Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)
1991-11-28 / 279. szám
6 PÚJSÁG 1991. november 28. A palánk mellől A DVMSE duplázik De szép is volt az elmúlt hét vége, mindhárom NB l-es kosárlabda-együttesünk győztesen vonult le a pályáról. Nem bánnánk, ha ezt megismételnék, bár erre most kevesebb a reális esély, hiszen az Atomerőmű SE a Bp. Honvéd otthonában játszik, ahol a fővárosiak még egyszer sem szenvedtek vereséget az idén. Azért mi titkon reménykedünk egy ASE-bravúrban ... A Dombóvári VMSE már a mai napon is bajnoki pontokért küzd, ezúttal a nagy rivális Dekohoz látogatnak. Vasárnap a Sopront fogadják a vasutasok. A nőknél, a KSC Szekszárd idegenben, a Székesfehérvári Ikarus ellen lép pályára. Számukra szinte kötelező a győzelem, hiszen ellenfelük az eddig lejátszott 10 mérkőzésen 9-szer kikapott. Bp. Honvéd-Atomerőmű SE, szombat 16 óra. Juhász Sándor: - Jó lenne meglepetést okozni, ami nem lehetetlen, ugyanis a Bajának sikerült megvernie a Honvédőt. Sajnos a Kaposcukor SE elleni óvásunkra még mindig nem kaptunk választ, de azt már most kijelenthetem, mi akár a levégső fórumokig is elmegyünk igazságunk érdekében. Jövő szerdától egyébként kezdődnek Másodmagával merőben új vállalkozásba kezdett Németh Miklós, a montreali olimpia bajnoka, a gerelyhajítás egykori világcsúcstartója. Az idén 45 esztendős Németh - Mercsényi Marietta iparművész társaságában - szerdán a Váci utcában házigazdaként fogadta a sajtó képviselőit. Abból az alkalomból, hogy a belváros egyik legszebb épületében, ott pedig egy volt fáspincében megnyitották a Pilsner Urquell Sörforrás söröző-éttermüket. Amint arról a 15 évvel ezelőtti számunkra a „Deko-napok”, hiszen másfél hét alatt háromszor - kétszer kupameccsen - játszunk velük. Kicsit vicces, nem? Deko SE-Dombóvári VMSE csütörtök 17 óra, DVMSE- Soproni KC vasárnap 17 óra. Horváth Károly: - Két riválisunkkal is találkozunk a héten, s az egyik mérkőzést mindenképpen hoznunk kell. Ha ez sikerül, akkor azért már nyugod- tabbak lehetünk. Szegeden jól ment a csapatnak, taktikus, fegyelmezett játékot mutattak és ami örömteli, a dobószázalékunk is javult. Elképzelhető, hogy Marijanovics újra pályára lép, nagyon szorgalmasan edz, Takács pedig kisebb hullámvölgybe került. Még gondolkozom a dolgon. Székesfehérvári Ikarus- KSC Szekszárd, szombat 11 óra. Németh József: - Megmondom őszintén, nem vagyunk túlságosan könnyű helyzetben, hiszen Várkonyira és Petrikre - úgy tűnik - a hét végén sem számíthatok. Ráadásul Jemcsenko egyik ujja lehet, hogy el van törve, mert nagyon bedagadt. Szóval nem éppen ideálisak az előjelek, ennek ellenére én mindenképpen győzelmet várok. ötkarikás játékok hőse beszámolt, a vállalkozáshoz a belvárosi épület különleges adottságai adták az ötletet, míg a tervezés és a bonyolult kivitelezés Valent Tamás prágai, illetve Benczúr László Ybl—díjas budapesti építészek nevéhez fűződik. Németh Miklós reméli, hogy vendégként egykori és jelenleg is aktív sporttársai is felkeresik majd a Sörforrásban, amelyhez beruházóként az Országos Idegenforgalmi Hivatal és a Budapest Bank közreműködésével az Idegenforgalmi Alap járult hozzá. Csak röviden KÉZILABDA SZIGMA KUPA. A Húsipari SE Szekszárd november 30-án a megyeszékhely sport- csarnokában első alkalommal rendezi meg Szigma Kupa női kézilabda-tornáját. A házigazdák NB ll-es csapata mellett a Tatabányai Bányász és a Pécsi Babits NB l/B-ben, valamint a Baranya megyei bajnokságban szereplő Pécsi JPTE együttesét láthatják a sportág szurkolói. HEXASAKK