nézőtéren sok a kétkedő, ezért mikor egy-egy „meredekebb” sikert említ, hozzáteszi: aki nem hiszi, „tegye fel egy polcra”, aztán majd a tanfolyam végén vizsgálja, meg ismét, lehetségesnek tartja-e a dolgot. Én most ebből nem idézek, a polcot később is tele lehet pakolni.

Csodák márpedig nincsenek. Dómján nem is a csoda várására bíztat, hanem azt mondja: „Tedd a csodát!”

Vilmos és Vili

Ki ne számlált volna már életében birkákat (lovakat, egereket, tengeri herkentyűket - tetszés szerint behelyettesíthető), amikor nem tudott elaludni? Dómján László nem véletlenül veszi az elejére az „alváskontrollt”. A már ismert módszerhez valami hasonlót mutat, melynek lényege, hogy a már említett Vilit és Vilmost egyidőben használjuk. A visszafelé számolást megfejeli azzal, hogy képzeletben dolgoztatja szemünket és kezünket.

Csákót tesz a fejére - miért is szégyellené? - s megjeleníti a jobb agyféltekét, azaz Vilit. Aztán kemémnykalapot húz elő: bal és Vilmos. Az iskolából tudjuk (leegyszerűsítve persze), hogy az egyik „érez”, a másik „gondolkodik”.

Az egész tanfolyam egyik legfontosabb sarkköve, hogy tudjunk „gondolkodva érezni és érezve gondolkodni”. Ez persze megint nem pontos, Dómján sem így mondja, és a szakemberek megróhatnak érte, de valahol csak itt van a lényeg. No és ott, hogy merjünk „merészet és nagyot” gondolni Vilinkkel, aztán ellenőriztessük le Vilmosunkkal, s ha megtörtént, elmondhatjuk másnak is.

Ha már el tudunk aludni, megtanulhatjuk, hogyan ébredhetük fel éppen akkor, amikor akarunk.

— Nagy ügy! - mondhatja bárki, hiszen sokan rendelkeznek agykontroll nélkül is ezzel a képességgel. Sokan igen, de vannak, akik nem. Korábban jómagam például egyszerűen rettegtem, ha nem volt, aki felébresszen. Ilyenkor „óra a tányérba, rá az összes evőeszköz" módszerrel próbáltam felébredni - be kell vallanom, sokszor sikertelenül.

Örültem hát az „ébredéskontrollnak” és azóta, szinte játszadozom vele (biztosan Vilim nem hagy nyugodni), „felhúzom magam” mondjuk hajnali 5 óra 42 percre, és - hiszi vagy nem, kedves olvasó - felébredek. A legnagyobb eltérés eddig kettő perc volt.

Alfában már mindenki járt

Persze nem játékra való ez az egész (Vilmos szerint), hanem mondjuk arra, hogy egy faktorát a stressznek sikerült örökre száműznöm magamból. („Minő fennköltség” — így vihog ezen Vili.)

Nyugalom, kedves olvasó - ha még itt van - nem lettem a tanfolyamtól skizofr(én). „Mindössze” annyi történt, hogy megtanultam „elmémet” másként használni, mint korábban. A megdöbbentő a dologban az, hogy nincs benne semmi misztikus.

Akik hallottak a Silva-féle módszerről, bizonyára tudnak bizonyos „alfa szintről”, amitől aztán az egészből elegük van: mi az, hogy alfa?

Semmi különös: garantáltan naponta kétszer „átmegy” minden ember „rajta”, nevezetesen ébredéskor és elalváskor. Kiváló alkalmak még: hosszúra nyúló és unalmas értekezletek, ebéd utáni szendergés, és a televízió műsorának rendszeres figyelemmel kísérése.

De hagyjuk most a játékos Vilit, lássuk, hol a lényeg!

Az ébrenlét és az elalvás közötti állapot tulajdonképpen alfa szint. Jósé Silva szerint ezen a tudatszinten elménk többre képes, mint éber állapotban. Az „agykontrollosok” és a „nem agy- kontrollosok” között pedig csupán az a különb... László

ség, hogy az előbbiek e tudatszintet tudatosan használják vágyaik elérésére. Ennyi.