OB. TEN- GELICEN. November 29- december 1. között Tengelyen, az Oktatási Központ épületében rendezik a 11. hexasakk országos egyéni bajnokságot. CSÍK JÁNOS TAMÁSIBAN. A megyei Pedagógiai Intézet és a Testnevelő Tanárok Egyesülete szervezésében szakmai tanácskozáson vett részt Tamásiban Csík János kézilabda mesteredző. Látogatása minden előzetes várakozást felülmúló érdeklődést vonzott. A testnevelőkön kívül edzők, szövetségi tisztség- viselők is kiváncsiak voltak a világhírű szakember osztatlan sikert aratott gyakorlati bemutatójára. JÁTÉKVEZETŐI TANFOLYAM DOMBÓVÁRON. A Dombóvári Városi Labdarúgó Szövetség ingyenes játékvezetői - vizsgára előkészítő - tanfolyamot indít, melyre december 20-ig lehet jelentkezni a városi polgármesteri hivatalban Taksonyiénál, a Sportiskola tanuszodájában, valamint a 65-044-es telefonon Pauer Gyula JB. elnöknél. A HÚSIPARI AZ ÉLEN. Befejeződött Szekszárdon a városi kosárlabda-bajnokság őszi idénye. A bajnokság állása: 1. Húsipari SE 13, 2. Bátaszéki SE 13, 3. Garay Gimnázium 12, 4. Bátaszéki Gimnázium 11,5. Lili pékség 10, 6. Gasztró SE 9, 7. Főiskola 9, 8. 505-ös DSE 7 ponttal. „Sörforrás” a Váci utcában Újjáválasztották a Húsipari SE elnökségét Az embertpróbáló napi edzések közben minden sportolónak jól jön egy lélegzetvételnyi szünet. A sportegyesületek életében egy közgyűlés nagyszerű alkalom az eredmények számbavételére, s egyben a jövőbeli feladatok felvázolásához. Sportolók, szurkolók, sportvezetők gyűltek össze a szekszárdi húskombinát ebédlőjében a Húsipari SE Szekszárd közgyűlésén. Köztük olyan sportvezetők, lelkes társadalmi munkások is, akik már a klub 1987-es születésénél is bábáskodtak. Akkor talán ők sem gondolták, hogy a húsosklub válogatott versenyzők sorát is felvonultató, országos viszonylatban is számontartott egyesületté növi ki magát. A sikerekben gazdag négy év azonban korántsem volt problémamentes. Mindez Horváth Ferenc egyesületi elnök beszámolójából is kitűnt. Az egyesület gazdálkodásában fordulópontot hozott az 1991 -es év, hisz a biztosnak látszó bevételek a várható költségeknek csak mintegy 70-75 százalékát fedezték, mivel a bázisvállalat a támogatások egy részét megvonta. A bevételi források kiegészítésében komoly szerepet játszottak a Húsos Pannónia Kupából származó reklámbevételek valamint a szponzorok támogatásai. Nehéz pénzügyi évet élt át az idén a húsosklub, de a fizetőképességét megőrizte, egyedül a sportcsarnoknak tartozik a rezsiköltséggel. Az idei év várható összbevétele 10 millió 50 ezer forint, míg a kiadások várható összege 10 millió 300 ezer forint. Az 1992-es esztendő első negyedéve kritikusnak tűnik, hisz tartalékok nélkül vágnak neki az új évnek, tehát az új forrásokból származó bevételekre továbbra is szükség van. A szponzorok viszont csak akkor nyúlnak mélyen a zsebükbe, ha kimagasló eredményekkel sikerül meggyőzni őket. Amint az egyes szakosztályok beszámolóiból kitűnt, a klub hírnevének öregbítéséről főleg a súlyemelők gondoskodtak. Jelenleg négy versenyzőt adnak az olimpiai keretbe, sportolóik az Európa-bajnokságokon két ezüst és négy bronzérmet szereztek. Az idén két felnőtt, két junior és egy ifjúsági országos bajnoki címet gyűjtöttek és az országos szakosztályi rangsorban is elcsíphetik még az aranyérmet. A sportdiplomáciai sikerek között ki kell emelni, hogy Szekszárd elnyerte a '92-es Európa-bajnokság rendezési jogát. Mikor a klub két éve a TÁÉV asztalitenisz szakosztályát átvette, a sportágat még tömegsportszinten űzték. Az NB