Amilyen egyszerű, ugyanolyan bonyolult. Az talán mindenki számára könnyen belátható, hogy ha elalvás előtt - mindenféle alfázás nélkül - arra gondol, hogy másnap ekkor és ekkor fog ébredni, akkor nagy valószínűség szerint így is fog történni. Mert ez az illető számára igen fontos. Ha elhiszi magáról, mint én korábban, hogy nem tud időben felébredni, akkor valóban képtelen lesz rá, és állandóan úgy kell kirázni az ágyból.

Az történik tehát, hogy „programozzuk” magunkat, és minél inkább képesek vagyunk ezt tervszerűen és következetesen csinálni, annál meglepőbbek az eredmények.

Igen ám, de honnan tudom, hogy alfában vagyok-e? Emiatt nem kell görcsölni, aki elvégezte a tanfolyamot, biztosan tudja, de ismerek olyanokat is, akik Silva könyvei alapján tanulták meg.

Hiszem, ha látom

Ha nem azon izgulunk, hogy vajon valóban alfában vagyunk-e, akkor különféle meghökkentő élményekben lehet részünk. Még mielőtt erről szó lenne, hadd emlékeztessem az olvasót életének néhány eseményére.

Előfordult-e, hogy éppen gondolt valakire, csengettek az ajtón, és ki állt ott? Hát persze hogy az, akire gondolt. Esetleg ugyanez megtörténhetett telefonnal, levéllel stb... Telepátia - szokták mondani erre, és gyorsan hozzáteszik, hogy vannak akik képesek rá, s vannak, akik nem.

A tanfolyam tán legmegdöbbentőbb „gyakorlata”, amikor számunkra ismeretlen emberekről meglehetős pontossággal sikerül megmondanunk, hogy hogy néznek ki, milyen betegségük van, sőt: a habitusukról, az érzelemvilágukról is tudunk beszélni. Hihetetlen, „tudom”, de ez így van. Akad persze, akinek ez a valóban nem egyszerű feladat most még nem sikerült, de ők sokkal kevesebben vannak, mint azok, akiknek megy. Az arány körülbelül 80:20 a „látnokok” javára.

Az eredmény, lenyűgöző. A feladatot párokban végezzük. Én kezdem. Társam visszajelzéséből, különösen a hangjából érzem, hogy egyszerűen meg van rendülve. Azon már nincs ideje csodálkozni, hogy utána ő egy Münchenben élő rokonomról (akivel ő soha életében nem találkozott) mondja el teljesen pontosan az ösz- szes betegségét, csak a külső leírásnál tévedett valamennyit.

Ennél a dolognál nem azért időzöm ilyen soká, mert a „hókusz-pókusszal” óhajtom kábítani a nagyérdeműt. Csupán azt a megdöbbentő élményt szeretném megosztani - ha ez így egyáltalán lehetséges - ami némiképp zavarba ejtő, és az első pillanatban nem tudja, akivel megtörtént, hogy mit kezdjen vele.

Mert addig „rendben van”, amíg ezek a dolgok mással történnek meg, a „gondok” ott kezdődnek, amikor saját magunkról derül ki, hogy valamire képesek vagyunk, amiről korábban azt hittük, hogy elképzelhetetlen.

A gyakorlatnak a lényege egyébként a gyógyítás, mert a felfedezett betegségeket az „agy- kontrollos” rögtön gyógyítja is. Tudom, hogy ez is hihetetlen annak ellenére, hogy számtalan példát tudnék hozni (Dómján után szabadon) és a saját környezetemből. Mindenesetre nem egy ember gyógyult meg így nagyon komoly betegségekből is.