lll-ból azóta két lépcsőfokkal feljebb kerültek és a női pingpongosok ma már a minőségi sport irányába kacsingatnak, hisz jó esélyük van az NB I. felsőházába kerüléshez. Rákos, Pilisi és Sallai személyében három ifjúsági aranyjelvényes sportolójuk van. Az utóbbi időben már a női kézilabdások szereplése is megörvendezteti a sportág híveit. A csapat az elmúlt bajnoki évadban az NB II. 7. helyén végzett. A Szabó Attila által irányított együttes a bajnokság őszi idényét az 1. helyen zárta. Ám az esetleges feljutás alkalmával feltétlenül erősíteni kell a gárdát. Az utánpótlásnevelésben is előrelépésre van szükség, itt meglátszik a korábban kihagyott három év. Különösen örvendetes, hogy a versenysport nem a tömegsport rovására fejlődik. Sőt, inkább az a gond, hogy a dolgozók nem használják ki kellőképpen a nagyszerű tárgyi feltételeket. A legtöbben a kispályás focinak és a horgászatnak hódolnak, de a tenisz, a lovaglás, az asztalitenisz és a női kézilabda is népszerű. Végül megválasztották az új tisztségviselőket. Az elnök ismét Horváth Ferenc lett. Rajta kívül Kincses Endrét, Katona Ferencet, Kiss Kálmánt, Renc- zes Lászlót, Scherer Sándort, Heimann Jánost és Petz Róbertét delegálták az elnökségbe.- km Középiskolás kézilabda diákolimpia A csoportgyőztes Tolna 24-8-ra nyert a Dunaföldvár ellen Nagy küzdelmet ígér a leánycsapatok megyei döntője Teljessé vált a középiskolás kézilabda diákolimpia megyei döntőjének leánycsapat-mező- nye. A szekszárdi Zrínyi utcai csarnokban megrendezett selejtező második körében a „B” és a „D” csoport együttesei mérkőztek. Közülük az egyik ágon a Szekszárd Garay János Gimnázium gárdája pontveszteség nélkül végzett csoportelsőként. A szekszárdi lányok simán vették az akadályokat, s várhatóan a decemberi paksi döntőn is lesz „néhány szavuk” az aranyért folytatott csatározásban. Garancia erre, hogy a Húsipari SE NB ll-es őszi listavezető csapatából heten erősítik a gimista együttest. Mögöttük a „B” csoportban a Dombóvári Apáczai szakközépiskola harcolta ki a finalista helyet. A háromcsapatos „D” csoport selejtezője is a papírformát igazolta, a tolnai Földvári Mihály Gimnázium meggyőző teljesítménnyel végzett az első helyen. A megyebajnokságban edződött tolnai lányok is szavatolják, hogy egészen rangosnak, ígérkezik az V. korcsoportúak megyei döntője. A csoportmérkőzések eredményei: „B” csoport: Szekszárd Garay Gimnázium- Bonyhád 504-es Szakmunkás- képző 22-9 (13—4), Dombóvár Apáczai-Szekszárd Eü. Szakközép 25-4 (12-1), Szekszárd-Dombóvár 14-7 (6-3), Szekszárd Eü.-Bonyhád 8-6 (6-2), Dombóvár -Bonyhád 32-7 (14-2), a Szekszárd Garay- Szekszárd Eü. mérkőzés két pontját a gimnazisták kapták. Továbbjutó: Szekszárd Garay Gimnázium és Dombóvár Apáczai Szakközépiskola. „D” csoport: Dunaföldvár Gimnázium-Paks ESZI 11-7 (6-4), Tolna Gimnázium-Paks ESZI 27-2 (17-0), Tolna Gim- názium-Dunaföldvár Gimnázium 24-8 (9-5). Továbbjutó: Tolnai Gimnázium. A Pécsi TASI nyerte a Bakta Kupát Szekszárdon befejeződött a tíz leánycsapat részvételével hetedik alkalommal megrendezett Bakta Kupa, melyen a sportág utánpótlás korosztálya méretett meg. A korábbi évekhez hasonlóan, ezúttal is sikeres torna házigazdája volt az 5. Számú Általános Iskola, amelynek rendezési jó hírét Baranya és Fejér megyébe is elvitték az általános iskolás csapatok játékosai. A három játéknapon, hála az iskola szülői munkaközösségének, valamint a tornát támogató Húsipari SE-nek és a Tejipari Vállalatnak: üdítőkkel, szendvicsekkel vendégelték meg a gyerekeket. A három különdíjat pedig a Tolna Megyei Diáksport Tanács ajánlotta fel a legjobbak jutalmazására. A kupát nagyszerű teljesítménnyel a Pécsi TÁSI veretlenül nyerte a Sár- bogárd és a Kocsola előtt. A november 23-i záróforduló eredményei: Szedres- Decs 14-6, Tamási l.