Dómján László azonban hangsúlyozza, hogy a módszert csak az orvosi kezeléssel együtt szabad használni. (Agykontrollos kora előtt orvosként dolgozott.) Egy igazi agykontrollosnak például nem okoz gondot az átmeneti fejfájás elmúlasztása, azonban ha gyakran fáj a feje, jobb ha orvoshoz fordul, és persze közben gyógyíthatja magát.

Agyunk és a humorérzék

Amíg kipiheni magát a kedves olvasó: a „TÖRÖLD, TÓRÖLD-ről”. Jósé Silva szerint „PoziDomján...

tív gondolatok hozzák az általam vágyott jót és előbbre lépést”. Éppen ezért célszerű mindent pozitív formában megfogalmazni.

Már hallom is az ellenvéleményt, hogy mondjuk mit tegyünk, ha valami kellemetlenség ér bennünket. Nem arról van szó, hogy ilyenkor fel kell tennem a „rózsaszín szemüveget”, hanem meg kell fogalmaznom magamnak a problémát, lehetőleg annak egy lehetséges megoldási módjával együtt. Fontos, hogy bízzam benne: túl tudok lépni a nehézségeken.

Igen ám, de mi történik, ha kicsúszik szánkon valami negatív kijelentés? Hülye vagyok, nem tudom megcsinálni, kár erőltetni, stb ...

Ha így jön ki a lépés, nem tudjuk meg nem történtté tenni, de mondhatjuk magunknak, pontosabban agyunknak, hogy „TORÖLD! TÖRÖLD!”. Agyunknak ugyanis nincs „humorérzéke” és nem tesz különbséget a között, hogy komolyan, vagy meggondolatlanul gondolunk vagy mondunk valamit. Ha tehát valaki nagyon gyakran gondolja azt, hogy „Megüt a guta!”, elképzelhető, hogy előbb-utóbb valójában meg fogja ütni. TÖRÖLD! TÖRÖLD! El tudom képzelni, hogy sokaknak ez is képtelenül hangzik (TÖRÖLD! TÖRÖLD!), őket hadd emlékeztessem a gyermekkorukra!

Akinek sokszor mondták, hogy: Ügyetlen vagy!, Mindent elrontasz! stb ..., annak nagy esélye volt rá, hogy ügyetlen felnőtt legyen belőle, mint akinek - ha elrontott valamit - azt mondták, hogy „Máskor figyelj (vigyázz) jobban, és biztosan sikerülni fog”.

A lényeg a lényeg

Nem lehet tisztem Jósé Silva, Dómján László és a többi megszállott agykontrollos minősítése. Az sem, hogy mindent, amit a tanfolyamon tanultam, megosszam a tisztelt olvasóval. A kétkedők úgyis letették már, akinek szimpatikus, elolvassa Silva és mások könyveiből, vagy beiratkozik a következő tanfolyamra.(Megjegyzem: a legnagyobb kétkedőkből lesznek a legelvetemültebb agykontrollosok!)

Inkább arról, hogy miben erősített és miben gyengített ez a negyven óra.

A másság elismerése, a tolerancia - ami napjainkban még „hiánycikknek” tekinthető - rendkívül nagy hangsúlyt kapott. A szeretet, a másik ember megbecsülése - mely fogalmakat közhelyként pufogtatjuk (TÖRÖLD! TÖRÖLD!) -, új megvilágításba került, miként a megbocsátás.

Tudjuk-e a haragot száműzni magunkból? Bízunk-e eléggé önmagunkban és másokban? Sok-sok hasonló kérdést tehetnék fel, amire ki- nek-kinek időnként meg kell adnia a maga válaszát.

Bizonyára lesz, aki azt gondolja, a kérdésekre agykontroll nélkül is tudja a feleletet. Persze, hogy tudja, én is tudtam annakelőtte is. De ma bizonyos kérdésekre más a válaszom.

Emellett persze tiszteletben tartom mindenkinek a „jogát” arra, hogy a világról s benne önmagáról meglegyen a véleménye, legyen toleráns és „emberbarát”, tudjon megbocsátani - agykontrollal, vagy anélkül.

Hangyái János Fotó:Otós Réka