-Tamási II. 17-4, Kocsola-Húsipari SE Szekszárd I. 16-7, Sárbogárd- Húsipari SE Szekszárd II. 14-6, Tamási ll.-Szedres 9-7, Ko- csola-Decs 17-10, Sárbogárd- Húsipari SE I. 18-1, Húsipari SE ll.-Dombóvár 10-7, Tamási 1. -Decs 21-2, Sárbogárd-Ta- mási I. 8-7, Dombóvár-Tamási II. 19-9, Húsipari SE II.—Kocsola 10-9, Kocsola-Dombó- vár 18-11, Pécsi TÁSI-Sárbo- gárd 9-8, Tamási l.-Húsipari I. 20-3, Pécsi TÁSI-Húsipari SE II. 13-6. A VII. Bakta Kupa végeredménye: 1. Pécsi TÁSI 18, 2. Sárbogárd 16, 3. Kocsola 12, 4. Tamási I. 12, 5. Húsipari SE II. 12, 6. Szedres 6, 7. Dombóvár 6, 8. Tamási II. 4, 9. Decs 2, 10. Húsipari SE I. 2 ponttal. A gólkirályi címet Szécsi Anikó (Pécsi TÁSI) szerezte meg. A torna legjobb mezőnyjátékosának Barta Krisztina (Pécsi TÁSI), a legjobb kapusnak pedig Pálfy Petra (Húsipari SE 11. ) bizonyult. Asztalitenisz Olimpiai selejtező a balti országokkal Szöul után Barcelonában is lesz olimpiai bajnokság asztali- teniszben, s akárcsak négy éve, ezúttal is kontinentális selejtezőket rendeznek. Az európai egyéni selejtezőkre a jövő év elején, február 6-9-e között az olaszországi Bolzanóban kerül sor, míg a párosok a lengyelországi Gdanskban állnak asztalhoz február 22-23 között. Az előkészületek már mindkét országban megkezdődtek, s a napokban Bolzanóban járt az osztrák Rudolf Sporrer, az európai unió technikai bizottságának vezetője, hogy ellenőrizze a helyszínt. — A 2500 nézőt befogadó városi sportcsarnokban lesz a verseny, 16 asztalon vívják majd a játékosok a mérkőzéseket, további hat pedig az edzőteremben áll rendelkezésünkre - nyilatkozta az MTI-nek. — Hány ország sportolóinak a részvételére számítanak? — Meggyőződésem, hogy az Európai Asztalitenisz Unió valamennyi tagállama képviselteti magát, s a szervezethez tartozó Izrael is. A legújabb döntés szerint a balti államok, így Észtország, Lettország és Litvánia, továbbá Albánia is indíthatja sportolóit. A horvátok és szlovének rajtjáról még nem született döntés. — Kik juthatnak tovább? — A férfi és a női egyesben 12-12 játékos kvalifikálhatja magát a selejtezőből. A világ- ranglisták első 16 helyezettje automatikusan indulhat majd az olimpián, de országonként legfeljebb három-három. Az egyaránt 64-es férfi és női mezőnyt a más kontinensek selejtezőiből továbbjutók egészítik ki. — Országonként hány játékos szerepel Barcelonában? — Az egyénikben 3-3, a párosokban viszont egy negyedik is csatlakozhat hozzájuk. Horvátok önálló csapattal A szlovénok elismerése után néhány héttel a horvát szövetséget is felvette tagjai sorába a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS). A testület döntése azt jelenti, hogy a horvát síelők a FIS bármely rendezvényén önálló csapattal indulhatnak a szerdai naptól. Ugyancsak a horvát sportélettel kapcsolatos a hír, hogy Anton Vrdoljak, a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke optimistán ítéli meg olimpiai részvételük esélyeit. A NOB elnökével, Juan Antonio Samaranch-csal folytatott lausanne-i megbeszélése után Vrdoljak kijelentette: bizonyos benne, hogy a horvát sportolók nemzeti színekben vesznek részt a jövő évi, Barcelonában megrendezendő nyári olimpián. Ennek végleges részleteit, formáját egy újabb ülésen, 1992. január 7-én dolgozzák ki.